Hee Pov.:
Délután mikor hazajöttem iskolából lefeküdtem aludni.
Mostanában nagyon fáradt voltam. De körülbelül 2 óra alvás után felébredtem.
Bementem a fiúkhoz a nappaliba és meglepetten láttam, hogy Jimin nincs ott.
- Jimin hol az életben van? - kérdeztem.
- Elment. - vont vállat Suga.
- Mina-hoz? - kérdeztem.
- Nem hiszem. - nézett fel a tankönyve mögül Taehyung.
- Akkor? - kezdtem idegeskedni, majd lehuppantam Suga mellé
a kanapéra.
- Mi azt nem tudjuk. – motyogott Suga.
- De te aztán tudsz aludni. – nevetett Tae.
- Miért? – kérdeztem értetlenül.
- Összetörtem egy poharat és nem keltél rá fel. –
magyarázta.
- Ha valaki fáradt, akkor nagyon mélyen is tud aludni. –
rántottam vállat. Ezután a bejárati ajtó becsapódott.
- Megérkeztem! – kiabált Jimin.
- Hol voltál? – kérdeztem, majd Jimin belépett a nappaliba.
- Sarah-nál voltam. – ült le a fotelbe.
- Megint mit szeretett volna? - kérdezte Tae.
- Átrendezni a lakást. - motyogta Jimin.
- Nincs véletlenül barátja? Már ne haragudj, de Mina-val is
tölthetted volna a délutánodat. - háborodtam fel.
- Szakítottak, és mégis csak az unokatesónk. Szerintem bárki
segített volna neki. - dőlt hátra Jimin.
- Hát szerintem Mina nagyon elkeseredett, hogy nemet mondtál
neki. Soha nem csináltad még ezt. - vette le szemüvegét Suga.
- Uh, Mina! El is felejtettem. Megkérdezem tőle, hogy áll e
még a mai program. - mosolygott egyet, majd elővette a telefonját és felhívta a
barátnőjét.
- Végre valami értelmes gondolat tőled is. - morogtam.
- Babám, miért sírsz? Ki bántott? - kérdezte Jimin mire
Taehyung kezéből a könyv, Suga kezéből pedig a szemüveg esett ki. Én pedig
lesápadtam - Ezt, hogyan érted? Mina? Ott vagy még? Haló? Mina! - kiabált a
telefonba.
- Jimin, mit mondott? - kérdeztük egyszerre a 2 fiúval.
- Miattam sír. De mit tettem? - gondolkozott, majd a cipőjét
gyorsan felvette - Elmegyek. Majd visszajövök, ha megtudtam valamit. - mondta
és elfutott.
- Mi van Mina-val? - kérdezte Suga.
- Nem tudom. - tettem a kezem a szám elé. - Mi van, ha látta
Jimin-t Sarah-val?
- Félreértette volna a helyzetet? - kérdezte Tae.
- Lehet. Hát ilyet soha nem csinált még. Kai-al is ez volt,
amikor megtudta, hogy megcsalta. - gondolkoztam hangosan.
- Mit kereshetett ott Sarah lakásánál? – kérdezte Suga.
- Na, az már jó kérdés. – dőltem hátra a kanapén, és
elkezdtem gondolkozni.
„Mit kereshetett ott? Egyáltalán ez a baja? Vagy, hogy Jimin
visszamondta a mai programot? Történt valami, amiről mi nem tudunk?”
Semmi választ nem
kaptam, nem találtam választ egy kérdésemre sem. A gondolkozásomat egy nagyon
nagy ajtócsapódás zavarta meg.
- Az ajtó maradjon a helyén. – mondtam a lehető
leghalkabban. Egyszerre pattantunk fel, mikor meghallottuk Jimin sírását.
Kimentünk és megláttuk, hogy az ajtóban ül és a szemei vörösek a sírástól.
- J-Jimin… Mi történt? – akadt el Suga szava. Leguggoltam
Jimin mellé, és letöröltem a könnyeit.
- Elküldött… - zokogott – Elküldött, és azt mondta, hogy
gondoljak vissza a mai délutánomra.
- Sarah… - fogtam meg a fejem.
- Mi? – kérdezte Jimin elcsukló hanggal.
- Mit csináltatok ma Sarah-val? – kérdezte Tae.
- Átmentem segíteni, átrendeztük a lakást, majd lekísért az
autómhoz ahol megöleltük egymást, és hazajöttem. – sorolta el a ma délutáni
cselekményeit.
- Holnap elmagyarázod neki, hogy Sarah csak az unokatesód. –
rántotta fel Suga Jimin-t a földről.
- Nem fog hinni nekem. – mondta sírva.
- De fog! – szólaltam meg a háttérből.
- Megpróbálom. – mondta és bement a szobájába.
- Istenem Jimin. Sarah mindig csak rosszat okozott… - fogta
a fejét Taehyung.
- Hjaa… Én elfáradtam. Elmegyek aludni. – nevettem.
- Most keltél fel! – lepődött meg Suga.
- Igen, de elfáradtam. Vacsorát nem kérek köszönöm. –
mosolyogtam, és bementem a szobámba. Vettem elő magamnak egy hálóinget és
elmentem fürdeni. Fürdés után a gondolataimmal az ágyamba feküdtem. Már majdnem
sírtam tőlük mikor sikerült elaludnom.
~Másnap~
- Hee! Indulunk! – hallottam meg Suga hangját.
- Megyek is! – kiabáltam ki a szobámból, majd magamhoz
vettem a táskámat és kimentem a garázsba.
- Mehetünk őfelsége? – kérdezte Tae, mire csak megforgattam
a szemem és beültem az autóba. Mindenki más is beült, majd Suga elindította az
autót és elhajtottunk otthonról. Az út közben feszült volt a hangulat, de
közülünk Jimin volt a legidegesebb, amit meg is értek. Reménykedek benne, hogy
Mina meghallgatja. 5 perc alatt az iskolához értünk, beparkoltunk, majd
kiszálltunk az autóból és a megszokott körbe beálltunk.
- Jimin, mai feladatod? – kérdezte Taehyung.
- Elmagyarázni mindent Mina-nak. – sóhajtott.
- Így igaz. – értettem vele egyet.
- Aztán nehogy mélyebbre ásd magad. Szerintem Guk így is ki
akar készíteni. – nevetett rajta Suga.
- Igen gondolom. – sápadt el Jimin.
- Áh, nézd… Motorral jött és egyedül. – mosolyogtam, majd
megfordítottam Jimin-t és megadtam neki a kezdő lökést. Jimin bátortalanul, de
elindult Mina-hoz. Mina a kisírt szemeivel nézett rá fel. Beszéltek 1-2
mondatot, majd Jimin ujjongva jött vissza.
- Mit mondott? – kérdezte Tae.
- Menjek majd a fotózás után elé és mindent megbeszélünk. –
mosolygott.
Mina Pov.:
- Srácok, én ma motorral megyek, és most indulok – mondtam.
- Vigyázz magadra. – kiabált utánam Guk, majd kimentem a
garázsba. Ráültem a motorra és elhajtottam otthonról. Az út közben végig a
tegnapi napra gondoltam. Az éjjel csak sírtam, egy szemhunyásnyit sem aludtam.
Az iskola parkolójában leszálltam a motorról, majd megfordultam és Jimin-be
ütköztem.
- Mina… Tudunk beszélni? – kérdezte, majd a fekete íriszeibe
néztem. Lehetett látni rajta, hogy sírt.
- Ne haragudj, de nekem ehhez most lelki erőm nincs. -
ráztam meg a fejem.
- Nagyon fontos lenne. - fogta meg a derekamat, amitől a
szemeim tányér nagyságúak lettek.
- Tudod mikor van vége a fotózásnak. Addigra gyere oda és
tudunk beszélni. - mondtam közönbös hangnemmel, amit nehéz volt tartanom.
- Rendben akkor ott találkozunk. - mosolygott, majd én
kikerültem és elmentem mellette, ahogyan láttam ő visszament a családjához. Én
bementem az iskolába, ott pedig az osztályterembe. Ledobtam a táskám a padom
mellé és magam is leültem a székemre. Csak néztem magam elé és elfeledkeztem
mindenről. Csak akkor kaptam észbe mikor a tanár jött be órára. De az agyam
órán is ki volt kapcsolva. Nem figyeltem.
~6 óra múlva~
Az iskola parkolójában állok. Egész nap csendben voltam. Nem
kezdeményeztem beszélgetést, és nem is válaszoltam senkinek, csak bólogattam.
Ravi most írt, hogy egyenruhában is mehetek, csak mielőbb ott legyek. Nem is
zavart, hogy ezt kérte, tehát elindultam a fotózásra. Motorral hamar odaértem
és egy jobb nap reményében felfutottam Ravi irodájába.
- Megérkeztem. - lihegtem.
- Fantasztikus. Gyorsan öltözz át és kezdhetünk is. -
mosolygott (nos, ez a mosoly valami nagyon furcsa volt).
- Rendben. - mosolyogtam, majd elmentem átöltözni. Egy olyan
ruhát kellett felvennem, ami kicsit sokat mutatott. Melltartót nem tudtam hozzá
felvenni, a fajtája miatt. Mostanában Ravi egyre rövidebb ruhákat ad rám. Amíg
nem kell levetkőznöm addig nem szabad zavarnia. Egy sóhajtás kíséretében a
fekete-piros ruhában elhagytam az öltözőt és bementem a fotózó szobába, ahol
Ravi már várt.
- Rendben. Akkor most az egyik kezed legyen a szádnál. -
mondta, úgy cselekedtem ahogy kérte. - Tökéletes és Sexy... - bújt a kamerája
mögé. Elkezdett fényképezgetni. - Most az egyik kezeddel fogd meg a másik
karod. - utasított. Úgy cselekedtem, ahogy kérte. Sok fényképet készített, majd
magához hívott. - Mit gondolsz ezekről a képekről?
- Jók lettek. - mosolyogtam majd megfogta a vállam. Az
érintésétől a hideg is kirázott.
- Menj és öltözz át. Van egy hasonló ruha, csak ezüstben. -
mondta majd elmentem átöltözni. Az a ruha, amit fel kellett vennem, az ugyan
olyan stílusú volt csak ezüstszínben. Gyorsan ezt a ruhát is felvettem, majd
visszamentem a fotószobába.
- Készen vagyok. – mosolyogtam (bár ez a mosoly most nem
volt őszinte).
- Rendben. Állj oda. – mutatott a szoba egy pontjára, majd
odamentem. – A kezed a fejed közelébe helyezd el. – kis idő múlva – Akkor most
csak nézd a plafont, és mélyedj el benne.
- Rendben. – sóhajtottam – Amúgy még mennyi ruha van? –
kérdeztem és elmélyedtem a plafon bámulásában.
- Még ezen kívül 1, de megkérlek, hogy ahhoz se vegyél fel
melltartót. – kezdett fotózni. Körülbelül 10 perc alatt kivégeztük ezt a ruhát
is. – Akkor azt a kis fekete két részest vedd fel. Köszönöm. – mondta, majd egy
elégedett vigyor ült ki az arcára. Én elmentem átöltözni, és végig Jimin járt a
fejemben. Kíváncsi vagyok a magyarázatára, őszintén megvallva nagyon hiányzik.
De, amint észrevettem, hogy mit kell felvennem, kiakadtam. Egy fekete has-póló
és egy rövidke nadrág. Mindez melltartó nélkül. Nem igazán repestem az örömtől,
de meg kellett csinálnom. Az öltözőből takarva magamat mentem vissza Ravi-hoz.
- Ravi, akadt egy kis probléma a ruhával. – tettem karba a
kezem.
- A ruhával nincs baj. Ez ilyen. – mondta – Ülj rá a székre.
- Jó. – szégyelltem el magam, majd ráültem a székre.
- A szék háttámlája legyen a két lábad között. – utasított,
amit kutya kötelességem volt teljesíteni. Készített pár fényképet, majd egy
másik utasítást adott. Mely szerint fél lábbal rá kell térdelnem a székre a
másik lábammal pedig meg kell magam támasztanom.
- Így megfelel? – kérdeztem kissé már idegesen. Az idő nem
akart telni, már azt kívántam, hogy bárcsak vége lenne ennek az egésznek mára.
Ravi csak a hüvelykujját mutatta fel, majd fényképezni kezdett. Ebből a
pozícióból a szokottnál több képet csinált.
- Jó. Akkor most ülj rá a székre – nézett fel a kamera mögül
-, és vedd le a pólót.
- Mi? Nem! – ellenkeztem. Ez már több volt a soknál –
Eszembe sem jut ezt megtenni.
- Pedig muszáj lesz. – morgott.
- Hadd emlékeztesselek ara amit mondtál, „Nem készítünk akt
felvételeket”. Ezt aláírtam szerződés formájában is. – magyaráztam el neki a
megegyezésünket.
- Kislány. Te a szerződésben annyit olvastál, hogy nadrág a
minimum. A felsőről szó sem esett benne. Láttad múltkor JongJin-t? Ugyan úgy
foglak lefényképezni egy magazinnak. – ült ki az arcára a kaján mosoly.
- Nem veszem le! Elég legyen! Felvettem neked az előző két
darab ruhát és ezt is. Egyik sem volt az ínyemre, de megtettem! Ezt már nem
fogom! – akadtam ki.
- Azt mondtam, hogy megteszed! – lépett közvetlen elém.
- Nem veszem le a felsőmet. – jelentettem ki.
- Azt mondtam leveszed! – ordibált. Szerintem az egész
épület tőle zengett.
- NEM. – kiabáltam. Ekkor belemarkolt a hajamba és elkezdett
húzni a szoba falához. – Azt ajánlom, hogy engedj el! – figyelmeztettem.
- Na, idefigyelj, kis rib@nc. Azt teszed, amit én mondok. –
lökött a falnak. Am
int elengedett egy nagyon nagy pofont kapott tőlem. – Mocskos
kurv@! – ordított, majd megfogta a széket, és mellém dobta. A szék darabokra
tört.
- Mi folyik itt?! – hallottam meg egy roppant ismerős
hangot. – Mi a franc van itt?!
- Te nem jöhetsz ide be! – fordult meg Ravi az ajtóban álló
Jimin felé. A szám elé tettem a kezem, majd elfojtottam a sírást.
- Nem ezt kérdeztem! Ki a rib@nc, és ki a kurv@? – kérdezte Jimin
majd közelített felénk.
- Az ott. – nézett végig rajtam.
- Tudd, hogy hogyan beszélsz a barátnőmről. – ütötte meg
Jimin Ravi-t aki a földre esett. Félve Jimin mellé rohantam, és pár pillanat
alatt az ölelő, biztonságot nyújtó karjaiban találtam magamat.
- Jimin… - folytak ki a könnyeim.
- Ne folytasd. Itt a kabátom. Terítsd magadra és menj ki az
autóba. Mindjárt megyek. – mosolygott bíztatóan a szemembe. Magamra terítettem
a kabátját, majd kimentem az autóba. Mivel egyedül voltam ezért kieresztettem a
könnyeimet.
„Guk megjósolta, hogy ez lesz. Hallgatnom kellett volna rá.
Rá kellett volna jönnöm, hogy ő csak jót szeretett volna, de én magasról tettem
arra, amit mondott. Sajnálok mindent, hogy ilyen naiv liba vagyok, azt is
sajnálom, hogy egyáltalán megszülettem!”
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor Jimin megérkezett.
- Ne sírj. – ölelt át.
- Nem sírok, csak… Csak… - gondolkodtam.
- Csak a szemeden keresztül izzadsz. – mondta, majd
elkezdtem mosolyogni.
- Sajnálok mindent. – hajtottam le a fejem.
- Nem kell. Nem tudhattad. Inkább nekem kellene elmondanom,
hogy mi történt tegnap. – mondta, majd erre a szemébe néztem. – Az a lány,
akivel láttál… - tartott egy kis hatás szünetet - Ő az unokatesóm. –
mosolygott.
- Az unokatesód? – néztem rá kiskutya szemekkel – Sajnálom.
Felejtsük el ezt az egészet. – öleltem meg.
- Felejtsük el. De menjünk, mert kezd sötétedni. –
mosolygott, majd elindultunk hazafelé. Az út kicsit némán telt, ameddig meg nem
láttam Jungkook-ot a haverjaival.
- Picit lassíts le, kérlek. – mondtam és lelassított. Amikor
megláttam, hogy Kook mit csinál, nem hittem a szememnek.
- Az ott cigi a kezében? – kérdezte meg tőlem. Ekkor már nem
gondoltam, hogy vak vagyok, mert ugyan ezt láttam én is.
- Állj meg, kérlek. – kértem meg szépen és Kook-tól és a
társaságától nem messze megállt. Kiszálltam az autóból és odamentem hozzájuk. Már
messziről lehetett érezni a büdös cigi füst illatát, ám ez a füst nem volt
szokásos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése