35. Fejezet Az öröm

Mina Pov.:

Megkönnyebbülten néztem a kezemben lévő negatív tesztcsíkra, mikor megláttam, elmosolyodtam. Felnéztem Yeol-ra, de ő nem volt boldog, hanem szomorúvá vált.

- Yeol, mi a baj? – óvatosan kérdeztem.

- Azt hittem, hogy pozitív lesz… - suttogott.

- Ha pozitív lett volna, akkor már most haza kellene mennem, és téged itt kellene hagynom. – vígasztaltam.

- Igazad van, jobb most így… - megölelt, amit mosolyogva viszonoztam.

„Mikor megláttam, hogy a teszt negatív, egy nagy kő esett le a szívemről, de lehet, hogy már szikla volt. Egyrészt sajnálom, hogy Yeol elszomorodott, de másrészt nem bánom. Örülök neki, csak más reakcióra számítottam, azt hittem, hogy ő is örülni fog.”

- Gyere, hívjuk vissza Gina-t. – mosolyogva nézett rám, válaszul csak bólintottam, mivel nem jutottam szóhoz. Megfogta a csuklómat, majd behúzott a szobába. Leültem az ágyra, míg ő elővette a laptopot, s bekapcsolta azt. Leült mellém, majd elkezdte hívni Gina-t, mikor felvette éppen vigyorogva, boldogan telefonált. Ujjával mutatta, hogy ˝egy pillanat˝. Yeol és én mosolyogva néztük, hogy milyen boldog, mikor letette, nagy mosollyal nézett ránk.

- Mi történt? – mosolyogva kérdeztem.

- Majd később visszatérünk rá. – mosolygott – A teszt eredménye?

- Negatív lett… - szomorkásabb hangnemmel mondta Yeol.

- Nem baj. Majd legközelebb. – még mindig mosolygott.

- Áruld már el, hogy mi ez a nagy boldogság! – már Yeol-t is nagyon érdekelte a dolog.

- Hol vannak a telefonjaitok? – mosolyogva kérdezte, amit még mindig nem értettünk.

- Itt vannak. – egyszerre válaszoltunk miközben kivettük a készülékeket a zsebünkből. Gina nem szólt semmit csak mosolyogva figyelt minket. Értetlenül néztünk egymásra Yeol-lal, mikor az ő telefonja csörögni kezdett.

- Hangosítsd ki! – utasította Yeol-t, Gina. Yeol felvette a telefont, majd kihangosította azt.

- Park ChanYeol és Jeong Mina. Miben segíthetünk? – Angolul kezdte mondani.

- Park Bon-Hwa vagyok és érdeklődni szeretnék. – mikor meghallottuk Yeol apukájának a hangját, elmosolyodtunk.

- Miről szeretnél érdeklődni, apu? – mosolygott, miközben a beszélgetés átment koreai nyelvbe.

- Mennyi idő alatt pakoltok össze és mentek ki a reptérre? – el sem hittük, hogy mit kérdezett.

- Maximum másfél óra. – hírtelen rávágtam egy időt.

- Jól van. Akkor pakoljatok és 2 óra múlva indul a gépetek haza. – éreztük a hangján, hogy mosolyog.

- Köszönjük! – ujjongtunk. Gina csak kacagott a reakcióinkon.

- Akkor a jegyeket le is foglaltam. Jó utat! Hagylak titeket pakolni. Siessetek. Sziasztok. – mondta, majd a telefont le is tette.

- Én is hagylak titeket. Pakoljatok és siessetek. A reptérre én megyek értetek. Ott találkozunk. Sziasztok! – mosolygott Gina, majd a hívást megszakította. Yeol-lal egymásra néztünk, majd egy pillanat alatt felpattantunk az ágyról, és elkezdtünk ˝pakolni˝, ami abból állt, hogy minden cuccunkat, teljesen mindegy kié volt, bele dobtuk az egyik bőröndbe. Nagyon boldogok voltunk, hogy nem kell több időt itt töltenünk Londonban. Minden holminkat összepakoltuk egyetlen óra alatt.

- Akkor mehetünk a reptérre? - mosolyogva kérdeztem, ez a boldogság egyszerűen elrejthetetlen volt.

- Induljunk. – mosolyogva felelt a kérdésemre, rajta is látszott, hogy nagyon boldog volt. Egy puszit nyomott az ajkaimra, majd azonnal felvettem a cipőmet, ő pedig követte a példámat. Még egyszer utoljára körül néztünk a lakosztályban, nehogy ott hagyjunk valamit, majd lementünk a recepcióra, s kijelentkeztünk a hotelből. Nagy örömmel léptünk ki az épületből, majd az utcán írtam egy üzenetet a bátyámnak, de nem szóltam neki arról, hogy ma megyek haza. Had legyen meglepetés. Fogtunk egy taxit, amibe beültünk és a reptérre kérettük magunkat, ahova 20 perc alatt értünk oda. Mivel már csak 25 percünk volt (vagy még annyi sem) mindenre, ezért egy jegy automatából váltottuk ki a repjegyeket, majd ellenőrző kaputól ellenőrző kapuig csak futottunk a csomagokkal. Mivel a bátyám nem tud, arról, hogy hazamegyünk, ezért nem is írtam neki több üzenetet.
Pont akkor értünk a beszállókapukhoz mikor a hangosbemondón egy női hang szólalt meg:

„Megkérjük kedves utasainkat, hogy kezdjék meg a Londonból Szöulba tartó járatba való beszálást! Köszönjük szépen!”

Amilyen gyorsan csak tudtunk, felszálltunk a repülőgépre és helyet foglaltunk azokra az ülésekre, melyek a jegyeinkre voltak írva.

- Csupán 3 hónapot kellett itt eltöltenünk. Kibírtuk! – örvendeztem.

- Végre mehetünk haza. – fáradtan, mégis mosolyogva nézett rám.

- Aludj, mire hazaérünk, addigra legyen egy kis energiád. – tanácsoltam.

- Szombat van? – kérdőn nézett rám.

- Igen. Miért? – nem értettem a kérdése okát.

- Apánál kell aludnom. – motyogta.

- Miért? – érdeklődtem, majd a repülő megkezdte a felszállást.

- Szombaton esténként, otthon mindig buli van. Ilyenkor mindig apámnál alszok. – magyarázta.

- Szeretsz ott lenni? – mosolyogva kérdeztem.

- Igen. Ott legalább nem zaklat egyetlen lakótárs sem. – elmosolyogta magát.

- Jól van. Aludj, látom, hogy álmos vagy. – mosolyogva fogtam meg a kezét.

- Te is aludj. – megsimogatta az arcomat – Otthon, majd beszélünk. – mosolygott, majd az ajkaimra nyomott egy puszit és hátradőlt a székében és elaludt, én követtem a példáját, és én is elaludtam.

~ Koreában ~

A több órás repülő út/alvás után kipihenve szálltunk le a gépről. Ez volt életünk legszebb napja. Amint beértünk a biztonsági kapukhoz, átmentünk rajtuk és kimentünk az előtérbe, ahol Gina várt minket. Mi nem láttuk őt, de ő minket igen. Amint meglátott odaszaladt hozzánk, és mind a kettőnket egyszerre megölelt.

- Srácok! – örvendezett – Végre itthon vagytok!  - ujjongott.

- Igen! – mosolyogtunk, majd elengedett minket.

- Minden rendben van veletek? – mosolyogva kérdezte.

- Igen. De mennyi az idő? – Yeol kérdezte, de már én is meg szerettem volna kérdezni.

- Most… - az órájára nézett – este 10 óra van.

- Bátyáim még nem alszanak… Meglepetés lesz, hogy itthon vagyunk… - mosolyogtam.

- Szerintem akkor menjünk is. – mosolygott Gina.

- Menjünk. – mosolyogva karolta át a vállamat Yeol, majd elindultunk Gina autójához. – Ülsz előre? – suttogta a fülembe.

- Nem. Ülj csak. – mosolyogva válaszoltam.

- Jól van, ahogy akarod. – ajkaimra puszilt, majd elengedett és kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Beültem, majd ő is beült előre, Gina-val együtt.

- És milyen volt ez a 3 hónap? – mosolyogva kérdezte Gina.

- Szörnyű… - egyszerre mondtuk ki ugyan azt a szót Yeol-lal.

- Elhiszem. Akkor most boldogok vagytok… - mosolygott, majd elindultunk.

- Még szép, hogy. – kuncogott Yeol – De ott is ketten voltunk és egymásra számítottunk. Átvészeltük ezt az időt… - mosolyogva nyúlt hátra és megfogta a kezem. Így utaztunk tovább, egészen az otthonomig.

- Köszönöm Gina, hogy haza hoztál. – mosolyogtam.

- Ne köszönd! Ez alap. – mosolyogva nézett rám – Holnap találkozunk. – mosolygott, mire bólintottam és Yeol-lal együtt kiszálltam az autóból.

- Melyik csomagot szeretnéd vinni? – kuncogva kérdezte.

- Nem mindegy? Mind a kettőnk ruhájából van mind a kettőben. – kuncogtam, majd Yeol kivette a csomagtartóból az én bőröndömet. – Kimosom, majd este a cuccaid aztán holnap, odaadom neked.

- Este aludj, és ne moss, kérlek szépen. – átkarolta a derekamat – Energiát kell gyűjtened holnapra. – mosolyogva nézett a szemeimbe.

- Miért? Mi lesz holnap? – kuncogva kérdeztem.

- Hmm… Mi legyen? Mit szólnál, ha ennek a folytatása lenne? – csábos mosolyával elvarázsolt, majd megcsókolt, én hezitálás nélkül viszonoztam, s átkaroltam a nyakát. Ez rövid ideig volt így, ugyanis valaki elszakította tőlem. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy mi történt, de, mikor észhez tértem Yeol-ra néztem, akinek a pólója nyakát Jimin fogta.

- Ha még egyszer hozzá nyúlsz! – morogta Jimin.

- Mi lesz? Csak nem megfenyegetsz még egyszer? – ugyan olyan hangnemmel morgott vissza Yeol.

- Nem… Akkor ez lesz csak erősebben… - morgott, majd csak annyit vettem észre, hogy Jimin orrba vágja Yeol-t, aki egyből a fájó területre fogott és fájlalta.

- Jézusom! – megijedtem, majd hátrébb löktem Jimin-t és Yeol-hoz hajoltam – Yeol, jól vagy? – ijedtemben nem tudtam felmérni a helyzet súlyosságát, csak akkor vettem észre, hogy nagy a baj, mikor Yeol kezéről, amivel fogta az orrát, vércseppek cseppentek le – Te ennyire sík agyú vagy?!  - Jimin felé fordultam.

- Figyelmeztettelek… - morgott Yeol-ra.

- Húzz el! – morogtam. Mire megfordult és elment, ezután visszahajoltam Yeol-hoz – Gyere be. Lekezelem. – mosolyt próbáltam az arcomra húzni, de nem sikerült. Yeol felegyenesedett, majd bólintott. Kiszedtem az ő csomagját is az autóból, s az első ablakhoz léptem.

- Mi történt? – kíváncsian kérdezte Gina.

- Mindegy. Yeol elmondja, ha szeretné. Majd haza viszem én. Menj pihenni. – motyogtam, mire Gina csak bólintott, majd felhúzta az ablakot és gyorsan elhajtott. – Menjünk be. – Yeol-ra néztem, aki felegyenesedett és maga elé engedett, húztam az ő bőröndjét is, majd bementünk a lakásba. Szerencsére nem volt zárva, ezért nem kellett szerencsétlenkednem a kulcsokkal. Letettem a bőröndöket, és a bátyáimnak inkább nem is szóltam még. – Ülj le a konyhában, kérlek. – mutattam az említett helyiség felé, mire ő elindult. Összeszedtem a gondolataimat, majd én is utána mentem. – Nagyon fáj? – aggódva néztem rá.

- Kibírom… - motyogta, majd egy zsebkendőt adtam a kezébe.

- Csak ne döntsd hátra a fejed, az csak ront a helyzeten. – magyaráztam, mire megint csak bólintott. Mellé tettem még egy jó pár zsebkendőt. Majd valaki megállt a konyhaajtóban.

- A bátyádnak luxus szólni, ha hazajössz? – kuncogva nézett rám Guk, majd mellém sétált és átölelt, amit viszonoztam. –Hiányoztál húgi! – suttogta, majd elengedtük egymást, és Yeol-ra nézett – Mi történt? – felváltva nézett ránk.

- Jimin-nek elgurult a gyógyszere. – motyogtam.

- Megint? Mióta elmentél az óta ilyen stikkes… - sóhajtott.

- Nem tudok mit tenni ellene, majd kerüljük. – motyogtam – Elállt a vérzés? – Yeol-ra néztem.

- Valamennyire. – motyogta.

- Fertőtlenítsed le, aztán reméljük, hogy nem dagad fel. – mondta Guk miközben a kezembe adta a Betadine-t.

- Jólvan. – mosolyogtam majd úgy tettem, ahogy mondta. – Sehun és Kook? – kérdeztem, mikor végeztem.

- Sehun a szobájában van Yoona-val. Kook meg valami házibuliban van. – mosolygott Guk.

- Köszönöm. – mosolygott rám Yeol.

- Jól van. – Guk-ra néztem mosolyogva – Szívesen. – majd Yeol-ra néztem.

- Szóljak Sehun-nak? – az ajtónak támaszkodott Guk.

- Nem kell. Majd bemegyek hozzá. – mosolyogtam – Akkor tényleg apukádnál töltöd az éjszakát? – Yeol felé fordultam.

- Haza megyek. Nem akarom, hogy apu elkezdjen faggatózni. – magyarázta.

- Okay. Akkor, ha menni szeretnél, akkor szólj és mehetünk. – mosolyogtam rá.

- Nem szeretnék több ideig zavarni… Köszönöm, hogy lekezelted az orrom. Ne fáradj azzal, hogy engem szállítgatsz, hívok egy taxit. – halvány mosollyal mondta. Valamiért úgy éreztem, hogy Jimin fenyegetése nála elérte a hatását.

- Yeol… Hazaviszlek… - rá mosolyogtam, válaszul csak bólintott.

- Siess haza húgi. Várlak. – mosolygott Guk majd a homlokomra nyomott egy puszit, és bement a nappaliba. Yeol felállt, majd kimentünk a garázsba, s beültünk az autóba. Nem indultunk el, mert egy kérdés furdalta a lelkem.

- Ugye nem kezdtél el félni Jimin-től? – kiszaladt belőlem ez a kérdés, de nem is bánom.

- Mi? – rám nézett.

- Jól hallottad. – sóhajtottam.

- Mina, nézz rám. – döbbent volt a hangja, majd ránéztem – Engem nem érdekel, hogy ki mit szól hozzá, és nem is fog. Azt tesz, amit akar, én ugyan úgy foglak szeretni. – mosolygott, majd megcsókolt, nyugodtan viszonoztam.

- Örömmel hallom. – elmosolyogtam magam – Akkor induljunk. – mosolyogtam majd elölre fordultam. Kiálltam a garázsból és elhajtottam otthonról. Megnyugtatott, hogy Yeol nem ijedt meg, és sajnálom, hogy ő itta meg a levét Jimin haragjának. Az út némán telt, mikor megálltam a házuk előtt, felém fordult.

- Holnap, bemenjünk meglepni a munkatársakat? – mosolyogva kérdezte.

- Menjünk. – mosolyogtam.

- Akkor 10 órára a házatok előtt leszek. – mondta majd egy puszit lehelt az ajkaimra – Köszönöm, hogy hazahoztál. Jövök, neked egyel. – kuncogta.

- Dehogy jössz. Csak menj haza, pihenj le és vigyázz magadra. – homlokomat az övének döntöttem, s úgy néztem a szemébe.

- Menj haza és pihenj, és te is vigyázz magadra. Szia, Életem… - mosolygott, majd kiszállt az autóból és bement, miután integetett. Én elhajtottam, s zenét kapcsoltam.

ChanYeol Pov.:

Mikor Jimin megütött az nagyon fájt, de mikor Mina lekezelte ez a fájdalom elmúlt. Én teljesen komolynak tartom a szándékaimat, és még Jimin sem érdekel. Ezek az én érzéseim és senki nem szólhat abba bele, hogy kivel vagyok együtt. Ennyi magánéletet megengedhetek magamnak.
Mikor kiszálltam az autóból integettem Mina-nak, és bementem a kapun. Már ott hallatszott a zene bömbölése, és már ott zavart. Beléptem a lakásba, de senki nem törődött velem, úgy gondoltam, hogy mivel ez az én házam, ezért én döntöm el, hogy itt buli lesz e vagy sem. Bementem a nappaliba majd a hangfalhoz léptem, amit abban a pillanatban kikapcsoltam, erre mindenki rám nézett.

- Na, most mindenki felveszi a kabátkáját, a cipőcskéjét és hazamegy vagy bánom is én! Az a lényeg, hogy elmegy innen! – kiabáltam, hogy mindenki meghallja.

- Kapcsold vissza a zenét! – hallottam meg egy női hangot.

- Nem kapcsolom vissza, mert aludni szeretnék. – morogtam majd a következő pillanatban a hang gazdája állt előttem. Kicsit nagyon kihívó öltözete elkerülte figyelmem.

- És ha azt mondom, hogy lenyomunk egy menetet? – pólóm alá nyúlt, amitől még idegesebb lettem. Megfogtam a kezét, kihúztam a pólóm alól és hátrébb léptem.

- Barátnőm van, és szeretem. – morogtam a lánynak – Most! Mindenki elhúz innen a francba! Aki itt lakik az is választhat! Vagy elmegy, és máshol folytatja a szórakozást vagy bemegy a szobájába és kussban marad! – kiabáltam, majd annyit vettem észre, hogy elkezd oszlani a tömeg és mindenki elmegy, kivéve az előttem álló lány.

- Biztosan jobb vagyok az ágyban, mint a kis barátosnéd. Csak egyetlen menet. Senki nem fog róla tudni… - mosolyogva jött közelebb, én csak hátráltam.

- Takarodj el! Szeretem a barátnőmet, és semmilyen egy éjszakás kalandért nem adnám fel a kapcsolatunkat. – morogtam, majd megfogtam a lány csuklóját és kipenderítettem a házból. Az összes lakótársam elment, tehát egyedül voltam a lakásban. Nem is gondoltam másra csak az alvásra ezért bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. Még utolsó energiámmal írtam egy SMS-t Mina-nak.

„Jó éjszakát, Szerelmem!”

Az elküldés után el is aludtam.