34. Fejezet Terhesség?!

YoonGi Pov.:

Mosolyogva értem haza edzésről, ennek lehet, hogy az az oka, amit a parkban láttam. Hee-t nagyon rég láttam randizni, bárkivel is. Ezért boldog vagyok. Mivel ez a Daehyun az osztálytársam, ezért szemmel tudom tartani, hogy nem tervez e valami rosszat. Nem bánom… legyenek boldogok.
Amint beléptem az ajtón, ledobtam a cuccaim és a nappaliba mentem, ahol a testvéreim ültek.

- Mi ez a nagy mosoly, Hyung? – kérdezte Jimin, persze fapofával.

- Nagyon jó dolgot láttam, miközben jöttem haza az edzésről… - mosolyogtam.

- Mit láttál? – kíváncsiság tükröződött Tae szemében.

- Hee-t, aki éppen randizott. – a mosolyom letörölhetetlen volt miközben erről beszéltünk.

- Jót tett neki, hogy Mina kivitte a lakásból. – mosolygott Tae.

- Ki ne ejtsd ezt a nevet többé! – egyből ráförmedt Jimin Tae-ra.

- Miért is ne? – motyogott Tae.

- Mert én azt mondtam! – morgott Jimin.

- És, ki vagy te itt? – Tae nyugodt hangjából arra következtettem, hogy idegesíteni szeretné Jimin-t, hogy észrevegye magát. Jimin erre a kérdésre nem tudott válasz adni, helyette inkább felállt és bement a szobájába.

- Elintézted. Egyetlen mondattal… - meglepve néztem rá.

- Tudom, hogy mi az, amire nem tud válaszolni. De, ha ezt a baromságot továbbra is csinálni fogja, akkor nem fogok vele egy levegőt szívni. Én ezt nem fogom eltűrni, hogy éjjel nappal hisztizik, mert valami olyat mondunk, ami Mina-ra emlékezteti. Sőt, ha Mina hazajön át is fog jönni és nem fog érdekelni, hogy a ˝nagyságos úr˝ mit fog hozzá szólni. – nyugodtan mondta a véleményét. Felnézek Tae-ra mert neki birka türelme van, nem tudom, hogy kitől örökölte, de becsülöm.

- Igazad van. – mosolyogva néztem rá.

- Na, látod. – mosolygott – Na, mindegy én elmegyek aludni. Hee úgyis csak későn jön, ezért én elmegyek aludni. Nézz TV-t vagy menj aludni. Majd reggel beszélünk. Jó éjt. – mosolygott, majd felállt a kanapéról és bement a szobájába. Mivel én nem voltam igazán álmos, ezért elkezdtem TV- nézni, de nem sokáig néztem, mert körülbelül fél óra múlva elaludtam a kanapén ülve. Nem voltam álmos, de lehet, hogy mégis. Lehet, hogy nem is az edzés, hanem az itthoni dolgok fárasztottak ki, Jimin-nel az élen.

Mina Pov.:

Éjjel volt, már vagy 5 órája feküdtem Yeol ölelésében. Aludni nem tudtam, hiszen a gondolataim az új munkahely körül forgott, egyszerűen nem érzem ott jól magam. Alig várom, hogy elteljen ez az 1 év.
Nem tudtam már mit kezdeni magammal, ezért halkan megszólaltam.

- Yeol? – suttogtam. Igazából válaszra nem számítottam.

- Hmm? – meglepődtem, mikor meghallottam a hangját.

- Alszol? – még mindig suttogtam.

- Igen. – éreztem a hangján, hogy mosolyog.

- Akkor jó. – suttogtam, majd felé fordultam.

- Miért nem alszol? – résnyire nyitotta szemét.

- Nem tudok… – sóhajtottam.

- Kifárasszalak? – kuncogta.

- Inkább iszok egy kis meleg tejet. – mosolyogtam.

- Ebből most azt vettem le, hogy nem élvezted. – motyogta.

- Én… Ezt nem mondtam… - éreztem, hogy az erős pír elkapja az arcom.

- Pedig úgy hallottam, hogy ezt mondtad. – hergelt.

- Ne idegesíts, mert…- nem tudtam befejezni, mert semmi fenyegető szöveg nem jutott eszembe.

- Mert átmész és alszol a vizes ágyadban? – mosolygott.

- Nem… Hanem… - nem beszéltem tovább inkább az ajkaira nyomtam egy puszit. Kapott az alkalmon és a puszit csókká mélyítette, tettét viszonoztam, ezért fölém fordult. –Mennyi energia van benned? – feltettem eme költői kérdést két csók közt.

- El sem tudod képzelni. – egy kacér mosolyhúzódott arcára, majd folytatta a csókot. Szépen lassan értük el azt a szintet, mikor már mind a ketten feltétel nélkül kívántuk egymást. S az az éjjel sem okozott csalódást egyikünknek sem.

~ 3 hónap múlva ~

Gina-val beszélgettünk éppen Skype-on, szabad napunk volt, amit egyikünk sem bánt. A munkatársak, még mindig megkülönböztetnek minket származásunk miatt, persze mindezt a főnök háta mögött, miért nem lepődők meg? Mindegy is. A testvéreimmel, és Hee-ékkel minden nap SMS-ben beszélünk, hétvégén pedig velük is Skype-on keresztülbeszélgetek.
Yeol hajszíne még mindig piros, de én inkább visszamentem barnába. Yeol-lal a kapcsolatunk elmélyült. Skype-olás közben az ujjaink össze voltak kulcsolva. Újra rám talált a szerelem, egyszerűen nem tudom, mi lenne velem nélküle. Nem is igazán használjuk egyszerre a két szobát, elvagyunk mi egyszerre egyben. Nem bánom az együtt töltött éjszakáinkat.

- El sem hiszitek, hogy milyen bénák. Uh… Legszívesebben hazaküldeném őket. – sóhajtott Gina.

- Figyelj, 3 hónap eltelt már. már csak 9 hónap van. – mosolyogta bíztatóan Yeol.

- Ennyi idő alatt ki tudnék hordani egy gyereket. – mosolygott Gina. A baba és a 9 hónap hallatán lesápadtam, ugyanis…

- Mina! Jól vagy? – Yeol és Gina egyszerre kérdezte meg ezt, hirtelen feleszméltem, majd felváltva néztem rájuk.

- P-persze. – mosolyt erőltettem arcomra, és Gina-ra néztem.

- Ezt nem hiszem el. – hitetlenkedett Gina.

- Yeol, megkérhetlek, hogy csinálj nekem egy kis teát? – az említettre néztem. Nem szerettem volna, ha ő tudna arról, hogy mi mit beszélünk.

- Persze. – megértően mosolygott majd a homlokomra nyomott egy puszit, és kiment a szobából.

- Na, mondd el, kérlek! – kíváncsi hanggal kérlelt Gina.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, s könnybe lábadt a szemem.

- Jaj, ne sírj! Nyugodj meg! Tesztet csináltál már? – nyugtatott és faggatózott.

- Nem mertem még. Elmondani sem mertem még neki. Nem tudom, hogy mit mondana, mi lenne a reakciója? Félek… - nyeltem, hogy a könnyeimet visszatartsam és megnyugodjak.

- Figyelj, szerintem előbb mondd el neki. Hidd el, hogy nem fog érte harapni. Ha összejött, akkor biztos vagyok benne, hogy örülni fog. – bíztatott.

- Én nem szeretném, ha most jönne össze. Akkor még most haza kellene utaznom nélküle. Fiatal is vagyok. 17 évesen nem szeretnék még gyereket vállalni. Még teljesen ráérek. – suttogtam, s Yeol belépett a szobába.

- Én azt tanácsolom, hogy mondd el Yeol-nak. Nem fog harapni, ismerem. Segítene… - mosolygott Gina, mit sem sejtve arról, hogy ezt a mondatot Yeol tisztán hallotta.

- Mit kell nekem elmondani? – kérdezte Yeol miközben letette a teát az éjjeliszekrényre. Gina és én egyszerre fogtuk meg a fejünk.

- Ne haragudj, Mina… - hajtotta le fejét Gina.

- Nem baj… Már legalább mindenképpen el kell neki mondanom. – sóhajtottam.

- Valaki elkezdene mesélni? – értetlen tekintettel ült le mellém és rám, majd Gina-ra nézett.

- Figyeljetek, beszéljétek meg a dolgaitokat. Utána visszahívhattok. Viszont most hagylak titeket. Sziasztok. – bűnbánóan mosolygott Gina, majd megszakította a vonalat. Yeol ebben a pillanatban lecsukta a laptop tetejét és eltette azt. Miután eltette mellém ült és megfogta a kezem.

- Valami baj van? – lágy hangon kérdezte.

- Előbb had kérdezzem meg, hogy mi van köztünk? Barátság extrákkal vagy érzel is irántam valamit? – féltem a választól, ugyanis én már teljesen belezúgtam. Éreztem, ha nemet mond, akkor nekem végem.

- Én, szeretlek, és nem csak ˝barátság extrákkal˝-nak érzem. Te, hogyan érzel? – szemembe nézett miközben ezt mondta. Őszintének éreztem, ezért éreztem, hogy nekem is annak kell lennem.

- Ugyan így… - halvány mosoly ült ki arcomra.

- És mit kell elmondanod nekem? Miről beszéltetek Gina-val? – kérdezte lágy hanggal.

- 3 hete késik a menzeszem. – suttogtam, teljesen meglepődött.

- Ez azt jelenti, hogy… - a hasamra mutatott, de a szemembe nézett.

- Tesztet még nem csináltam. – lehajtottam a fejem.

- Van nálad? – érdeklődött.

- Valahol a fürdőszobában biztosan, hiszen, mikor pakoltam otthon a neszeszeres táskámat is eltettem, abban pedig volt. – felnéztem rá.

- Akkor mire várunk? – mosolygott, majd felállt az ágyról, s az ölébe vett. – Engedje meg hölgyem, hogy elvigyem a fürdőszobába. – mosolygott, majd az említett helyiségbe vitt, ott pedig letett. Benyúltam a kis neszeszeres táskámért majd kutatni kezdtem benne. Izgatottan vettem elő egy tesztet és a mosdóba mentem, ahol kis idegességgel kísérve megcsináltam azt. A kis tesztcsíkot úgy fordítottam, hogy, mikor kimutatja, az eredményt véletlenül se lássam meg. Vártam 15 percet majd kézmosás után a teszttel a kezemben kimentem Yeol-hoz. Izgatottan járkált fel, s alá a lakásban.

- Yeol… - halkan mondtam, de meghallotta, és elém lépett.

- Mi az eredmény? – kérdezte rettentően kíváncsian.

- Nem tudom. Nézzük meg együtt. Arra vártam ennyi ideig, hogy biztos legyen az eredmény. – motyogtam.

- Akkor nézzük. – mosolygott. Én vegyes érzelmekkel emeltem fel a tesztcsíkot, s megfordítottam a tesztcsíkot. Mind a ketten máshogyan reagáltunk, egyikünk csalódott volt, míg másikunk örült…

Guk Pov.:

Kezdem megszokni azt, hogy Mina nincs velünk, bár az tény és való, hogy több időt töltök az ő szobájában, mint a sajátomban. Minden nap legalább SMS-ben beszélünk, de hétvégenként Skype-on keresztül nagyon sokat. Általában ott számol be részletesen a hét történéseiről, általában az szokott lenni, hogy sír egy kicsit, amiért a munkatársai kiközösítik őket, megvigasztalom, majd én is elmesélem, hogy mi történt a héten velünk. Mire a sztorim végére érek, addigra mind a ketten boldogok vagyunk. Néha Sehun és Jungkook is becsatlakoznak, a sztorizásba és mind a hárman elmeséljük, a saját szemszögünkből meséljük. Hugi ekkor csak kuncogni szokott, mert mindegyikünk úgy meséli a dolgokat, hogy magát állítja be ˝hősnek˝.
Egyetlen probléma van, hogy ma még nem hívott, nem írt, és nem jelentkezett.

- Sehun, neked írt már húgi? – kezemben a telefonnal kérdeztem.

- Nem. Majd estig még van idő. – nyugtatni próbált, de nem igazán sikerült neki.

- Kook! Neked Mina írt? – kiabáltam, hogy a szobájában is hallja.

- Nem! – kiabált vissza Kook.

- Valami baj van. Érzem. – bemeséltem magamnak mindent, hogy miért nem keres. Minden végigfutott az agyamon.

- Ne idegeskedj. Úgyis keresni fog. – bíztatóan mosolygott Sehun.

- Reménykedek benne. – motyogtam és leültem mellé a kanapéra. A telefont a kis dohányzó asztalra tettem, majd azt figyeltem. Nem figyeltem másra csak a telefonra. Már vagy 1 órája néztem mikor megrezzent. SMS-em érkezett, Mina-tól. Mikor elolvastam a nevét, megkönnyebbültem. Már csak az üzenetet kellett elolvasnom, ami így szólt:

„Szia, Bátyó!
Ne haragudj, hogy csak most írok, csak közbe jött valami, és annak a valaminek a végére kellett járnunk…”

Nem tudom mi volt az a valami, de nagy kő esett le a szívemről.