36. Fejezet Üdv itthon…

Hee Pov.:

Az utóbbi időben nagyon sokat találkozok Daehyun-nal. Nagyon szeretem őt, ő is engem, remélem. A bátyjaimmal megtalálta az összhangot, tehát nem aggódok, hogy valamelyikkel ne lenne jóban. Ha már a bátyáimról van szó, mindenki normális, kivéve Jimin-t, ő állandóan elmegy itthonról, hogy Guk-ék háza körül ˝kémkedjen˝. Szerintem nem százas de ez csak az én véleményem.
Éppen a nappaliban ültem mikor meghallottam, hogy a bejárati ajtó becsapódott, mivel nagyon kíváncsi voltam ezért felálltam és kimentem az előszobába. Meglepve néztem a bátyámra.

- Remélem, hogy nem ott voltál, ahol gondolom. – motyogtam.

- Attól függ, hogy mire gondolsz. – vigyorgott – Amúgy igen Guk-ék házánál voltam.

- Minek már megint?! Esküszöm, hogy pszichológust kapsz karácsonyra.

- Köszönöm. – vigyorogva túrt a hajába, mikor egy lila foltot láttam meg a kezén.

- Ezt mikor…? Vagy hogy…? – makogtam, ugyanis ez nagyon meglepett.

- Ja… - kezére nézett – Mina és a bájgúnárja romantikáztak… Ez nekem nem tetszett… - vigyorgott.

- Mi? Mina? Itthon? Most? Nem szólt… - meglepett hangnemem mindent elárult.

- Igen, Mina hazajött. Keresd meg… - morogva ment el mellettem egyenesen a szobájába.

- És nem szólt… - motyogtam magam elé.

- Igaz barátnő, mi? – hallottam meg a hangját újra.

- Lehet, hogy nem is tart már annak… - csalódottan mentem fel a szobámba. Könnyezni kezdtem ugyanis én Mina-ra úgy tekintek, mint a húgomra és nagyon szeretem. Az ágyamba dőltem és úgy könnyeztem tovább. Közel fél órán át könnyeztem mikor valaki bekopogott. – Szabad… - motyogtam, majd felültem és letöröltem a könnyeimet. Az ajtó kinyílt és Suga lépett rajta be.

- Minden rendben? – kérdezte miközben leült mellém.

- Persze… Minden… - motyogtam.

- Látom, hogy valami bánt. – közelebb ült és átölelt, amit viszonoztam.

- Mina hazajött és nem szólt. – suttogtam.

- Figyelj, lehet, hogy hirtelen kellett jönnie, és nem volt ideje felhívni senkit, vagy meglepetést akart, esetleg még az is lehet, hogy a stikkes bátyád mást látott. – próbált nyugtatni, miközben a hátamat simogatta.

- Lehet… - egy kicsit megnyugodtam.

- Biztos vagyok abban, hogy holnap át fog jönni, ne aggódj. Ugyan úgy szeret téged, mint Te őt. – mosolygott.

- Ha nem jön át akkor megcsikizlek… - kuncogva elengedtem.

- Állok elébe. – kuncogott.

- Jól van. – ásítottam.

- Feküdj le aludni. – mosolyogva a homlokomra puszilt és felállta az ágyamról.

- Jó éjszakát, bro… - mosolyogva feküdtem el. Nem is kellett sok, betakarózásom után szinte azonnal el is aludtam.

Mina Pov.:

Viszonylag hamar hazaértem, Yeol-ék házától. Mikor beléptem az ajtón Jungkook-ot láttam meg, ahogy a cipőjét vette le, mikor levette rám nézett és ledöbbent. Az arcát látva elkezdtem kuncogni.

- H-Húgi? – hangja is remegett, mintha szellemet látott volna.

- Bro? – kuncogtam, majd a következő pillanatban a nyakamba ugrott. Az ölelését nagy örömmel viszonoztam.

- Hát te? Hogy hogy itthon? Ilyen hamar? Milyen volt? Jól érezted magad? – sorolta egymás után a kérdéseit, még folytatta volna csak közbe szóltam.

- Sütike… Később minden kérdésedre válaszolok, de előtte Sehun-nak is szeretnék köszönni. – mosolyogva engedtük el egymást.

- Menj csak be a szobájába. Nem kell kopognod, most csak Yoona-val van. – mosolygott rám Guk a háttérből amire csak bólintottam.

- Azért kopogok, hátha valami érdekeset csinálnak. – kuncogtam, majd Sehun ajtajához sétáltam és mosolyogva kopogtam be. A ˝ Gyere! ˝ jelzésre beléptem boldogan, Sehun hangja vidámnak hallatszott. Ám mikor beléptem egy mosolyt láttam arcán, ami lassan ment át dühös tekintetbe. Sehun mellett egy mosolygó Yoona-t láttam, aki Sehun-t nézte.

- Hát te? – kicsit sem barátságos hangon szólt hozzám.

- Hazajöttem… - a mosoly lefagyott az arcomról.

- És? Mit kezdjek vele? – hangját hallva elgondolkoztam azon, hogy ő valóban a testvérem e. Eközben ő felállt az ágyáról és felém kezdett sétálni.

- Azt hittem örülni fogsz… - sóhajtottam mikor megfogta mind a két vállam.

- Csak tudd… Nem érdekel… Teljesen hidegen hagy az, hogy te hol vagy… - morgott velem, majd kilökött a szobájából, becsapta az ajtaját és kulcsra zárta azt.

- De… Én… - motyogtam, éreztem, hogy nem sok választ el a sírástól -  Mit tettem ellened? – suttogtam, mikor két kar megfogta a vállaimat, és maga felé fordított, majd megölelt. Ezeknek a karoknak a tulajdonosa Guk volt, az ölelést viszonoztam, majd éreztem, hogy a gát, ami a könnyeimet tartotta vissza, az összedől. Zokogni kezdtem.

- Nyugodj meg, húgi… - vigasztalt miközben a hátamat simogatta – Nem tettél semmit, csak amióta Yoon itt van, megváltozott. El akarta foglalni a szobád, miután elmentél, mert ott jobban elfértek volna. – magyarázta, hogy mik történtek a távollétem alatt.

- Ő nem a testvérem, ki lett cserélve… - zokogtam.

- Nyugodj meg… Ha Yoona elmegy vásárolni akkor visszajön az igazi énje. – suttogott.

- Nekem nem egy alkalmi ˝normális Sehun˝ kell… Nekem a régi testvérem kell, nem ő, aki… Ah… hagyjuk… - könnyezve elengedtem és felfutottam a szobámba. Nekem a régi Sehun kell, nem pedig az, aki morog, dühös és kilök a szobájából. Azonnal ledőltem az ágyamba és magamra húztam a takarómat.

„Mit tettem ellene? Miért tette ezt velem? Ha kell nekiadom a szobámat, de ne csinálja ezt velem. Azt gondoltam örülni fog annak, hogy hazajöttem, hiszen mindig ő volt mellettem… De látom, hogy megint tévedtem.”

Ezen pörgött az agyam sokáig, majd leragadtak a szemeim és elaludtam.

~ Reggel ~

Az éjszaka kipihentem magamat, igaz, kicsit el is aludtam, ugyanis a telefonom csörgésére ébredtem 10 óra 10 perckor. Yeol hívott, ezáltal felébresztett. Amint felébredtem és felfogtam, hogy mennyi az idő, kipattantam az ágyból. Kifutottam a szobámból egészen le a lépcsőn, ahol a rajtam lévő köntöst bekötöttem, majd felvettem egy papucsot és kiszaladtam a kapu elé. Nagyon hideg volt, de nem érdekelt. Yeol, mikor meglátott kiszállt az autóból, majd elé sétáltam.

- Meg fogsz fázni! – kuncogott – De a látványt élvezem.

- Bolond… - kuncogtam – Bejössz amíg átöltözök? Ne fagyoskodj kinn az autóban.

- Bemehetek, ha nem zavarok. – mosolyogva ölelt meg.

- Ne haragudj, de nem ébresztett a telefonom… - mosolyogva bújtam ölelésébe.

- Rád pont nem tudok haragudni. – kuncogott, majd az ölébe emelt és bevitt a házba. Nyakába kapaszkodtam, majd a házban letett és rá néztem.

- Feljössz a szobámba? – mosolyogva fogtam meg a kezét és elkezdtem a lépcső felé húzni, mikor Sehun kilépett a szobájából, szánalommal bíró pillantást vetett ránk majd elment a konyhába előttem, de úgy, hogy éppen, hogy csak nem lökött fel. – Elárulhatnád, hogy mikor leszel újra a régi? – utána szóltam, mivel z a viselkedése már idegesített.

- Ha elköltözöl! – konyhából kiabált, de az egész házban lehetett hallani.

- Sehun! Most fejezd be! Igaza van Mina-nak… - állt a védelmemre Guk, aki a nappali ajtajából fegyelmezte Sehun-t.

- Felmegyek átöltözni… - suttogtam, majd bánatosan felmentem a szobámba. Yeol utánam sietett. Bejött utánam a szobámba, én a bőröndömből vettem elő magamnak ruhákat, majd össze is zártam azt. Yeol leguggolt mellém és átölelt, amit viszonoztam.

- Öltözz és menjünk, miután megnyugodtál. – hátamat simogatta. „Csak, hogy Sehun megnyugodjon, este már nem itt leszek… Legalább Guk-ékkal legyen normális, ha már velem nem az.”

- Én nyugodt vagyok. – suttogtam, majd elengedtem – Csak csalódtam benne… A szobám miatt csinálja, mivel miután elmentünk el akarta foglalni, de Guk nem engedte. Ma boldogságot okozok neki, nekiadom a szobámat, és elmegyek valami szállodába… -suttogtam.

- Vagy hozzám. – mosolyogva nézett rám.

- Azt nem… Nem szeretnék nyűg lenni. – magyaráztam el neki.

- Miért lennél nyűg? Az elmúlt 3 hónapban is együtt aludtunk, éltünk. – erősködött.

- Azért éltünk együtt, mert nem volt más választásunk. – suttogtam.

- Az együtt alvást mi választottuk. Ott lett volna a másik szoba, de nem használtuk ki, mivel együtt jobbnak éreztük. Szerintem nyugodtabban tudnék aludni itthon is ha mellettem lennél és tudnék rád vigyázni. Jobban érezném magam… Kérlek, ne hotelbe menj, hanem hozzám gyere. – mosolyogva próbált rábeszélni. Szavait hallva, éreztem, hogy tényleg azt akarja, hogy hozzá menjek.

- Komolyan így gondolod? – rá néztem, majd felálltam a földről a ruháimmal a kezemben.

- Igen. – mosolyogva állt fel utánam.

- Akkor majd még visszatérünk rá, de most elmegyek átöltözni. – mosolyogtam majd egy puszit nyomtam az arcára és a szobámból a fürdőbe mentem, ahol lezuhanyoztam, felöltöztem és egy halvány sminket tettem magamra. Amint végeztem, visszamentem a szobámba és Yeol-ra néztem. – Így jó vagyok? – mosolyogva kérdeztem.

- Tökéletes. – mosolyogva mért végig.

- És ezzel a kabáttal? – felvettem a kabátomat, meg a csizmámat és ismételten megfordultam.

- Mindenhogyan tökéletes vagy. – mosolyogva vette fel ő is a kabátját – Mehetünk?

- Igen csak leviszem a bőröndömet az ajtó elé, és majd visszajövök érte este. Odaadom Sehun-nak a szobám kulcsát, hogy már ma be tudjon rendezkedni. Végül is örülök, hogy tegnap nem kezdtem el kipakolni. – kuncogtam.

- Jó helyed lesz velem. – mosolyogva megpuszilta a homlokom, majd felemelte a bőröndöket és elindult velük lefele. Kissé keserves mosollyal vettem ki a záramból a kulcsot, majd kimentem a szobámból és bezártam az ajtót. Lementem a lépcsőn egyenesen a nappaliba, ahol Yoona, Sehun és Guk ült.

- Mindenkinek szép reggelt. – mosolyogva mentem az asztalhoz – Úgy gondolom, hogy ha már velem nem… - Sehun-ra néztem -, de legalább a többiekkel legyél normális… - mosolyogtam, hadd egye a penész, majd az asztalra dobtam a fém kulcsot, ami a fához érve nagyot koppant. – Így mindenkinek jobb lesz, és netalántán visszatérne a régi Sehun, akkor felhívhatsz, de addig nem szeretnék veled beszélni. – végig néztem rajtuk, Yoona valamennyire győzelemittas mosollyal nézett engem, Guk a fejét fogta, Sehun pedig döbbenten meredt rám. – További szép napot. – mosolyogva meghajoltam majd elindultam kifelé a nappaliból.

- Látod, hogy mit csináltál?! – Sehun-ra mordult Guk.

- Guk, hagyd. Majd rájön, hogy a szavainak súlya van. Kár, hogy rá számítottam mindig leginkább. – motyogtam, majd kimentem a lakásból, ugyanis Yeol már kinn várt rám. Mosolyogva szálltam be az autóba, majd felé fordultam.

- Mehetünk? – mosolyogva fordult felém.

- Let’s go! – kuncogtam, majd ajkaira nyomtam egy gyors puszit, és már indultunk is.
Az utunk egyenesen a kávézóba vitt minket, beparkolás után boldogan, kézen fogva sétáltunk be a kis épületbe. Mikor beléptünk, a levegő megfagyott, mindenki elmosolyodott. Mindenki befejezte azt, amit addig csinált, majd hozzánk sietett és a nyakunkba ugrottak.

- El sem hiszem! – mosolyogva hallottam az ismerős hangokat.

- A család ismételten együtt van. – mosolygott Yeol.

- Mennyire hiányoztatok. – mosolyogtam.

- Ti sokkal jobban. – mosolygott Gina.

- Azt elhisszük. – kuncogott egosan Yeol.

- Látom, hogy Mina-nak nem sikerült megnevelnie… - kuncogott egy mély hangú férfi, mindenki félre állt és megláttuk a főnökünket.

- Apa! – mosolyogva ugrott édesapja nyakába Yeol. – Mina, túlságosan jó szívű hozzám, nem tud megnevelni. – kuncogva nézett rám.

- Na, majd én. – kuncogott Bon-Hwa is.

- Megnevelem én, csak mondja meg, hogy hogyan. – kuncogtam, majd a főnök engem is megölelt. Komolyan mondom, hogy olyan mintha a második apukám lenne. Az ölelését viszonoztam, majd nem sokkal később el is engedtük egymást.

- Majd megbeszéljük négy szem közt. – kuncogott – Na, de váltsuk komolyra a szót. – fegyelmező hangjára mindenki lenyugodott. – Mivel ti most értetek haza nem régen, ezért nektek van 3 nap szabadságotok.

- Amit munkával tölthetünk el? – kuncogott Yeol.

- Akkor Mina kap szabadnapot te meg már ma beállsz. – viccelődve vágott vissza fiának.

- Én a helyedben befognám. – kisebb kacagással álltam Yeol mellé, aki mosolyogva nézett le rám csillogó szemekkel.

- Értem, hogy mi folyik itt, fiam. – kuncogott a főnök.

- Szerintem beteg. – nevetett Gina.

- Elkaptam a szerelem kórt. – fülig érő mosollyal fordult apukája felé, aki büszkén elmosolyodott.

- Gratulálok. – mosolygott még mindig – Na, de munkára. – utasított mindenkit, majd mindenki elment dolgozni.

- Gina! 2 vaníliás kávét szeretnék elvitelre. – nézett az említettre Yeol.

- Máris. – mosolyogva készítette el a kávékat Gina, majd átadta nekünk.

- Köszönjük. – egy emberként mondtuk, majd integettünk mindenkinek és elmentünk.