32. Fejezet A meglepetés

Hee Pov.:

Kora reggel, talán még a fejem sem állt a nyakamon, vagy mégis. Nem tudtam, hogy miben fáradtam el ennyire, a vacsorában vagy a bátyámban való csalódásban. Az éjjel nem volt a legkellemesebb, mivel egészen reggelig Jimin r*#@ncának a nyögéseit kellett hallgatnom. El sem tudtam hinni, hogy mennyi ideig bírják, de rá kellett jönnöm, hogy ez a műsor több órás lesz. Hajnali 1 órakor sikerült elaludnom, majd reggel 6 órakor fel is ébredtem a telefonom ébresztőjére. Elárulom az igazat, egy zombi sokkal jobban nézett ki, mint én.  Miután kikászálódtam az ágyból, szedtem magamnak össze valami pólót, fehérneműt, és egy farmert, majd elmentem zuhanyozni. Mivel Jimin nem ébredt még fel és feltételezem, hogy a nője még nála van, ezért nem nyitottam be hozzá tusolás után. Helyette inkább kisminkeltem magam, hogy valahogy azért ki is nézzek, ne úgy, mint egy hulla. Miután ezzel is végeztem, lementem a földszintre, ahol Tae és Suga már a reggeliket készítette. Ők is észrevették, hogy valami nincs teljesen rendben.

- Nagyon nyúzottnak nézel ki. Mi történt? – érdeklődött Suga.

- Van egy idióta öcsétek… - morogtam.

- Bővebben? – mosolygott rám Tae.

- Hazahozott valami r*#@ncot, és egész éjjel annak a nyögését kellett hallgatnom. – motyogtam.

- Gratulálok neki. – motyogta Suga majd a két említett is megjelent.

- Jó reggelt. – mosolygott Jimin, ahogy a mellette álló lány is.

- Nekem el is ment az étvágyam. Suliban találkozunk. Motorral megyek. – morogtam miközben felvettem a cipőmet.

- Mi is nem sokára megyünk, aztán Jimin meg elmegy, ahogy akar. – morogta Tae. Én már csak halványan mosolyogtam, majd kimentem a garázsba a motoromhoz, felvettem a sisakomat és felültem a motorra. Beindítottam, majd el is hajtottam otthonról. Hamar az iskolába értem, ugyanis motorral nem igazán szeretem betartani a szabályokat, eddig még bajom sem lett belőle, tehát miért ne?  Mikor az iskola parkolójában megálltam, elgondolkoztam azon, hogy vajon csak én vagyok ennyire begyöpösödve vagy tényleg normális, amit a bátyám tesz. Ezután leszálltam a motorról és elindultam az iskola aulája felé, de nem jutottam sokáig, mert valaki nekem jött hátulról és elestem, ahogyan az illető is mellém. A kezemre estem, ami megfájdult.

- Ember, nézz már a lábad elé! – nyöszörögtem a fájdalomtól, majd a mellettem fekvő srácra néztem, ő pedig rám. Mind a ketten elképedtünk, amikor felismertük egymást. – D-Daehyun? – szemeim tágra nyíltak.

- Hee… - mosolygott, felállt, s azután nekem is segített felállni. – Jól vagy?

- Köszönöm. – kuncogtam zavaromban – Jól, de, hogy kerülsz ide?

- Új diák vagyok. – mosolyogta – A 12/a osztályba kerültem. – mosolya nem fagyott le.

- Oda jár a bátyám… YoonGi… De csak Suga-nak hívjuk. Himchan-nal és Jungkook-kal vigyázz. – tanácsoltam neki.

- Köszönöm a figyelmeztetést. – mosolygott – Bemegyünk? Hűvös van… - kuncogott majd elindultunk befelé. A kezem fájása csillapodott, nem is törődtem vele. Miközben megmutattam neki a termét nagyon sokat beszélgettünk, úgy érzem, hogy ebben a fiúban valami nagyon megfogott. Nem csak a kinézete, de a belsője is. Nagyon pozitív személyiség, szereti az állatokat, türelmes és még sok más. Nagyon meg szeretném ismerni még jobban. A beszélgetésünk után becsengettek, elment az idő, pedig 2 pernek sem tűnt. Gyorsan a termembe futottam és bevágódtam a padba, majd előpakoltam történelemre, s hamarosan el is kezdődött az óra. Baek beteg lett ezért egész nap egy szót sem szóltam senkihez, már én is gondolkoztam azon, hogy valahonnan összeszedek valami bacit. De ez nem sikerült.

Mina Pov.:

Egyedül ébredtem, amit furcsálltam. Úgy emlékeztem, hogy, amikor elaludtam Yeol mellettem volt. Kipihenten ébredtem, majd miután kikeltem az ágyból elmentem zuhanyozni. Zuhanyzás után egy kis natúr sminket dobtam fel magamnak, s kimentem a fürdőből. Fura csend volt, mintha Yeol itt sem lenne, ezért körbe néztem a lakásban. Tényleg nem volt sehol. Kicsit féltem, hogy hova tűnt, ezért megpróbáltam felhívni telefonon, de az a szobájában csengett. Egyre idegesebb voltam, mikor kinyílt a bejárati ajtó. Egyszerre ijedtem-, és nyugodtam meg, az előszobába mentem ahol megláttam Yeol-t.

- Jó reggelt. – mosolygott, viszonoztam volna a mosolyt, de valahogy nem volt hozzá kedvem.

- Megijesztettél! – óvatosan mellkason csaptam.

- Azt hittem aludni fogsz még egy ideig. – mosolygott.

- Nem… De legalább ha elmész, akkor egy cetlit hagyj itt, hogy ne keresselek, nehogy azt higgyem, hogy elraboltak… - egyből a legrosszabbakra gondoltam, egyszerűen nem szeretnék egyedül maradni egy idegen városban.

- És ha elraboltak volna? – kuncogott rám nézve.

- Rohadt vicces. – morogtam, majd megfordultam, hogy bemenjek a szobámba, de elkapta a csuklómat és maga felé fordított.

- A meglepetésedet intéztem el. Ne akadj ki… Itt vagyok, nem raboltak el. – mondta immár komolyabb hangnemmel, mire csak bólintottam, majd elengedte a csuklómat. – Szeretnél reggelizni?

- Nem szoktam reggelizni. – motyogtam.

- Akkor vedd a cipőd. – mosolyogta, majd elém tette a magas sarkú bokacsizmám – Csak azért, hogy ne nézzenek valami erdei manónak. – kuncogott, bevallom, hogy hiába a magasságomat szekálta, vicces volt, ezért én vele kuncogtam.

- Köszönöm kobold. – kacagtam el magam miközben felvettem a cipőm. – Mehetünk. – mosolyogtam majd megfogta a kezem és elindultunk kifelé a lakosztályból, de az ajtó előtt megállt. Értetlenül néztem rá.

- Így meg fogsz fagyni, szóval… - a kezembe adta a kabátomat, amit fel is vettem. – Így már jobb is. Mehetünk. – mosolygott és elmentünk a hotelből. Mosolyogva húzott maga után, valami nekem nagyon furcsa. Mit akarhat? Csak értetlenül nézve mentem utána, míg egy piercingesnél meg nem állt. kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Miért jöttünk ide? – kérdeztem teljesen meglepődve.

- Láttam, hogy tegnap nagyon nézegetted a piercingeseket, ezért kapsz egyet. – mosolyogta.

- De… Én… - teljesen elképedtem, majd bement és maga után húzott engem is.

- Jó reggelt. – szólalt meg angolul, majd utána én is ugyan ezt mondtam.

- Sziasztok. – mosolygott a piercinges. – Ő lenne az, akinek lesz a piercing? – kérdezte.

- Igen, Ő. – mosolygott Yeol.

- Csak akkor, ha te is lövetsz… - Yeol-ra néztem.

- Persze, én is lövetek. – mosolygott rám. De gyanús volt az, hogy koreaiul mondta.

- Akkor, ülj bele a székbe és akkor mehet is. – mosolyogta a piercinges, majd engedelmeskedtem és beültem a székbe. A következő pillanatban, Yeol megfogta a kezem, hogy ne izguljak. – És hova szeretnél? – rám nézett.

- Köldök. – mondtam kicsit félve. A piercinges csak mosollyal jelezte, hogy tudomásul vette, majd lejegelte az említett területet. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy vége legyen. Az a tudat, hogy utánam Yeol jön, megnyugtatott. Ezután körülbelül egy pillanattal, minimális fájást éreztem a lejegelt területen. Nem fájt különösebben csak megijedtem ezért rászorítottam Yeol kezére, amin ő csak mosolygott. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy egy szép kis ékszer díszit. Kiszálltam a székből mosolyogva. – Köszönöm. – mosolyogtam, a piercingesre és Yeol-ra, majd a tükörhöz álltam ahol megnéztem magam, és az új ékszeremet. Készítettem magamról egy fényképet, s a tükörből megláttam, hogy Yeol lövetés helyett fizet.

„Hazudott!”

Az első gondolatom ez a kis szó volt. Megfordultam, felvettem a kabátomat és Yeol mellé álltam, mintha semmi nem történt volna. Miután kifizette a piercingest, mosolyogva elmentünk, de amint kiléptünk az ajtón, az én arcomról lefagyott a mosoly.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Hazudtál… - motyogtam.

- Nem tudtam mást tenni. Ha azt mondom, hogy nem akkor nem csináltatod meg. – magyarázta.

- Ha megmondtad volna, hogy te nem szeretnél azt is elfogadtam volna. Nem kellett volna hazudnod. – igazából nem az zavart, hogy nem lövetett magának, hanem, hogy azt mondta, hogy ő is fog.

- Jó, nem kellett volna… Ne haragudj… - elém állt és a szemembe nézett, miközben az állam alatt volt a keze és megtámasztotta a fejem, hogy rá nézzek. Igazából nem tudtam, hogy mit csináljak, hálátlannak nem akartam tűnni, de ne higgye azt, hogy ennyire vaj szívem van.

- Nem szoktam senkire haragudni. – motyogtam, majd elvettem az állam alól a kezét – Szerintem menjünk a hotelbe. – sóhajtottam.

- Jól van. – megfogta a kezem és visszamentünk a hotelba, az úton egy szót sem szóltam hozzá. A lakosztályba érve levettem a cipőm és a kabátom majd a szobámba mentem, ahol elküldtem Hee-nek a képet, amit nem rég készítettem, ezzel a mondattal:

„Yeol meglepetése. Milyen? Nagyon rég vágytam már erre. :D”

Elküldtem, majd letettem a telefonom, s ezzel egyidőben Yeol belépett a szobámba.

- Zavarok? – kérdezte.

- Nem. Gyere. – felültem és rá néztem, miközben leült az ágyamra.

- Bocsánatot szeretnék kérni. – kiskutya szemeket meresztett rám.

- Ne nézz így… - a szívem meglágyult.

- Hogy nézzek? – mosolyogva csúszott közelebb hozzám.

- Mindegy, csak ne így. – mosolyogtam halványan.

- Ez a nézés jobb? – csábító tekintetét vette elő, mire csak kuncogtam.

- Fogjuk rá. – mosolyogtam, de ekkorra Yeol teljesen megbabonázott a tekintetével.

- Ez jobb lenne? – kérdezte, majd óvatosan hajtolt felém, majd megcsókolt. Meglepetten viszonoztam, de közben elgondolkoztam.

„Teljesen a kisujja köré csavart. De miért?”

Elhúzódtam tőle, mikor egy kép ugrott be, amikor Jimin is ugyan ezt tette.

- Fi-figyelj… Én nem vagyok erre kész. Nekem kell idő. – motyogtam, majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam, amit kinyitottam. – Nagyon szépen megkérlek, hogy menj ki és ne haragudj.

- Teljesen megértem. – felállt – Ha kellek, szólj. – mondta, majd kiment. Becsuktam az ajtót és lefeküdtem az ágyamra. Ahol betakaróztam és csak gondolkoztam.

„Holnaptól munka… A testvéreim szörnyen hiányoznak. Hee, Suga és Tae is nagyon hiányzik.”

Hee Pov.:

A napot kibírtam, valahogyan. Nem tudom, hogy miért, de nagyon hosszúnak tűnt. A nap fénypontja az volt, mikor a tanár lefeleltetett, hát nem sikerült valami fényesen. A délutánom üresen állt, ahogyan az estém is, nem volt semmi programom.

„A barátnőm, akivel mindig vásároltam, csavarogtam, elment. A közel jövőben nem hiszem, hogy látom őt személyesen. De azért vigyünk bele egy kis humort. Majd egy robottal az oldalamon fogok menni, vásárolni, amelynek a kijelzőjén Mina van. Aztán majd a próba fülke előtt megállítom, átöltözök, majd kilépek és megmondja a véleményét. Miért is ne? Na, jól van, nálam valami nincs rendben…”

A gondolatom közben több alkalommal is kuncogtam, elmosolyodtam. Mina már most hiányzik, mi lesz velem 1 hónap múlva?
A gondolkozásom után megrezzent a telefonom, meglepődtem, mikor a kijelzőn megjelent Daehyun neve. Egyből a készülékért nyúltam és elolvastam, hogy mit írt.

Természetesen, majdnem kiugrottam a bőrömből örömömben.

„Szia Hee!
Mi lenne, ha este elmennénk sétálni? Nagyon örülnék, ha ˝igen˝-t mondanál. Ha igen, akkor 19 órakor a parkban? :)”

Hírtelen azt sem tudtam, hogy mi a nevem, de lehet, hogy még azt se, hogy én most fiú vagy lány vagyok. Aztán rájöttem, hogy válaszolni kellene.

„Szia Dae!
Nagyon örülök, hogy elhívtál. Természetesen elmegyek. Az este 7 óra is tökéletes, a parkban találkozunk. :)”

Repestem az örömtől, vártam az estét, tehát az idő meg lassabban telt. Remélem minden jó lesz!