26. Fejezet Az első munkanap/Piszkos üzlet

 Mina Pov.:

Reggel nagyon korán keltem, mikor én elmentem a többiek még aludtak. Örömmel a szememben keltem fel, mert tudtam, hogy ami vár az már az ÉLET.  Ahol minden egyes won-ért meg kell dolgoznom, és ahol már nem csak vagyok, hanem cselekszek is, hogy a világ jobb legyen. A reggelem annyiból állt, hogy lezuhanyoztam, felöltöztem és egy halvány sminket feltettem magamra, ezek után benéztem Guk és Sehun szobájába, hogy jól vannak e, majd reggelit csináltam nekik. Írtam nekik egy levelet egy kis cetlire, amit a nappali asztalán hagytam:

„Srácok! A reggeliteket elkészítettem, a hűtőben van mindenkinek a szendvicse. Suliba ügyesek legyetek, ha van, kedvetek suli után ugorjatok be a ’’Seoul Coffee’’-ba, ha nem akkor jó szórakozást a délutánra… Este jövök… Puszi, Mina”

Ekkor eszembe jutott, hogy munka előtt még be kellene szaladnom a boltba egy csokiért. Ránéztem az órára és akkor láttam, hogy már 6:30 van. Gyorsan felvettem a cipőmet és a motor csomagtartójába betettem az egyenruhámat majd gyorsan el is hajtottam. A bolt után sietősen mentem az új munkahelyemre. 7:55-kor értem a parkolóba, mikor megláttam, hogy még mindenki kinn várakozik nyugodtan sóhajtottam fel, majd a motoromnak dőltem. ChanYeol-t még nem láttam, de gondoltam, hogy majd mindjárt megérkezik.

- Jó reggelt… - egy mély hang rántott vissza a valóságba, ami közvetlenül mögülem jött. Kicsit megijedtem, majd megfordultam és ChanYeol-t láttam meg.

- Neked is! – mosolyogtam majd elővettem a csokiját és átadtam neki.

- Köszönöm, de miért? – kérdezte mosolyogva.

- Tegnap megmondtam, hogy jövök egy csokival. Neked köszönhetem, hogy van állásom. – hálás mosoly húzódott az arcomra.

- Köszönöm… - mosolygott, ezzel elfogadta a csokit. – Bon-Hwa, majd bemutat, utána átöltözünk és kinyitunk. De menjünk, mert most kell bemenni. – mosolyogta. Ekkor kivettem a csomagtartóból a ruhám és bementünk. Kisebb gyomorgörccsel léptem be, mert ez egy új hely, új emberekkel.

- Srácok! – szólt a főnök – Be szeretném mutatni az új munkatársatokat, Jeong Mina-t. – mosolyogva mutatott rám mikor meghajoltam mosolyogva. – Azt szeretném, ha Yeol és Gina tanítaná be. – nézett a 2 említettre. – Jó munkát. – mosolygott majd elment az irodába. Mindenki bemutatkozott kedvesen és elmondták, hogy hány évesek. Mindenki 19 és 21 év között van, én pedig 17, itt is én vagyok a Maknae. Bementünk az öltözőbe, Gina megmutatta a szekrényem ahova betehetem a ruháimat és az egyenruhámat ott hagyhatom éjszakára. Mindenki gyorsan átöltözött és kimentünk a pulthoz, majd felkötöttük a kis kötényünket. Yeol nyitott ki, majd míg nem jöttek vendégek addig Gina és Yeol elmagyarázta nekem, hogy a pénztárgép, és a kávéautomata hogyan működik. Mindent felfogtam és megjegyeztem.

- Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj akár hozzám, akár Yeol-hoz. – mosolygott Gina.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

- Jön valaki. Odamegyünk ketten? – kérdezte Gina. Bólintottam majd odamentünk.

- Jó reggelt kívánok! Üdvözöljük a Seoul Coffee-ban! – mosolyogtunk egyszerre.

- Mit hozhatok? – mosolyogtam.

- Jó reggelt! Egy cappuccinot és egy croassant kérnék. – mosolygott rám.

- Rendben. Máris hozom. – mosolyogtam majd visszamentünk a pult mögé, Gina figyelmesen nézte, hogy hogyan csinálom a cappuccinot, majd mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nehezebb lesz a betanításod. – mosolygott, én is ezt tettem vele együtt, majd egy meleg croassant egy kistányérra tettem. – Az árát fogyasztás után szoktuk elkérni. – mosolygott, mire bólintottam, ezzel jelezve azt, hogy tudomásul vettem. A tányért és a kis csészét egy tálcára tettem, és azon vittem ki a vendégnek. Elé tettem a tányért és a tányér felé a csészét.

- Jó étvágyat. – mosolyogtam, majd visszamentem a pult mögé.

- Úgy érzem be is tanítottuk. – néz Gina-ra Yeol.

- Ügyesek voltunk. – mosolygott Gina, mire kuncogtam. – És persze te is ügyes voltál. – mosolygott rám majd megcsípte az arcom, mint ahogy régen a nagymamám.

- Unnie… - kuncogtam.

- Kis családi hangulatba téged is berántgatunk, nem lesz itt senki szomorú. – mosolygott rám Yeol. A mosolya őszinte volt és magabiztosságot sugárzott, a fehér fogai csillogtak. Mielőtt elmerültem volna benne elfordítottam a fejem.

- Sok nővérem és bátyám lett. – kuncogtam.

- Nekünk pedig még egy húgunk. – mosolyogtak egyszerre.

- Akkor most már megoldod ezeket a dolgokat egyedül is. Most már magadra hagylak. – mosolygott Gina.

- Rendben. – mosolyogtam, majd Gina el is tűnt.

- Ha bármi kérdésed van, megtalálsz. – mosolygott Yeol, majd az egyik éppen érkező vendéghez ment. Én nekem is mennem kellett egy másikhoz.

Jungkook Pov.:

Reggel én keltem a fiúk közül a legkorábban. Hamar el is készültem, mert úgy terveztem, hogy ismételten a motorral megyek az iskolába. De amikor kimentem a garázsba nem találtam azt.

- Mina… - morogtam magamnak, majd visszamentem a lakásba és egy papír cetli szúrta ki a szemem a nappaliban. A kezembe vettem és elolvastam, Mina írta és ebben a pillanatban egy ötletem is támadt. Elővettem a telefonomat, majd felhívtam Himchan-t.

„HC: Hello.

Én: Csumi, annyi kérdésem lenne, hogy el jönnél e értem?

HC: El. 10 perc és ott vagyok.

Én: Köszi. Akkor mindjárt találkozunk.”

Vigyorogtam majd letettem a telefonom és a húgom szobájába szaladtam.

- Milyen szép rendet csinált… - elégedetten nézek körbe a szobájában majd az íróasztalához léptem és kihúztam az egyik fiókot. Az üres volt ezért az alatta lévőt is kihúztam, amiben megtaláltam azt, amit kerestem – Jackpot! – vigyorogtam majd kivettem onnan és lapozgattam. Mina minden telefonszámot ebben tart, Elvigyorodtam, mikor megláttam azt a nevet, hogy Won JongJin. Emlékszem, hogy hugi azt mesélte, hogy követte és megcsókolta. Nem is tétlenkedtem, beütöttem a telefonomba a számát és felhívtam.

„WJ: Won JongJin, miben segíthetek?

Én: Szia. Jeong Mina bátyja vagyok. Zavarok? Esetleg tudunk beszélni?

WJ: Szia… Tudunk beszélni. – hallom a hangján, ahogy vigyorog velem együtt.

Én: Nem jönnél el a Seoul Art School-hoz? Személyesen jobb lenne.

WJ: De… Akkor el is indulok… Ott találkozunk. Szia”

Majd kinyomta a telefont, és dudaszót hallottam a ház elől. Lefutottam a lépcsőn, majd a hátamra vettem a táskám, kimentem és beültem Himchan autójába, aki azonnal elhajtott.

- Hello. – vigyorogtam és bekötöttem magam majd a cigi tartójába nyúltam. – Füves?

- Szia. – vigyorgott – Igen. Milyen lenne, ha nem az? – cinikusan kérdezte.

- Jól van, na… - rágyújtottam – Szükségem lenne most 3 tasaknyira vesztegetéshez. – beleszívtam a cigibe.

- Mit tervezel? – vigyorgott.

- Kirúgatom a húgom. – kifújtam a füstöt.

- Jól teszed. – kacagott gonoszan.

- Én is így érzem. – nevettem majd megérkeztünk az iskolához.

- Ott van benn a kesztyűtartóban. – mutatott rá majd ki is vettem onnan. Kiszálltunk az autóból és vártuk JongJin-t, aki 2 perccel később már előttem állt.

- Won JongJin. – nyújtotta a kezét kézfogásra.

- Jeon Jeong Guk. – vigyorogtam, majd kezet fogtunk.

- Mi volt ennyire sürgős? – kérdezte

- Nos… Lenne számodra egy ajánlatom. – szemeibe néztem.

- Mi lenne az? – kérdezte.

- Ezért a 3 tasakért cserébe, kirúgatod nekem Mina-t a Seoul Coffee-ból. – vigyorgok, mire elveszi tőlem a tasakokat, majd rám néz.

- Mire gondoltál? Hogyan? – kérdezte.

- Akaszd ki. Hozd ki a sodrából. – vigyorgok.

- Akkor majd telefonálok, ha eljöttem a kávézóból. – elégedetten mosolyog, majd beül az autójába és elhajt.

- Ez is megvan, még sincs este… - vigyorogva szívtam el a cigimet, majd bementem a terembe.

Mina Pov.:

Eddig csak rohantam, rendeléseket vettem fel, kivittem a rendelést és később pedig átvettem az árát.
A kasszába tettem be a pénzt, mikor valaki a pult túloldalán megállt előttem. Lassan felemeltem a fejem és megijedtem Yeol-tól.

- Bocsi, de az a fickó a 8-as asztalnál téged akar. - motyogja.

- Megyek… - teljesen értetlen arccal néztem magam elé, majd a 8-as asztalhoz, s ott egy mosolyt húztam a számra.

- Mit hoz… - lefagyott az arcomról a mosoly, mikor megláttam JongJin-t. -… hatok?

- Szia Mina… - rám vigyorgott.

- Mit hozhatok? - kérdeztem.

- Modellből, pincérnő? Nem rossz... - hangosabban mondta a kelleténél, ezért mindenki felénk fordult.

- Jó... Akkor felteszem a kérdést harmadjára is. Mit hozhatok? - higgadtan reagáltam le a helyzetet.

- Cica~ - vigyorgott még mindig, majd egy hirtelen mozdulattal maga elé rántott és hirtelen a szoknyám alá nyúlt.

- Engedj el… - folytak a könnyeim a megalázottságtól, miközben próbáltam kiszabadulni a karjai közül.

- Eszembe nem jutna… - suttogta mikor valaki kirántott a kezei közül. Homályosan láttam a könnyektől, de Yeol hangját tisztán hallottam.

- Uram, kérem, menjen el! - mutatott az ajtóra.

- Én csak a hölgytől rendeltem, mikor rám mászott. - kitisztult a látásom, miközben JongJin mondta az ő szemszögét.

- Mindent láttam. Nem kell hazudnia. - morogta, de még mindig az ajtóra mutatott.

- Ide sem jövök többet. - morogta JongJin, felállt és elment. A következő pillanatban valaki magához húzott. Felnéztem arra a valakire és Gina-t láttam meg.

- Jól vagy? - megfogta a vállaimat és a szemembe nézett.

- Jól vagyok… - hazudtam. Teljesen megaláztatva éreztem magam, szégyelltem magam. Nem tudtam hova tenni ezt, és ekkor kijött a főnök is az irodából.

- Yeol, Mina… Beszélni szeretnék veletek… - mondta majd hátra a férfi öltözőbe vitt minket. Remegő lábakkal fürkésztem a járólapot alattunk. - Mi történt? - felváltva nézett ránk.

- Egy vendég elkezdte fogdosni Mina-t. - állt a védelmemre Yeol.

- Mina? - a főnök szigorú nézett rám. - Az elejétől. - nyugodt hangja volt, majd a szemébe néztem.

- Éppen a készpénzt tettem a kasszába, mikor Yeol mondta nekem, hogy az úr a 8-as asztalnál engem akar. Én odamentem, majd megkérdeztem, hogy mit vihetek neki. Majd csak rám vigyorgott ezért újra megkérdeztem tőle. Majd az előző munkahelyemmel kapcsolatban kérdezett, nem válaszoltam, hanem ismét megkérdeztem, hogy mit vihetek. Annyit vettem észre hogy magához ránt és benyúl a szoknyám alá. Próbáltam eltolni magam tőle, de nem sikerült, majd Yeol rántott ki a karjai közül. – meséltem el a történteket.

- Rendben… - megértő hangnemmel mondta – Yeol, örülök, hogy illedelmesen elküldted. Mina, örülök, hogy higgadtan kezelted a dolgot. Mind a kettőtökre büszke vagyok. – mosolygott majd elment. Én csak bámultam magam elé.

- Biztosan jól vagy? – elém állt.

- Persze… Minden rendben. – rá mosolyogtam.

- Vedd ki a szüneted, szerintem jót tenne. – mosolyogta.

- Nem. Teljesen jól vagyok, majd kiveszem később. – mosolyogtam, mire ő meglepetten nézett rám.

- Jól van. Akkor menjünk ki. – mosolygott majd kimentünk. Ő egyből egy vendéghez ment én pedig a pult mögül néztem őt. „Magas, erős, aranyos, tisztelettudó, védelmező…” soroltam magamban a tulajdonságait mikor az egyik munkatársam hangja rántott vissza a valóságba.

- Jól vagy? – hallottam meg Gina hangját, majd ráemeltem a tekintetemet.

- Köszönöm jól. – mosolyogtam.

- Láttam, hogy a főnök fiát nézted. – mosolygott rám.

- Hogy kit? – értetlenül néztem rá.

- ChanYeol-t. – mondta ki a nevét, kitágult a szemem.

- A főnök fia? – suttogtam. Mire kuncogva bólintott.

- Olyan az arcod mintha szellemet láttál volna. – kuncogott.

- Nem is. – kuncogtam – De megyek, mert jött valaki. – mosolyogtam és kirántottam magamat a beszélgetés alól. Majd a vendéghez mentem.

JongJin Pov.:

Kiléptem a kávézóból majd az autómba ültem és felhívtam Jungkook-ot.

„JK: Mondd… Sikerült? – hirtelen szólalt meg.

Én: Sikerült volna, ha nem avatkozik bele valami barom. – morogtam.

JK: Miért nem tudsz elintézni valamit, ha megkérnek? Te is egy barom vagy! – kiabált a telefonba.

Én: Te ne kiabálj velem! Tudd, hogy kivel beszélsz! És tudd, hogy milyen hangnemmel!” – én is kiabáltam, majd rányomtam a telefont.

- Kis takony… Majd ő is megtudja, hogy kivel beszélt így. – morogtam magamnak, majd elhajtottam.

Jungkook Pov.:

Rám nyomta a telefont, mire földhöz vágtam azt.

- Mi a baj? – kérdezte Suho.

- Ha valakitől kérek valamit… Miért annyira kib@szottul nehéz teljesíteni? – morogtam.

- Vannak életképtelen emberek. – beleszívtunk a ciginkbe.

- De, hogy ennyire az legyen valaki… - morogva fújtam ki a füstöt, amitől megnyugodtam.

- Becsengettek… Menni kellene… - motyogott YoungJae.

- Menjünk. – motyogtam és elnyomtam a cigit és bementem a termembe.

„Mi a franc nehéz ebben? Mit nm lehet ezen megoldani? Miért kell ennyire balek emberekkel szóba állnom? Tényleg ennyire balek vagy csak megjátssza? Ahhoz képest, hogy mennyire gazdag, esze nincs… Esküszöm, kiakadok az ilyen emberektől! Hogy a francban maradt életben, ha ennyire életképtelen?”

Egész nap csak ezt morogtam magamban, nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Az egész világ felrobbanhatott volna, nem érdekelt volna.