33. Fejezet Randi / Az első munkanap

Guk Pov.:

- Húgi szobájában arra várni, hogy ő bármely pillanatban beléphet az ajtón, majd felfogni azt, hogy őt bizonytalan ideig nem láthatom, nem vigyázhatok rá, nem tudom megvigasztalni, ha történik vele valami. Ezt nagyon nehéz felfogni. Mikor felszállt arra a repülőgépre bennem egy világ dőlt össze. Nem tudok mit tenni, mindent, amit eddig tettem érte tettem, mikor nyomoztam utána a laptopján azt is csupán az ö védelme érdekében tettem. Nem akarom, hogy baja essen és az én véleményem szerint egy bátyának ez a dolga.

A szobájában feküdtem, mikor kinyílt az ajtó és egy döbbent szempárral találtam szembe magam, ki másé lehetett volna, mint Sehun-é.

- Hát te? – kérdezte ugyan olyan döbbent hangnemmel.

- Ezt én is kérdezhetném tőled. – felültem, hogy rá tudjak nézni. – Mit szeretnél itt?

- Beköltözök ide Yoon-nal. – magabiztosan mondta ki a mondatot, mire a szemöldököm megemelkedett.

- Bocsi, nem hallottam jól. Elismételnéd? – egy esélyt adtam neki, hogy kijavítsa magát.

- Mivel ez a szoba nagyobb, mint az enyém, ezért itt Yoon-nal itt elférnénk, és… - nem hallgattam tovább őt.

- Nem. – határozottan mondtam ki ezt az egyetlen szót.

- Miért? – értetlenül kérdezte.

- Mert ez nem a te szobád, nem is Yoona szobája, hanem Mina szobája. Örülnék neki, ha tiszteletben tartanád. – nyugodtan mondtam ki akármennyire is idegesített ez a dolog.

- De Mina nincs is itthon. – jelentette ki. Erre a mondatra már az én pumpám is felment az egekbe.

- Jó, akkor elmondom másképp. Ez a szoba szabad marad, ide nem költözik senki! Ha költözni akarsz ott a vendégszoba! Ez a szoba szabad marad! Remélem eléggé világosan elmagyaráztam. – morogtam, majd felálltam és elé sétáltam.

- Nekem ez a szoba kell. – minden egyes szót egyenként kihangsúlyozott.

- Ha nem tetszik, akkor Yoona haza is mehet. Végül is ez az én házam, és az lakik itt, akit én mondok. – morogtam.

- Legyél boldog ebben a szobában. – motyogott majd kiment és becsapta az ajtót.

„Hogy gondolja? Elmegy a húga és már másnap elfoglalja a szobáját? Hol él? Álljon már meg a menet!”

Nem gondolkoztam tovább, mert csak felidegesítettem volna magam jobban. Szóval csak visszafeküdtem az ágyba és csak néztem az üres szobát.

Sehun Pov.:

Dühösen léptem be a szobámba, miután összevesztem a bátyámmal. Azonban mikor megláttam Yoon-t, kicsit megnyugodtam, s befeküdtem mellé.

- Na, mi történt? – kérdezte mosolyogva.

- Nem kapjuk meg a szobáját. – morogtam.

- Miért? – meglepődött.

- Mert, hogy az a húgom szobája, amikor itthon sincs. Mindig Mina mellett áll ki. Mintha ő lenne az atya úr isten. – morogtam.

- A bátyádnak igaza van. Hiszen Mina azt, ami ott van magának kereste meg. Nem lenne jó, ha elvennénk tőle azt az egyetlen helyet, ahova bármikor haza jöhet. Mert azt nem mondta, hogy mikor jön haza. – rám mosolygott, de nem nyugtatott meg.

- Mielőtt hazajön, úgyis szól. Akkor meg ki lehetne költözni onnan. – motyogtam teljesen kedvtelenül.

- Sehun… Ne legyél már ennyire makacs! – rám szólt.

- Köszönöm, hogy te is kiállsz mellettem. Igazán jól esik. – morogtam, majd felálltam az ágyamról, felvettem a cipőmet, a kabátomat és elmentem sétálni durcásan.

Hee Pov.:

Már délután 5 órakor elkezdtem készülődni, hogy tökéletes legyek, mikorra indulni kell. Nagyon izgultam, hogy nehogy mondjak valamit, amit ő sértésnek vehet, esetleg félre érti, és nem úgy gondolja, ahogy én. Nekem ezek voltak akkor a legnagyobb félelmeim. Mivel kicsit hideg van kinn, mivel már ősz van ezért kicsit melegebb ruházatot választottam. Nem akartam fel-, vagy megfázni. A meleg öltözékből nem hiányozhatott a dzseki és a sál, bevallom, hogy nagyon fázós típus vagyok, és hajlamos vagyok megfázni akár a legmelegebb nyári napon is (gőzöm nincs, hogy hogyan).
Zuhanyzás után, megszárítkoztam és felvettem a ruháimat, fogat mostam, majd egy natúr sminkkel dobtam fel a bőrömet. Miután ezzel is elkészültem, bementem a szobámba és kiválasztottam a sálamat, majd a dzsekimet is, ami illik a többi ruhámhoz. Mikorra végeztem mindennel addigra már indulnom is kellett. A kiegészítő válogatásával nagyon elhúztam az időt.

Mivel a cipőmet nem igazán volt időm felvenni, ezért, miután kimentem a házból, leültem a lépcsőre és magamra kaptam azokat is, majd egy kis edzés kiegészítésnek gondolván, futni kezdtem. Okosan, egy magas sarkú bokacsizmában, mit ne mondjak… én megoldom, ügyes voltam és nem, estem el. A park előtt, lelassítottam, hogy ne lihegjek, mint egy kutya. Légzésemet helyreállítottam, majd bementem a parkba, abban a pillanatban nem gondoltam, hogy bárki megláthat minket. Mikor megláttam Daehyun-t, mellé sétáltam.

- Szia Dae! – rá mosolyogtam.

- Szia Hee! – ugyan ezt tette. – Sétálunk? – kérdezte, de a válaszom csupán egy bólintás volt, persze mosolyogva. – Mennyire leptelek meg?  - kérdezte séta közben.

- Őszintén… Én azt hittem, hogy többet nem fogsz keresni, valamiért ezt éreztem. – ránéztem.

- De ez nem így lett. – mosolyogta.

- Aminek nagyon örülök. – mosolyogtam, mikor a kis tónál lévő hídra felértünk, de ott megállt, és utána én is. Mosolyogva dőlt a korlátnak, és csak engem nézett.

- Annak meg én örülök, hogy igent mondtál. – mosolygott. Én is csak mosolyogtam, nem tudtam mit válaszolni, egyszerűen csak… röviden: Elvette az eszem, azt sem tudtam, hogy lány vagyok vagy fiú. Mikor észhez tértem, addigra már hajolt felém és megcsókolt. A szemeim automatikusan lecsukódtak, és viszonoztam a tevékenységét. A csókunkat egy ismerős fiú hangja zavarta meg, aki nem volt más, mint a bátyám.

- Hee! – kiabálta YoonGi. Ekkor Daehyun-nal elszakadtunk egymás ajkától és a bátyámra néztünk.

- Mi van?! – türelmetlenül kérdeztem.

- Semmi. Csak nem tudtam eldönteni, hogy te vagy e, vagy sem. – mosolyogva intett majd tovább ment.

- Persze, hogy most jön erre… Soha nem jött még erre haza kosárlabdáról. – motyogtam bocsánatkérően.

- Nyugi… - mosolyogva hajolt vissza az ajkaimra, s folytatta, amit félbeszakított.

Mina Pov.:

Az ébredés már nehezen ment, ChanYeol pontosan 7-szer jött be a szobámba felébreszteni miután kikapcsoltam a telefonom ébresztőjét. Most először az ébredésem lehetetlennek tűnt. Mindaddig amíg…

- Ha nem kelsz fel, akkor olyat teszek, amit te sem és én sem szeretnénk. – fenyegető hanggal jött be a szobámba.

- Nem mered megtenni. – nem tudtam, hogy mit tervez, de nem is nagyon érdekelt.

- Fogadunk? – kérdezte, éreztem, hogy vigyorog, de nem foglalkoztam vele.

- Fogadjunk… - motyogtam, majd csak az ajtóm csukódását hallottam. Mosolyogva hunytam vissza a szemem. Nem foglalkoztam semmivel, csak megpróbáltam visszaaludni, de hirtelen jéghideg víz zúdult rám fentről.

- Basszus! Yeol! – kipattantak a szemeim és felültem.

- Én megmondtam, hogy te se és én sem akarjuk. De nem hittél nekem. – mosolygott, éreztem, hogy a pizsamám anyaga hozzám tapad. Yeol tekintete a szememről, lejjebb vándorolt, mire csak annyit reagáltam, hogy hozzávágtam a párnámat.

- Remélem összevizezett. – motyogtam, majd a következő pillanatban annyit vettem észre, hogy felém tornyosul. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam, megijedtem vagy nem tudom.

- Szerintem kezd el készülődni, mielőtt elkésünk, a zuhanyzásodat megspóroltam. – mosolygott, majd egy puszit nyomott ajkaimra és elmászott felőlem. – Siess… - utasított, majd ki is ment. Elkezdtem öltözni, hogy ne késsünk el, ezért 10 perc alatt készen is voltam.

- Mindig rád kell várni? – mosolyogtam.

- Kikászálódtál végre az ágyadból? – rám nézett miközben vette a cipőjét. A hangszíne egy kicsit flegmább volt a kelleténél.

- A hallban várlak… - motyogtam megsértődve, majd megfordultam, és elindultam az ajtó felé.

- Mina! – utánam szólt, de nem álltam meg, ezért utánam jött s a kezemtől fogva maga felé fordított.

- Miért beszélsz így velem? Mintha egész nap mást sem tennék, mint feküdnék, vagy csak lustálkodnék. Szerintem összekeversz magaddal. Egyszer kelek fel nehezen már akkor meg vagyok pecsételve? – még tudtam volna mondani a magamét, de nem akartam megbántani.

- Menjünk. – motyogott, majd elengedett és előre ment, én pedig utána. Lenn a hotel előtt beszálltunk egy taxiba, és a kávézóhoz vitettük magunkat. Az út alatt egyetlen szót sem szóltunk, biztos vagyok benne, hogy berágott rám, de nehogy már azt higgye, hogy úgy beszél velem, ahogyan akar, mert ez nem igaz.
Mikor megérkeztünk a kávézóhoz, kiszálltunk az autóból és bementünk. A dolgozók döbbent szempárjai fogadtak minket.

- Josh! Van kutyánk?! Bejött két vendég, akik éhesnek tűnnek!  – kiabált hátra egy pincér, persze gúnyosan.

- Felmondok… - mondtam Yeol-nak. Nem izgultam, mivel a többi pincér és pincérnő nem beszéli a koreai nyelvet.

- Tartsátok meg magatoknak a kutyáitokat. Nem enni jöttünk, hanem dolgozni. Ha ti így viselkedtek velünk, akkor mi is így fogunk viselkedni veletek. – állt ki mellettünk Yeol.

- Ti jöttetek Mary és Dave helyett? Oh, milyen helyre küldték őket… Szerencse, hogy itthon hagyták a háziállataikat. – mondta egy másik, majd megérkezett a főnökünk is.

- Mindenki jelen van? – kérdezte a főnök úr.

- Josh hátul van és süti a kutyákat… - kacagta az előbbi.

- Emily! Neked meg a csigát fogja, ha nem állítod le magad. – fegyelmezte, majd felénk fordult – Üdvözöllek benneteket a Coffee Latte-ban. Az öltözőket arra találjátok. - hátra mutatott.

- Köszönjük. – mosolyogtunk.

- Mindenki kezdjen el dolgozni. Ha meghallom, hogy valaki lenézi, a másikat azt kirúgom. Remélem világos volt mindenki számára. – fegyelmet teremtett, majd én és Yeol elmentünk öltözni. Miután kimentünk az öltözőkből, senki sem nézett ránk, nem szólt hozzánk, csak néha lehetett hallani, hogy kutyát kínálnak nekünk suttogva. Ez estig így ment. Az ebédszünetünkben is, amit ettünk, húsos volt, s az egyik munkatársunk hangosabban megkérdezte, hogy ´Kutya vagy macska?´ nem mondhattam ki a véleményem. El is ment az étvágyam és inkább befejeztem, majd vissza is álltam dolgozni. Hiányzik az a légkör, ami otthon volt. A családi hangulat, a nevetések, a bulizások, a boldogság és az egyenrangúság. Nos, ez egy évre feledésbe merül. Alig vártam, hogy levegyem az egyenruhát és visszamehessek a hotelbe. Bármit megadtam volna, azért hogy összepakolhassak és mehessek haza. Azt hittem sokkal bulisabb lesz itt dolgozni, de sajnos csalódnom kellett.
Amint az óra 9-et ütött elmentünk öltözni, betettem mindenemet a szekrényembe és kimentem. Láttam, hogy Yeol már vár, nem gondolkoztam csak odamentem hozzá és átöleltem, amit ő viszonzott.

- Haza akarok menni… - suttogtam.

- Kibírod… Hamar elmegy ez az egy év. Itt leszek veled és ketten túléljük. – mosolyogva mondta miközben a hátamat simogatta. Válaszul csupán csak bólintottam.

- Menjünk a hotelba. – motyogtam, majd elengedett, és megfogta a kezem.

- Menjünk. – mosolygott, nem kellett kétszer kérnie. Azonnal elindultam, kinn a taxi már várt, szóval beültünk és visszamentünk a hotelbe.
Fenn a lakosztályban, bevonultam a szobámba és bedőltem az ágyamba. Nem kellemes meglepetésként fogadott az, hogy az még mindig vizes.

- YEOL! – hirtelen kiáltottam fel miután megéreztem a vizet, s kiugrottam az ágyból.

- Mondjad. – mosolyogva jött be.

- Az ágyam még mindig vizes a reggeli akciód miatt. – mutattam az ágyra.

- Ennél nagyobb problémád ne legyen az életben… - kuncogott majd felemelt és átvitt a szobájába, ahol letett az ágya egyik felére. – Itt alszol, amíg meg nem szárad. – mosolygott.

- Köszönöm… - megilletődtem mikor felemelt. Nem tudok rá haragudni.