35. Fejezet Az öröm

Mina Pov.:

Megkönnyebbülten néztem a kezemben lévő negatív tesztcsíkra, mikor megláttam, elmosolyodtam. Felnéztem Yeol-ra, de ő nem volt boldog, hanem szomorúvá vált.

- Yeol, mi a baj? – óvatosan kérdeztem.

- Azt hittem, hogy pozitív lesz… - suttogott.

- Ha pozitív lett volna, akkor már most haza kellene mennem, és téged itt kellene hagynom. – vígasztaltam.

- Igazad van, jobb most így… - megölelt, amit mosolyogva viszonoztam.

„Mikor megláttam, hogy a teszt negatív, egy nagy kő esett le a szívemről, de lehet, hogy már szikla volt. Egyrészt sajnálom, hogy Yeol elszomorodott, de másrészt nem bánom. Örülök neki, csak más reakcióra számítottam, azt hittem, hogy ő is örülni fog.”

- Gyere, hívjuk vissza Gina-t. – mosolyogva nézett rám, válaszul csak bólintottam, mivel nem jutottam szóhoz. Megfogta a csuklómat, majd behúzott a szobába. Leültem az ágyra, míg ő elővette a laptopot, s bekapcsolta azt. Leült mellém, majd elkezdte hívni Gina-t, mikor felvette éppen vigyorogva, boldogan telefonált. Ujjával mutatta, hogy ˝egy pillanat˝. Yeol és én mosolyogva néztük, hogy milyen boldog, mikor letette, nagy mosollyal nézett ránk.

- Mi történt? – mosolyogva kérdeztem.

- Majd később visszatérünk rá. – mosolygott – A teszt eredménye?

- Negatív lett… - szomorkásabb hangnemmel mondta Yeol.

- Nem baj. Majd legközelebb. – még mindig mosolygott.

- Áruld már el, hogy mi ez a nagy boldogság! – már Yeol-t is nagyon érdekelte a dolog.

- Hol vannak a telefonjaitok? – mosolyogva kérdezte, amit még mindig nem értettünk.

- Itt vannak. – egyszerre válaszoltunk miközben kivettük a készülékeket a zsebünkből. Gina nem szólt semmit csak mosolyogva figyelt minket. Értetlenül néztünk egymásra Yeol-lal, mikor az ő telefonja csörögni kezdett.

- Hangosítsd ki! – utasította Yeol-t, Gina. Yeol felvette a telefont, majd kihangosította azt.

- Park ChanYeol és Jeong Mina. Miben segíthetünk? – Angolul kezdte mondani.

- Park Bon-Hwa vagyok és érdeklődni szeretnék. – mikor meghallottuk Yeol apukájának a hangját, elmosolyodtunk.

- Miről szeretnél érdeklődni, apu? – mosolygott, miközben a beszélgetés átment koreai nyelvbe.

- Mennyi idő alatt pakoltok össze és mentek ki a reptérre? – el sem hittük, hogy mit kérdezett.

- Maximum másfél óra. – hírtelen rávágtam egy időt.

- Jól van. Akkor pakoljatok és 2 óra múlva indul a gépetek haza. – éreztük a hangján, hogy mosolyog.

- Köszönjük! – ujjongtunk. Gina csak kacagott a reakcióinkon.

- Akkor a jegyeket le is foglaltam. Jó utat! Hagylak titeket pakolni. Siessetek. Sziasztok. – mondta, majd a telefont le is tette.

- Én is hagylak titeket. Pakoljatok és siessetek. A reptérre én megyek értetek. Ott találkozunk. Sziasztok! – mosolygott Gina, majd a hívást megszakította. Yeol-lal egymásra néztünk, majd egy pillanat alatt felpattantunk az ágyról, és elkezdtünk ˝pakolni˝, ami abból állt, hogy minden cuccunkat, teljesen mindegy kié volt, bele dobtuk az egyik bőröndbe. Nagyon boldogok voltunk, hogy nem kell több időt itt töltenünk Londonban. Minden holminkat összepakoltuk egyetlen óra alatt.

- Akkor mehetünk a reptérre? - mosolyogva kérdeztem, ez a boldogság egyszerűen elrejthetetlen volt.

- Induljunk. – mosolyogva felelt a kérdésemre, rajta is látszott, hogy nagyon boldog volt. Egy puszit nyomott az ajkaimra, majd azonnal felvettem a cipőmet, ő pedig követte a példámat. Még egyszer utoljára körül néztünk a lakosztályban, nehogy ott hagyjunk valamit, majd lementünk a recepcióra, s kijelentkeztünk a hotelből. Nagy örömmel léptünk ki az épületből, majd az utcán írtam egy üzenetet a bátyámnak, de nem szóltam neki arról, hogy ma megyek haza. Had legyen meglepetés. Fogtunk egy taxit, amibe beültünk és a reptérre kérettük magunkat, ahova 20 perc alatt értünk oda. Mivel már csak 25 percünk volt (vagy még annyi sem) mindenre, ezért egy jegy automatából váltottuk ki a repjegyeket, majd ellenőrző kaputól ellenőrző kapuig csak futottunk a csomagokkal. Mivel a bátyám nem tud, arról, hogy hazamegyünk, ezért nem is írtam neki több üzenetet.
Pont akkor értünk a beszállókapukhoz mikor a hangosbemondón egy női hang szólalt meg:

„Megkérjük kedves utasainkat, hogy kezdjék meg a Londonból Szöulba tartó járatba való beszálást! Köszönjük szépen!”

Amilyen gyorsan csak tudtunk, felszálltunk a repülőgépre és helyet foglaltunk azokra az ülésekre, melyek a jegyeinkre voltak írva.

- Csupán 3 hónapot kellett itt eltöltenünk. Kibírtuk! – örvendeztem.

- Végre mehetünk haza. – fáradtan, mégis mosolyogva nézett rám.

- Aludj, mire hazaérünk, addigra legyen egy kis energiád. – tanácsoltam.

- Szombat van? – kérdőn nézett rám.

- Igen. Miért? – nem értettem a kérdése okát.

- Apánál kell aludnom. – motyogta.

- Miért? – érdeklődtem, majd a repülő megkezdte a felszállást.

- Szombaton esténként, otthon mindig buli van. Ilyenkor mindig apámnál alszok. – magyarázta.

- Szeretsz ott lenni? – mosolyogva kérdeztem.

- Igen. Ott legalább nem zaklat egyetlen lakótárs sem. – elmosolyogta magát.

- Jól van. Aludj, látom, hogy álmos vagy. – mosolyogva fogtam meg a kezét.

- Te is aludj. – megsimogatta az arcomat – Otthon, majd beszélünk. – mosolygott, majd az ajkaimra nyomott egy puszit és hátradőlt a székében és elaludt, én követtem a példáját, és én is elaludtam.

~ Koreában ~

A több órás repülő út/alvás után kipihenve szálltunk le a gépről. Ez volt életünk legszebb napja. Amint beértünk a biztonsági kapukhoz, átmentünk rajtuk és kimentünk az előtérbe, ahol Gina várt minket. Mi nem láttuk őt, de ő minket igen. Amint meglátott odaszaladt hozzánk, és mind a kettőnket egyszerre megölelt.

- Srácok! – örvendezett – Végre itthon vagytok!  - ujjongott.

- Igen! – mosolyogtunk, majd elengedett minket.

- Minden rendben van veletek? – mosolyogva kérdezte.

- Igen. De mennyi az idő? – Yeol kérdezte, de már én is meg szerettem volna kérdezni.

- Most… - az órájára nézett – este 10 óra van.

- Bátyáim még nem alszanak… Meglepetés lesz, hogy itthon vagyunk… - mosolyogtam.

- Szerintem akkor menjünk is. – mosolygott Gina.

- Menjünk. – mosolyogva karolta át a vállamat Yeol, majd elindultunk Gina autójához. – Ülsz előre? – suttogta a fülembe.

- Nem. Ülj csak. – mosolyogva válaszoltam.

- Jól van, ahogy akarod. – ajkaimra puszilt, majd elengedett és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beültem, majd ő is beült előre, Gina-val együtt.

- És milyen volt ez a 3 hónap? – mosolyogva kérdezte Gina.

- Szörnyű… - egyszerre mondtuk ki ugyan azt a szót Yeol-lal.

- Elhiszem. Akkor most boldogok vagytok… - mosolygott, majd elindultunk.

- Még szép, hogy. – kuncogott Yeol – De ott is ketten voltunk és egymásra számítottunk. Átvészeltük ezt az időt… - mosolyogva nyúlt hátra és megfogta a kezem. Így utaztunk tovább, egészen az otthonomig.

- Köszönöm Gina, hogy haza hoztál. – mosolyogtam.

- Ne köszönd! Ez alap. – mosolyogva nézett rám – Holnap találkozunk. – mosolygott, mire bólintottam és Yeol-lal együtt kiszálltam az autóból.

- Melyik csomagot szeretnéd vinni? – kuncogva kérdezte.

- Nem mindegy? Mind a kettőnk ruhájából van mind a kettőben. – kuncogtam, majd Yeol kivette a csomagtartóból az én bőröndömet. – Kimosom, majd este a cuccaid aztán holnap, odaadom neked.

- Este aludj, és ne moss, kérlek szépen. – átkarolta a derekamat – Energiát kell gyűjtened holnapra. – mosolyogva nézett a szemeimbe.

- Miért? Mi lesz holnap? – kuncogva kérdeztem.

- Hmm… Mi legyen? Mit szólnál, ha ennek a folytatása lenne? – csábos mosolyával elvarázsolt, majd megcsókolt, én hezitálás nélkül viszonoztam, s átkaroltam a nyakát. Ez rövid ideig volt így, ugyanis valaki elszakította tőlem. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi történt, de, mikor észhez tértem Yeol-ra néztem, akinek a pólója nyakát Jimin fogta.

- Ha még egyszer hozzá nyúlsz! – morogta Jimin.

- Mi lesz? Csak nem megfenyegetsz még egyszer? – ugyan olyan hangnemmel morgott vissza Yeol.

- Nem… Akkor ez lesz csak erősebben… - morgott, majd csak annyit vettem észre, hogy Jimin orrba vágja Yeol-t, aki egyből a fájó területre fogott és fájlalta.

- Jézusom! – megijedtem, majd hátrébb löktem Jimin-t és Yeol-hoz hajoltam – Yeol, jól vagy? – ijedtemben nem tudtam felmérni a helyzet súlyosságát, csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, mikor Yeol kezéről, amivel fogta az orrát, vércseppek cseppentek le – Te ennyire sík agyú vagy?!  - Jimin felé fordultam.

- Figyelmeztettelek… - morgott Yeol-ra.

- Húzz el! – morogtam. Mire megfordult és elment, ezután visszahajoltam Yeol-hoz – Gyere be. Lekezelem. – mosolyt próbáltam az arcomra húzni, de nem sikerült. Yeol felegyenesedett, majd bólintott. Kiszedtem az ő csomagját is az autóból, s az első ablakhoz léptem.

- Mi történt? – kíváncsian kérdezte Gina.

- Mindegy. Yeol elmondja, ha szeretné. Majd haza viszem én. Menj pihenni. – motyogtam, mire Gina csak bólintott, majd felhúzta az ablakot és gyorsan elhajtott. – Menjünk be. – Yeol-ra néztem, aki felegyenesedett és maga elé engedett, húztam az ő bőröndjét is, majd bementünk a lakásba. Szerencsére nem volt zárva, ezért nem kellett szerencsétlenkednem a kulcsokkal. Letettem a bőröndöket, és a bátyáimnak inkább nem is szóltam még. – Ülj le a konyhában, kérlek. – mutattam az említett helyiség felé, mire ő elindult. Összeszedtem a gondolataimat, majd én is utána mentem. – Nagyon fáj? – aggódva néztem rá.

- Kibírom… - motyogta, majd egy zsebkendőt adtam a kezébe.

- Csak ne döntsd hátra a fejed, az csak ront a helyzeten. – magyaráztam, mire megint csak bólintott. Mellé tettem még egy jó pár zsebkendőt. Majd valaki megállt a konyhaajtóban.

- A bátyádnak luxus szólni, ha hazajössz? – kuncogva nézett rám Guk, majd mellém sétált és átölelt, amit viszonoztam. –Hiányoztál húgi! – suttogta, majd elengedtük egymást, és Yeol-ra nézett – Mi történt? – felváltva nézett ránk.

- Jimin-nek elgurult a gyógyszere. – motyogtam.

- Megint? Mióta elmentél az óta ilyen stikkes… - sóhajtott.

- Nem tudok mit tenni ellene, majd kerüljük. – motyogtam – Elállt a vérzés? – Yeol-ra néztem.

- Valamennyire. – motyogta.

- Fertőtlenítsed le, aztán reméljük, hogy nem dagad fel. – mondta Guk miközben a kezembe adta a Betadine-t.

- Jólvan. – mosolyogtam majd úgy tettem, ahogy mondta. – Sehun és Kook? – kérdeztem, mikor végeztem.

- Sehun a szobájában van Yoona-val. Kook meg valami házibuliban van. – mosolygott Guk.

- Köszönöm. – mosolygott rám Yeol.

- Jól van. – Guk-ra néztem mosolyogva – Szívesen. – majd Yeol-ra néztem.

- Szóljak Sehun-nak? – az ajtónak támaszkodott Guk.

- Nem kell. Majd bemegyek hozzá. – mosolyogtam – Akkor tényleg apukádnál töltöd az éjszakát? – Yeol felé fordultam.

- Haza megyek. Nem akarom, hogy apu elkezdjen faggatózni. – magyarázta.

- Okay. Akkor, ha menni szeretnél, akkor szólj és mehetünk. – mosolyogtam rá.

- Nem szeretnék több ideig zavarni… Köszönöm, hogy lekezelted az orrom. Ne fáradj azzal, hogy engem szállítgatsz, hívok egy taxit. – halvány mosollyal mondta. Valamiért úgy éreztem, hogy Jimin fenyegetése nála elérte a hatását.

- Yeol… Hazaviszlek… - rá mosolyogtam, válaszul csak bólintott.

- Siess haza húgi. Várlak. – mosolygott Guk majd a homlokomra nyomott egy puszit, és bement a nappaliba. Yeol felállt, majd kimentünk a garázsba, s beültünk az autóba. Nem indultunk el, mert egy kérdés furdalta a lelkem.

- Ugye nem kezdtél el félni Jimin-től? – kiszaladt belőlem ez a kérdés, de nem is bánom.

- Mi? – rám nézett.

- Jól hallottad. – sóhajtottam.

- Mina, nézz rám. – döbbent volt a hangja, majd ránéztem – Engem nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá, és nem is fog. Azt tesz, amit akar, én ugyan úgy foglak szeretni. – mosolygott, majd megcsókolt, nyugodtan viszonoztam.

- Örömmel hallom. – elmosolyogtam magam – Akkor induljunk. – mosolyogtam majd elölre fordultam. Kiálltam a garázsból és elhajtottam otthonról. Megnyugtatott, hogy Yeol nem ijedt meg, és sajnálom, hogy ő itta meg a levét Jimin haragjának. Az út némán telt, mikor megálltam a házuk előtt, felém fordult.

- Holnap, bemenjünk meglepni a munkatársakat? – mosolyogva kérdezte.

- Menjünk. – mosolyogtam.

- Akkor 10 órára a házatok előtt leszek. – mondta majd egy puszit lehelt az ajkaimra – Köszönöm, hogy hazahoztál. Jövök, neked egyel. – kuncogta.

- Dehogy jössz. Csak menj haza, pihenj le és vigyázz magadra. – homlokomat az övének döntöttem, s úgy néztem a szemébe.

- Menj haza és pihenj, és te is vigyázz magadra. Szia, Életem… - mosolygott, majd kiszállt az autóból és bement, miután integetett. Én elhajtottam, s zenét kapcsoltam.

ChanYeol Pov.:

Mikor Jimin megütött az nagyon fájt, de mikor Mina lekezelte ez a fájdalom elmúlt. Én teljesen komolynak tartom a szándékaimat, és még Jimin sem érdekel. Ezek az én érzéseim és senki nem szólhat abba bele, hogy kivel vagyok együtt. Ennyi magánéletet megengedhetek magamnak.
Mikor kiszálltam az autóból integettem Mina-nak, és bementem a kapun. Már ott hallatszott a zene bömbölése, és már ott zavart. Beléptem a lakásba, de senki nem törődött velem, úgy gondoltam, hogy mivel ez az én házam, ezért én döntöm el, hogy itt buli lesz e vagy sem. Bementem a nappaliba majd a hangfalhoz léptem, amit abban a pillanatban kikapcsoltam, erre mindenki rám nézett.

- Na, most mindenki felveszi a kabátkáját, a cipőcskéjét és hazamegy vagy bánom is én! Az a lényeg, hogy elmegy innen! – kiabáltam, hogy mindenki meghallja.

- Kapcsold vissza a zenét! – hallottam meg egy női hangot.

- Nem kapcsolom vissza, mert aludni szeretnék. – morogtam majd a következő pillanatban a hang gazdája állt előttem. Kicsit nagyon kihívó öltözete elkerülte figyelmem.

- És ha azt mondom, hogy lenyomunk egy menetet? – pólóm alá nyúlt, amitől még idegesebb lettem. Megfogtam a kezét, kihúztam a pólóm alól és hátrébb léptem.

- Barátnőm van, és szeretem. – morogtam a lánynak – Most! Mindenki elhúz innen a francba! Aki itt lakik az is választhat! Vagy elmegy, és máshol folytatja a szórakozást vagy bemegy a szobájába és kussban marad! – kiabáltam, majd annyit vettem észre, hogy elkezd oszlani a tömeg és mindenki elmegy, kivéve az előttem álló lány.

- Biztosan jobb vagyok az ágyban, mint a kis barátosnéd. Csak egyetlen menet. Senki nem fog róla tudni… - mosolyogva jött közelebb, én csak hátráltam.

- Takarodj el! Szeretem a barátnőmet, és semmilyen egy éjszakás kalandért nem adnám fel a kapcsolatunkat. – morogtam, majd megfogtam a lány csuklóját és kipenderítettem a házból. Az összes lakótársam elment, tehát egyedül voltam a lakásban. Nem is gondoltam másra csak az alvásra ezért bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még utolsó energiámmal írtam egy SMS-t Mina-nak.

„Jó éjszakát, Szerelmem!”

Az elküldés után el is aludtam.

34. Fejezet Terhesség?!

YoonGi Pov.:

Mosolyogva értem haza edzésről, ennek lehet, hogy az az oka, amit a parkban láttam. Hee-t nagyon rég láttam randizni, bárkivel is. Ezért boldog vagyok. Mivel ez a Daehyun az osztálytársam, ezért szemmel tudom tartani, hogy nem tervez e valami rosszat. Nem bánom… legyenek boldogok.
Amint beléptem az ajtón, ledobtam a cuccaim és a nappaliba mentem, ahol a testvéreim ültek.

- Mi ez a nagy mosoly, Hyung? – kérdezte Jimin, persze fapofával.

- Nagyon jó dolgot láttam, miközben jöttem haza az edzésről… - mosolyogtam.

- Mit láttál? – kíváncsiság tükröződött Tae szemében.

- Hee-t, aki éppen randizott. – a mosolyom letörölhetetlen volt miközben erről beszéltünk.

- Jót tett neki, hogy Mina kivitte a lakásból. – mosolygott Tae.

- Ki ne ejtsd ezt a nevet többé! – egyből ráförmedt Jimin Tae-ra.

- Miért is ne? – motyogott Tae.

- Mert én azt mondtam! – morgott Jimin.

- És, ki vagy te itt? – Tae nyugodt hangjából arra következtettem, hogy idegesíteni szeretné Jimin-t, hogy észrevegye magát. Jimin erre a kérdésre nem tudott válasz adni, helyette inkább felállt és bement a szobájába.

- Elintézted. Egyetlen mondattal… - meglepve néztem rá.

- Tudom, hogy mi az, amire nem tud válaszolni. De, ha ezt a baromságot továbbra is csinálni fogja, akkor nem fogok vele egy levegőt szívni. Én ezt nem fogom eltűrni, hogy éjjel nappal hisztizik, mert valami olyat mondunk, ami Mina-ra emlékezteti. Sőt, ha Mina hazajön át is fog jönni és nem fog érdekelni, hogy a ˝nagyságos úr˝ mit fog hozzá szólni. – nyugodtan mondta a véleményét. Felnézek Tae-ra mert neki birka türelme van, nem tudom, hogy kitől örökölte, de becsülöm.

- Igazad van. – mosolyogva néztem rá.

- Na, látod. – mosolygott – Na, mindegy én elmegyek aludni. Hee úgyis csak későn jön, ezért én elmegyek aludni. Nézz TV-t vagy menj aludni. Majd reggel beszélünk. Jó éjt. – mosolygott, majd felállt a kanapéról és bement a szobájába. Mivel én nem voltam igazán álmos, ezért elkezdtem TV- nézni, de nem sokáig néztem, mert körülbelül fél óra múlva elaludtam a kanapén ülve. Nem voltam álmos, de lehet, hogy mégis. Lehet, hogy nem is az edzés, hanem az itthoni dolgok fárasztottak ki, Jimin-nel az élen.

Mina Pov.:

Éjjel volt, már vagy 5 órája feküdtem Yeol ölelésében. Aludni nem tudtam, hiszen a gondolataim az új munkahely körül forgott, egyszerűen nem érzem ott jól magam. Alig várom, hogy elteljen ez az 1 év.
Nem tudtam már mit kezdeni magammal, ezért halkan megszólaltam.

- Yeol? – suttogtam. Igazából válaszra nem számítottam.

- Hmm? – meglepődtem, mikor meghallottam a hangját.

- Alszol? – még mindig suttogtam.

- Igen. – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor jó. – suttogtam, majd felé fordultam.

- Miért nem alszol? – résnyire nyitotta szemét.

- Nem tudok… – sóhajtottam.

- Kifárasszalak? – kuncogta.

- Inkább iszok egy kis meleg tejet. – mosolyogtam.

- Ebből most azt vettem le, hogy nem élvezted. – motyogta.

- Én… Ezt nem mondtam… - éreztem, hogy az erős pír elkapja az arcom.

- Pedig úgy hallottam, hogy ezt mondtad. – hergelt.

- Ne idegesíts, mert…- nem tudtam befejezni, mert semmi fenyegető szöveg nem jutott eszembe.

- Mert átmész és alszol a vizes ágyadban? – mosolygott.

- Nem… Hanem… - nem beszéltem tovább inkább az ajkaira nyomtam egy puszit. Kapott az alkalmon és a puszit csókká mélyítette, tettét viszonoztam, ezért fölém fordult. –Mennyi energia van benned? – feltettem eme költői kérdést két csók közt.

- El sem tudod képzelni. – egy kacér mosolyhúzódott arcára, majd folytatta a csókot. Szépen lassan értük el azt a szintet, mikor már mind a ketten feltétel nélkül kívántuk egymást. S az az éjjel sem okozott csalódást egyikünknek sem.

~ 3 hónap múlva ~

Gina-val beszélgettünk éppen Skype-on, szabad napunk volt, amit egyikünk sem bánt. A munkatársak, még mindig megkülönböztetnek minket származásunk miatt, persze mindezt a főnök háta mögött, miért nem lepődők meg? Mindegy is. A testvéreimmel, és Hee-ékkel minden nap SMS-ben beszélünk, hétvégén pedig velük is Skype-on keresztülbeszélgetek.
Yeol hajszíne még mindig piros, de én inkább visszamentem barnába. Yeol-lal a kapcsolatunk elmélyült. Skype-olás közben az ujjaink össze voltak kulcsolva. Újra rám talált a szerelem, egyszerűen nem tudom, mi lenne velem nélküle. Nem is igazán használjuk egyszerre a két szobát, elvagyunk mi egyszerre egyben. Nem bánom az együtt töltött éjszakáinkat.

- El sem hiszitek, hogy milyen bénák. Uh… Legszívesebben hazaküldeném őket. – sóhajtott Gina.

- Figyelj, 3 hónap eltelt már. már csak 9 hónap van. – mosolyogta bíztatóan Yeol.

- Ennyi idő alatt ki tudnék hordani egy gyereket. – mosolygott Gina. A baba és a 9 hónap hallatán lesápadtam, ugyanis…

- Mina! Jól vagy? – Yeol és Gina egyszerre kérdezte meg ezt, hirtelen feleszméltem, majd felváltva néztem rájuk.

- P-persze. – mosolyt erőltettem arcomra, és Gina-ra néztem.

- Ezt nem hiszem el. – hitetlenkedett Gina.

- Yeol, megkérhetlek, hogy csinálj nekem egy kis teát? – az említettre néztem. Nem szerettem volna, ha ő tudna arról, hogy mi mit beszélünk.

- Persze. – megértően mosolygott majd a homlokomra nyomott egy puszit, és kiment a szobából.

- Na, mondd el, kérlek! – kíváncsi hanggal kérlelt Gina.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, s könnybe lábadt a szemem.

- Jaj, ne sírj! Nyugodj meg! Tesztet csináltál már? – nyugtatott és faggatózott.

- Nem mertem még. Elmondani sem mertem még neki. Nem tudom, hogy mit mondana, mi lenne a reakciója? Félek… - nyeltem, hogy a könnyeimet visszatartsam és megnyugodjak.

- Figyelj, szerintem előbb mondd el neki. Hidd el, hogy nem fog érte harapni. Ha összejött, akkor biztos vagyok benne, hogy örülni fog. – bíztatott.

- Én nem szeretném, ha most jönne össze. Akkor még most haza kellene utaznom nélküle. Fiatal is vagyok. 17 évesen nem szeretnék még gyereket vállalni. Még teljesen ráérek. – suttogtam, s Yeol belépett a szobába.

- Én azt tanácsolom, hogy mondd el Yeol-nak. Nem fog harapni, ismerem. Segítene… - mosolygott Gina, mit sem sejtve arról, hogy ezt a mondatot Yeol tisztán hallotta.

- Mit kell nekem elmondani? – kérdezte Yeol miközben letette a teát az éjjeliszekrényre. Gina és én egyszerre fogtuk meg a fejünk.

- Ne haragudj, Mina… - hajtotta le fejét Gina.

- Nem baj… Már legalább mindenképpen el kell neki mondanom. – sóhajtottam.

- Valaki elkezdene mesélni? – értetlen tekintettel ült le mellém és rám, majd Gina-ra nézett.

- Figyeljetek, beszéljétek meg a dolgaitokat. Utána visszahívhattok. Viszont most hagylak titeket. Sziasztok. – bűnbánóan mosolygott Gina, majd megszakította a vonalat. Yeol ebben a pillanatban lecsukta a laptop tetejét és eltette azt. Miután eltette mellém ült és megfogta a kezem.

- Valami baj van? – lágy hangon kérdezte.

- Előbb had kérdezzem meg, hogy mi van köztünk? Barátság extrákkal vagy érzel is irántam valamit? – féltem a választól, ugyanis én már teljesen belezúgtam. Éreztem, ha nemet mond, akkor nekem végem.

- Én, szeretlek, és nem csak ˝barátság extrákkal˝-nak érzem. Te, hogyan érzel? – szemembe nézett miközben ezt mondta. Őszintének éreztem, ezért éreztem, hogy nekem is annak kell lennem.

- Ugyan így… - halvány mosoly ült ki arcomra.

- És mit kell elmondanod nekem? Miről beszéltetek Gina-val? – kérdezte lágy hanggal.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, teljesen meglepődött.

- Ez azt jelenti, hogy… - a hasamra mutatott, de a szemembe nézett.

- Tesztet még nem csináltam. – lehajtottam a fejem.

- Van nálad? – érdeklődött.

- Valahol a fürdőszobában biztosan, hiszen, mikor pakoltam otthon a neszeszeres táskámat is eltettem, abban pedig volt. – felnéztem rá.

- Akkor mire várunk? – mosolygott, majd felállt az ágyról, s az ölébe vett. – Engedje meg hölgyem, hogy elvigyem a fürdőszobába. – mosolygott, majd az említett helyiségbe vitt, ott pedig letett. Benyúltam a kis neszeszeres táskámért majd kutatni kezdtem benne. Izgatottan vettem elő egy tesztet és a mosdóba mentem, ahol kis idegességgel kísérve megcsináltam azt. A kis tesztcsíkot úgy fordítottam, hogy, mikor kimutatja, az eredményt véletlenül se lássam meg. Vártam 15 percet majd kézmosás után a teszttel a kezemben kimentem Yeol-hoz. Izgatottan járkált fel, s alá a lakásban.

- Yeol… - halkan mondtam, de meghallotta, és elém lépett.

- Mi az eredmény? – kérdezte rettentően kíváncsian.

- Nem tudom. Nézzük meg együtt. Arra vártam ennyi ideig, hogy biztos legyen az eredmény. – motyogtam.

- Akkor nézzük. – mosolygott. Én vegyes érzelmekkel emeltem fel a tesztcsíkot, s megfordítottam a tesztcsíkot. Mind a ketten máshogyan reagáltunk, egyikünk csalódott volt, míg másikunk örült…

Guk Pov.:

Kezdem megszokni azt, hogy Mina nincs velünk, bár az tény és való, hogy több időt töltök az ő szobájában, mint a sajátomban. Minden nap legalább SMS-ben beszélünk, de hétvégenként Skype-on keresztül nagyon sokat. Általában ott számol be részletesen a hét történéseiről, általában az szokott lenni, hogy sír egy kicsit, amiért a munkatársai kiközösítik őket, megvigasztalom, majd én is elmesélem, hogy mi történt a héten velünk. Mire a sztorim végére érek, addigra mind a ketten boldogok vagyunk. Néha Sehun és Jungkook is becsatlakoznak, a sztorizásba és mind a hárman elmeséljük, a saját szemszögünkből meséljük. Hugi ekkor csak kuncogni szokott, mert mindegyikünk úgy meséli a dolgokat, hogy magát állítja be ˝hősnek˝.
Egyetlen probléma van, hogy ma még nem hívott, nem írt, és nem jelentkezett.

- Sehun, neked írt már húgi? – kezemben a telefonnal kérdeztem.

- Nem. Majd estig még van idő. – nyugtatni próbált, de nem igazán sikerült neki.

- Kook! Neked Mina írt? – kiabáltam, hogy a szobájában is hallja.

- Nem! – kiabált vissza Kook.

- Valami baj van. Érzem. – bemeséltem magamnak mindent, hogy miért nem keres. Minden végigfutott az agyamon.

- Ne idegeskedj. Úgyis keresni fog. – bíztatóan mosolygott Sehun.

- Reménykedek benne. – motyogtam és leültem mellé a kanapéra. A telefont a kis dohányzó asztalra tettem, majd azt figyeltem. Nem figyeltem másra csak a telefonra. Már vagy 1 órája néztem mikor megrezzent. SMS-em érkezett, Mina-tól. Mikor elolvastam a nevét, megkönnyebbültem. Már csak az üzenetet kellett elolvasnom, ami így szólt:

„Szia, Bátyó!
Ne haragudj, hogy csak most írok, csak közbe jött valami, és annak a valaminek a végére kellett járnunk…”

Nem tudom mi volt az a valami, de nagy kő esett le a szívemről.