Mina Pov.:
Az óráimnak vége, ahogy a bátyáim óráinak is. Egész nap
Busan járt az eszemben. Egyik tanórán se tudtam koncentrálni. Mikor az utolsó
óráról is kicsengettek, megkönnyebbülten pakoltam össze a könyveimet. Mikor
kiléptem az iskola kapuján fellélegeztem, és azt gondoltam, hogy „Most egy kis
ideig nem kell ide jönnöm…”. Mosolyogva ültem be az autóba, ahol a testvéreim
már vártak.
- Megérkeztem… Mehetünk haza… - ültem az anyós ülésre.
- Minden rendben? Hallottuk, mi történt reggel… -
érdeklődött Jungkook.
- Persze. Minden rendben. – mosolyogtam.
- Akkor minden perfekt. Akkor indulhatunk is. – mosolygott
Guk, majd beindította a motort és elhajtottunk. Úton hazafelé bekapcsoltam az
egyik kedvenc zenémet, ami a SHINee-tól a View.
- Remélem, ezt még nem utáljátok… - néztem hátra a fiúkhoz.
- Ezt még eltűrjük. – motyogott Kook.
- Akkor ez marad. – mosolyogtam majd előre fordultam. Míg
haza nem értünk, addig csak magamban énekeltem a dalt. Amint hazaértünk,
felrohantam a szobámba, majd egy bőröndöt szedtem le a szekrény tetejéről.
- Szia, életem! – mosolygott rám, majd meglátta a bőröndömet
– Hova-hova?
- Szia. – mosolyogtam rá – Öhm… Haza…
- Miért? – leült az ágyamra, és a combjára paskolt, ezzel
jelezve, hogy üljek az ölébe. Leültem majd a szemébe néztem.
- Mert most nyugalomra van szükségem… Engem felkavart ez az
egész hétvége. Ezt ki akarom pihenni Busan-ban. – motyogtam.
- Veled szeretnék menni. Nem hagylak csak úgy elmenni
ennyire messzire. – mosolygott rám.
- Jól van… De akkor siess a pakolással. Én még elmagyarázom
ezt a fiúknak és érted megyek. Ez körülbelül 30 perc, maximum 40, mert még
nekem is el kell készülnöm. – mosolyogtam rá.
- Akkor én indulok is. Majd találkozunk nem sokára. –
mosolygott, majd egy apró puszit lehelt ajkaimra. Kiszálltam az öléből, és ő
eltávozott. Én még a sminkes cuccaimat magamhoz fogtam, majd a fürdőszobába
mentem. Egy lágy sminket készítettem el magamnak majd visszamentem a szobába és
még ezt is bedobtam a bőröndbe. Felvettem egy magas sarkú cipőt, és a pakkommal
együtt lementem a lépcsőn egészen a nappali ajtajába. A fiúk meglepetten
tekintettek rám.
- Hova mész? – kérdezte Guk.
- Haza… Busan-ba… - mosolyogtam.
- Itt hagysz minket? Miért? És Jimin? Vele mi lesz? – tette
fel egymás után a kérdéseket Sehun.
- Pár napra megyek csak el, hogy kipihenjem a hétvégét és a
mai napot. Jimin jön velem, most haza ment pakolni. 3 maximum 4 nap múlva
hazajövünk. – mosolyogtam.
- Húgi… - elém lépett Jungkook – Jó utat… Telefonálj, ha
odaértetek, anyáéknak meg add át üdvözletünket. – mosolygott. Én ekkor a
mögötte ülő fiúkra néztem, akik ugyan annyira furcsán néztek Kook-ra mint én.
- Mit adtatok neki? Begyógyszereztétek? – mutattam rá,
miközben a másik két bátyámat néztem.
- Nem kapott semmit. – motyogott Guk, miközben Kook
megölelt, amit viszonoztam.
- Akkor én az autót elvittem. N e keressétek. – mosolyogtam.
- Vigyázzatok az úton. És jó utat. – mosolyogtak mind a
hárman.
- Egy ölelést azért még tőletek is kérnék. – mosolyogtam
rájuk, majd ők is felálltak és megöleltek. – Szeretlek titeket, de én most
megyek is. Az autót elvittem és majd hívunk, ha odaértünk. – mosolyogtam, majd
elengedtem a fiúkat.
- A kulcs itt van. – adta oda a kulcsot Guk – Vigyázz…
Hosszú út áll előttetek. Örülnék, ha Jimin is vezetne majd. Ne csak te. –
mosolygott rám Guk.
- Rendben. 3 vagy 4 nap múlva találkozunk. Sziasztok. –
mosolyogtam majd az arcukra 1-1 puszit nyomtam és kimentem a garázsba. Az autó
csomagtartójába betettem a bőröndömet, majd lecsuktam azt és én is beültem a
volán mögé. Kiálltam a garázsból, majd a ház előtt megálltam, ahol a fiúk
álltak. Intettem nekik, majd elindultam Jimin-ék házához. Ott kiszálltam és
becsengettem hozzájuk. Hee nyitott ajtót.
- Mina! – mosolygott rám.
- Hee! – mosolyogtam.
- Gyere be. – mosolygott rám, majd bementem vele a
nappaliba.
- Sziasztok! – mosolyogtam Suga-ra és TaeTae-ra.
- Mina-t is lehet errefelé látni. – mosolygott Suga.
- Nagyon régen jártál nálunk. – mondta Tae.
- Igen… Hát… Ne kérdezd miért. – kuncogtam majd Jimin
hangját hallottuk meg az emelet felöl.
- Pillanat és készen vagyok! Csak még összehúzom a táskát! –
kiabált.
- Táskát?! Milyen táskát? – nézett rám Hee értetlenül.
- Ahm… Igen… - vakartam meg a tarkómat zavartan.
- Mina! Mi folyik itt? – kérdezte Tae.
- Egy pár napig most nem láttok sem Jimin-t, sem engem. –
motyogtam.
- Hova mentek? – faggatózott Suga.
- Busan-ba, haza kísér. – néztem felváltva rájuk.
- Miért? – kérdezte Hee.
- Mert én ezt az egészet ki szeretném pihenni, és ezt a
suliban nem tudom megtenni. Félve ültem ma is az iskolapadban és az ajtót
fürkésztem, hogy mikor lép be rajta az a barom. – magyaráztam, majd Jimin is
megjelent mögöttem.
- És Jimin hogyhogy megy? – nézett Jimin-re Suga.
- Nem engedem el ilyen hosszú távra. Én vigyázok rá. –
mosolygott.
- Jó utat kívánunk nektek, és persze balesetmenteset, ha
odaértetek mindenképpen hívjatok fel. – mosolygott ránk Tae.
- Mindenképp hívunk. – mosolygott Jimin.
- Mina, - lépett elém Hee – vigyázz az én lökött bátyámra.
- Persze, hogy vigyázok. – kuncogtam.
- Jimin, - lépett Hee Jimin elé – vigyázz az én legjobb
barátnőmre.
- Mindenképp. – mosolygott Jimin.
- Azt ugye észrevettétek, hogy most úgy búcsúzkodunk, mintha
minimum 1 évre mennénk el. – kuncogtam.
- Ezt én is megfigyeltem. – kacagott Suga.
- Na, de mi megyünk, hogy még világosban odaérjünk. –
mosolygott Jimin majd mindenkitől elbúcsúztunk.
- Várunk titeket haza. – mosolygott Hee.
- 3 vagy 4 nap. A 4 nap az már nagyon maximum. –
mosolyogtam, majd megöleltem őket. Jimin csak a húgát ölelte meg, a többiekkel
kezet fogott.
- Sziasztok. – mosolygott mindenki, mi pedig kimentünk. A
csomagtartóba Jimin is betette a pakkját, majd Ő az anyósülésen foglalt helyet,
míg én a volán mögött. Integettünk még a testvéreinek, majd elindultunk. Az
autópályára felérve bekapcsoltam a TempoMat-ot és levettem a pedálokról a
lábamat.
- Jártál már Busan-ban? – kérdeztem Jimin-től.
- Egyszer. – nézelődött az ablakon.
- Guk azt mondta, hogy örülne, ha majd te is vezetnél. –
motyogtam.
- Ez nem kérdés. – mosolygott, majd a könyöktámlán lévő
kezemre tette kezét, amit mosolyogva fogadtam.
Sehun Pov.:
- Remélem minden rendben lesz. Nem lesz semmilyen
baleset, és nem is lesz semmi baj. –
aggódtam.
- Nyugi. Nem kell izgulni. Mina nagylány, tudja, mit csinál.
– motyogott Kook.
- Én is aggódok érte, – morgott Guk – és mindezt egy olyan
barom miatt tette, mint Jongin. És a mai dolgaiért még nem is kapott. Na, majd
fog. Ma éjjel, sötétben. Még a lelkét is kiverem belőle. – morogta.
- Jó, csak vigyázz a térfigyelő kamerákkal. – motyogtam.
- Maszk lesz rajtam. – morgott.
- Akkor menjél. – motyogtam, majd gondolkozni kezdtem az
érzéseimen.
„Yoon, szerintem többet érzek iránta, mint barátság. Nem
értem magam. Ha ránézek, vagy meghallom a hangját, esetleg a nevét, gyorsabban
dobog a szívem, mint ahogy szokott. Mi van velem? Ennyire elcsavarta a fejem?
Sehun! Mi fogott meg téged ebben a lányban? Erre a válaszom csak annyi lenne:
Mindene… A kisugárzása, a megjelenése, az őszintesége, a mosolya és még
sorolhatnám. Soha nem éreztem még ezt egyetlen lány iránt sem.”
- 20 órakor lelépek. – motyogtam, majd felálltam a kanapéról
és bementem a szobámba. Ott magamhoz vettem a telefonom és Yoon-nak írtam egy
SMS-t.
„Szia. 20 órakor találkozzunk a parkban a kis tónál! Üdv.:
Sehun.”
Rövid és tömör volt az üzenet, de úgy gondoltam, hogy majd
személyesen inkább elmondok mindent. Csak egyetlen dolog zavar, mégpedig, hogy
ő Jongin húga. De ezt el kell felejtenem.
~ 4 óra múlva ~
Mina Pov.:
Elhagytuk Busan határát. Jimin vezet, mert az út felénél
cseréltünk. Nem gondoltam, hogy ennyire el lehet fáradni a vezetésben. De
mégis.
- Nagyon fáradt vagy? – vetett rám egy gyors pillantást.
- Tűrhetően. Vezessek? – mosolyogtam rá.
- Nem. Arra szeretnélek megkérni, hogy hívd fel Hee-t. –
mosolygott.
- Ah, jó, hogy említed. Guk-ot is fel kellene hívnom. –
motyogtam.
- Mi lenne, ha megállnánk a tengerparton? – kérdezte
mosolyogva.
- Igen! – csillant fel a szememben az a bizonyos kislányos
öröm.
- Nem láttalak még ennyire csillogó szemmel. – mosolygott.
- Nem baj. Akkor én most felhívom a testvéreket. –
mosolyogtam majd a kezembe vettem a telefonomat, és először Guk-ot hívtam fel.
„Guk: Halo?
Én: Szia, Bro.
Guk: Szia, húgi. Baj van?
Én: Nem. Csak mondtátok, hogy hívjunk, ha ideértünk.
Guk: Akkor jó. Üdvözöljük anyáékat. De én leteszem, mert
fontos helyre készülök.
Én: Rendben, legyetek jók. Sziasztok.” – mosolyogtam majd
megszakítottam a hívást.
- Akkor nálad kit hívjak? – kérdeztem.
- Hee-t. Kérlek… - mosolygott, majd én felhívtam Hee-t.
„Hee: Igen? Min Hee.
Én: Üdvözlöm. Torrente Pizza. – kacagtam.
Hee: Mina! – kacag – Baj van?
Én: Nem, dehogy. Csak Busan-ban vagyunk.
Hee: Örülök. Mindenki ép? Semmi baleset nem volt? Minden OK?
Én: Igen mindenki ép, semmi baleset nem volt az utakon,
szépen jöttünk végig, és minden OK. – mosolyogtam.
Hee: Nagyon örülök. Jó pihenést nektek. Találkozunk 3 nap
múlva. Ha valami baj van, akkor hívj. Suga ráér, ahogy én is és Tae is. És
valamelyik bátyád is biztos. Megyünk utánad, ha kell. – hallottam hangján az
örömöt és az aggodalmat egyszerre.
Én: Nyugi, nem lesz semmi baj. Anyuék is ott lesznek. –
mosolyogtam.
Hee: Rendben. De nem is zavarok tovább. Majd beszélünk.
Sziasztok.
Én: Nem zavarsz…” - mondtam majd kinyomott. Kuncogtam, majd
letettem a telefonom a kesztyűtartóba.
- Mi olyan vicces? – nézett rám Jimin, majd leállította a
motort.
- Hee-t örökbe fogadom pótanyának. – mosolyogtam.
- Miért? – kuncogott velem együtt.
- Jobban aggódik, mint Guk. – mosolyogtam.
- Az én húgom. – mosolygott – De megérkeztünk a partra.
- Tényleg?! – körülnéztem és csak homokot, és vizet láttam.
– Azta… De hiányzott ez a hely… - kiszálltam az autóból. Jimin ugyan ezt tenne,
majd mellém sétált, és összekulcsolta ujjainkat, majd a víz felé sétáltunk. A
víz előtt leültem, Jimin pedig mögém.
- Olyan sok emlékem van ebből a városból. Annyira szerettem
itt lakni. – mosolyogtam majd a távolban észrevettem egy szörföst. – Nézd! –
mutattam a távolba mikor a hullámok összevizeztek minket. Mind a ketten csak
kacagtunk.
- Látom Életem… Látom. – kuncogott.
- Akkor jó. De szerintem menjünk is, ugyanis vizesek
vagyunk, és hideg szél fúj. – mosolyogtam.
- Menjünk, de te vezetsz, mert nem tudom, hogy hol laktál. –
mosolygott majd felálltunk, és az autóhoz sétáltunk.
- Akkor én vezetek. – mosolyogtam majd a szájára nyomtam egy
puszit, amit Ő mosolyogva fogadott. Beültem az autóba és beindítottam a motort.
Lehúztam az anyósülés felöli ablakot és kiszóltam – Ha nem szállsz be, akkor
itt hagylak. – kacagtam, mire Jimin beült és elindultunk. A szülői házhoz érve
nagy öröm fogott el. Kipattantam az autóból és a csomagtartóhoz mentem,
kiszedtem mind a két pakkot és a sajátját Jimin kezébe nyomtam. – Menjünk be. –
mosolyogtam, majd bezártam az autót és becsengettünk a házba. Apa nyitott
ajtót.
- Kislányom! -
szorított magához.
- Apuci! – mosolyogtam, miközben az örömkönnyeim is
kifolytak, majd elengedtük egymást.
- Ki ez a fiatalember? – nézett Jimin-re.
- Üdvözlöm uram! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. –
mosolygott majd kezet fogtak.
- Szia. Jeon Bon-Hwa vagyok az édesapja. – mondta barátságos
hangnemmel – De gyertek beljebb. – mosolygott majd beinvitált minket a lakásba.
– Hae-Won! Gyere! – kiabált anyukámnak majd, Ő is előlépett a konyhából.
- Drágám! – szorított magához anya.
- Anya! – mosolyogtam. Bevallom, hogy én kifejezetten az az
apás leányzó vagyok.
- Ki ez az úriember? – kérdezte, majd Jimin-re nézett.
- Üdvözlöm asszonyom! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. –
mosolygott majd illedelmesen meghajolt.
- Örülök, hogy megismerhettelek. Kim Hae-Won vagyok. Mina
nevelő anyukája. – mosolygott.
- Ha nem haragszotok, akkor itt éjszakáznánk. – néztem
rájuk.
- Dehogy. A volt szobáitok az emeleten vannak. Foglaljátok
el valamelyiket. – mosolygott Apa.
- Köszönjük. – mosolyogtam.
- Menjetek, pakoljatok ki. – mosolygott Hae-Won és mi
felmentünk a régi szobámba és elkezdtünk kipakolni.
- Kedvesnek tűnnek a szüleid. – mosolygott Jimin.
- Apa kedves. Hae-Won nem. Miatta mentünk Szöul-ba. –
motyogtam.
- Miért? – nézett rám döbbenten.
- Éjjel meglátod. –
motyogtam – Ja, és ha ez az éjszaka nagyon rossz lesz, akkor hotelbe megyünk.
- Jól van. – értetlenül nézett rám, majd kipakoltunk és
lementünk beszélgetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése