29. Fejezet Séta a parkban

ChanYeol Pov.:

Az éjszaka minden egyes percére emlékszek, nem bántam meg a tetteim, sőt, még örülök is annak, hogy ez így történt. A legszebb pillanat az volt számomra, mikor azt mondta, hogy szeret. Nem keserít el az sem hogy eléggé sokat ivott, mert a részeg ember csak kimondja azt, amit a józan gondol.
A fejem majd´ szétszakad, ezért most a konyhában keresgélem a gyógyszert.

- Valaki nem tudja, hogy hol van a fájdalomcsillapító? – kiabáltam, hogy a nappaliban is meghallják.

- Csak nem fáj a fejed? – kacagott Hana, miközben a nappaliba mentem.

- Csak szólok, én egész éjjel fenn voltam, és mindent hallottam. – kacagta Suho.

- JoonMyun, foglalkozz már a saját dolgaiddal. – motyogtam – És ez a „Yeol becsajozott.” beszólás kicsit erős volt.

- Legalább a nevét tudod? Vagy részegségedben megfogtad az első lányt és hazarántgattad? – anyáskodóan kérdezte Hana.

- Képzeld Hana! Már egy ideje ismerem őt. – mosolyogtam.

- Már egy ideje? – ránéz az órájára – 12 órája?

- Rohadt vicces. – morogtam majd inkább bementem a szobámba, és a telefonomért nyúltam. 12 üzenetem volt, minden munkatárstól ugyan azt az üzenetet kaptam meg „Mi történt veletek az éjszaka?” Senkinek nem válaszoltam. Úgy gondoltam, hogy ez csak rám és Mina-ra tartozik. A magánéletemet sosem tártam fel másnak.

Mina Pov.:

Épségben hazaértem Hee-vel. Az úton nem szóltunk egymáshoz, igyekeztem nem balesetet okozni, mert rajtam se bukósisak nem volt, de még hosszú nadrág sem.

- Gyere be. – mosolyogtam Hee-re.

- Nem, köszi. – motyogott, majd megragadtam a kezét és berántgattam.

- Nekem most lett elegem abból, hogy Jungkook miatt nm jössz be. Tedd túl magad rajta végre. – motyogtam, miközben felfelé húztam a lépcsőn. Bementünk a szobámba majd elővettem magamnak ruhát, és felé fordultam.

- Ne haragudj. – bűnbánóan nézett rám.

- Nem haragszok. – motyogtam.

- Amúgy bűzlesz az alkoholtól, hol voltál? – kérdezte.

- Buliztam, kikapcsolódtam. – mosolyogtam az előző estén, majd halkan kuncogtam.

- Értem… - mosolyogta „Nem… Te nem értesz semmit…” – És miért kértél időt Jimin-től?- halkan kérdezte. A mosoly lefagyott az arcomról miközben ránéztem.

- Tudod, mostanában nagyon sokat veszekedünk. Ez nekem sem és neki se jó. Ezért egy kis pihenés mind a kettőnknek jól jön. – mosolyogtam rá – De ha nem haragszol, akkor elmegyek letusolni és jövök, utána pedig elmegyünk kávézni.

- A munkahelyedre? –kérdezte mosolyogva.

- Az ma zárva van, mert vasárnap van. – mosolyogtam majd kimentem a szobámból a fürdőbe. Tusolni kezdtem miközben kis egymillió gondolat kavargott a fejemben.

„Miért nem érzek bűntudatot? Reggel is csak az ijedtség miatt sírtam. Miért érzem azt, hogy ez volt életem legjobb estéje? Teljesen összezavarodtam. Yeol egyetlen egy szóval lenyugtat miután Jimin felidegesít. Aigoo! Ki iránt és mit érzek?”

Ezek és ezekhez hasonló gondolataim voltak. Teljesen belezavarodtam ebbe a dologba. Csak sóhajtottam és kiléptem a zuhanykabinból. Megszárítkoztam, felöltöztem és egy halvány sminket készítettem magamnak. „Este hajfestés lesz, szőke leszek holnapra.” Ettől a gondolattól elmosolyodtam és visszamentem a szobámba ahol Hee várt.

- Mehetünk? – mosolyogtam.

- Menjünk. – mosolygott és felállt az ágyamról – A telefonod minimum 12-ször csipogott. Valakinek nagyon hiányzol. – kuncogott majd a kezembe adta a telefonomat.

- E-elolvastad? – kérdeztem remegő hanggal.

- Dehogy is. Nekem ehhez semmi közöm. – kuncogott a rémültségemen. Majd felnyitottam a képernyőzáram és megnéztem. 12 üzenetem volt, minden munkatárstól ugyan azt az üzenetet kaptam meg „Mi történt veletek az éjszaka?” Meglepetten néztem az üzeneteket, de nem válaszoltam. Ez Yeol és az én ügyem, senkinek semmi köze ahhoz, hogy lefeküdtünk. Eltettem a telefonom, majd Hee-re mosolyogtam. – Ki volt az?

- A munkatársaim. – kuncogtam, mintha valami vicceset írtak volna.

- Mit írtak? – kérdezte.

- Lényegtelen. – mosolyogtam majd vettem magamhoz pénzt. – Kávézás után beugrunk Naomi-hoz? – kérdeztem.

- Mit szeretnél csinálni a hajaddal? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Szőke leszek. – mosolyogtam majd kiléptem a szobámból Hee-vel együtt.

- Hogy-hogy? – döbbenten nézett.

- Mert most ahhoz van kedvem. – mosolyogtam.

 - Te döntésed. – kuncogott majd lementünk a földszintre. Megálltam a nappali ajtajában és a bátyáimra néztem. De a 3 közül csak 2 ült ott, Sehun gondolom Yoona-zik.

- Srácok, elviszem az autót. Valamikor jövök. – mosolyogtam.

- Jó, de utána beszélni akarok veled. – komolytekintettel nézett rám Guk.

- Miről? – kérdeztem meglepetten.

- Az rád és rám tartozik… - visszafordult a TV-hez és nem szólalt már meg.

- Jól van, akkor majd beszélünk. – mosolyogtam, majd kimentünk a garázsba és beültünk az autóba. – Jézusom… Milyen régen vezettem már autót… - kuncogtam, majd bekötöttem magam és elindítottam a motort.

- Azért ne törd össze. – kuncogta Hee, miközben bekötötte magát. Kitolattam a garázsból és elmentünk egy kávézóba. Ott kiszálltunk az autóból és bementünk.

- Mi lenne, ha elvitelre kérnénk és elmennénk a parkba. – mosolyogtam, majd beszédre nyitotta a száját, de nem hagytam, hogy megszólaljon. – Akkor jó. – mosolyogtam, majd a pulthoz mentem és kikértem az ő kedvenc-, és az én kedvenc kávémat, majd mellé léptem. – Tessék. – mosolyogtam.

- Köszönöm. – kuncogott, majd kimentünk és beültünk az autóba. Elindultunk és Hee akárhányszor inni próbált a kávéból, mindig fékeztem. Eközben kuncogtam én is és ő is. Majd megérkeztünk a parkhoz és kiszálltunk. - Képzeld el... Múltkor Baekhyun úgy eltaknyolt táncórán. - kacagott miközben mentünk a kis tó felé.

- Pedig Baek ügyes. - kuncogtam.

- Igen csak pont előttünk mosták fel a termet. - kacagta.

- Olyan jó hallani a nevetésed végre. - ránéztem ő pedig rám.

- Rég nevettem már. - mosolygott majd nekiment valakinek. - Oh, basszus! Bocsánat! Ne haragudjon! - aggódva tekintett fel az előtte álló fiúra.

- Semmi baj. - mosolygott - Te ne haragudj. Jól vagy? Nem forráztad meg magad? - kérdezte.

- Nem forráztam meg magam és remélem, hogy téged se forráztalak le. - halványan mosolygott.

- Nem… Engem sem. - mosolygott - A nevem Jung Daehyun. - mosolyogva nyújtotta a kezét kézfogásra.

- Az… Én nevem Kim Hee - mosolyogva ráztak kezet.

- Mit szólnál hozzá, ha ezt a rám pocsékolt kávét bepótolnánk valamikor? - mosolyogva adott át egy papírfecnit Hee-nek ami a telefonszámát tartalmazta.

- Ahm... Ezer örömmel. - mosolyogta a barátnőm.

- Ha megbocsájtasz, sietnem kell a buszhoz. Ne haragudj. - mosolygott meghajolt és tovább futott.

- Egyszer mozdulsz ki otthonról és találkozol egy helyes pasival. - kuncogtam.

- Ez is neked köszönhető. - kuncogta - Mi lenne, ha visszamennénk az autóba, addig meginnád a kávéd és elmennénk a fodrászkellékeshez? Utána pedig hazavinnél. - mosolyogta.

- Ennyi volt a friss levegő? - kérdeztem majd elindultunk az autó felé.

- Most ennyi elég volt. - mosolyogta mikor az autóhoz értünk. Beszálltunk abba és elindultam Naomi Fodrászkellékes üzletébe.

- Bejössz velem? Vagy kinn megvársz? - kérdeztem miközben beparkoltam.

- Megvárlak. Addig felhívom Daehyun-t. - mosolyogta a nevet.

- Jól van. - mosolyogtam majd kiszálltam az autóból és bementem az üzletbe. - Naomi! - kuncogva kiabáltam mikor beléptem, mivel túlságosan nagy csend volt. De amikor beértem megijedtem.

- Szia Mina! - mosolygott rám Nao.

- Yeol… Hát te? - meglepetten kérdeztem.

- Ugyan ez a kérdés jutott eszembe. - kuncogott rám nézve.

- Tessék ez az a festék, amit kértél. - átadta a hajfestéket Yeol-nak, aki kifizette azt és odébb állt - Mina, mivel szolgálhatok?

- Egy 012-es szőke festéket szeretnék. - mosolyogtam.

- A legszőkébb árnyalatot? - kérdezte mire bólintottam - Akkor azt megkeresem a raktárban. - mosolygott s elment.

- Szőke? Valóban? - döbbenten kérdezte Yeol.

- Igen. Te milyen színű leszel? - kérdeztem mosolyogva.

- Elveszed, megtudod. - kuncogva felemelte a dobozt én pedig kíváncsian kezdtem ugrálni.

- Na, jól van... - befejeztem az ugrálást - Visszaélsz a magasságoddal. - kuncogtam, mikor hírtelen megcsókolt, majd a kezeit a derekamra tette, és közelebb húzott. Egy kis idő után rájöttem, hogy Hee kinn ül az autóban és bármikor bejöhet, ezért eltoltam magamtól óvatosan - Hee kinn van… Ne… - hátrébb léptem.

- Jól van. - sóhajtott - Holnap találkozunk a kávézóban... - motyogott szomorúan, majd elment, ezzel bűntudatot ébresztett bennem, amiért eltoltam. A pénztár felé néztem ahol Naomi döbbent arckifejezésével találtam szemben magam. - Ez nem az, amire gondolsz. - szabadkoztam.

- Pedig nagyon annak látszott. - mosolygott, majd átadta a festéket, amit kifizettem.

- Köszönöm. - egy mosolyt erőltettem az arcomra, és kimentem az autóba. - Akkor haza? - néztem Hee-re.

- Igen. - mosolygott majd elindultunk hozzájuk. Az út néma volt, az én részemről pedig bűntudattal teli. Megálltam a házuk előtt, majd ránéztem.

- További szép napot. - mosolyogtam.

- Neked is. - mosolygott majd kiszállt és bement a lakásba. Én pedig elindultam haza, az úton szó szerint száguldoztam. Mikor az autóval leparkoltam a garázsba írtam egy üzenetet Yeol-nak, ezzel a szöveggel:

„Remélem nem haragszol rám… Nem akartalak megbántani…”

Ezek után bementem a lakásba, ott egyenesen a nappaliba.

- Megérkeztem. - mosolyogtam.

- Tudunk beszélni, hugi? – kérdezte Guk.

- Persze, de a fürdőmben jó? Hajat szeretnék festeni. – mosolyogtam, majd felállt és a fürdőszobámba mentünk. Elkezdtem bekeverni a festéket, mikor megszólalt.

- Milyen szín? - kérdezte miközben a kád szélére ült.

- Szőke… - kuncogtam.

- Megint? - kacagott.

- Több mint fél éve barna vagyok. - kuncogtam - De miről szerettél volna beszélni velem? - a tükörből néztem rá.

- Mi történt az este? - kérdezte, miközben elkezdtem felvinni a festéket a hajamra.

- Semmi érdekes. - magamat néztem a tükörben, vagyis inkább a hajamat.

- Látom rajtad, hogy hazudsz. - motyogott - Figyelj, nekem elmondhatsz bármit… - bíztatóan mosolygott rám.

- É-én… - bizonytalanul kezdtem bele - Ígérd meg, hogy nem akadsz ki és nem fogsz semmit tenni… - felé fordultam.

- Megígérem. - felemelte a kezeit, hogy megmutassa, nem kulcsolta össze a mutató és a középső ujját.

- Bízok benned… Nagyon is… - ránéztem, majd sóhajtottam.

- Mondd, hugi. - felállt és megölelt.

- Megcsaltam Jimin-t… - suttogtam.

- Van isten… - suttogta, hallottam a hangján a vigyort.

- Nem is zavar? - eltoltam magamtól.

- Én sosem szerettem Jimin-t. - mosolyogta - De ki volt az, akivel? - kérdezte, mire sóhajtottam.

- ChanYeol. - motyogtam.

- Őt még nem láttam. De van bűntudatod? - kérdezte segítőkészen.

- Az a baj, hogy nincs… - sóhajtottam.

- Ez csupán annyit jelent, hogy már te sem szereted Jimin-t. - mosolygott.

- Lehet, hogy igazad van. - motyogtam - Akkor sem tudom, hogy hogyan mondjam el neki.

- Szerintem ne húzd túl sokáig, mert te bekattansz ő pedig abban a hitben él, hogy szereted. - mosolyog boldogan.

- Ma időt kértem tőle. - suttogtam.

- Akkor innentől egy "elég volt" mondat tökéletesen elég. - mosolyogva macskakörmözött, mire visszafordultam a tükörhöz és folytattam a hajfestést.

~ Hajfestés után ~

A hajamat szárítottam mikor csipogott a telefonom. Nem foglalkoztam vele, tovább szárítottam a hajam, majd elmostam a hajfestő ecsetet és a kis tálkát. Elégedetten néztem a tükörbe, majd megnéztem, hogy ki írt. ChanYeol volt, amin meglepődtem. Egy képet csatolt,

ezzel a szöveggel:

„Rád nem tudok haragudni, és megértem, hogy ott volt az autóban a barátnőd ne aggódj… De hey! Vörös lettem… És a te szőkédre is kíváncsi vagyok  ;)”

Ettől az üzenettől kicsit pirosabb lettem, de nem zavart. Csináltam egy selfi-t és elküldtem neki,

ezzel a szöveggel:

„Megnyugodtam… Vörös? Azta… Furcsa, de mindenesetre jól áll. ^^”

Mosolyogva küldtem el az üzenetet, majd a szobámba mentem. Az idő annyira elrepült, hogy észre sem vettem, de már este 8 óra volt. Holnap menni kell dolgozni, tehát ideje lenne lefeküdni, aludni, de előtte lezuhanyozok. Amit elterveztem megcsináltam. Lezuhanyoztam, majd elmentem aludni. Nagyon vártam a másnapot. Talán nem kellett volna…

28. Fejezet A buli

Mina Pov.:

A születésnapi zsúr után pakoltunk össze. Már fájt a szám a sok mosolygástól, főleg a Jimin-nel való veszekedés után. Miután kitakarítottuk a kávézót és elmosogattuk az összekoszolt tányérokat, szinte mindannyian egyszerre sóhajtottunk fel, hogy végre végeztünk.

- Hova megyünk? – kérdezte MiCha.

- Seoul Night Club? – kérdezte ChanYeol.

- Induljunk. – kuncogta Gina. Mindenki mosolygott és kiment az autójához. Eléggé kellemetlenül éreztem magam, mert én Yeol-lal jöttem és nem volt nálam semmilyen jármű.

 - Mina velem jössz. – mosolygott rám Yeol, majd az autójához léptem és beszálltam vele együtt. – Várod már a kikapcsolódást? – mosolygott miközben bekötöttük magunkat.

- Tulajdonképpen izgulok. – kuncogtam.

- Ne tedd… Laza lesz a hangulat, és pihend ki a munkát meg a veszekedéseidet. – mosolyogva megsimogatta a felkaromat, amit halvány mosollyal és erős pírral fogadtam, amin csak kuncogott.

- Jó… Nem idegeskedek. – mosolyogtam, mire elindultunk a szórakozóhely felé. Ott Yeol beparkolt és kiszálltunk az autóból mosolyogva.

- Szerinted benn vannak már? – kérdezte rám nézve.

- Ott állnak a bejáratnál. – kuncogtam.

- Oh, nem láttam. – kuncogott majd a többiekhez léptünk.

- Rátok várunk már egy ideje. – mosolygott MiCha.

- Maximum 2 perce. – kuncogtuk egyszerre Yeol-lal.

- Akkor is örökkévalóságnak tűnt. – kuncogta Gina.

- Akkor talán menjünk be. – ajánlottam fel az ötletet, mire nevetve mentünk be a szórakozóhelyre.

Guk Pov.:

Mióta Sehun és Yoona bement a szobába az óta ki sem jöttek, pedig már 21 óra van. Jimin a Mina-val való veszekedés után duzzogva elment. Ez valahogy nem igazán zavart, sőt, talán még örültem is neki.

A TV nézés közben valaki kopogott a bejárati ajtón, ezért felálltam a kanapéról és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam azt, s meglepődtem.

- Te meg mit keresel itt? - néztem a hívatlan vendégre.

- A húgom, itt van? - kérdezte Jongin.

- Talán igen, talán nem. - vigyorogva dőltem az ajtókeretnek.

- Ne játssz az idegeimmel! Itt van vagy nincs? - ingerülten kérdezte.

- Fizetsz, elárulom. - mosolyogtam majd odébb lökött és bejött a házba. - Akkor én hol is kezdjem? Magánlaksértés, ha elesek vagy valami, akkor könnyű testi sértés... - motyogtam majd azt vettem észre, hogy Sehun szobája ajtaját tépi fel - Hülye vagy, ember? - elrántottam onnan.

- Engedj el! - kiabált velem.

- Öcsi... Tudd, hogy kinek a házában vagy. Ne érezd magad otthon! - morogtam majd kirántotta magát a kezemből és berontott a fiatalokhoz.

- Még mindig hívatlan vendég vagy. Húzzál ki a házamból! - bementem utána. Láttam, hogy Yoon és Sehun alszanak ezért próbáltam halkabban elintézni a dolgokat.

- Hugi! Kelj fel, és huss, haza! - kirántotta az ágyból.

- Na, amíg te ebben a házban vagy nem parancsolsz! Otthon, talán de itt nem! Ki lehet menni! Kívül tágasabb... - dühösen mondtam majd megfogtam a felkarját és kirántgattam a szobából.

- Megtiltom, hogy Sehun-nal találkozz! - kiabált Jongin.

- Milyen furcsa, hogy a kapcsolatuk 7. hónapjában kezd el érdekelni, hogy kivel van a húgod. - kipenderítettem a lakásból - Yoona, addig van itt, amíg jól érzi magát. Akár ide is költözhet, rád pedig nem vagyunk kíváncsiak. - morogtam és becsaptam az ajtót, majd visszamentem a fiatalokhoz. - Minden rendben? - Yoon-ra néztem.

- Persze. - halványan mosolygott.

- Addig maradsz, ameddig akarsz. Addig alszol, itt ameddig akarsz. Ehhez a hibbanthoz nem küldelek vissza. - mosolyogtam.

- Én is így gondoltam. - mosolygott Sehun.

- Igazán köszönöm, de nem fogadhatom el. - mosolygott.

- Dehogynem. Sehun mellett is van hely, vagy ha taszítod, akkor van vendégszobánk is. - kuncogtam.

- Mellettem alszik. - húzta vissza az ágyba Sehun, Yoon-t.

- Jól van... akkor én nem is zavarlak titeket. - mosolyogtam majd kimentem a szobából, és magam után az ajtót becsuktam. Visszamentem és tovább néztem valami teljesen értelmetlen Show műsort és vártam, hogy a húgom hazaérjen.

Mina Pov.:

A hangulat nagyon laza volt, igaz volt bennünk már pár kör Tequila, és folyamatosan jött az utánpótlás. Soha nem voltam még ennyire felszabadult és ennyire jókedvű, nagyon élveztem, hogy senki nem szabja meg, hogy én kevesebbet ihatok, mint más. 3 munkatársunk már kidőlt, de én még bírtam, legalábbis azt hittem, hogy bírom. ChanYeol-lal szinte versenyeztünk, hogy ki bírja tovább. Minden egyes pohár után nevettünk egymáson, egyáltalán nem zavart, hogy alig fél éve ismerem. Olyan volt, mintha már minimum 1 évtizede ismernénk egymást és tudnánk, hogy mennyire őrült a másik. Az alkohol kihozta belőlünk azt, amit józanon igyekszünk eltakarni, de valójában most levettük azt a maszkot, ami mögé nap, mint nap rejtőzünk. Ilyenkor van az, hogy senki véleménye, de még a sajátunk sem érdekel. Elértük azt a határt, amikor felszabadulunk és elfelejtjük a mindennapok problémáit.

- Yeol, feladom... - kuncogtam - Te nyertél.

- Pedig ez még csak a… - elkezdte számolni az előttünk lévő poharakat - ...  a 10.

- Meg még előtte ittunk a többiekkel is. - kuncogtam.

- Az nem számít. - kuncogott.

- Nem baj... Én most úgy érzem a mai este elég volt. - kuncogtam, majd felálltam, mire az ölébe rántott. Meglepődtem, még részegen is.

- Hazavigyelek? - kérdezte csábító hangon.

- Megkérhetlek? - mosolyogtam a szemeibe, de válasz helyett egy csókot kaptam, amit teljesen megfontolatlanul viszonoztam. A munkatársak reakciója egyforma folt, kiabáltak és fütyültek.

- Menjünk. - felálltunk majd a többieknek integettünk és kimentünk a club-ból. Egymás kezét fogva jutottunk el az autóig, ahol egy gyors csókot váltottunk, majd mind a ketten beültünk a járműbe. Yeol és én is atom részegek voltunk, de ő még így is biztonságosan hazavezetett.

- Köszönöm, hogy hazahoztál. - mosolyogtam, majd kiszálltam az autóból. Körbe néztem és egy tök idegen helyen voltunk. - Most pontosan hol is vagyunk? - felé fordultam.

- Nálam. - mosolygott, majd egy hirtelen csók keretében a kerítésnek nyomot, a kilincs a hátamba állt, ami miatt felnyögtem, de viszonoztam tettét. A hátam mögé nyúlt és lenyomta azt, majd betolt egészen a házig ahol elengedett. - Egy pillanat csak ebbe a házba a bejutás életveszélyes a lakótársak miatt. - kuncogott, majd benézett az ajtón. - Reménykedjünk, hogy alszanak. - kuncogva ment be, majd én utána. Benn levettük a cipőinket, majd ő titkosügynökösdit kezdett el játszani.

- Esküszöm, mint egy rossz gyerek. - kuncogtam, mire elém lépett.

- A rossz gyerekeket meg kell jutalmazni ahhoz, hogy jóvá váljanak. - kuncogva vette birtokába az ajkaimat, majd a szobájába tolt. Ami abban a szobában történt, azt mindent az alkoholra fogok. De nem hiába mondják azt, hogy „A részeg ember, megteszi azt, amit a józan nem mer!“ Csupán ennyi kellett ahhoz, hogy a tudatalattink a felszínre törjön és megtetesse velünk azt, amire a lelkünk mélyén vágyunk? Hogy lefeküdjünk? De miért van az az érzésem, hogy ennek meg kellett történnie?

~ Másnap reggel ~

Az előző nap estéjén fogalmam sincs, hogy mi történt. A fejem sajog, a szemeimet ki sem tudom nyitni. Két kar karol át hátulról. Azt gondolom, hogy a szobámban vagyok, és Jimin fekszik mögöttem. De az ajtó elöl ismeretlen hangokat hallok.

- Ki ébreszti fel Yeol-t? Már 10 óra. - mondta egy női hang. „10 óra van már? Ácsi... Yeol-t?“ Kipattantak a szemeim és a mellettem fekvő emberre néztem. Felültem az ágyon, mire ő is felébredt.

- Jó reggelt királylány! - mosolyogva nyújtózkodott, majd mellém ült.

- Jó reggelt. - ijedten néztem rá, miközben a takaróval takartam magam, hiszen csak fehérnemű volt rajtam. - Mi történt az éjjel? - félve kérdeztem.

- Lefeküdtünk. - mosolyogta, majd egy puszit lehelt az ajkaimra. Abban a pillanatban magamhoz vettem a ruhámat és felöltöztem. „Miért esett jól még ez a puszi is?”

- Haza kell mennem… - motyogtam, és a tenyerembe temettem az arcomat.

- Haza vigyelek? - a hátamat simogatta.

- Nem kell… Hívok egy taxit. - motyogtam és a táskámért nyúltam, amiben a telefonom volt. Kivettem belőle, majd a képernyőjére nézve láttam, hogy 40 nem fogadott hívásom van. Még Jungkook is hívott, pedig vele nem beszélek egy ideje. - Te jó ég... - motyogtam majd hívtam egy taxit.

- Ki kísérlek. - mosolygott, majd kimentünk a szobából. Lehajtott fejjel sétáltam a cipőmig, mire Yeol minden egyes lakótársa kijött a nappaliból.

- Wow... - mondta egy ismerős női hang.

- Yeol becsajozott. - kacagott egy fiú, neki is ismerős volt a hangja, de inkább nem néztem fel, csak felvettem a cipőmet.

- Nektek nincs más dolgotok, mint hogy az én magánügyeimet nézzétek? - mordult fel Yeol. Felegyenesedtem, majd Yeol-ra néztem.

- Majd a kávézóban találkozunk. - halkan mondtam Yeol-nak - Sziasztok. - elköszöntem mindenkitől, majd kinyitottam az ajtót, mire Yeol visszarántott és megcsókolt. Túl sok gondolat kavargott a fejemben, ahhoz hogy viszonozni tudjam, mikor elengedett, kimentem a házból, majd a kapun is kiléptem. Ott sírógörcsöt kaptam, s meg is érkezett a taxim. Beszálltam majd elmondtam, hogy hova vigyen és hazavitt. Miután kifizettem, zokogva mentem be a házba, ahol már mind a 3 bátyám aggódva várt. Lerúgtam magamról a cipőt, majd megköszörültem a torkom. Mind a hárman kijöttek a nappaliból és végignéztek rajtam, de volt még egy kíváncsi szempár pontosan Sehun mellett.

- Hol voltál? - aggódva kérdezte Guk, de nem válaszoltam.

- Miért nem vetted fel a telefonod? - kérdezte Kook is aggódva, ezen annyira meglepődtem, hogy feléjük fordultam.

- Egyik haveromnál. - Guk-ra néztem és megválaszoltam a kérdését - Mert nem hallottam, hogy csörög. - Kook-ra néztem, miközben az ő kérdését válaszoltam meg, de a válaszom mind két testvéremnek kifejezéstelen hanggal történt. Ezek után felmentem a lépcsőn zokogva egészen be a szobámig. Mivel a szobám zárva volt ezért a fürdőbe mentem, ahol a szobám kulcsát tárolom egy fogason, de nem volt ott.

- Mina, gyere kicsit! - kiabált Sehun mire idegesen lementem.

- Hol van a szobám kulcsa? - kérdeztem a nappali ajtajából.

- Jimin elvitte. Azt mondta, hogy beszélni akar veled és így 100%, hogy odamész. - motyogta Kook.

- Persze majd ha az éjszaka közepén értem volna haza, akkor majd átmentem volna és elkértem volna. Mindenkinek annyi esze van, mint egy csigának?! Könyörgöm, legalább egy kis logikát tegyünk a szituációba! - morogtam hangosan miközben felvettem a cipőmet. - Elmentem. Nem sokára jövök. - morogtam és kimentem a garázsba a motoromhoz. Sisak és minden nélkül felültem rá, beindítottam, majd el is hajtottam. Jimin-ék házához érve ingerülten kopogtam be. Suga nyitott ajtót.

- Jó reggelt. - mosolygott - Gyere be.

- Jobbat… - motyogtam, bementem, majd egyenesen felrohantam Hee szobájába. - Csipkerózsika! Vegyen cipőt és 5 percen belül készüljön el indulásra készen. Nincs kifogás. - morogtam miközben világosságot csináltam a szobájában majd egy hang nélkül Jimin szobájába mentem.

- Jó reggelt, Minnus… - mosolygott rám.

- Ne hívj így… Legalább 1 milliószor megkértelek. - morogtam - Mit szeretnél kérdezni? Esetleg mondani?

- Hol voltál eddig? - kérdezte.

- Az egyik haveromnál. - motyogtam.

- Véletlenül nem ChanYeol-nál. - kérdezte a kulcsomat a kezében fogva.

- Na, jó… Erre nem vagyok kíváncsi. Add ide a kulcsom és had menjek haza. - motyogtam.

- Csak nem igazam van? - kérdezte vigyorogva.

- Jimin! Add ide a kulcsomat! - kicsit fegyelmezőbb volt a hangom.

- Válaszolj a kérdésemre! - kiabált.

- Jó… Tudod mit? Tartsd meg azt a kicseszett kulcsot! - morogtam.

- Hallgatlak! - kiabált.

- Időt kérek! - én is elkiabáltam magam. Ez a mondat kikívánkozott nem gondoltam át, hogy ennek súlya van.

- Hogy mi? - kérdezte, majd odaadta a kulcsomat és kimentem a szobájából. Hee már az ajtóban állt 1 sisakkal a kezében.

- Hee-t elrablom! - szóltam a testvéreinek, akik döbbenten nézek, majd elmentünk onnan.

27. Fejezet „Szabadnap”

Mina Pov.:

Fél éve dolgozok a kávézóban, nagyon megszerettem ezt a helyet. A családi hangulat, és a sok vendég a szívemhez nőtt. Az első 2 fizetésemből mindenemet pótoltam és azóta kulccsal zárom az ajtómat, hogy senki ne menjen be. ChanYeol-lal legjobb barátok lettünk, ám Jimin-nel eltávolodtunk egymástól mióta dolgozok. 

(Mina & ChanYeol)

Hee még mindig bánkódik Jungkook miatt, egyáltalán nem tudom kirántgatni a szóbájából. Csak akkor lép ki a kis „odújából”, ha iskolába megy. A hétvégémet általában, vele és Baekhyun-nal töltöm, ami abból áll, hogy megpróbáljuk kirántani a természetbe, sajnos sikertelenül. Már én is kezdem azt hinni, hogy ő ott fog megöregedni, a remény még él, de már félig halott. Jungkook-kal egyáltalán nem beszélek. Sehun és Guk pedig csak aggódik értem, hogy keveset alszok. Reggeltől estig dolgozok, és van olyan is, hogy éjjel sem alszok, mert éjjel megcsinálom az otthoni dolgokat, esetleg átmegyek Hee-hez és próbálom felépíteni az önbizalmát.

- Hee… - simogatom a hátát fáradtan, az ágya szélén ülve. Hajnali 3 óra van, 5 órája ülök és beszélgetek vele. – Menjünk el sétálni most, utána majd tudsz aludni.

- Aludj te… - Bárcsak megtehetném - Én nem akarok. – morgott, mire csak sóhajtottam.

- Nekem mennem kell dolgozni 3 és fél óra múlva. – motyogtam.

- Még nem aludtál? – aggódó tekintettel nézett rám.

- Téged próbállak alvásra bírni. – sóhajtok – Sikertelenül.

- Aludjunk együtt. És akkor alszunk mind a ketten. Benne vagy? – kérdezte mosolyogva.

- Benne. – mosolyogtam majd lefeküdtem mellé.

- Köszönöm, hogy mellettem vagy. – mosolygott, majd lehunyta a szemeit.

- Ezt ne köszönd. – suttogtam, majd én is becsuktam a szemeim, és azonnal elaludtam.

Reggel a telefonom csörgése ébresztett fel 6 óra 30-kor, amikor tudatosult bennem, hogy nagyon sietnem kell. Kipattantam az ágyból gyorsan magamhoz vettem a tiszta ruhámat és a fürdőbe futottam, ahol csak átöltöztem.

A táskámba pakoltam a pizsamámat majd lefutottam a földszintre és sietve vettem fel a cipőmet. Amikor kinyitottam a bejárati ajtót, Jimin-nel és Suga-val találtam szemben magam.

- Hova-hova? – vállamnál fogva visszatolt Jimin.

- Munkába… - egyszerűen válaszoltam.

- Öltözz át… Így nem mész sehova… - motyogta.

- Most mi a bajod ezzel a ruhával? – állt a védelmemre Suga.

- Hasig ér a póló. – morog.

- Jimin… Nem érek rá… Így is késésben vagyok már… - motyogtam.

- Öltözz át! – emelte meg a hangját.

- Nem öltözök, mert sietek. – morogtam majd kikerültem őket és a motoromhoz mentem. Felvettem a sisakot, majd ráültem a motoromra és amilyen gyorsan csak tudtam a munkahelyemre hajtottam. Mivel sokkal fáradtabb vagyok, mint ami előtt lefeküdtem aludni, ezért miközben leszálltam a motorról, megszédültem. Mikor körülnéztem, láttam, hogy még mindenki kinn áll az épület előtt. Megnyugodva sóhajtottam, hogy nem késtem el. Levettem a sisakot majd a motornak dőltem és vártam, majd egy nagyot ugrottam, mikor valaki megijesztett.

- Jó reggelt! - csípte meg az oldalam Yeol, ez volt az ijedelmem oka.

- Neked is… - kuncogtam miután megugrottam.

- Láttalak… Elég vadul száguldozol korán reggel. - kuncogott.

- Ne is mondd… Így is veszekedtem már Jimin-nel. - morogtam.

- Miért? - kérdezte döbbenten.

- Nem akart így elengedni. Mert, hogy hogyan nézek ki. - sóhajtottam.

- Miért szerintem nőies és ugyanakkor csinos vagy. - mosolyogta miközben éreztem, hogy elvörösödök, majd kuncogtam zavaromban.

- Köszönöm. - kuncogtam.

- Menjünk be. Mindenki bement csak mi nem. - mosolygott majd egyszerre bementünk.

- Végre megérkeztetek. - mosolygott a főnök. - Nos, ma nem nyit ki a kávézó.

- Akkor minek kellett bejönni? - kérdezte Gina.

- Mert délután 5 órára kell jönnötök, ezt el akartam mondani. Van egy rendezvényünk, amit lebonyolítunk. - mosolyogta.

- És ez milyen rendezvény? - kérdeztem.

- Biztos olyan, mint a múltkori. Senki nem jön el. - kacagta MiCha.

- Nem. Ez egy szülinapi buli. - mosolygott a főnök - Mivel ez egy gyereknek a szülinapja lesz ezért csak este 9 óráig tart. Utána szabad az estétek. - összecsapta tenyereit - Addig pihenjetek. Kérdés? - végig nézett rajtunk.

- Mi lenne, ha a szülinapi buli után mi is elmennénk szórakozni? Iszogatni? - kérdezte Yeol, mire mindenki rá nézett.

- Nem rossz ötlet. - mosolyog mindenki.

- Mi lenne, ha mindenki abban a ruhában jönne délután, amiben este akar lenni? - kérdezte ismét Yeol, mire mindenki bólintott.

- Akkor mindenki menjen haza és pihenje ki magát. - mosolygott a főnök, majd elment az irodába. A munkatársaimmal együtt kimentünk az járműveinkhez.

- Este ugye te is jössz? - kérdezte mosolyogva Yeol.

- Háááát~ - mosolyogtam.

- Jó. Akkor este jössz. - mosolygott, mire kuncogtam.

- Ha nem zavarok. - mosolyogtam.

- Bolond. Dehogy zavarsz. - kuncogott - Délután motorral jössz? Vagy elhozzalak? - kérdezte kicsit félve.

- Ahm… - gondolkoztam, majd meg sem várta a válaszomat.

- 16:45-re a kaputok előtt leszek autóval. - bátran mondta.

- Rendben. - mosolyogtam majd felvettem a sisakom - Délután találkozunk. - pacsiztunk majd felültem a motoromra és hazáig meg sem álltam. A motorral a garázsba álltam, majd bementem a lakásba, ahol 2 döbbent szempár fogadott.

- Dolgos kisasszony itthon van nappal? - kuncogott Sehun.

- Itthon, majd 17 órától megyek 21 óráig, s azután pedig szórakozni. - álmosan mosolyogtam.

- Örülök, hogy végre kikapcsolódsz és nem Hee lelkét ápolod. - mosolygott Guk.

- Ha nem baj én felmegyek aludni, mert hulla fáradt vagyok. 16 órakor kelek. Sziasztok. - mosolyogtam, majd felmentem a szobámba és az ágyamra dőltem. Beállítottam a telefonomon az ébresztőt és feltettem töltőre. Mindezek után nyugodtan betakaróztam és azon nyomban el is aludtam.

Sehun Pov.:

- Végre a saját maga jókedvével is törődik. - mosolyogtam.

- Igen… Szerintem már vagy 3 napja nem aludt, hogy Hee-t rábeszélje, hogy lépjen ki a házból. - motyogott Guk.

- Jimin-nel mostanában nagyon sokat veszekednek. Múltkor este is kiabáltak egymással aztán Jimin fogta magát és hazament. - meséltem a történteket.

- Ne haragudjon rám senki. De Jimin-t még a mai napig sem tudom elfogadni. - magyarázta, hogy ő ennek miért örül.

- Az utóbbi időben már teljesen megváltozott. - suttogtam – Mindegy… Yoona jön át nem sokára. Örülnék, ha békén hagynál minket. - motyogtam.

- Nem foglak zaklatni titeket. Megnyugodhatsz. - mosolygott - Amúgy ágyba vitted már? - sunyi mosollyal nézett rám, mire hozzávágtam a mellettem lévő párnát - Ezt igennek veszem. - kacagott.

- Annak veszed, aminek akarod. Én szeretem és kész. - morogtam.

- Mióta is vagytok együtt? – kérdezte mosolyogva.

- 7 hónapja. – mosolyogtam büszkén.

- Gratulálok. – mosolygott, majd csengettek a bejárati ajtón. Mosolyogva álltam fel, majd az ajtóhoz mentem és kinyitottam azt. Yoon-nal megöleltük egymást, majd beinvitáltam a lakásba.

- Szia Guk. – mosolygott az említettre.

- Szia Yoon. – mosolyogva lépett ki az előszobába.

- Akkor mi menjünk a szobámba. – mosolyogtam Yoon-ra.

- A nyögésekkel csak halkan… Mina had aludjon… - kuncogta Guk majd visszament a nappaliba.

- Bro, ezért még meghalsz. – zavaromban csak kuncogtam. – Menjünk. – mosolyogtam, majd bementünk a szobámba.

- Mina itthon van? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, 16:30-ig. – mosolyogtam majd leültem az ágyam szélére.

- Ez is ritka. – kuncogott.

- Igen. – kuncogtam, majd az ölembe húztam, mire ő elvörösödött és eltakarta az arcát – Miért takarod el a szép arcodat? – mosolyogva elvettem a kezeit az arca elől.

- Zavarba hozol. – mosolygott vörös arccal.

- Tudom, már tapasztaltam. – kuncogtam majd óvatosan megcsókoltam, amit ő viszonzott ezért felbátorodtam és elfektettem. Innentől, ami történt, azt mind a ketten akartuk és semelyikünknek nem volt kifogása ellene.

Guk Pov.:

Leültem a nappaliban és a TV-zni kezdtem. Nem igazán érdekelt, hogy mit csinálnak a szobában, de a halk nyögések megcsapták a fülem, amitől nevetni kezdtem. Inkább a telefonomért és a fülhallgatómért nyúltam, majd bedugtam a fülest és zenéket kezdtem el hallgatni. Ez egészen addig ment, míg két kezet meg nem éreztem a vállaimon. Megijedtem ezért a telefon kiesett a kezemből, szerencsére csak a kanapéra esett.

- Ki vagy? Mit szeretnél? – kérdeztem, majd hátranéztem és Kook-ot láttam meg.

- Pénzt. – jelentette ki.

- Megint? Mire? – kérdeztem.

- Az nem mindegy? Amit fater utal annak a negyede az enyém. Arra költöm, amire akarom. – morogta.

- Tönkreteszed az életed. Függő vagy. – motyogtam.

- Akkor másképpen mondom. Vagy ideadod a pénzem, vagy feljelentelek lopásért. – morogta.

- Ezt megtennéd? – kérdeztem majd elém tette a telefonját, amibe be volt ütve a segélyhívó (911). Nem volt más választásom, oda kellett adnom neki a zsebpénzét. Pedig csak az ő érdekében volt nálam, soha nem lopnám meg. Elvette a pénzét és elment itthonról. A következő pillanatban egy döbbent Jimin közeledett felém.

- Az baj, hogy ennek szem-, és fültanúja voltam ennek? – kérdezte majd leült mellém.

- Egy tanúval több. – sóhajtottam majd a telefonomat az asztalra tettem.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Kook-kal kapcsolatban minden csak romlik. – motyogtam – Soha az életben nem fenyegetett meg. És kezdek félni, hogy mindent valóra vált, amit mond.

- Nem fogja. Tudja, hogy ő húzná a rövidebbet. – mosolyogta.

- Reménykedem, de hogy hogy átjöttél? – kérdeztem nyugodt hangnemmel.

- Gondoltam, szedek össze Mina-nak ruhát. – mosolyogta.

- Ne menj most a szobájába. Had aludjon. – motyogtam.

- Ki? – értetlenül nézett rám.

- Mina. Had aludjon végre, már napok óta nem alszik. – morogtam.

- De hát… Ő dolgozik. – mondta a maga igazát.

- Hazajött… És lefeküdt aludni 16 óráig. – magyaráztam el neki a helyzetet.

- Nekem nem is szólt. – motyogta.

- Szerintem örült, hogy hazajött. – sóhajtottam.

- Akkor 16 óra után átviszem hozzánk. – mosolygott.

- Dolgozni megy, utána pedig bulizni. – motyogtam, hogy tudja, ez nem fog összejönni.

- Oh, értem… - motyogott – Amúgy mindjárt kel. 3 perc múlva. Megvárom. – mosolygott majd hátradőlt. Ránéztem az órámra és tényleg már 16 óra van. Jó sokáig hallgattam a zenét.

Mina Pov.:

A telefonom csengésére ébredtem, most végre kipihenten. 16 óra volt, a nap vakítóan sütött mikor kikeltem az ágyból mosolyogva. A szekrényemhez léptem, és kivettem azt a ruhát, ami a legjobban tetszett, majd az új sminkes palettámmal a fürdőszobába mentem. Megfürödtem, ami nem vett igénybe túlzottam sok időt csak 15 percet, ezután felvettem a ruhámat és a sminkemet kezdtem el megcsinálni, de a tusvonalammal meggyűlt a bajom. Ezt is negyed óra alatt csináltam meg, majd egy édes parfümöt fújtam magamra, és visszamentem a szobámba, ahol nagy meglepetésemre Jimin volt. Az ágyamon ült, mikor beléptem a szobámba, megijedtem tőle.

- Szia. – mosolyogtam.

- Szia… Hova készülsz? – kérdezte kíváncsian és faarccal.

- Dolgozni. – motyogtam.

- Mint reggel? – számon kérő hangneme idegesített.

- Elmentem dolgozni… Reggel is. Arról nem tehetek, hogy hazaküldtek mindenkit pihenni. – motyogtam.

- És, nem egyenruhátok van? Miért van rajtad ez? – felhúzott szemöldökkel nézett rám.

- Had ne kelljen minden egyes tettemet megindokolnom, Jimin! – kezdtem ideges lenni.

- Én csak kérdeztem, hogy miért ezt vetted fel. Talán nem is dolgozni mész? Kivel találkozol? – kérdezte.

- A munkatársaimmal egy zártkörű rendezvényen a kávézóban, ahol pincér leszek. – morogtam egyre feszültebben.

- Aha… - hitetlenkedett.

- Utána pedig végre el tudok menni, szórakozni! – motyogtam majd egy kis táskába tettem el pénzt és a telefonom.

- Értem… - morgott majd dudaszót hallottam meg lentről.

- Mennem kell, bocsi. – motyogtam és kimentem a szobámból. – Gyere onnan ki, hogy be tudjam zárni. – motyogtam majd kijött és bezártam az ajtót.

- Ki jött érted? – faggatott tovább.

- ChanYeol. – nyugodt hangnemmel mondtam, miközben száguldoztam lefelé a lépcsőn.

- Már megint Ő? – emelte fel a hangját.

- Fejezd már be! Nem vetted még észre, hogy elegem van az állandó vitáinkból? Már torkig vagyok azzal, hogy állandóan számon kérsz! Szerintem még mindig független vagyok, és azt csinálok, amit én akarok! – akadtam ki, majd felvettem a cipőmet – Elmentem! Éjjel majd jövök! – kiabáltam, hogy mindenki meghallja majd egy nagy ajtócsapással elmentem otthonról. Beültem Yeol autójába,  s ránéztem.

- Szia. – mosolygott aranyosan.

 - Szia… - egy pillanat alatt lenyugodtam.

- Baj van? – kérdezte, majd elindultunk.

- Szokásos. – motyogtam.

- Sajnálom, de majd este mindent kipihensz. – kuncogott.

- Nekem még nem adják oda az alkoholt. – kuncogtam.

- Majd kikérjük neked is. Amúgy meg úgyis egyszerre fogunk inni. Téged nem hagyunk ki. – kuncogta.

- Milyen rendesek vagytok… Leitatjátok a Maknae-t. – kuncogtam, mire elkacagta magát.

- A Maknae határaira kíváncsiak vagyunk. – kacagta, majd meg is érkeztünk a kávézóhoz ahol kiszálltunk és kuncogva mentünk be. Meglepett a hely kinézete, mindenhol színes lufik és ´Happy Birthday Anna´ feliratok díszelegtek. Nagyon jó volt ilyen formában látni a munkahelyemet.

26. Fejezet Az első munkanap/Piszkos üzlet

 Mina Pov.:

Reggel nagyon korán keltem, mikor én elmentem a többiek még aludtak. Örömmel a szememben keltem fel, mert tudtam, hogy ami vár az már az ÉLET.  Ahol minden egyes won-ért meg kell dolgoznom, és ahol már nem csak vagyok, hanem cselekszek is, hogy a világ jobb legyen. A reggelem annyiból állt, hogy lezuhanyoztam, felöltöztem és egy halvány sminket feltettem magamra, ezek után benéztem Guk és Sehun szobájába, hogy jól vannak e, majd reggelit csináltam nekik. Írtam nekik egy levelet egy kis cetlire, amit a nappali asztalán hagytam:

„Srácok! A reggeliteket elkészítettem, a hűtőben van mindenkinek a szendvicse. Suliba ügyesek legyetek, ha van, kedvetek suli után ugorjatok be a ’’Seoul Coffee’’-ba, ha nem akkor jó szórakozást a délutánra… Este jövök… Puszi, Mina”

Ekkor eszembe jutott, hogy munka előtt még be kellene szaladnom a boltba egy csokiért. Ránéztem az órára és akkor láttam, hogy már 6:30 van. Gyorsan felvettem a cipőmet és a motor csomagtartójába betettem az egyenruhámat majd gyorsan el is hajtottam. A bolt után sietősen mentem az új munkahelyemre. 7:55-kor értem a parkolóba, mikor megláttam, hogy még mindenki kinn várakozik nyugodtan sóhajtottam fel, majd a motoromnak dőltem. ChanYeol-t még nem láttam, de gondoltam, hogy majd mindjárt megérkezik.

- Jó reggelt… - egy mély hang rántott vissza a valóságba, ami közvetlenül mögülem jött. Kicsit megijedtem, majd megfordultam és ChanYeol-t láttam meg.

- Neked is! – mosolyogtam majd elővettem a csokiját és átadtam neki.

- Köszönöm, de miért? – kérdezte mosolyogva.

- Tegnap megmondtam, hogy jövök egy csokival. Neked köszönhetem, hogy van állásom. – hálás mosoly húzódott az arcomra.

- Köszönöm… - mosolygott, ezzel elfogadta a csokit. – Bon-Hwa, majd bemutat, utána átöltözünk és kinyitunk. De menjünk, mert most kell bemenni. – mosolyogta. Ekkor kivettem a csomagtartóból a ruhám és bementünk. Kisebb gyomorgörccsel léptem be, mert ez egy új hely, új emberekkel.

- Srácok! – szólt a főnök – Be szeretném mutatni az új munkatársatokat, Jeong Mina-t. – mosolyogva mutatott rám mikor meghajoltam mosolyogva. – Azt szeretném, ha Yeol és Gina tanítaná be. – nézett a 2 említettre. – Jó munkát. – mosolygott majd elment az irodába. Mindenki bemutatkozott kedvesen és elmondták, hogy hány évesek. Mindenki 19 és 21 év között van, én pedig 17, itt is én vagyok a Maknae. Bementünk az öltözőbe, Gina megmutatta a szekrényem ahova betehetem a ruháimat és az egyenruhámat ott hagyhatom éjszakára. Mindenki gyorsan átöltözött és kimentünk a pulthoz, majd felkötöttük a kis kötényünket. Yeol nyitott ki, majd míg nem jöttek vendégek addig Gina és Yeol elmagyarázta nekem, hogy a pénztárgép, és a kávéautomata hogyan működik. Mindent felfogtam és megjegyeztem.

- Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj akár hozzám, akár Yeol-hoz. – mosolygott Gina.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

- Jön valaki. Odamegyünk ketten? – kérdezte Gina. Bólintottam majd odamentünk.

- Jó reggelt kívánok! Üdvözöljük a Seoul Coffee-ban! – mosolyogtunk egyszerre.

- Mit hozhatok? – mosolyogtam.

- Jó reggelt! Egy cappuccinot és egy croassant kérnék. – mosolygott rám.

- Rendben. Máris hozom. – mosolyogtam majd visszamentünk a pult mögé, Gina figyelmesen nézte, hogy hogyan csinálom a cappuccinot, majd mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nehezebb lesz a betanításod. – mosolygott, én is ezt tettem vele együtt, majd egy meleg croassant egy kistányérra tettem. – Az árát fogyasztás után szoktuk elkérni. – mosolygott, mire bólintottam, ezzel jelezve azt, hogy tudomásul vettem. A tányért és a kis csészét egy tálcára tettem, és azon vittem ki a vendégnek. Elé tettem a tányért és a tányér felé a csészét.

- Jó étvágyat. – mosolyogtam, majd visszamentem a pult mögé.

- Úgy érzem be is tanítottuk. – néz Gina-ra Yeol.

- Ügyesek voltunk. – mosolygott Gina, mire kuncogtam. – És persze te is ügyes voltál. – mosolygott rám majd megcsípte az arcom, mint ahogy régen a nagymamám.

- Unnie… - kuncogtam.

- Kis családi hangulatba téged is berántgatunk, nem lesz itt senki szomorú. – mosolygott rám Yeol. A mosolya őszinte volt és magabiztosságot sugárzott, a fehér fogai csillogtak. Mielőtt elmerültem volna benne elfordítottam a fejem.

- Sok nővérem és bátyám lett. – kuncogtam.

- Nekünk pedig még egy húgunk. – mosolyogtak egyszerre.

- Akkor most már megoldod ezeket a dolgokat egyedül is. Most már magadra hagylak. – mosolygott Gina.

- Rendben. – mosolyogtam, majd Gina el is tűnt.

- Ha bármi kérdésed van, megtalálsz. – mosolygott Yeol, majd az egyik éppen érkező vendéghez ment. Én nekem is mennem kellett egy másikhoz.

Jungkook Pov.:

Reggel én keltem a fiúk közül a legkorábban. Hamar el is készültem, mert úgy terveztem, hogy ismételten a motorral megyek az iskolába. De amikor kimentem a garázsba nem találtam azt.

- Mina… - morogtam magamnak, majd visszamentem a lakásba és egy papír cetli szúrta ki a szemem a nappaliban. A kezembe vettem és elolvastam, Mina írta és ebben a pillanatban egy ötletem is támadt. Elővettem a telefonomat, majd felhívtam Himchan-t.

„HC: Hello.

Én: Csumi, annyi kérdésem lenne, hogy el jönnél e értem?

HC: El. 10 perc és ott vagyok.

Én: Köszi. Akkor mindjárt találkozunk.”

Vigyorogtam majd letettem a telefonom és a húgom szobájába szaladtam.

- Milyen szép rendet csinált… - elégedetten nézek körbe a szobájában majd az íróasztalához léptem és kihúztam az egyik fiókot. Az üres volt ezért az alatta lévőt is kihúztam, amiben megtaláltam azt, amit kerestem – Jackpot! – vigyorogtam majd kivettem onnan és lapozgattam. Mina minden telefonszámot ebben tart, Elvigyorodtam, mikor megláttam azt a nevet, hogy Won JongJin. Emlékszem, hogy hugi azt mesélte, hogy követte és megcsókolta. Nem is tétlenkedtem, beütöttem a telefonomba a számát és felhívtam.

„WJ: Won JongJin, miben segíthetek?

Én: Szia. Jeong Mina bátyja vagyok. Zavarok? Esetleg tudunk beszélni?

WJ: Szia… Tudunk beszélni. – hallom a hangján, ahogy vigyorog velem együtt.

Én: Nem jönnél el a Seoul Art School-hoz? Személyesen jobb lenne.

WJ: De… Akkor el is indulok… Ott találkozunk. Szia”

Majd kinyomta a telefont, és dudaszót hallottam a ház elől. Lefutottam a lépcsőn, majd a hátamra vettem a táskám, kimentem és beültem Himchan autójába, aki azonnal elhajtott.

- Hello. – vigyorogtam és bekötöttem magam majd a cigi tartójába nyúltam. – Füves?

- Szia. – vigyorgott – Igen. Milyen lenne, ha nem az? – cinikusan kérdezte.

- Jól van, na… - rágyújtottam – Szükségem lenne most 3 tasaknyira vesztegetéshez. – beleszívtam a cigibe.

- Mit tervezel? – vigyorgott.

- Kirúgatom a húgom. – kifújtam a füstöt.

- Jól teszed. – kacagott gonoszan.

- Én is így érzem. – nevettem majd megérkeztünk az iskolához.

- Ott van benn a kesztyűtartóban. – mutatott rá majd ki is vettem onnan. Kiszálltunk az autóból és vártuk JongJin-t, aki 2 perccel később már előttem állt.

- Won JongJin. – nyújtotta a kezét kézfogásra.

- Jeon Jeong Guk. – vigyorogtam, majd kezet fogtunk.

- Mi volt ennyire sürgős? – kérdezte

- Nos… Lenne számodra egy ajánlatom. – szemeibe néztem.

- Mi lenne az? – kérdezte.

- Ezért a 3 tasakért cserébe, kirúgatod nekem Mina-t a Seoul Coffee-ból. – vigyorgok, mire elveszi tőlem a tasakokat, majd rám néz.

- Mire gondoltál? Hogyan? – kérdezte.

- Akaszd ki. Hozd ki a sodrából. – vigyorgok.

- Akkor majd telefonálok, ha eljöttem a kávézóból. – elégedetten mosolyog, majd beül az autójába és elhajt.

- Ez is megvan, még sincs este… - vigyorogva szívtam el a cigimet, majd bementem a terembe.

Mina Pov.:

Eddig csak rohantam, rendeléseket vettem fel, kivittem a rendelést és később pedig átvettem az árát.
A kasszába tettem be a pénzt, mikor valaki a pult túloldalán megállt előttem. Lassan felemeltem a fejem és megijedtem Yeol-tól.

- Bocsi, de az a fickó a 8-as asztalnál téged akar. - motyogja.

- Megyek… - teljesen értetlen arccal néztem magam elé, majd a 8-as asztalhoz, s ott egy mosolyt húztam a számra.

- Mit hoz… - lefagyott az arcomról a mosoly, mikor megláttam JongJin-t. -… hatok?

- Szia Mina… - rám vigyorgott.

- Mit hozhatok? - kérdeztem.

- Modellből, pincérnő? Nem rossz... - hangosabban mondta a kelleténél, ezért mindenki felénk fordult.

- Jó... Akkor felteszem a kérdést harmadjára is. Mit hozhatok? - higgadtan reagáltam le a helyzetet.

- Cica~ - vigyorgott még mindig, majd egy hirtelen mozdulattal maga elé rántott és hirtelen a szoknyám alá nyúlt.

- Engedj el… - folytak a könnyeim a megalázottságtól, miközben próbáltam kiszabadulni a karjai közül.

- Eszembe nem jutna… - suttogta mikor valaki kirántott a kezei közül. Homályosan láttam a könnyektől, de Yeol hangját tisztán hallottam.

- Uram, kérem, menjen el! - mutatott az ajtóra.

- Én csak a hölgytől rendeltem, mikor rám mászott. - kitisztult a látásom, miközben JongJin mondta az ő szemszögét.

- Mindent láttam. Nem kell hazudnia. - morogta, de még mindig az ajtóra mutatott.

- Ide sem jövök többet. - morogta JongJin, felállt és elment. A következő pillanatban valaki magához húzott. Felnéztem arra a valakire és Gina-t láttam meg.

- Jól vagy? - megfogta a vállaimat és a szemembe nézett.

- Jól vagyok… - hazudtam. Teljesen megaláztatva éreztem magam, szégyelltem magam. Nem tudtam hova tenni ezt, és ekkor kijött a főnök is az irodából.

- Yeol, Mina… Beszélni szeretnék veletek… - mondta majd hátra a férfi öltözőbe vitt minket. Remegő lábakkal fürkésztem a járólapot alattunk. - Mi történt? - felváltva nézett ránk.

- Egy vendég elkezdte fogdosni Mina-t. - állt a védelmemre Yeol.

- Mina? - a főnök szigorú nézett rám. - Az elejétől. - nyugodt hangja volt, majd a szemébe néztem.

- Éppen a készpénzt tettem a kasszába, mikor Yeol mondta nekem, hogy az úr a 8-as asztalnál engem akar. Én odamentem, majd megkérdeztem, hogy mit vihetek neki. Majd csak rám vigyorgott ezért újra megkérdeztem tőle. Majd az előző munkahelyemmel kapcsolatban kérdezett, nem válaszoltam, hanem ismét megkérdeztem, hogy mit vihetek. Annyit vettem észre hogy magához ránt és benyúl a szoknyám alá. Próbáltam eltolni magam tőle, de nem sikerült, majd Yeol rántott ki a karjai közül. – meséltem el a történteket.

- Rendben… - megértő hangnemmel mondta – Yeol, örülök, hogy illedelmesen elküldted. Mina, örülök, hogy higgadtan kezelted a dolgot. Mind a kettőtökre büszke vagyok. – mosolygott majd elment. Én csak bámultam magam elé.

- Biztosan jól vagy? – elém állt.

- Persze… Minden rendben. – rá mosolyogtam.

- Vedd ki a szüneted, szerintem jót tenne. – mosolyogta.

- Nem. Teljesen jól vagyok, majd kiveszem később. – mosolyogtam, mire ő meglepetten nézett rám.

- Jól van. Akkor menjünk ki. – mosolygott majd kimentünk. Ő egyből egy vendéghez ment én pedig a pult mögül néztem őt. „Magas, erős, aranyos, tisztelettudó, védelmező…” soroltam magamban a tulajdonságait mikor az egyik munkatársam hangja rántott vissza a valóságba.

- Jól vagy? – hallottam meg Gina hangját, majd ráemeltem a tekintetemet.

- Köszönöm jól. – mosolyogtam.

- Láttam, hogy a főnök fiát nézted. – mosolygott rám.

- Hogy kit? – értetlenül néztem rá.

- ChanYeol-t. – mondta ki a nevét, kitágult a szemem.

- A főnök fia? – suttogtam. Mire kuncogva bólintott.

- Olyan az arcod mintha szellemet láttál volna. – kuncogott.

- Nem is. – kuncogtam – De megyek, mert jött valaki. – mosolyogtam és kirántottam magamat a beszélgetés alól. Majd a vendéghez mentem.

JongJin Pov.:

Kiléptem a kávézóból majd az autómba ültem és felhívtam Jungkook-ot.

„JK: Mondd… Sikerült? – hirtelen szólalt meg.

Én: Sikerült volna, ha nem avatkozik bele valami barom. – morogtam.

JK: Miért nem tudsz elintézni valamit, ha megkérnek? Te is egy barom vagy! – kiabált a telefonba.

Én: Te ne kiabálj velem! Tudd, hogy kivel beszélsz! És tudd, hogy milyen hangnemmel!” – én is kiabáltam, majd rányomtam a telefont.

- Kis takony… Majd ő is megtudja, hogy kivel beszélt így. – morogtam magamnak, majd elhajtottam.

Jungkook Pov.:

Rám nyomta a telefont, mire földhöz vágtam azt.

- Mi a baj? – kérdezte Suho.

- Ha valakitől kérek valamit… Miért annyira kib@szottul nehéz teljesíteni? – morogtam.

- Vannak életképtelen emberek. – beleszívtunk a ciginkbe.

- De, hogy ennyire az legyen valaki… - morogva fújtam ki a füstöt, amitől megnyugodtam.

- Becsengettek… Menni kellene… - motyogott YoungJae.

- Menjünk. – motyogtam és elnyomtam a cigit és bementem a termembe.

„Mi a franc nehéz ebben? Mit nm lehet ezen megoldani? Miért kell ennyire balek emberekkel szóba állnom? Tényleg ennyire balek vagy csak megjátssza? Ahhoz képest, hogy mennyire gazdag, esze nincs… Esküszöm, kiakadok az ilyen emberektől! Hogy a francban maradt életben, ha ennyire életképtelen?”

Egész nap csak ezt morogtam magamban, nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Az egész világ felrobbanhatott volna, nem érdekelt volna.

25. Fejezet Álláskeresés

Mina Pov.:

Az éjjelem szörnyű volt, soha nem aludtam még ennyire kényelmetlenül. Reggel Sehun ébresztett a nyugtató hangjával, nem tudom miért, de a hangjában van valami, ami képes megnyugtatni az esetek 90%-ában.

- Mina, jó reggelt! – megsimogatta az arcom – Indulni kellene a suliba…

- Mindjárt elkészülök, és a motorral megyek… - motyogtam álmosan.

- Jungkook már elvitte… - halkan válaszolt.

- Hogy mi?! – pattantam fel a földről – Ha jól tudom az az én motorom! Ha azzal is csinál valamit, akkor garantálom, hogy meg fog halni! – akadtam ki.

- Igazad van, a te motorod. De most nem fog tenni vele semmit. – próbált nyugtatni, de nem sikerült neki. Ez az esetek 10%-ába tartozik, ami évente 1-szer maximum 2-szer fordul elő.

- És ezt honnan veszed? – kérdeztem – Hol a bőröndöm? – motyogtam és kerestem.

- Szerintem még az autóban. – suttogott, mintha valami rosszat tett volna. Én csak sóhajtottam és lefutottam a garázsba. Az autó csomagtartójából kiszedtem a pakkomat és bementem a házba, majd fel a szobámba. – De, Mina… Az egyenruhád kell felvenned… - motyogott.

- Sehun, megkérlek nagyon szépen, hogy menj ki a szobámból. El szeretnék készülni. – motyogtam, mire Sehun kiment a szobámból én pedig elővettem egy fehér pólót egy hozzá illő nadrággal, egy pár fekete zoknival és 1 pár fekete cipőt. Ezeket felvettem és a fürdőszobába mentem, és ruhatartó tasakba tettem az egyenruhámat.

„Nos, többet már nem kell ezt hordanom. Emlékszem, hogy mennyire gyűlöltem és Sehun hányszor kényszerítette rám. – ettől a gondolattól halványan elmosolyodtam – Egy 17 éves lány vagyok, akinek se érettségije, se szakmája nincs. Nem ez volt az álmom, de az életben mindig vannak akadályok, amikkel szembe kell nézni. Én most úgy nézek evvel szembe, hogy éjt nappallá téve fogok dolgozni…”

Ezektől a gondolatoktól sírhatnékom támadt. A már így is piros szemem, vérvörösre színeződött, soha az életben nem voltam ennyire letörve, mint most.
Az egyenruhával együtt bementem a szobámba és az összes tankönyvemet betettem a táskámba, és azt a hátamra tettem. Ezek után kimentem a szobámból, s becsuktam az ajtót.

- Mehetünk? – kiabáltam.

- Rád várunk! – kiáltott vissza Guk, majd lementem a lépcsőn.

- Én kész vagyok. – motyogtam és kimentem a garázsba. Bepakoltam a cuccaim a csomagtartóba, majd beültem a volán mögé mikor a bátyáim kijöttek a lakásból. – Üljetek be… Mielőbb… - motyogtam majd beültek, s elindultunk.

Jungkook Pov.:

Reggel boldogan keltem, boldogan néztem meg a húgom, ahogyan kissírt szemmel aludt. Boldog voltam, hogy mindezt én értem el. Ez jobb, mint a drog, ha nap, mint nap ezt megtehetném talán még le is szoknék.
Gyorsan felvettem az egyenruhát és azon gondolkoztam, hogy még jobban kiakasszam e.

- Elvigyem a motorját? – szemeztem a motor kulcsával. – Még jó, hogy elviszem… - gonosz mosoly ült az arcomra majd kimentem és felültem a motorra. Beindítottam azt, majd elmentem otthonról, nagyon rövid idő alatt az iskolához értem ahol már várt Himchan, Suho és YoungJae. Leszálltam a motorról és vigyorogva mentem hozzájuk.

- Reggelt… - motyogtak egyszerre.

- Nektek is. – vigyorogtam.

- Mi ez az önelégült vigyor? – kérdezte Suho.

- A tegnapi és a mai életem legjobb napjai. – mondtam vigyorogva.

- Mi történt? – kérdezte Himchan.

- A húgomat teljesen kicsináltam idegileg. – gonoszan kacagtam.

- Ügyes vagy. Mit tettél ellene? – nevetett velem YoungJae.

- Cafatokra vágtam az összes ruháját, a laptop-töltőjét is elvágtam és a laptopját széttörtem. – mosolyogtam – most állást keres.

- Tudod, hogy hogyan tudnád jobban kiakasztani? – sunyi mosolyra húzódott Himchan szája.

- Kíváncsi vagyok. – a szemeibe néztem.

- Szerezzünk egy újságot és karikázd be neki az álláshirdetéseket. – mondta és adott egy piros tollat, amivel ki tudom jelölni az állásokat.

- Kinél van újság? – kérdeztem nagy vigyorral az arcomon.

- Ricky-nél a 10. c-ben – mondta YoungJae s elindultunk Ricky felé. Mivel nagyjából már csak a bátyámék és a húg
Mikor a 10. c-be értünk Ricky-t kerestem.

- Ricky! – szólítottam meg mikor felállt és közelebb lépett hozzám.

 - Mit szeretnél, Jungkook? – kérdezte.

- Az újságodat. – motyogtam.

- Minek az neked? – kérdezett vissza, ami nekem nem igazán tetszet.

- Hozd már ide! – kiabáltam s megijedt, majd idehozta nekem. – Kösz… - vigyorogtam majd bementünk az én osztálytermembe és elkezdtük a hirdetéseket nézegetni. – Nem mondhatja azt, hogy nem segítek. – nevettem.

Mina Pov.:

- Egy kérdés… - nézett rám Guk – Miért nem az egyenruhában vagy? – kérdezte miközben kiszálltunk az autóból.

- Mert kiiratkozok az iskolából. – morogtam, miközben a csomagtartóhoz léptem.

- Mit csinálsz?! – szólalt meg hangosabban Sehun.

- Halkabban kérlek… - csitítottam. – Kiiratkozok, hogy dolgozhassak, és mindenemet újra megvegyem. – motyogtam, és ezzel egyidőben kivettem a csomagtartóból a cuccaimat.

- Ne csináld! Hugi… - könyörgő szemekkel nézett rám Guk.

- Megvesszük neked… - győzködött Sehun.

- Sehun, Guk, nem… Elhatároztam magam. – motyogtam és elindultam az iskola felé. Furcsa volt minden, senki nem állt az udvaron, nem hallottam a diákok nyüzsgését, de amikor bementem az aulába és hallottam a lépcső irányából azt a bizonyos nyüzsgést. Ám amikor felmentem a lépcsőn mindenki elhallgatott, minden tekintet rám szegeződött, én pedig lámpalázasan, és lassan indultam el a folyosó végén lévő igazgatói irodáig. Néhány beszólást is hallottam
Például:

„A mintadiák rossz útra lépett?” vagy „Mi az, hogy nem veszi fel az egyenruhát?” és a legmeglepőbb Jongin-tól érkezett „Na, Cica! Irány az igazgatói iroda!”

Ebben a pillanatban mikor az utolsó mondat is elhangzott valaki megfogta a felkarom és berántott a fiú mosdóba, megijedtem nagyon is, de amikor megláttam, hogy ki rántott be, megnyugodtam.

- Mit csinálsz?! Elárulnád?! – vont kérdőre Jimin.

- Megyek kitölteni a kiiratkozási lapomat. – motyogtam.

- Hogy mit?! – elképedt – Eszedbe ne jusson! Bemész oda, és szépen felveszed az egyenruhádat. – az egyik toalett fülkére mutatott.

- Jimin! Nincs más választásom! Semmim nincs csupán 3 darab ruhám, égy telefonom és ahhoz egy töltő. Amik a bőröndömben voltak. – motyogtam halkan.

- Miért nincs? – meglepetten nézett rám.

- Kérdezd a legfiatalabbik bátyámat. – morogtam.

- Mit csinált? – a szemembe nézett.

- Mindenemet apró kis cafatokra vágott. A laptopomat pedig széttörte. – suttogtam. Jimin kisebb sokkot kapott, amit kihasználtam és kimentem a fiúmosdóból. Az igazgatói irodához siettem, mielőtt bekopogtam volna valaki hátrébb rántott. Ijedten néztem rá.

- Hát te? – kérdezte Suga.

- Hagyjatok már békén… Had intézzem el a dolgomat és had húzzak végre el innen jó messzire. – motyogtam.

- Mi van?! – szólalt meg hangosabban Hee.

- Ennyit kérek… Menjetek be a termeitekbe és hagyjatok békén. – motyogtam.

- Mi történt? – kérdezte Tae.

- Nem akarom még egyszer elmagyarázni. – motyogtam majd visszamentem az ajtóhoz és bekopogtam. A „Gyere!” jelzésre pedig bementem.

- Mina! Hát maga? – kérdezte Kim igazgatónő.

- Jó reggelt igazgatónő! – meghajoltam.

- Neked is. De miért nem az egyenruhádban vagy? – kérdezte.

- Ki szeretnék iratkozni az intézményből. – motyogtam mire kintről kiabáltak be.

- Igazgató nő! Ezt ne hagyja! – hallottam meg Sehun és Guk hangját.

- Mi ennek az oka? – figyelmen kívül hagyva testvérimet nézett rám miközben letettem az asztalára az egyenruhámat és a tankönyveimet.

- Családi ok… - motyogtam.

- Ugye tudod, hogy intézményünk legjobb tanulója vagy. Ha innen elmész meg fogod bánni. – mondta nyugodt hangnemmel.

- Most dolgoznom kell… - sóhajtottam.

- Ha vissza szeretnél jönni… Sok szeretettel várunk. – elém tolta a kiiratkozási papírt, amit azonnal aláírtam. – Köszönjük, hogy intézményünk tanulója voltál.

- Én köszönöm, hogy itt lehettem. Viszont látásra. – meghajoltam majd egy sóhaj kíséretével kimentem az ajtón, ahol a barátaim és a testvéreim vártak.

- Ugye nem tetted meg? – kérdezte Sehun.

- De… Megtettem… Aláírtam… - motyogtam majd a legfiatalabbik bátyám hangját hallottam meg.

- Mina! – lépett elém – Lenne egy meglepetésem számodra. – Ekkor a remény csillant meg a szememben. – Ebben az újságban bekarikáztam neked minden álláshirdetést. Remélem, többet elvállalsz egyszerre, hogy mielőbb tönkre tudjam tenni a többi cuccodat is. – vigyorgott, mire teljesen felment a pumpám.

- NEM! NEKEM KELLENE ELMENNEM, DOLGOZNI! NEM ÉN TETTEM TÖNKRE MINDENEMET! NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI ÖSSZETÖRTE A LEGJOBB BARÁTNŐM SZÍVÉT! NEM ÉN VAGYOK ÖNFEJŰ!  - keltem ki magamból idegesen mikor Sehun és Jimin lefogott.

- Jungkook, te most fáradj be a termedbe. Még mielőtt nagyobb bajod esik. – fenyítette meg Guk, Kook-ot. Kook bement a termébe és Guk felém fordult. – Menj, igyál egy kávét és nyugodj le. – megölelt és átadta a kocsi kulcsot.

- Köszönöm… És majd délután találkozunk mindenkivel. – próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem sikerült. – Jó tanulást. – motyogtam, majd megöleltem őket és kimentem az autóhoz. Beültem és a kézifék melletti kis tartóban kezdtem kutatni egy kis aprópénz után, hogy meg tudjak inni egy kis kávét egy kávézóban. Összeszedtem annyi pénzt, hogy elég legyen, majd beindítottam az autót és könnybe lábadt szemekkel hajtottam el az iskola területéről. Az utam egy közeli kávézóhoz vezetett, aminek a parkolójában beparkoltam és bementem az újsággal, amit Jungkook adott és leültem egy asztalhoz. Míg nem jött ki a pincér, addig némán könnyezve néztem az álláshirdetéseket, majd elővettem a telefonom, hogy felhívom őket mikor megérkezett a pincér. A könnyeimet villámgyorsasággal töröltem le, majd egy műmosolyt magamra erőltetve ránéztem.

- Jó reggelt, kisasszony. Mit hozhatok? - mosolygott.

- Ahm… - kerestem a hangszínem, amit nem találtam ezért megköszörültem a torkom - Egy kis csésze kávét szeretnék kérni. - erőltettem a mosolyt.

- Rendben. Máris hozom. - mosolygott, majd felhívtam egy álláshirdetőt. Aki rövid időn belül felvette a telefont.

„- Jó reggelt! Lee Min-Hi vagyok. Miben segíthetek? - szólalt meg egy aranyos női hang.

- Jó reggelt! Jeong Mina vagyok. Az álláshirdetésre szeretnék jelentkezni. - a remény égett bennem.

- Hány éves maga? Munkatapasztalata van? Hol dolgozott eddig? Érettségi? Szakma? - halmozott el a kérdéseivel.

- 17 éves vagyok. Eddig egy kis kávézóban dolgoztam, majd modellkedtem. A tanulmányaimat most fejeztem be. Érettségim és szakmám sincs. - motyogtam.

- Akkor, köszönjük szépen a jelentkezést. De nem ön az, akit mi keresünk. Viszont hallásra.” - mondta majd rám nyomta a telefont.

- Éjjen… - motyogtam magam elé mikor letették elém a kávém. Nagyon meglepődtem a kávé tetejére egy mosolygós smiley volt kávéporral rajzolva. - Köszönöm. - mosolyogtam a pincérre.

- Ugyan. - mosolygott majd elment. Felhívtam még 6 álláshirdetőt, de mind visszautasított. A remény meghalt bennem és már a sírógörcs kerülgetett, mikor megittam a kávémat. Úgy gondoltam, hogy mielőbb elmegyek a kávézóból, de ez nem sikerült. Vártam a pincért hogy fizetni tudjak, de amikor hozzám jött nem összeget mondott, hanem leült az asztalomhoz.

- Szia… Remélem nem zavarok. De már egy kis ideje figyellek és meg szeretném kérdezni, hogy minden rendben van? – kérdezte. Én egy kisebb sokkot kaptam, hogy valaki, akit nem ismerek, ennyire figyel a környezetére.

- Szia… Nem zavarsz. – megtaláltam a hangom így nem hallatszott az, hogy sírhatnékom van – Minden rendben van… - kihasználtam, hogy nem ismer ezért hazudtam.

- Ezt nem hiszem el… - elhallgatott egy pillanatra – Mennyire bunkó vagyok… Be sem mutatkoztam. – motyogta – Park ChanYeol vagyok. De hívj csak Yeol-nak. – mosolyogta.

- Jeong Mina vagyok. – kezet fogtunk – Tényleg minden rendben… - magamra erőltettem egy mosolyt.

- Vörösek a szemeid, és furcsa a hangod. – mondta a nyilvánvalót, mire csak sóhajtottam.

- Semmi nincs rendben… - suttogtam.

- Mi a baj? – barátságos hangnemmel kérdezte.

- Van egy barom bátyám, aki mindenemet tönkretette. Van 1 kis bőröndnyi ruhám egy telefonom és hozzá a töltő. – magyaráztam el röviden a problémámat. – Hogy a cuccaimat pótolni tudjam ma kiiratkoztam az iskolából, de nem alkalmaznak sehova… - motyogtam. Fura, hogy egy idegennel osztom meg ezeket.

- Értem, én annyit tudok segíteni neked, hogy beviszlek a főnökhöz. Úgyis pincéreket keres. – mosolygott. A remény újraéledt bennem.

- Megtennéd? – meglepetten néztem rá.

- Igen. Látom, hogy tényleg szükséged van erre a munkára. – mosolygott.

- Uram isten… El sem hiszem. – motyogtam ledöbbenve.

- Gyere, megmutatom, hogy hol van. – mosolygott majd felálltunk és egy kis folyosóra mentünk. A folyosó végén egy üveges ajtó volt, aminek az ajtaján az állt, hogy „Park Bon-Hwa irodája” ChanYeol bekopogott és bement.

- Mit szeretnél? – kérdezte a főnök.

- Jött egy lány, aki jelentkezik pincérnek. – mondta Yeol.

- Jöjjön be. – a főnök hangja barátságos volt. Yeol félre állt én pedig bementem.

- Jó napot. – meghajoltam – Jeong Mina vagyok. – mosolyogtam most már őszintén.

- Jó napot. Park Bon-Hwa vagyok. – mosolyogva kezet fogtunk. – Yeol, mehetsz. Köszönöm, hogy idevezetted. – mosolygott, majd az említett el is ment. Mi egy hosszú beszélgetésbe kezdtünk a munkáról. Bon-Hwa rendes embernek látszik, reménykedek, hogy sikerült elnyernem a bizalmát. – És mikor kezdenél? – mosolygott majd egy papírt nyomott az orrom alá.

- Akár holnap vagy ma. – mosolyogtam, belül ujjongtam.

- Írd alá és holnap kezdesz is. – mosolygott, majd amíg én aláírtam a szerződést, addig vett elő nekem dolgozói egyenruhát.

- Köszönöm. – mosolyogtam mikor átadta nekem.

- Holnap reggel 7-re gyere be. – mosolygott mikor felálltam.

- Itt leszek. – mosolyogva meghajoltam – Viszontlátásra. – mosolyogtam majd kimentem. Kinn Yeol-hoz mentem. – Tartozok neked.

- Miért? – kérdezte.

- Hogy munkát szereztél nekem. – mosolyogtam.

- Én nem szereztem neked munkát. Csak elvittelek a főnökhöz. – mosolygott.

- Nem baj… Nagyon hálás vagyok. És a kávém ára. – kifizettem neki az elfogyasztott kávém árát. – De ha nem haragszol… Elrepült az idő a bátyáim meg várnak. – mosolyogtam.

- Menjél csak. – mosolygott, mire meghajoltunk és elmentem. Az autóba beültem és az iskolához mentem a bátyáimért, akik pontosan akkor végeztek mikor én odaértem.

- Minden rendben, hugi? – ült be az autóba Guk.

- Minden a legnagyobb rendben. – mosolyogtam, mire Sehun is beült.

- Mi történt? – kérdezte Hunnie.

- Volt egy kedves fiú és segített állást szerezni. Nagyon rendes volt, tartozok neki egy tábla csokival. – mosolyogtam.

- Holnap viszel neki. – kuncogott Guk.

- Akkor minden rendben? – kérdezte a 2 fiú egyszerre.

- Minden a legnagyobb rendben. – mondtam a legőszintébb mosolyommal.