25. Fejezet Álláskeresés

Mina Pov.:

Az éjjelem szörnyű volt, soha nem aludtam még ennyire kényelmetlenül. Reggel Sehun ébresztett a nyugtató hangjával, nem tudom miért, de a hangjában van valami, ami képes megnyugtatni az esetek 90%-ában.

- Mina, jó reggelt! – megsimogatta az arcom – Indulni kellene a suliba…

- Mindjárt elkészülök, és a motorral megyek… - motyogtam álmosan.

- Jungkook már elvitte… - halkan válaszolt.

- Hogy mi?! – pattantam fel a földről – Ha jól tudom az az én motorom! Ha azzal is csinál valamit, akkor garantálom, hogy meg fog halni! – akadtam ki.

- Igazad van, a te motorod. De most nem fog tenni vele semmit. – próbált nyugtatni, de nem sikerült neki. Ez az esetek 10%-ába tartozik, ami évente 1-szer maximum 2-szer fordul elő.

- És ezt honnan veszed? – kérdeztem – Hol a bőröndöm? – motyogtam és kerestem.

- Szerintem még az autóban. – suttogott, mintha valami rosszat tett volna. Én csak sóhajtottam és lefutottam a garázsba. Az autó csomagtartójából kiszedtem a pakkomat és bementem a házba, majd fel a szobámba. – De, Mina… Az egyenruhád kell felvenned… - motyogott.

- Sehun, megkérlek nagyon szépen, hogy menj ki a szobámból. El szeretnék készülni. – motyogtam, mire Sehun kiment a szobámból én pedig elővettem egy fehér pólót egy hozzá illő nadrággal, egy pár fekete zoknival és 1 pár fekete cipőt. Ezeket felvettem és a fürdőszobába mentem, és ruhatartó tasakba tettem az egyenruhámat.

„Nos, többet már nem kell ezt hordanom. Emlékszem, hogy mennyire gyűlöltem és Sehun hányszor kényszerítette rám. – ettől a gondolattól halványan elmosolyodtam – Egy 17 éves lány vagyok, akinek se érettségije, se szakmája nincs. Nem ez volt az álmom, de az életben mindig vannak akadályok, amikkel szembe kell nézni. Én most úgy nézek evvel szembe, hogy éjt nappallá téve fogok dolgozni…”

Ezektől a gondolatoktól sírhatnékom támadt. A már így is piros szemem, vérvörösre színeződött, soha az életben nem voltam ennyire letörve, mint most.
Az egyenruhával együtt bementem a szobámba és az összes tankönyvemet betettem a táskámba, és azt a hátamra tettem. Ezek után kimentem a szobámból, s becsuktam az ajtót.

- Mehetünk? – kiabáltam.

- Rád várunk! – kiáltott vissza Guk, majd lementem a lépcsőn.

- Én kész vagyok. – motyogtam és kimentem a garázsba. Bepakoltam a cuccaim a csomagtartóba, majd beültem a volán mögé mikor a bátyáim kijöttek a lakásból. – Üljetek be… Mielőbb… - motyogtam majd beültek, s elindultunk.

Jungkook Pov.:

Reggel boldogan keltem, boldogan néztem meg a húgom, ahogyan kissírt szemmel aludt. Boldog voltam, hogy mindezt én értem el. Ez jobb, mint a drog, ha nap, mint nap ezt megtehetném talán még le is szoknék.
Gyorsan felvettem az egyenruhát és azon gondolkoztam, hogy még jobban kiakasszam e.

- Elvigyem a motorját? – szemeztem a motor kulcsával. – Még jó, hogy elviszem… - gonosz mosoly ült az arcomra majd kimentem és felültem a motorra. Beindítottam azt, majd elmentem otthonról, nagyon rövid idő alatt az iskolához értem ahol már várt Himchan, Suho és YoungJae. Leszálltam a motorról és vigyorogva mentem hozzájuk.

- Reggelt… - motyogtak egyszerre.

- Nektek is. – vigyorogtam.

- Mi ez az önelégült vigyor? – kérdezte Suho.

- A tegnapi és a mai életem legjobb napjai. – mondtam vigyorogva.

- Mi történt? – kérdezte Himchan.

- A húgomat teljesen kicsináltam idegileg. – gonoszan kacagtam.

- Ügyes vagy. Mit tettél ellene? – nevetett velem YoungJae.

- Cafatokra vágtam az összes ruháját, a laptop-töltőjét is elvágtam és a laptopját széttörtem. – mosolyogtam – most állást keres.

- Tudod, hogy hogyan tudnád jobban kiakasztani? – sunyi mosolyra húzódott Himchan szája.

- Kíváncsi vagyok. – a szemeibe néztem.

- Szerezzünk egy újságot és karikázd be neki az álláshirdetéseket. – mondta és adott egy piros tollat, amivel ki tudom jelölni az állásokat.

- Kinél van újság? – kérdeztem nagy vigyorral az arcomon.

- Ricky-nél a 10. c-ben – mondta YoungJae s elindultunk Ricky felé. Mivel nagyjából már csak a bátyámék és a húg
Mikor a 10. c-be értünk Ricky-t kerestem.

- Ricky! – szólítottam meg mikor felállt és közelebb lépett hozzám.

 - Mit szeretnél, Jungkook? – kérdezte.

- Az újságodat. – motyogtam.

- Minek az neked? – kérdezett vissza, ami nekem nem igazán tetszet.

- Hozd már ide! – kiabáltam s megijedt, majd idehozta nekem. – Kösz… - vigyorogtam majd bementünk az én osztálytermembe és elkezdtük a hirdetéseket nézegetni. – Nem mondhatja azt, hogy nem segítek. – nevettem.

Mina Pov.:

- Egy kérdés… - nézett rám Guk – Miért nem az egyenruhában vagy? – kérdezte miközben kiszálltunk az autóból.

- Mert kiiratkozok az iskolából. – morogtam, miközben a csomagtartóhoz léptem.

- Mit csinálsz?! – szólalt meg hangosabban Sehun.

- Halkabban kérlek… - csitítottam. – Kiiratkozok, hogy dolgozhassak, és mindenemet újra megvegyem. – motyogtam, és ezzel egyidőben kivettem a csomagtartóból a cuccaimat.

- Ne csináld! Hugi… - könyörgő szemekkel nézett rám Guk.

- Megvesszük neked… - győzködött Sehun.

- Sehun, Guk, nem… Elhatároztam magam. – motyogtam és elindultam az iskola felé. Furcsa volt minden, senki nem állt az udvaron, nem hallottam a diákok nyüzsgését, de amikor bementem az aulába és hallottam a lépcső irányából azt a bizonyos nyüzsgést. Ám amikor felmentem a lépcsőn mindenki elhallgatott, minden tekintet rám szegeződött, én pedig lámpalázasan, és lassan indultam el a folyosó végén lévő igazgatói irodáig. Néhány beszólást is hallottam
Például:

„A mintadiák rossz útra lépett?” vagy „Mi az, hogy nem veszi fel az egyenruhát?” és a legmeglepőbb Jongin-tól érkezett „Na, Cica! Irány az igazgatói iroda!”

Ebben a pillanatban mikor az utolsó mondat is elhangzott valaki megfogta a felkarom és berántott a fiú mosdóba, megijedtem nagyon is, de amikor megláttam, hogy ki rántott be, megnyugodtam.

- Mit csinálsz?! Elárulnád?! – vont kérdőre Jimin.

- Megyek kitölteni a kiiratkozási lapomat. – motyogtam.

- Hogy mit?! – elképedt – Eszedbe ne jusson! Bemész oda, és szépen felveszed az egyenruhádat. – az egyik toalett fülkére mutatott.

- Jimin! Nincs más választásom! Semmim nincs csupán 3 darab ruhám, égy telefonom és ahhoz egy töltő. Amik a bőröndömben voltak. – motyogtam halkan.

- Miért nincs? – meglepetten nézett rám.

- Kérdezd a legfiatalabbik bátyámat. – morogtam.

- Mit csinált? – a szemembe nézett.

- Mindenemet apró kis cafatokra vágott. A laptopomat pedig széttörte. – suttogtam. Jimin kisebb sokkot kapott, amit kihasználtam és kimentem a fiúmosdóból. Az igazgatói irodához siettem, mielőtt bekopogtam volna valaki hátrébb rántott. Ijedten néztem rá.

- Hát te? – kérdezte Suga.

- Hagyjatok már békén… Had intézzem el a dolgomat és had húzzak végre el innen jó messzire. – motyogtam.

- Mi van?! – szólalt meg hangosabban Hee.

- Ennyit kérek… Menjetek be a termeitekbe és hagyjatok békén. – motyogtam.

- Mi történt? – kérdezte Tae.

- Nem akarom még egyszer elmagyarázni. – motyogtam majd visszamentem az ajtóhoz és bekopogtam. A „Gyere!” jelzésre pedig bementem.

- Mina! Hát maga? – kérdezte Kim igazgatónő.

- Jó reggelt igazgatónő! – meghajoltam.

- Neked is. De miért nem az egyenruhádban vagy? – kérdezte.

- Ki szeretnék iratkozni az intézményből. – motyogtam mire kintről kiabáltak be.

- Igazgató nő! Ezt ne hagyja! – hallottam meg Sehun és Guk hangját.

- Mi ennek az oka? – figyelmen kívül hagyva testvérimet nézett rám miközben letettem az asztalára az egyenruhámat és a tankönyveimet.

- Családi ok… - motyogtam.

- Ugye tudod, hogy intézményünk legjobb tanulója vagy. Ha innen elmész meg fogod bánni. – mondta nyugodt hangnemmel.

- Most dolgoznom kell… - sóhajtottam.

- Ha vissza szeretnél jönni… Sok szeretettel várunk. – elém tolta a kiiratkozási papírt, amit azonnal aláírtam. – Köszönjük, hogy intézményünk tanulója voltál.

- Én köszönöm, hogy itt lehettem. Viszont látásra. – meghajoltam majd egy sóhaj kíséretével kimentem az ajtón, ahol a barátaim és a testvéreim vártak.

- Ugye nem tetted meg? – kérdezte Sehun.

- De… Megtettem… Aláírtam… - motyogtam majd a legfiatalabbik bátyám hangját hallottam meg.

- Mina! – lépett elém – Lenne egy meglepetésem számodra. – Ekkor a remény csillant meg a szememben. – Ebben az újságban bekarikáztam neked minden álláshirdetést. Remélem, többet elvállalsz egyszerre, hogy mielőbb tönkre tudjam tenni a többi cuccodat is. – vigyorgott, mire teljesen felment a pumpám.

- NEM! NEKEM KELLENE ELMENNEM, DOLGOZNI! NEM ÉN TETTEM TÖNKRE MINDENEMET! NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI ÖSSZETÖRTE A LEGJOBB BARÁTNŐM SZÍVÉT! NEM ÉN VAGYOK ÖNFEJŰ!  - keltem ki magamból idegesen mikor Sehun és Jimin lefogott.

- Jungkook, te most fáradj be a termedbe. Még mielőtt nagyobb bajod esik. – fenyítette meg Guk, Kook-ot. Kook bement a termébe és Guk felém fordult. – Menj, igyál egy kávét és nyugodj le. – megölelt és átadta a kocsi kulcsot.

- Köszönöm… És majd délután találkozunk mindenkivel. – próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem sikerült. – Jó tanulást. – motyogtam, majd megöleltem őket és kimentem az autóhoz. Beültem és a kézifék melletti kis tartóban kezdtem kutatni egy kis aprópénz után, hogy meg tudjak inni egy kis kávét egy kávézóban. Összeszedtem annyi pénzt, hogy elég legyen, majd beindítottam az autót és könnybe lábadt szemekkel hajtottam el az iskola területéről. Az utam egy közeli kávézóhoz vezetett, aminek a parkolójában beparkoltam és bementem az újsággal, amit Jungkook adott és leültem egy asztalhoz. Míg nem jött ki a pincér, addig némán könnyezve néztem az álláshirdetéseket, majd elővettem a telefonom, hogy felhívom őket mikor megérkezett a pincér. A könnyeimet villámgyorsasággal töröltem le, majd egy műmosolyt magamra erőltetve ránéztem.

- Jó reggelt, kisasszony. Mit hozhatok? - mosolygott.

- Ahm… - kerestem a hangszínem, amit nem találtam ezért megköszörültem a torkom - Egy kis csésze kávét szeretnék kérni. - erőltettem a mosolyt.

- Rendben. Máris hozom. - mosolygott, majd felhívtam egy álláshirdetőt. Aki rövid időn belül felvette a telefont.

„- Jó reggelt! Lee Min-Hi vagyok. Miben segíthetek? - szólalt meg egy aranyos női hang.

- Jó reggelt! Jeong Mina vagyok. Az álláshirdetésre szeretnék jelentkezni. - a remény égett bennem.

- Hány éves maga? Munkatapasztalata van? Hol dolgozott eddig? Érettségi? Szakma? - halmozott el a kérdéseivel.

- 17 éves vagyok. Eddig egy kis kávézóban dolgoztam, majd modellkedtem. A tanulmányaimat most fejeztem be. Érettségim és szakmám sincs. - motyogtam.

- Akkor, köszönjük szépen a jelentkezést. De nem ön az, akit mi keresünk. Viszont hallásra.” - mondta majd rám nyomta a telefont.

- Éjjen… - motyogtam magam elé mikor letették elém a kávém. Nagyon meglepődtem a kávé tetejére egy mosolygós smiley volt kávéporral rajzolva. - Köszönöm. - mosolyogtam a pincérre.

- Ugyan. - mosolygott majd elment. Felhívtam még 6 álláshirdetőt, de mind visszautasított. A remény meghalt bennem és már a sírógörcs kerülgetett, mikor megittam a kávémat. Úgy gondoltam, hogy mielőbb elmegyek a kávézóból, de ez nem sikerült. Vártam a pincért hogy fizetni tudjak, de amikor hozzám jött nem összeget mondott, hanem leült az asztalomhoz.

- Szia… Remélem nem zavarok. De már egy kis ideje figyellek és meg szeretném kérdezni, hogy minden rendben van? – kérdezte. Én egy kisebb sokkot kaptam, hogy valaki, akit nem ismerek, ennyire figyel a környezetére.

- Szia… Nem zavarsz. – megtaláltam a hangom így nem hallatszott az, hogy sírhatnékom van – Minden rendben van… - kihasználtam, hogy nem ismer ezért hazudtam.

- Ezt nem hiszem el… - elhallgatott egy pillanatra – Mennyire bunkó vagyok… Be sem mutatkoztam. – motyogta – Park ChanYeol vagyok. De hívj csak Yeol-nak. – mosolyogta.

- Jeong Mina vagyok. – kezet fogtunk – Tényleg minden rendben… - magamra erőltettem egy mosolyt.

- Vörösek a szemeid, és furcsa a hangod. – mondta a nyilvánvalót, mire csak sóhajtottam.

- Semmi nincs rendben… - suttogtam.

- Mi a baj? – barátságos hangnemmel kérdezte.

- Van egy barom bátyám, aki mindenemet tönkretette. Van 1 kis bőröndnyi ruhám egy telefonom és hozzá a töltő. – magyaráztam el röviden a problémámat. – Hogy a cuccaimat pótolni tudjam ma kiiratkoztam az iskolából, de nem alkalmaznak sehova… - motyogtam. Fura, hogy egy idegennel osztom meg ezeket.

- Értem, én annyit tudok segíteni neked, hogy beviszlek a főnökhöz. Úgyis pincéreket keres. – mosolygott. A remény újraéledt bennem.

- Megtennéd? – meglepetten néztem rá.

- Igen. Látom, hogy tényleg szükséged van erre a munkára. – mosolygott.

- Uram isten… El sem hiszem. – motyogtam ledöbbenve.

- Gyere, megmutatom, hogy hol van. – mosolygott majd felálltunk és egy kis folyosóra mentünk. A folyosó végén egy üveges ajtó volt, aminek az ajtaján az állt, hogy „Park Bon-Hwa irodája” ChanYeol bekopogott és bement.

- Mit szeretnél? – kérdezte a főnök.

- Jött egy lány, aki jelentkezik pincérnek. – mondta Yeol.

- Jöjjön be. – a főnök hangja barátságos volt. Yeol félre állt én pedig bementem.

- Jó napot. – meghajoltam – Jeong Mina vagyok. – mosolyogtam most már őszintén.

- Jó napot. Park Bon-Hwa vagyok. – mosolyogva kezet fogtunk. – Yeol, mehetsz. Köszönöm, hogy idevezetted. – mosolygott, majd az említett el is ment. Mi egy hosszú beszélgetésbe kezdtünk a munkáról. Bon-Hwa rendes embernek látszik, reménykedek, hogy sikerült elnyernem a bizalmát. – És mikor kezdenél? – mosolygott majd egy papírt nyomott az orrom alá.

- Akár holnap vagy ma. – mosolyogtam, belül ujjongtam.

- Írd alá és holnap kezdesz is. – mosolygott, majd amíg én aláírtam a szerződést, addig vett elő nekem dolgozói egyenruhát.

- Köszönöm. – mosolyogtam mikor átadta nekem.

- Holnap reggel 7-re gyere be. – mosolygott mikor felálltam.

- Itt leszek. – mosolyogva meghajoltam – Viszontlátásra. – mosolyogtam majd kimentem. Kinn Yeol-hoz mentem. – Tartozok neked.

- Miért? – kérdezte.

- Hogy munkát szereztél nekem. – mosolyogtam.

- Én nem szereztem neked munkát. Csak elvittelek a főnökhöz. – mosolygott.

- Nem baj… Nagyon hálás vagyok. És a kávém ára. – kifizettem neki az elfogyasztott kávém árát. – De ha nem haragszol… Elrepült az idő a bátyáim meg várnak. – mosolyogtam.

- Menjél csak. – mosolygott, mire meghajoltunk és elmentem. Az autóba beültem és az iskolához mentem a bátyáimért, akik pontosan akkor végeztek mikor én odaértem.

- Minden rendben, hugi? – ült be az autóba Guk.

- Minden a legnagyobb rendben. – mosolyogtam, mire Sehun is beült.

- Mi történt? – kérdezte Hunnie.

- Volt egy kedves fiú és segített állást szerezni. Nagyon rendes volt, tartozok neki egy tábla csokival. – mosolyogtam.

- Holnap viszel neki. – kuncogott Guk.

- Akkor minden rendben? – kérdezte a 2 fiú egyszerre.

- Minden a legnagyobb rendben. – mondtam a legőszintébb mosolyommal.