23. Fejezet Iskola

Guk Pov.:

A horror film után nem igazán aludtunk, tehát az éjszakát ébren töltöttük. Reggel hulla fáradtan döbbentem rá arra a tényre, hogy Mina elvitte az autót Busan-ba. A motoron meg maximum 2 ember fér el. A szomorú tényt, hogy ma gyalogolnunk kell az iskoláig, a fiúkkal közölnöm kellene, tehát a nappali ajtajában megálltam és komoly tekintettel néztem rájuk.

- Baj van, Guk? - nézett rám Kook.

- Egy szomorú tényt kell közölnöm veletek... - mosolyogtam rájuk, előre látva azt, hogy teljesen kiakadnak.

- És mi lenne az? - kérdezte fáradtan Sehun.

- Nyugi öcskös... Ez felébreszt. - nevettem.

- Mondd már! - szólt rám Kook.

- Gyalogolunk. Mina elvitte az autót. - motyogtam, mire Kook felpattant a kanapéról, az asztalról elvette a motor kulcsát, majd elkezdett futni a garázsba nyíló ajtó felé, amit előző este bezártam. Ő ezt nem tudta így a nagy lendületének egy hatalmas csattanás vetett véget.

- Lekaparom onnan. - nevetett Sehun majd Kook segítségére sietett. Én is Kook-hoz mentem.

- Mind a hárman gyalogolunk. - vigyorogtam, mikor megrezzent valamelyikünk telefonja.

- Ez kié? - nézett körbe Sehun.

- Az enyém. - motyogott Kook, majd elővette a telefonját és hangosan kezdte felolvasni az üzenetet -

 „Jó reggelt! Mivel láttuk, hogy Mina-ék a ti autótokat vitték el, ezért arra gondoltunk, hogy a következő napokban elvinnénk benneteket az iskolába. Ha jöttök velünk, akkor írd meg. Mert akkor 2 autóval megyünk. Puszi: Hee!” - olvasta fel.

- Írd meg, hogy elfogadjuk az ajánlatukat. - motyogta Sehun.

- Írom is... - mosolygott megkönnyebbülten Kook majd válaszüzenetet írt.

- Így mindenkinek kényelmesebb. - mosolyogtam.

- Ja, hogy azt kellett volna írnom, hogy titeket is elvigyenek? - nézett ránk meglepetten.

- Te, most azt írtad neki vissza, hogy téged elvihetnek?! - kaptam ki a kezéből a telefont, majd elolvastam az üzenetet, amit válaszként küldött. -

„Jó reggelt Életem! Elfogadjuk az ajánlatot. Nagyon szépen köszönjük. Puszi: Kook” - olvastam fel.

- Még egy ilyen hecc és meghalsz. Remélem világos voltam öcsi. - morgott Sehun, Kook-ra.

- Nyugi van. - vigyorogva visszament a nappaliba. Sehun-nal egymásra néztünk és ugyan arra gondoltunk.

- Meg kell leckéztetnünk a mai nap. - suttogtuk egyszerre.

- Ez egyszerre jutott az eszünkbe. De... - nézett a kezemre, majd a szava is elakadt - Mi a frászt csináltál a kezeddel? - kerekedett ki a szeme.

- Tegnap este... Megmondtam, hogy meg fogom verni... - morogtam, majd a legkisebbik öcsém visszatért és ő is megnézte a kezem.

- Kivel verekedtél? Ja, megvan... Emlékszek. - motyogott, majd dudálást hallottunk az utca felől.

- Úgy hallom, hogy Hee és a testvérei itt vannak. Menni kell. - motyogtam, majd hátunkra vettük a táskáink, és kimentünk a házból. A ház előtt 2 autó állt. Mi a hátul lévő autóba ültünk be amit Hee vezetett.

- Sziasztok! - mosolygott ránk.

- Szia. - viszonoztuk mosolyát, majd beültünk, és bekötöttük magunk.

- Indulhatunk? - kérdezte, mire csak bólintottunk, s már indultunk is.

- Esküszöm te gondolatolvasó vagy. - mosolyogtam.

- Köszönöm. De csak logikusan következtettem arra, hogy most autómentesek vagytok. - kuncogott.

- Képzeld el, ezek ott hátul sétálni akartak... - nézett meglepetten Kook, Hee-re. Amin mi csak nevettünk.

- Szörnyű dolog. - kuncogott cinikusan Hee.

- Mint egy rossz gyerek, aki lusta és nem ismeri azt, hogy séta. - kacagott Sehun. Jó, bevallom, hogy nem csak ő nevetett, hanem mi is. Az iskola parkolójában nevetve szálltunk ki az autóból.

- Hát veletek meg mi történt? - mosolygott Suga.

- "Nagyságos úr" nem ismeri azt, hogy séta. - kacagtam, Kook-ra nézve. Mindenki kacagni kezdett, én pedig már a fejemet fogtam.

- Te mit csináltál a kezeddel? Tiszta véraláfutásos - nézett rám Hee.

- Rácsaptam neki az ajtót. - vakarta meg Kook a tarkóját.

- Szegény Guk… - motyogott Hee.

- Ahm… Tanítás után találkozunk.  Mennem kell. - motyogott Sehun - Köszönöm a szállítást. - mosolygott, majd elment. Mi folytattuk a beszélgetést.

Sehun Pov.:

Megláttam Yoon-t, és beszélnem kell vele, tehát elbúcsúztam a többiektől, majd Yoon-hoz mentem.

- Yoon! – mosolyogtam rá – Jó reggelt.

- Neked is. – mosolygott rám.

- Fi-figyelj… - motyogtam. – Tegnap Kook nagyon rosszul volt, sajnálom, hogy el kellett mennem. – hazudtam hihetően.

- Semmi baj. Hiszen az öcséd. Szüksége volt rád. – mosolygott rám kedvesen.

- Megvan, hogy én… - öleltem át.

- Hogy te? – mosolygott, majd viszonozta az ölelést.

- Hogy én, miért szeretlek téged annyira. – mosolyogtam.

- Én is nagyon szeretlek… - mosolygott, majd elengedtük egymást – De te miért? – kuncogott.

- Kezdjem el sorolni? – néztem rá kíváncsian.

- Csak egy-két dolgot. – mosolygott cukin.

- A kedvességed, a megértőséged, a segítőkészséged, az intelligenciád… - kezdtem el sorolni, majd láttam, hogy zavarba jött ezért inkább befejeztem. – Zavarba hoztalak? – néztem a „rák vörös” Yoon szemébe.

- Nem… Dehogy… - kuncogta el magát.

- Valóban? – mosolyogtam a füllentésén – Meg tudnád mutatni nekem, hogy tegnap este mit csináltunk? – ettől a mondatomtól csak, még inkább zavarba hoztam.

- Sehun! – kuncogott, még vörösebben.

- Ha te nem, akkor majd én. – mosolyogtam, majd megcsókoltam. Ő viszonozta tettemet, de egy kis idő után valaki elrántotta tőlem. Yoon háta mögé néztem, ahol Jongin állt.

- Mit csináltok? – morgott.

- Elvesztettem a piercing-emet. – nevettem.

- Neked van piercinged? – nézett rám értetlenül Jongin.

- Nincs. – forgattam meg a szemeimet – Neked nem mindegy, hogy mit csináltunk? Előbb tegyél fel magadnak egy olyan alapozót, ami illik a bőrödhöz, aztán majd beszólhatsz. Addig NEM! – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Mire ő az arcára kapott és elment. Én csak morogtam utána.

- Ne húzd fel magad… Ő soha nem szerette, ha valami fiú van a közelemben. – motyogott.

- Ne haragudj… - motyogtam és átöleltem. Viszonozta cselekményemet, majd a csengőszó hallatára elengedtük egymást.

- Most én elmegyek… Nem kellene késnem sehonnan. – mosolygott majd el is tűnt. Ezek után én is elmentem a tantermembe, majd a nap további részét ott, és a táncterembe töltöttem.

Mina Pov.:

A reggeli felkelés kicsit szokatlan volt, furcsa volt az, hogy Jimin mellettem aludt, és az is, hogy nem otthon voltunk. Az ablakon beszűrődtek a Nap sugarai, és néhány madár csicsergése. Jimin felé fordultam, aki még aludt. Mosolyogva néztem őt egy kis ideig, majd megsimogattam az arcát.

- Jimin. – mondtam lágy hangnemmel – Jó reggelt! – mosolyogtam, majd ő is elmosolyodott, s kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt. – mosolygott – Mennyi az idő? – kérdezte, majd rá néztem az órára.

- 9 óra 12 perc, és volna egy ötletem, hogy mit csinálhatnánk ma. – mosolyogtam.

- Mesélj nekem. – nézett a szemembe.

- Mi lenne, ha elmennénk a régi iskolámba? – kérdeztem.

- Ahogy, akarod. – mosolygott majd kikelt az ágyból, és elkezdett öltözködni. Én is úgy tettem, ahogyan ő, majd rendet tettem a hotelszobában.

- Ha jönnek a takarítónők, úgyis rendet tesznek. – ölelt át hátulról, amin csak mosolyogtam.

- Én nem szeretem itt hagyni a kupit. – mosolyogtam rá.

- Csak nem rendmániás vagy? – kuncogott.

- Én? Dehogy… Csak szeretem, ha minden rendben van. – mosolyogtam.

- Szóval, olyan rendmániás vagy, aki nem ismeri be, hogy az. – mosolygott.

- Ezt majd később megvitatjuk. Most inkább menjünk az iskolába. – mosolyogtam, majd kibújtam karjaiból és felvettem a cipőmet. Miután a bejárati ajtóba álltam ő is felvette a cipőjét, majd elmentünk a sulihoz. A sulihoz vezető út csendes volt, csupán a rádióban szóló zene hallatszott. Az iskolához érve sok emlék jutott az eszembe, melyek boldogsággal töltöttek el.

- Bemehetünk? – kérdezte kedvesen.

- Persze, már épp kérdezni akartam. – mosolyogtam majd kiszálltunk az autóból és bementünk az épületbe, ami tele volt nyüzsgő, szorgalmas diákokkal. A nagy részüket ismertem is, nagyon kedvesek voltak akkoriban, remélem nem változtak meg.

- Merre volt a termed? – kérdezte, ezzel visszarántva a valóságba.

- Ahm… Fel a lépcsőn, majd jobbra és a 3. terem. – mosolyogtam, majd el is indultunk fel az emeletre. Már éppen fordultunk volna jobbra mikor valaki megfogta a kezem és magához rántott. Jimin csupán meglepetten nézett rám mikor magam mögé néztem. – Leo! – mosolyogtam az egyik volt osztálytársamra.

- Hát, téged itt is lehet látni? Visszajöttetek Szöulból? – kérdezte Leo.

- Igen, itt is látni. Csupán látogatóba jöttem a barátommal. – mosolyogtam rá, mire elengedett.

- Sokkal nőiesebb vagy, mint amikor elmentél. Jót tett veled a főváros. – kuncogott.

- Mélyült a hangod. – kacagtam el magam, mire Jimin megköszörülte a torkát, ezzel jelezve azt, hogy menjünk tovább. – De bemegyek a terembe is. Többieket is megnézem. – mosolyogtam, majd Jimin-nel együtt elmentünk a teremig.

- Siess. – mosolygott.

- Te nem jössz be? – kérdeztem, erre ő csak megrázta a fejét, majd mosolyogva bementem. A volt osztálytársaim meglepődve néztek fel a tankönyvek mögül.

- MINA! – kiáltották egyszerre, majd egy csoportos ölelés következett.

- Sziasztok. – mosolyogtam rájuk, mikor elengedtek.

- Milyen régen jártál itt. Mát nagyon hiányoztál. – mosolygott rám Jae-Hwa. Itt ő volt a legjobb barátnőm, és őt tudtam a legnehezebben elengedni.

- Mondtam, hogy, ha tudok, akkor jövök látogatni. – mosolyogtam.

- Ennek örülünk is. – mosolyogtak majd hírtelen mindenki a helyére ment.

- Kihez érkezett vendég? – kérdezte mögülem egy mély férfihang, majd óvatosan megfordultam.

- Üdvözlöm, Kim tanár Úr! – mosolyogtam rá.

- Mina! Hát, maga? – kérdezte meglepetten.

- Jöttem látogatóba. – mosolyogtam, majd közelebb mentem hozzá. – De nem is zavarok tovább, megyek is. Nem tartom fel magát, és kinn várnak. – mosolyogtam majd az ajtó felé indultam meg.

- Mina, várjon. – szólt utánam majd megfordultam és rá néztem.

- Igen? – kérdeztem.

- Az a fiú kinn, téged vár? – kérdezte egy telefont szorongatva.

- Igen. – kuncogtam. – Miért?

- Ez esetben itt a telefonja. – kuncogott és átadta Jimin telefonját. – Ja, és órára is elküldtem.

- Köszönöm. – kacagtam, majd meghajoltam és kimentem. Jimin az ajtó mellett várt dühösen.

- Elvették a telefonomat. – morgott.

- Tudom. – kacagva visszaadtam neki és elindultam.

- Köszönöm. – nyugodt meg.

- Ugyan. – kuncogtam, majd kiérve beültem az autóba és Jimin-t vártam. Végül ő is beült, mikor egy SMS-em érkezett. Megnéztem és apukám írt.

„A Starbucks-ban találkozzunk, 10 perc múlva beszélni szeretnék veletek. Puszi: APA” felolvastam majd el is indultunk.

22. Fejezet Mit rejt az éjszaka?

Sehun Pov.:

Este 8 óra múlt. Már 10 perce itt várom Yoon-t. Kezdek félni, hogy nem kapta meg az üzenetem. Így is nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy ide jöjjek.

„Mi van, Ő nem tudta magát rávenni? Jobb lesz, ha inkább hazamegyek, és lemondok róla. Túl kell lépni, fájni fog, de könnyebb lesz utána...”

Sóhajtottam majd elindultam, alig tettem meg 2 métert, mikor kiabálást hallottam meg.

- Sehun! Várj! Kérlek! – hallottam meg Yoon hangját. Hátrafordultam, majd megláttam, ahogy felém fut.

- Yoon! Már azt hittem, hogy nem is jössz. – mosolyogtam rá.

- De… Jöttem… - lihegett – Csak későn vettem észre az üzenetedet. Sajnálom, hogy késtem.

- Semmi baj. Üljünk le a padra. – mutattam a pad felé. Ő bólintott és leültünk.

- Baj van? Vagy mi volt ennyire sürgős? – fordult felém.

- Ahm… Én… - makogtam – Én ezt nem tudom, hogy hogyan mondjam ki… Ebben én nem vagyok jó. – kuncogtam kínomban.

- Mit? – nézett rám kíváncsian – Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szeretnél. – mosolygott.

- Nos, Én… - sóhajtottam, majd a szavak helyett inkább a cselekvést választottam, tehát a szemébe néztem, majd megfogtam a kezét és megcsókoltam. A cselekedetemet viszonozta, ami jól esett, ugyanis eközben rájöttem, hogy Ő is érez irántam valamit. Elváltunk egymástól majd a szemeibe néztem.

- Én is szeretlek. – mosolygott rám. Egy megkönnyebbült mosolyt mutattam, ám ekkor egy SMS-em érkezett. – Ki az? – kérdezte majd elővettem a készüléket és megnéztem.

- A bátyám. – morogtam. Majd magamban elolvastam az üzenetet.

„Gyere haza! Mennék el. Jungkook-ot meg nem hagyom itt egyedül a drogjai miatt… Yoona-t vidd haza, ne találkozzon a bátyjával. Az is mindjárt a kis erdő mellett van… Ahova írtam neki Rejtett számról, hogy menjen. IGYEKEZZ!
 Üdv.: Guk”

- Menni kellene. Most mondta, hogy az öcsénk rosszul van. – találtam ki valamit.

- Veled megyek. – mosolygott.

- Hazaviszlek. Ne lásd őt így. – motyogtam, majd megfogtam a kezét és elindultunk az autó felé. – Ne haragudj, kérlek. Nem így terveztem. – hajtottam le a fejem.

- Semmi baj. – mosolygott, majd beültünk az autóba. Az otthonáig az út néma volt. Mikor megálltam a ház előtt, felém fordult. – Nem haragszok. Remélem, hogy holnap is találkozunk. – mosolygott, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

- Holnap felhívlak. – mosolyogtam, majd Yoon kiszállt és bement a házba. Én gyorsan hazaszáguldottam. Gyorsan bementem a lakásba. –BRO! – kiáltottam.

- Mi van?! – kiabált vissza.

- Ha elmész, akkor kérlek vigyázz magadra. Nincs kedvem a rendőrségre járkálni érted. – motyogtam.

- Fogok. Fel se ismer majd. – mondta majd egy maszkban és egy kapucniban lépett elő.

- Jó… Így mehetsz… - mosolyogtam, majd Guk le is lépett. Én bementem a nappaliba, leültem Kook mellé és elkezdtünk nézni egy horrort, aminek két része van. (Ami a Démonok között volt)

Guk Pov.:

Sehun hazaért én meg már futok is az erdő mellé, ahova Jongin-nak találkozót mondtam. 10 percig futottam mire odaértem. Jongin már ott várt.

- Te voltál, aki rám írt? – morgott rám. Nem válaszoltam, ugyanis a hangomról felismert volna, így csak bólintottam – Mit akarsz? Ki vagy te? – morgott rám, mintha egy utolsó senki lennék ezen a földön. Ez nálam kiverte a biztosítékot és indulatosan. – Hey! Ki vagy?! Mit akarsz?! KÉRDEZTELEK! VÁLASZOLJ! – ordított rám, mire ökölbe szorítottam a kezem és behúztam neki, amitől a földre esett. Felé másztam és a hasára ülve ütöttem tovább. –Ha nem fejezed be! Meg foglak találni! – próbált védekezni, de nem sikerült. Nagyon kevésre voltam attól, hogy eszméletlenre verjem, mikor belegondoltam, hogy eddig most még nem kellene elmenni. Leszálltam róla és egy nagyot rúgtam belé. Majd elindultam az otthonom irányába, ám 3 méter megtétele után megfordultam, mert valamit morgott.

- Kérsz még?! – torzítottam el a hangom.

- Nem tudom ki vagy, de az biztos… - mély levegőt vett – MEG FOGLAK TALÁLNI!

- Sok sikert… - intettem neki majd hazafutottam. Bementem a lakásba, majd levettem a kapucnit és a maszkot is. – Megjöttem! – kiáltottam.

- B@zdmeg! Horrort nézünk, és még kiáltasz is! – kiáltott Kook a nappaliból, majd én is odamentem.

- Oh, ezt már láttam. A nőt meg fogja szállni a démon… (1. rész) – nevetve árultam el az egyik részletet.

- Ne mondd el! – hozzám vágott egy párnát majd leültem melléjük, és amin ők megijedtek én csak nevettem rajta. Egész éjjel filmeztünk, mit sem törődve avval, hogy másnap iskola.

Mina Pov.:

Miután kipakoltunk lementünk a nappaliba beszélgetni a szüleimmel. Helyet foglaltunk a kanapén, majd apa és Hae-Won kíváncsian néztek ránk.

- Milyen az élet Szöulban? – kérdezte mosolyogva Apu.

- Nagyon szeretünk ott élni. A legjobb zeneiskolában tanulunk szorgalmasan. – mosolyogtam.

- Jimin? Hol tanulsz? – kérdezte Hae-Won.

- Ugyan abban az iskolában, mint Mina és a bátyjai. Sehun-nal járok egy osztályba.  válaszolt illedelmesen Jimin.

- A semmirekellő bátyáid dolgoznak legalább? Vagy az is rád marad? – kérdezte modortalanul Hae-Won.

- Nem semmirekellőek… Mivel ösztöndíjat kapunk ezért nem kell dolgoznunk… - mosolyogtam rá. Tudtam, hogy idegesíti, amikor mosolygunk. Ez a nő egyszerűen valami sátán.

- Lusták, semmirekellőek… - morgott mikor Apukám csitította.

- Hae-Won! Ne beszélj így róluk! – szólt rá Apu.

- Legalább a lányodnak lehetne annyi esze, hogy elmegy, vagy elküldi őket dolgozni. – morgott.

- Dolgoztam… Nem is egy helyen… - próbáltam rendezni magamban az indulataimat.

- Tényleg kicsim? Mesélj, mit dolgoztál? – mosolygott rám Apu.

- Igen. Először pincérként dolgoztam, majd modellnek álltam, de lemondtam róluk. – mosolyogtam édesapámra.

- Gratulálok. De szerintem menjetek aludni, fáradtak lehettek, sokat vezettetek. – mosolygott ránk apa, mire felálltunk.

- Jó éjszakát. – meghajoltunk, majd felmentünk az emeletre.

- Elmész tussolni? – néztem Jimin-re – a folyosó végén balra.

- Igen elmegyek. – mosolygott rám majd magához vette a pizsamáját és elment.

„Semmirekellőek? Ki miatt vállaltuk azt, hogy elköltözünk innen? Ki miatt menekültünk el mi négyen Szöulba? Ki bántott minket 5 teljes éven keresztül? Ki volt minden egyes éjjel részeg? Ki volt az, aki miatt Guk ilyen erőszakossá vált, hogy megvédje kisebb testvéreit? Guk kapta a legtöbb bántalmazást közülünk! Csak azért, hogy mi ne éljük át a fájdalmat! Minden éjszaka végigjárt a házon, mindenbe belekötött és mindenért kaptunk. Remélem ez eltűnt belőle és a mai éjszakánk nyugodt lesz…”

Nagy gondolkozásomat a nyíló ajtó zavarta meg, amin Jimin lépett be.

- Baj van Életem? –rám nézett, és mellém ült.

- Nem, dehogy is. Miért kérdezed? – mosolyogtam rá.

- Könnyes a szemed. – nézett mélyen a szemembe.

- Visszagondoltam pár jó emlékre. – füllentettem hihetően – De én elmegyek letussolni. – mosolyogtam majd kipattantam az ágyból és magamhoz fogtam a pizsamám.

- Menj csak. Itt várlak. – mosolygott majd én elmentem letussolni. A zuhany alatt kiürítettem a fejem és lenyugodtam. A zuhany alól kilépve a törölközőmért nyúltam, amivel megszárítkoztam és magam köré tekertem. A pizsamámért nyúltam, ami az ajtón lévő kis fogasra volt felakasztva. De nem értem el ugyanis az ajtó kinyílott. Hae-Won lépett be.

- Hogy képzeled, hogy idejössz? – zárta be kulccsal az ajtót. – Örültem, hogy két évvel ezelőtt eltakarodtatok innen! – Óvatosan hátráltam. – Most meg? Felbukkansz egy fiúval az oldaladon? – kaptam egy pofont – Mondd csak, te a testedet árulod?

- Mi van?! Jimin a barátom! És nem vagyok k*rv@! – keltem ki magamból mire akkorát kaptam, hogy a földön kötöttem ki. Az arcom sajogni kezdett, majd a kezem a fájó területre tettem.

- Mondhatsz bármit! Mindig is egy ribanc voltál… - morgott majd gyomorszájon rúgott, amitől kicsordult a könnyem is. Levegőhöz sem jutottam, így csak hallgattam. – Egy utolsó senkiházi vagy te is. – kaptam a következő rúgást, majd a hajamtól fogva felemelt.

- Nekem ebből most volt elegem. – morogtam – Milyen ribancról beszélsz?! – ütöttem meg a kezét.

- Ehhez bátorság kellett… - morgott.

- Még nem fejeztem be! Nem tudom, hogy észrevetted e, hogy EZ – lendületből felpofoztam – mennyire fájdalmas! És hogy Guk mennyit kapott, szíjjal, fakanállal, de akár a kezeddel!

- Tudod, ez megmutatta nekem,… - vigyorgott – hogy nagyobbat kellene ütnöm. – morgott majd egy hatalmas pofont kaptam, amitől bevertem a fejem a falba. Amikor észbe kaptam, a nő eltűnt, így gyorsan felöltöztem és beszaladtam a szobába.

- El kell mennünk. – motyogtam, miközben bepakoltam a ruháimat a bőröndömbe.

- Életem! Mi történt? – fordított maga felé – Te… Tiszta vörös és véres az arcod. – engedett el.

- Menjünk. – összehúztam a bőröndöt és felvettem a cipőmet.

- Menjünk. – motyogott majd úgy tett, mint én és lementünk az emeletről.

- Apa… Jimin-nel inkább egy hotelben megszállunk. – néztem rá a nappali ajtajából.

- Mi történt az arcoddal? – kérdezte, majd közelebb jött megölelni.

- Hae-Won… - suttogtam a fülébe majd elengedtem.

- Rendben… Jó éjszakát… Holnap találkozunk. – mosolyogta, majd elbúcsúztunk és Jimin-nel elmentünk. Egy nyugodt hotelben szálltunk meg, ahol nyugisan elaludtunk. Nagyon sajnáltam, hogy Hae-Won így elrontotta az esténket, így én nagy bűntudattal aludtam el Jimin karjaiban.

21.Fejezet Go Busan

Mina Pov.:

Az óráimnak vége, ahogy a bátyáim óráinak is. Egész nap Busan járt az eszemben. Egyik tanórán se tudtam koncentrálni. Mikor az utolsó óráról is kicsengettek, megkönnyebbülten pakoltam össze a könyveimet. Mikor kiléptem az iskola kapuján fellélegeztem, és azt gondoltam, hogy „Most egy kis ideig nem kell ide jönnöm…”. Mosolyogva ültem be az autóba, ahol a testvéreim már vártak.

- Megérkeztem… Mehetünk haza… - ültem az anyós ülésre.

- Minden rendben? Hallottuk, mi történt reggel… - érdeklődött Jungkook.

- Persze. Minden rendben. – mosolyogtam.

- Akkor minden perfekt. Akkor indulhatunk is. – mosolygott Guk, majd beindította a motort és elhajtottunk. Úton hazafelé bekapcsoltam az egyik kedvenc zenémet, ami a SHINee-tól a View.

- Remélem, ezt még nem utáljátok… - néztem hátra a fiúkhoz.

- Ezt még eltűrjük. – motyogott Kook.

- Akkor ez marad. – mosolyogtam majd előre fordultam. Míg haza nem értünk, addig csak magamban énekeltem a dalt. Amint hazaértünk, felrohantam a szobámba, majd egy bőröndöt szedtem le a szekrény tetejéről.

Ebbe a bőröndbe elpakoltam egy pár napra elegendő ruhát, mivel nem tudtam, hogy milyen idő lesz ezért rövid ruhát is, és hosszú ruhát is csomagoltam. Miután végeztem, kopogtak a szobám ajtaján. – Szabad! – kiabáltam, majd belépett Jimin.

- Szia, életem! – mosolygott rám, majd meglátta a bőröndömet – Hova-hova?

- Szia. – mosolyogtam rá – Öhm… Haza…

- Miért? – leült az ágyamra, és a combjára paskolt, ezzel jelezve, hogy üljek az ölébe. Leültem majd a szemébe néztem.

- Mert most nyugalomra van szükségem… Engem felkavart ez az egész hétvége. Ezt ki akarom pihenni Busan-ban. – motyogtam.

- Veled szeretnék menni. Nem hagylak csak úgy elmenni ennyire messzire. – mosolygott rám.

- Jól van… De akkor siess a pakolással. Én még elmagyarázom ezt a fiúknak és érted megyek. Ez körülbelül 30 perc, maximum 40, mert még nekem is el kell készülnöm. – mosolyogtam rá.

- Akkor én indulok is. Majd találkozunk nem sokára. – mosolygott, majd egy apró puszit lehelt ajkaimra. Kiszálltam az öléből, és ő eltávozott. Én még a sminkes cuccaimat magamhoz fogtam, majd a fürdőszobába mentem. Egy lágy sminket készítettem el magamnak majd visszamentem a szobába és még ezt is bedobtam a bőröndbe. Felvettem egy magas sarkú cipőt, és a pakkommal együtt lementem a lépcsőn egészen a nappali ajtajába. A fiúk meglepetten tekintettek rám.

- Hova mész? – kérdezte Guk.

- Haza… Busan-ba… - mosolyogtam.

- Itt hagysz minket? Miért? És Jimin? Vele mi lesz? – tette fel egymás után a kérdéseket Sehun.

- Pár napra megyek csak el, hogy kipihenjem a hétvégét és a mai napot. Jimin jön velem, most haza ment pakolni. 3 maximum 4 nap múlva hazajövünk. – mosolyogtam.

- Húgi… - elém lépett Jungkook – Jó utat… Telefonálj, ha odaértetek, anyáéknak meg add át üdvözletünket. – mosolygott. Én ekkor a mögötte ülő fiúkra néztem, akik ugyan annyira furcsán néztek Kook-ra mint én.

- Mit adtatok neki? Begyógyszereztétek? – mutattam rá, miközben a másik két bátyámat néztem.

- Nem kapott semmit. – motyogott Guk, miközben Kook megölelt, amit viszonoztam.

- Akkor én az autót elvittem. N e keressétek. – mosolyogtam.

- Vigyázzatok az úton. És jó utat. – mosolyogtak mind a hárman.

- Egy ölelést azért még tőletek is kérnék. – mosolyogtam rájuk, majd ők is felálltak és megöleltek. – Szeretlek titeket, de én most megyek is. Az autót elvittem és majd hívunk, ha odaértünk. – mosolyogtam, majd elengedtem a fiúkat.

- A kulcs itt van. – adta oda a kulcsot Guk – Vigyázz… Hosszú út áll előttetek. Örülnék, ha Jimin is vezetne majd. Ne csak te. – mosolygott rám Guk.

- Rendben. 3 vagy 4 nap múlva találkozunk. Sziasztok. – mosolyogtam majd az arcukra 1-1 puszit nyomtam és kimentem a garázsba. Az autó csomagtartójába betettem a bőröndömet, majd lecsuktam azt és én is beültem a volán mögé. Kiálltam a garázsból, majd a ház előtt megálltam, ahol a fiúk álltak. Intettem nekik, majd elindultam Jimin-ék házához. Ott kiszálltam és becsengettem hozzájuk. Hee nyitott ajtót.

- Mina! – mosolygott rám.

- Hee! – mosolyogtam.

- Gyere be. – mosolygott rám, majd bementem vele a nappaliba.

- Sziasztok! – mosolyogtam Suga-ra és TaeTae-ra.

- Mina-t is lehet errefelé látni. – mosolygott Suga.

- Nagyon régen jártál nálunk. – mondta Tae.

- Igen… Hát… Ne kérdezd miért. – kuncogtam majd Jimin hangját hallottuk meg az emelet felöl.

- Pillanat és készen vagyok! Csak még összehúzom a táskát! – kiabált.

- Táskát?! Milyen táskát? – nézett rám Hee értetlenül.

- Ahm… Igen… - vakartam meg a tarkómat zavartan.

- Mina! Mi folyik itt? – kérdezte Tae.

- Egy pár napig most nem láttok sem Jimin-t, sem engem. – motyogtam.

- Hova mentek? – faggatózott Suga.

- Busan-ba, haza kísér. – néztem felváltva rájuk.

- Miért? – kérdezte Hee.

- Mert én ezt az egészet ki szeretném pihenni, és ezt a suliban nem tudom megtenni. Félve ültem ma is az iskolapadban és az ajtót fürkésztem, hogy mikor lép be rajta az a barom. – magyaráztam, majd Jimin is megjelent mögöttem.

- És Jimin hogyhogy megy? – nézett Jimin-re Suga.

- Nem engedem el ilyen hosszú távra. Én vigyázok rá. – mosolygott.

- Jó utat kívánunk nektek, és persze balesetmenteset, ha odaértetek mindenképpen hívjatok fel. – mosolygott ránk Tae.

- Mindenképp hívunk. – mosolygott Jimin.

- Mina, - lépett elém Hee – vigyázz az én lökött bátyámra.

- Persze, hogy vigyázok. – kuncogtam.

- Jimin, - lépett Hee Jimin elé – vigyázz az én legjobb barátnőmre.

- Mindenképp. – mosolygott Jimin.

- Azt ugye észrevettétek, hogy most úgy búcsúzkodunk, mintha minimum 1 évre mennénk el. – kuncogtam.

- Ezt én is megfigyeltem. – kacagott Suga.

- Na, de mi megyünk, hogy még világosban odaérjünk. – mosolygott Jimin majd mindenkitől elbúcsúztunk.

- Várunk titeket haza. – mosolygott Hee.

- 3 vagy 4 nap. A 4 nap az már nagyon maximum. – mosolyogtam, majd megöleltem őket. Jimin csak a húgát ölelte meg, a többiekkel kezet fogott.

- Sziasztok. – mosolygott mindenki, mi pedig kimentünk. A csomagtartóba Jimin is betette a pakkját, majd Ő az anyósülésen foglalt helyet, míg én a volán mögött. Integettünk még a testvéreinek, majd elindultunk. Az autópályára felérve bekapcsoltam a TempoMat-ot és levettem a pedálokról a lábamat.

- Jártál már Busan-ban? – kérdeztem Jimin-től.

- Egyszer. – nézelődött az ablakon.

- Guk azt mondta, hogy örülne, ha majd te is vezetnél. – motyogtam.

- Ez nem kérdés. – mosolygott, majd a könyöktámlán lévő kezemre tette kezét, amit mosolyogva fogadtam.

Sehun Pov.:

- Remélem minden rendben lesz. Nem lesz semmilyen baleset,  és nem is lesz semmi baj. – aggódtam.

- Nyugi. Nem kell izgulni. Mina nagylány, tudja, mit csinál. – motyogott Kook.

- Én is aggódok érte, – morgott Guk – és mindezt egy olyan barom miatt tette, mint Jongin. És a mai dolgaiért még nem is kapott. Na, majd fog. Ma éjjel, sötétben. Még a lelkét is kiverem belőle. – morogta.

- Jó, csak vigyázz a térfigyelő kamerákkal. – motyogtam.

- Maszk lesz rajtam. – morgott.

- Akkor menjél. – motyogtam, majd gondolkozni kezdtem az érzéseimen.

„Yoon, szerintem többet érzek iránta, mint barátság. Nem értem magam. Ha ránézek, vagy meghallom a hangját, esetleg a nevét, gyorsabban dobog a szívem, mint ahogy szokott. Mi van velem? Ennyire elcsavarta a fejem? Sehun! Mi fogott meg téged ebben a lányban? Erre a válaszom csak annyi lenne: Mindene… A kisugárzása, a megjelenése, az őszintesége, a mosolya és még sorolhatnám. Soha nem éreztem még ezt egyetlen lány iránt sem.”

- 20 órakor lelépek. – motyogtam, majd felálltam a kanapéról és bementem a szobámba. Ott magamhoz vettem a telefonom és Yoon-nak írtam egy SMS-t.

„Szia. 20 órakor találkozzunk a parkban a kis tónál! Üdv.: Sehun.”

Rövid és tömör volt az üzenet, de úgy gondoltam, hogy majd személyesen inkább elmondok mindent. Csak egyetlen dolog zavar, mégpedig, hogy ő Jongin húga. De ezt el kell felejtenem.

~ 4 óra múlva ~

Mina Pov.:

Elhagytuk Busan határát. Jimin vezet, mert az út felénél cseréltünk. Nem gondoltam, hogy ennyire el lehet fáradni a vezetésben. De mégis.

- Nagyon fáradt vagy? – vetett rám egy gyors pillantást.

- Tűrhetően. Vezessek? – mosolyogtam rá.

- Nem. Arra szeretnélek megkérni, hogy hívd fel Hee-t. – mosolygott.

- Ah, jó, hogy említed. Guk-ot is fel kellene hívnom. – motyogtam.

- Mi lenne, ha megállnánk a tengerparton? – kérdezte mosolyogva.

- Igen! – csillant fel a szememben az a bizonyos kislányos öröm.

- Nem láttalak még ennyire csillogó szemmel. – mosolygott.

- Nem baj. Akkor én most felhívom a testvéreket. – mosolyogtam majd a kezembe vettem a telefonomat, és először Guk-ot hívtam fel.

„Guk: Halo?

Én: Szia, Bro.

Guk: Szia, húgi. Baj van?

Én: Nem. Csak mondtátok, hogy hívjunk, ha ideértünk.

Guk: Akkor jó. Üdvözöljük anyáékat. De én leteszem, mert fontos helyre készülök.

Én: Rendben, legyetek jók. Sziasztok.” – mosolyogtam majd megszakítottam a hívást.

- Akkor nálad kit hívjak? – kérdeztem.

- Hee-t. Kérlek… - mosolygott, majd én felhívtam Hee-t.

„Hee: Igen? Min Hee.

Én: Üdvözlöm. Torrente Pizza. – kacagtam.

Hee: Mina! – kacag – Baj van?

Én: Nem, dehogy. Csak Busan-ban vagyunk.

Hee: Örülök. Mindenki ép? Semmi baleset nem volt? Minden OK?

Én: Igen mindenki ép, semmi baleset nem volt az utakon, szépen jöttünk végig, és minden OK. – mosolyogtam.

Hee: Nagyon örülök. Jó pihenést nektek. Találkozunk 3 nap múlva. Ha valami baj van, akkor hívj. Suga ráér, ahogy én is és Tae is. És valamelyik bátyád is biztos. Megyünk utánad, ha kell. – hallottam hangján az örömöt és az aggodalmat egyszerre.

Én: Nyugi, nem lesz semmi baj. Anyuék is ott lesznek. – mosolyogtam.

Hee: Rendben. De nem is zavarok tovább. Majd beszélünk. Sziasztok.

Én: Nem zavarsz…” - mondtam majd kinyomott. Kuncogtam, majd letettem a telefonom a kesztyűtartóba.

- Mi olyan vicces? – nézett rám Jimin, majd leállította a motort.

- Hee-t örökbe fogadom pótanyának. – mosolyogtam.

- Miért? – kuncogott velem együtt.

- Jobban aggódik, mint Guk. – mosolyogtam.

- Az én húgom. – mosolygott – De megérkeztünk a partra.

- Tényleg?! – körülnéztem és csak homokot, és vizet láttam. – Azta… De hiányzott ez a hely… - kiszálltam az autóból. Jimin ugyan ezt tenne, majd mellém sétált, és összekulcsolta ujjainkat, majd a víz felé sétáltunk. A víz előtt leültem, Jimin pedig mögém.

- Olyan sok emlékem van ebből a városból. Annyira szerettem itt lakni. – mosolyogtam majd a távolban észrevettem egy szörföst. – Nézd! – mutattam a távolba mikor a hullámok összevizeztek minket. Mind a ketten csak kacagtunk.

- Látom Életem… Látom. – kuncogott.

- Akkor jó. De szerintem menjünk is, ugyanis vizesek vagyunk, és hideg szél fúj. – mosolyogtam.

- Menjünk, de te vezetsz, mert nem tudom, hogy hol laktál. – mosolygott majd felálltunk, és az autóhoz sétáltunk.

- Akkor én vezetek. – mosolyogtam majd a szájára nyomtam egy puszit, amit Ő mosolyogva fogadott. Beültem az autóba és beindítottam a motort. Lehúztam az anyósülés felöli ablakot és kiszóltam – Ha nem szállsz be, akkor itt hagylak. – kacagtam, mire Jimin beült és elindultunk. A szülői házhoz érve nagy öröm fogott el. Kipattantam az autóból és a csomagtartóhoz mentem, kiszedtem mind a két pakkot és a sajátját Jimin kezébe nyomtam. – Menjünk be. – mosolyogtam, majd bezártam az autót és becsengettünk a házba. Apa nyitott ajtót.

- Kislányom!  - szorított magához.

- Apuci! – mosolyogtam, miközben az örömkönnyeim is kifolytak, majd elengedtük egymást.

- Ki ez a fiatalember? – nézett Jimin-re.

- Üdvözlöm uram! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. – mosolygott majd kezet fogtak.

- Szia. Jeon Bon-Hwa vagyok az édesapja. – mondta barátságos hangnemmel – De gyertek beljebb. – mosolygott majd beinvitált minket a lakásba. – Hae-Won! Gyere! – kiabált anyukámnak majd, Ő is előlépett a konyhából.

- Drágám! – szorított magához anya.

- Anya! – mosolyogtam. Bevallom, hogy én kifejezetten az az apás leányzó vagyok.

- Ki ez az úriember? – kérdezte, majd Jimin-re nézett.

- Üdvözlöm asszonyom! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. – mosolygott majd illedelmesen meghajolt.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Kim Hae-Won vagyok. Mina nevelő anyukája. – mosolygott.

- Ha nem haragszotok, akkor itt éjszakáznánk. – néztem rájuk.

- Dehogy. A volt szobáitok az emeleten vannak. Foglaljátok el valamelyiket. – mosolygott Apa.

- Köszönjük. – mosolyogtam.

- Menjetek, pakoljatok ki. – mosolygott Hae-Won és mi felmentünk a régi szobámba és elkezdtünk kipakolni.

- Kedvesnek tűnnek a szüleid. – mosolygott Jimin.

- Apa kedves. Hae-Won nem. Miatta mentünk Szöul-ba. – motyogtam.

- Miért? – nézett rám döbbenten.

 - Éjjel meglátod. – motyogtam – Ja, és ha ez az éjszaka nagyon rossz lesz, akkor hotelbe megyünk.

- Jól van. – értetlenül nézett rám, majd kipakoltunk és lementünk beszélgetni.