Mina Pov.:
Megkönnyebbülten néztem a kezemben lévő negatív tesztcsíkra,
mikor megláttam, elmosolyodtam. Felnéztem Yeol-ra, de ő nem volt boldog, hanem
szomorúvá vált.
- Yeol, mi a baj? – óvatosan kérdeztem.
- Azt hittem, hogy pozitív lesz… - suttogott.
- Ha pozitív lett volna, akkor már most haza kellene mennem,
és téged itt kellene hagynom. – vígasztaltam.
- Igazad van, jobb most így… - megölelt, amit mosolyogva
viszonoztam.
„Mikor megláttam, hogy
a teszt negatív, egy nagy kő esett le a szívemről, de lehet, hogy már szikla
volt. Egyrészt sajnálom, hogy Yeol elszomorodott, de másrészt nem bánom. Örülök
neki, csak más reakcióra számítottam, azt hittem, hogy ő is örülni fog.”
- Gyere, hívjuk vissza Gina-t. – mosolyogva nézett rám,
válaszul csak bólintottam, mivel nem jutottam szóhoz. Megfogta a csuklómat,
majd behúzott a szobába. Leültem az ágyra, míg ő elővette a laptopot, s
bekapcsolta azt. Leült mellém, majd elkezdte hívni Gina-t, mikor felvette éppen
vigyorogva, boldogan telefonált. Ujjával mutatta, hogy ˝egy pillanat˝. Yeol és
én mosolyogva néztük, hogy milyen boldog, mikor letette, nagy mosollyal nézett
ránk.
- Mi történt? – mosolyogva kérdeztem.
- Majd később visszatérünk rá. – mosolygott – A teszt
eredménye?
- Negatív lett… - szomorkásabb hangnemmel mondta Yeol.
- Nem baj. Majd legközelebb. – még mindig mosolygott.
- Áruld már el, hogy mi ez a nagy boldogság! – már Yeol-t is
nagyon érdekelte a dolog.
- Hol vannak a telefonjaitok? – mosolyogva kérdezte, amit
még mindig nem értettünk.
- Itt vannak. – egyszerre válaszoltunk miközben kivettük a
készülékeket a zsebünkből. Gina nem szólt semmit csak mosolyogva figyelt
minket. Értetlenül néztünk egymásra Yeol-lal, mikor az ő telefonja csörögni
kezdett.
- Hangosítsd ki! – utasította Yeol-t, Gina. Yeol felvette a
telefont, majd kihangosította azt.
- Park ChanYeol és Jeong Mina. Miben segíthetünk? – Angolul
kezdte mondani.
- Park Bon-Hwa vagyok és érdeklődni szeretnék. – mikor
meghallottuk Yeol apukájának a hangját, elmosolyodtunk.
- Miről szeretnél érdeklődni, apu? – mosolygott, miközben a
beszélgetés átment koreai nyelvbe.
- Mennyi idő alatt pakoltok össze és mentek ki a reptérre? –
el sem hittük, hogy mit kérdezett.
- Maximum másfél óra. – hírtelen rávágtam egy időt.
- Jól van. Akkor pakoljatok és 2 óra múlva indul a gépetek
haza. – éreztük a hangján, hogy mosolyog.
- Köszönjük! – ujjongtunk. Gina csak kacagott a
reakcióinkon.
- Akkor a jegyeket le is foglaltam. Jó utat! Hagylak titeket
pakolni. Siessetek. Sziasztok. – mondta, majd a telefont le is tette.
- Én is hagylak titeket. Pakoljatok és siessetek. A reptérre
én megyek értetek. Ott találkozunk. Sziasztok! – mosolygott Gina, majd a hívást
megszakította. Yeol-lal egymásra néztünk, majd egy pillanat alatt felpattantunk
az ágyról, és elkezdtünk ˝pakolni˝, ami abból állt, hogy minden cuccunkat,
teljesen mindegy kié volt, bele dobtuk az egyik bőröndbe. Nagyon boldogok
voltunk, hogy nem kell több időt itt töltenünk Londonban. Minden holminkat
összepakoltuk egyetlen óra alatt.
- Akkor mehetünk a reptérre? - mosolyogva kérdeztem, ez a
boldogság egyszerűen elrejthetetlen volt.
- Induljunk. – mosolyogva felelt a kérdésemre, rajta is
látszott, hogy nagyon boldog volt. Egy puszit nyomott az ajkaimra, majd azonnal
felvettem a cipőmet, ő pedig követte a példámat. Még egyszer utoljára körül
néztünk a lakosztályban, nehogy ott hagyjunk valamit, majd lementünk a
recepcióra, s kijelentkeztünk a hotelből. Nagy örömmel léptünk ki az épületből,
majd az utcán írtam egy üzenetet a bátyámnak, de nem szóltam neki arról, hogy
ma megyek haza. Had legyen meglepetés. Fogtunk egy taxit, amibe beültünk és a
reptérre kérettük magunkat, ahova 20 perc alatt értünk oda. Mivel már csak 25
percünk volt (vagy még annyi sem) mindenre, ezért egy jegy automatából
váltottuk ki a repjegyeket, majd ellenőrző kaputól ellenőrző kapuig csak
futottunk a csomagokkal. Mivel a bátyám nem tud, arról, hogy hazamegyünk, ezért
nem is írtam neki több üzenetet.
Pont akkor értünk a beszállókapukhoz mikor a hangosbemondón egy női hang szólalt meg:
Pont akkor értünk a beszállókapukhoz mikor a hangosbemondón egy női hang szólalt meg:
„Megkérjük kedves
utasainkat, hogy kezdjék meg a Londonból Szöulba tartó járatba való beszálást!
Köszönjük szépen!”
Amilyen gyorsan csak tudtunk, felszálltunk a repülőgépre és
helyet foglaltunk azokra az ülésekre, melyek a jegyeinkre voltak írva.
- Csupán 3 hónapot kellett itt eltöltenünk. Kibírtuk! –
örvendeztem.
- Végre mehetünk haza. – fáradtan, mégis mosolyogva nézett
rám.
- Aludj, mire hazaérünk, addigra legyen egy kis energiád. –
tanácsoltam.
- Szombat van? – kérdőn nézett rám.
- Igen. Miért? – nem értettem a kérdése okát.
- Apánál kell aludnom. – motyogta.
- Miért? – érdeklődtem, majd a repülő megkezdte a
felszállást.
- Szombaton esténként, otthon mindig buli van. Ilyenkor
mindig apámnál alszok. – magyarázta.
- Szeretsz ott lenni? – mosolyogva kérdeztem.
- Igen. Ott legalább nem zaklat egyetlen lakótárs sem. –
elmosolyogta magát.
- Jól van. Aludj, látom, hogy álmos vagy. – mosolyogva
fogtam meg a kezét.
- Te is aludj. – megsimogatta az arcomat – Otthon, majd
beszélünk. – mosolygott, majd az ajkaimra nyomott egy puszit és hátradőlt a
székében és elaludt, én követtem a példáját, és én is elaludtam.
~ Koreában ~
A több órás repülő út/alvás után kipihenve szálltunk le a
gépről. Ez volt életünk legszebb napja. Amint beértünk a biztonsági kapukhoz,
átmentünk rajtuk és kimentünk az előtérbe, ahol Gina várt minket. Mi nem láttuk
őt, de ő minket igen. Amint meglátott odaszaladt hozzánk, és mind a kettőnket
egyszerre megölelt.
- Srácok! – örvendezett – Végre itthon vagytok! - ujjongott.
- Igen! – mosolyogtunk, majd elengedett minket.
- Minden rendben van veletek? – mosolyogva kérdezte.
- Igen. De mennyi az idő? – Yeol kérdezte, de már én is meg
szerettem volna kérdezni.
- Most… - az órájára nézett – este 10 óra van.
- Bátyáim még nem alszanak… Meglepetés lesz, hogy itthon
vagyunk… - mosolyogtam.
- Szerintem akkor menjünk is. – mosolygott Gina.
- Menjünk. – mosolyogva karolta át a vállamat Yeol, majd
elindultunk Gina autójához. – Ülsz előre? – suttogta a fülembe.
- Nem. Ülj csak. – mosolyogva válaszoltam.
- Jól van, ahogy akarod. – ajkaimra puszilt, majd elengedett
és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beültem, majd ő is beült előre, Gina-val
együtt.
- És milyen volt ez a 3 hónap? – mosolyogva kérdezte Gina.
- Szörnyű… - egyszerre mondtuk ki ugyan azt a szót Yeol-lal.
- Elhiszem. Akkor most boldogok vagytok… - mosolygott, majd
elindultunk.
- Még szép, hogy. – kuncogott Yeol – De ott is ketten
voltunk és egymásra számítottunk. Átvészeltük ezt az időt… - mosolyogva nyúlt
hátra és megfogta a kezem. Így utaztunk tovább, egészen az otthonomig.
- Köszönöm Gina, hogy haza hoztál. – mosolyogtam.
- Ne köszönd! Ez alap. – mosolyogva nézett rám – Holnap
találkozunk. – mosolygott, mire bólintottam és Yeol-lal együtt kiszálltam az
autóból.
- Melyik csomagot szeretnéd vinni? – kuncogva kérdezte.
- Nem mindegy? Mind a kettőnk ruhájából van mind a kettőben.
– kuncogtam, majd Yeol kivette a csomagtartóból az én bőröndömet. – Kimosom,
majd este a cuccaid aztán holnap, odaadom neked.
- Este aludj, és ne moss, kérlek szépen. – átkarolta a
derekamat – Energiát kell gyűjtened holnapra. – mosolyogva nézett a szemeimbe.
- Miért? Mi lesz holnap? – kuncogva kérdeztem.
- Hmm… Mi legyen? Mit szólnál, ha ennek a folytatása lenne?
– csábos mosolyával elvarázsolt, majd megcsókolt, én hezitálás nélkül
viszonoztam, s átkaroltam a nyakát. Ez rövid ideig volt így, ugyanis valaki
elszakította tőlem. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi történt, de, mikor
észhez tértem Yeol-ra néztem, akinek a pólója nyakát Jimin fogta.
- Ha még egyszer hozzá nyúlsz! – morogta Jimin.
- Mi lesz? Csak nem megfenyegetsz még egyszer? – ugyan olyan
hangnemmel morgott vissza Yeol.
- Nem… Akkor ez lesz csak erősebben… - morgott, majd csak
annyit vettem észre, hogy Jimin orrba vágja Yeol-t, aki egyből a fájó területre
fogott és fájlalta.
- Jézusom! – megijedtem, majd hátrébb löktem Jimin-t és
Yeol-hoz hajoltam – Yeol, jól vagy? – ijedtemben nem tudtam felmérni a helyzet
súlyosságát, csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, mikor Yeol kezéről,
amivel fogta az orrát, vércseppek cseppentek le – Te ennyire sík agyú
vagy?! - Jimin felé fordultam.
- Figyelmeztettelek… - morgott Yeol-ra.
- Húzz el! – morogtam. Mire megfordult és elment, ezután
visszahajoltam Yeol-hoz – Gyere be. Lekezelem. – mosolyt próbáltam az arcomra
húzni, de nem sikerült. Yeol felegyenesedett, majd bólintott. Kiszedtem az ő
csomagját is az autóból, s az első ablakhoz léptem.
- Mi történt? – kíváncsian kérdezte Gina.
- Mindegy. Yeol elmondja, ha szeretné. Majd haza viszem én.
Menj pihenni. – motyogtam, mire Gina csak bólintott, majd felhúzta az ablakot
és gyorsan elhajtott. – Menjünk be. – Yeol-ra néztem, aki felegyenesedett és
maga elé engedett, húztam az ő bőröndjét is, majd bementünk a lakásba.
Szerencsére nem volt zárva, ezért nem kellett szerencsétlenkednem a kulcsokkal.
Letettem a bőröndöket, és a bátyáimnak inkább nem is szóltam még. – Ülj le a
konyhában, kérlek. – mutattam az említett helyiség felé, mire ő elindult.
Összeszedtem a gondolataimat, majd én is utána mentem. – Nagyon fáj? – aggódva
néztem rá.
- Kibírom… - motyogta, majd egy zsebkendőt adtam a kezébe.
- Csak ne döntsd hátra a fejed, az csak ront a helyzeten. –
magyaráztam, mire megint csak bólintott. Mellé tettem még egy jó pár
zsebkendőt. Majd valaki megállt a konyhaajtóban.
- A bátyádnak luxus szólni, ha hazajössz? – kuncogva nézett
rám Guk, majd mellém sétált és átölelt, amit viszonoztam. –Hiányoztál húgi! –
suttogta, majd elengedtük egymást, és Yeol-ra nézett – Mi történt? – felváltva
nézett ránk.
- Jimin-nek elgurult a gyógyszere. – motyogtam.
- Megint? Mióta elmentél az óta ilyen stikkes… - sóhajtott.
- Nem tudok mit tenni ellene, majd kerüljük. – motyogtam –
Elállt a vérzés? – Yeol-ra néztem.
- Valamennyire. – motyogta.
- Fertőtlenítsed le, aztán reméljük, hogy nem dagad fel. –
mondta Guk miközben a kezembe adta a Betadine-t.
- Jólvan. – mosolyogtam majd úgy tettem, ahogy mondta. –
Sehun és Kook? – kérdeztem, mikor végeztem.
- Sehun a szobájában van Yoona-val. Kook meg valami
házibuliban van. – mosolygott Guk.
- Köszönöm. – mosolygott rám Yeol.
- Jól van. – Guk-ra néztem mosolyogva – Szívesen. – majd
Yeol-ra néztem.
- Szóljak Sehun-nak? – az ajtónak támaszkodott Guk.
- Nem kell. Majd bemegyek hozzá. – mosolyogtam – Akkor
tényleg apukádnál töltöd az éjszakát? – Yeol felé fordultam.
- Haza megyek. Nem akarom, hogy apu elkezdjen faggatózni. –
magyarázta.
- Okay. Akkor, ha menni szeretnél, akkor szólj és mehetünk.
– mosolyogtam rá.
- Nem szeretnék több ideig zavarni… Köszönöm, hogy
lekezelted az orrom. Ne fáradj azzal, hogy engem szállítgatsz, hívok egy taxit.
– halvány mosollyal mondta. Valamiért úgy éreztem, hogy Jimin fenyegetése nála
elérte a hatását.
- Yeol… Hazaviszlek… - rá mosolyogtam, válaszul csak
bólintott.
- Siess haza húgi. Várlak. – mosolygott Guk majd a
homlokomra nyomott egy puszit, és bement a nappaliba. Yeol felállt, majd
kimentünk a garázsba, s beültünk az autóba. Nem indultunk el, mert egy kérdés furdalta
a lelkem.
- Ugye nem kezdtél el félni Jimin-től? – kiszaladt belőlem
ez a kérdés, de nem is bánom.
- Mi? – rám nézett.
- Jól hallottad. – sóhajtottam.
- Mina, nézz rám. – döbbent volt a hangja, majd ránéztem –
Engem nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá, és nem is fog. Azt tesz, amit akar,
én ugyan úgy foglak szeretni. – mosolygott, majd megcsókolt, nyugodtan
viszonoztam.
- Örömmel hallom. – elmosolyogtam magam – Akkor induljunk. –
mosolyogtam majd elölre fordultam. Kiálltam a garázsból és elhajtottam
otthonról. Megnyugtatott, hogy Yeol nem ijedt meg, és sajnálom, hogy ő itta meg
a levét Jimin haragjának. Az út némán telt, mikor megálltam a házuk előtt,
felém fordult.
- Holnap, bemenjünk meglepni a munkatársakat? – mosolyogva
kérdezte.
- Menjünk. – mosolyogtam.
- Akkor 10 órára a házatok előtt leszek. – mondta majd egy
puszit lehelt az ajkaimra – Köszönöm, hogy hazahoztál. Jövök, neked egyel. –
kuncogta.
- Dehogy jössz. Csak menj haza, pihenj le és vigyázz
magadra. – homlokomat az övének döntöttem, s úgy néztem a szemébe.
- Menj haza és pihenj, és te is vigyázz magadra. Szia,
Életem… - mosolygott, majd kiszállt az autóból és bement, miután integetett. Én
elhajtottam, s zenét kapcsoltam.
ChanYeol Pov.:
Mikor Jimin megütött az nagyon fájt, de mikor Mina lekezelte
ez a fájdalom elmúlt. Én teljesen komolynak tartom a szándékaimat, és még Jimin
sem érdekel. Ezek az én érzéseim és senki nem szólhat abba bele, hogy kivel
vagyok együtt. Ennyi magánéletet megengedhetek magamnak.
Mikor kiszálltam az autóból integettem Mina-nak, és bementem a kapun. Már ott hallatszott a zene bömbölése, és már ott zavart. Beléptem a lakásba, de senki nem törődött velem, úgy gondoltam, hogy mivel ez az én házam, ezért én döntöm el, hogy itt buli lesz e vagy sem. Bementem a nappaliba majd a hangfalhoz léptem, amit abban a pillanatban kikapcsoltam, erre mindenki rám nézett.
Mikor kiszálltam az autóból integettem Mina-nak, és bementem a kapun. Már ott hallatszott a zene bömbölése, és már ott zavart. Beléptem a lakásba, de senki nem törődött velem, úgy gondoltam, hogy mivel ez az én házam, ezért én döntöm el, hogy itt buli lesz e vagy sem. Bementem a nappaliba majd a hangfalhoz léptem, amit abban a pillanatban kikapcsoltam, erre mindenki rám nézett.
- Na, most mindenki felveszi a kabátkáját, a cipőcskéjét és
hazamegy vagy bánom is én! Az a lényeg, hogy elmegy innen! – kiabáltam, hogy
mindenki meghallja.
- Kapcsold vissza a zenét! – hallottam meg egy női hangot.
- Nem kapcsolom vissza, mert aludni szeretnék. – morogtam
majd a következő pillanatban a hang gazdája állt előttem. Kicsit nagyon kihívó
öltözete elkerülte figyelmem.
- És ha azt mondom, hogy lenyomunk egy menetet? – pólóm alá
nyúlt, amitől még idegesebb lettem. Megfogtam a kezét, kihúztam a pólóm alól és
hátrébb léptem.
- Barátnőm van, és szeretem. – morogtam a lánynak – Most!
Mindenki elhúz innen a francba! Aki itt lakik az is választhat! Vagy elmegy, és
máshol folytatja a szórakozást vagy bemegy a szobájába és kussban marad! –
kiabáltam, majd annyit vettem észre, hogy elkezd oszlani a tömeg és mindenki
elmegy, kivéve az előttem álló lány.
- Biztosan jobb vagyok az ágyban, mint a kis barátosnéd.
Csak egyetlen menet. Senki nem fog róla tudni… - mosolyogva jött közelebb, én
csak hátráltam.
- Takarodj el! Szeretem a barátnőmet, és semmilyen egy
éjszakás kalandért nem adnám fel a kapcsolatunkat. – morogtam, majd megfogtam a
lány csuklóját és kipenderítettem a házból. Az összes lakótársam elment, tehát
egyedül voltam a lakásban. Nem is gondoltam másra csak az alvásra ezért
bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még utolsó energiámmal írtam egy
SMS-t Mina-nak.
„Jó éjszakát,
Szerelmem!”
Az elküldés után el is aludtam.