26. Fejezet Az első munkanap/Piszkos üzlet

 Mina Pov.:

Reggel nagyon korán keltem, mikor én elmentem a többiek még aludtak. Örömmel a szememben keltem fel, mert tudtam, hogy ami vár az már az ÉLET.  Ahol minden egyes won-ért meg kell dolgoznom, és ahol már nem csak vagyok, hanem cselekszek is, hogy a világ jobb legyen. A reggelem annyiból állt, hogy lezuhanyoztam, felöltöztem és egy halvány sminket feltettem magamra, ezek után benéztem Guk és Sehun szobájába, hogy jól vannak e, majd reggelit csináltam nekik. Írtam nekik egy levelet egy kis cetlire, amit a nappali asztalán hagytam:

„Srácok! A reggeliteket elkészítettem, a hűtőben van mindenkinek a szendvicse. Suliba ügyesek legyetek, ha van, kedvetek suli után ugorjatok be a ’’Seoul Coffee’’-ba, ha nem akkor jó szórakozást a délutánra… Este jövök… Puszi, Mina”

Ekkor eszembe jutott, hogy munka előtt még be kellene szaladnom a boltba egy csokiért. Ránéztem az órára és akkor láttam, hogy már 6:30 van. Gyorsan felvettem a cipőmet és a motor csomagtartójába betettem az egyenruhámat majd gyorsan el is hajtottam. A bolt után sietősen mentem az új munkahelyemre. 7:55-kor értem a parkolóba, mikor megláttam, hogy még mindenki kinn várakozik nyugodtan sóhajtottam fel, majd a motoromnak dőltem. ChanYeol-t még nem láttam, de gondoltam, hogy majd mindjárt megérkezik.

- Jó reggelt… - egy mély hang rántott vissza a valóságba, ami közvetlenül mögülem jött. Kicsit megijedtem, majd megfordultam és ChanYeol-t láttam meg.

- Neked is! – mosolyogtam majd elővettem a csokiját és átadtam neki.

- Köszönöm, de miért? – kérdezte mosolyogva.

- Tegnap megmondtam, hogy jövök egy csokival. Neked köszönhetem, hogy van állásom. – hálás mosoly húzódott az arcomra.

- Köszönöm… - mosolygott, ezzel elfogadta a csokit. – Bon-Hwa, majd bemutat, utána átöltözünk és kinyitunk. De menjünk, mert most kell bemenni. – mosolyogta. Ekkor kivettem a csomagtartóból a ruhám és bementünk. Kisebb gyomorgörccsel léptem be, mert ez egy új hely, új emberekkel.

- Srácok! – szólt a főnök – Be szeretném mutatni az új munkatársatokat, Jeong Mina-t. – mosolyogva mutatott rám mikor meghajoltam mosolyogva. – Azt szeretném, ha Yeol és Gina tanítaná be. – nézett a 2 említettre. – Jó munkát. – mosolygott majd elment az irodába. Mindenki bemutatkozott kedvesen és elmondták, hogy hány évesek. Mindenki 19 és 21 év között van, én pedig 17, itt is én vagyok a Maknae. Bementünk az öltözőbe, Gina megmutatta a szekrényem ahova betehetem a ruháimat és az egyenruhámat ott hagyhatom éjszakára. Mindenki gyorsan átöltözött és kimentünk a pulthoz, majd felkötöttük a kis kötényünket. Yeol nyitott ki, majd míg nem jöttek vendégek addig Gina és Yeol elmagyarázta nekem, hogy a pénztárgép, és a kávéautomata hogyan működik. Mindent felfogtam és megjegyeztem.

- Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj akár hozzám, akár Yeol-hoz. – mosolygott Gina.

- Köszönöm. – mosolyogtam.

- Jön valaki. Odamegyünk ketten? – kérdezte Gina. Bólintottam majd odamentünk.

- Jó reggelt kívánok! Üdvözöljük a Seoul Coffee-ban! – mosolyogtunk egyszerre.

- Mit hozhatok? – mosolyogtam.

- Jó reggelt! Egy cappuccinot és egy croassant kérnék. – mosolygott rám.

- Rendben. Máris hozom. – mosolyogtam majd visszamentünk a pult mögé, Gina figyelmesen nézte, hogy hogyan csinálom a cappuccinot, majd mosolyogva nézett rám.

- Azt hittem nehezebb lesz a betanításod. – mosolygott, én is ezt tettem vele együtt, majd egy meleg croassant egy kistányérra tettem. – Az árát fogyasztás után szoktuk elkérni. – mosolygott, mire bólintottam, ezzel jelezve azt, hogy tudomásul vettem. A tányért és a kis csészét egy tálcára tettem, és azon vittem ki a vendégnek. Elé tettem a tányért és a tányér felé a csészét.

- Jó étvágyat. – mosolyogtam, majd visszamentem a pult mögé.

- Úgy érzem be is tanítottuk. – néz Gina-ra Yeol.

- Ügyesek voltunk. – mosolygott Gina, mire kuncogtam. – És persze te is ügyes voltál. – mosolygott rám majd megcsípte az arcom, mint ahogy régen a nagymamám.

- Unnie… - kuncogtam.

- Kis családi hangulatba téged is berántgatunk, nem lesz itt senki szomorú. – mosolygott rám Yeol. A mosolya őszinte volt és magabiztosságot sugárzott, a fehér fogai csillogtak. Mielőtt elmerültem volna benne elfordítottam a fejem.

- Sok nővérem és bátyám lett. – kuncogtam.

- Nekünk pedig még egy húgunk. – mosolyogtak egyszerre.

- Akkor most már megoldod ezeket a dolgokat egyedül is. Most már magadra hagylak. – mosolygott Gina.

- Rendben. – mosolyogtam, majd Gina el is tűnt.

- Ha bármi kérdésed van, megtalálsz. – mosolygott Yeol, majd az egyik éppen érkező vendéghez ment. Én nekem is mennem kellett egy másikhoz.

Jungkook Pov.:

Reggel én keltem a fiúk közül a legkorábban. Hamar el is készültem, mert úgy terveztem, hogy ismételten a motorral megyek az iskolába. De amikor kimentem a garázsba nem találtam azt.

- Mina… - morogtam magamnak, majd visszamentem a lakásba és egy papír cetli szúrta ki a szemem a nappaliban. A kezembe vettem és elolvastam, Mina írta és ebben a pillanatban egy ötletem is támadt. Elővettem a telefonomat, majd felhívtam Himchan-t.

„HC: Hello.

Én: Csumi, annyi kérdésem lenne, hogy el jönnél e értem?

HC: El. 10 perc és ott vagyok.

Én: Köszi. Akkor mindjárt találkozunk.”

Vigyorogtam majd letettem a telefonom és a húgom szobájába szaladtam.

- Milyen szép rendet csinált… - elégedetten nézek körbe a szobájában majd az íróasztalához léptem és kihúztam az egyik fiókot. Az üres volt ezért az alatta lévőt is kihúztam, amiben megtaláltam azt, amit kerestem – Jackpot! – vigyorogtam majd kivettem onnan és lapozgattam. Mina minden telefonszámot ebben tart, Elvigyorodtam, mikor megláttam azt a nevet, hogy Won JongJin. Emlékszem, hogy hugi azt mesélte, hogy követte és megcsókolta. Nem is tétlenkedtem, beütöttem a telefonomba a számát és felhívtam.

„WJ: Won JongJin, miben segíthetek?

Én: Szia. Jeong Mina bátyja vagyok. Zavarok? Esetleg tudunk beszélni?

WJ: Szia… Tudunk beszélni. – hallom a hangján, ahogy vigyorog velem együtt.

Én: Nem jönnél el a Seoul Art School-hoz? Személyesen jobb lenne.

WJ: De… Akkor el is indulok… Ott találkozunk. Szia”

Majd kinyomta a telefont, és dudaszót hallottam a ház elől. Lefutottam a lépcsőn, majd a hátamra vettem a táskám, kimentem és beültem Himchan autójába, aki azonnal elhajtott.

- Hello. – vigyorogtam és bekötöttem magam majd a cigi tartójába nyúltam. – Füves?

- Szia. – vigyorgott – Igen. Milyen lenne, ha nem az? – cinikusan kérdezte.

- Jól van, na… - rágyújtottam – Szükségem lenne most 3 tasaknyira vesztegetéshez. – beleszívtam a cigibe.

- Mit tervezel? – vigyorgott.

- Kirúgatom a húgom. – kifújtam a füstöt.

- Jól teszed. – kacagott gonoszan.

- Én is így érzem. – nevettem majd megérkeztünk az iskolához.

- Ott van benn a kesztyűtartóban. – mutatott rá majd ki is vettem onnan. Kiszálltunk az autóból és vártuk JongJin-t, aki 2 perccel később már előttem állt.

- Won JongJin. – nyújtotta a kezét kézfogásra.

- Jeon Jeong Guk. – vigyorogtam, majd kezet fogtunk.

- Mi volt ennyire sürgős? – kérdezte

- Nos… Lenne számodra egy ajánlatom. – szemeibe néztem.

- Mi lenne az? – kérdezte.

- Ezért a 3 tasakért cserébe, kirúgatod nekem Mina-t a Seoul Coffee-ból. – vigyorgok, mire elveszi tőlem a tasakokat, majd rám néz.

- Mire gondoltál? Hogyan? – kérdezte.

- Akaszd ki. Hozd ki a sodrából. – vigyorgok.

- Akkor majd telefonálok, ha eljöttem a kávézóból. – elégedetten mosolyog, majd beül az autójába és elhajt.

- Ez is megvan, még sincs este… - vigyorogva szívtam el a cigimet, majd bementem a terembe.

Mina Pov.:

Eddig csak rohantam, rendeléseket vettem fel, kivittem a rendelést és később pedig átvettem az árát.
A kasszába tettem be a pénzt, mikor valaki a pult túloldalán megállt előttem. Lassan felemeltem a fejem és megijedtem Yeol-tól.

- Bocsi, de az a fickó a 8-as asztalnál téged akar. - motyogja.

- Megyek… - teljesen értetlen arccal néztem magam elé, majd a 8-as asztalhoz, s ott egy mosolyt húztam a számra.

- Mit hoz… - lefagyott az arcomról a mosoly, mikor megláttam JongJin-t. -… hatok?

- Szia Mina… - rám vigyorgott.

- Mit hozhatok? - kérdeztem.

- Modellből, pincérnő? Nem rossz... - hangosabban mondta a kelleténél, ezért mindenki felénk fordult.

- Jó... Akkor felteszem a kérdést harmadjára is. Mit hozhatok? - higgadtan reagáltam le a helyzetet.

- Cica~ - vigyorgott még mindig, majd egy hirtelen mozdulattal maga elé rántott és hirtelen a szoknyám alá nyúlt.

- Engedj el… - folytak a könnyeim a megalázottságtól, miközben próbáltam kiszabadulni a karjai közül.

- Eszembe nem jutna… - suttogta mikor valaki kirántott a kezei közül. Homályosan láttam a könnyektől, de Yeol hangját tisztán hallottam.

- Uram, kérem, menjen el! - mutatott az ajtóra.

- Én csak a hölgytől rendeltem, mikor rám mászott. - kitisztult a látásom, miközben JongJin mondta az ő szemszögét.

- Mindent láttam. Nem kell hazudnia. - morogta, de még mindig az ajtóra mutatott.

- Ide sem jövök többet. - morogta JongJin, felállt és elment. A következő pillanatban valaki magához húzott. Felnéztem arra a valakire és Gina-t láttam meg.

- Jól vagy? - megfogta a vállaimat és a szemembe nézett.

- Jól vagyok… - hazudtam. Teljesen megaláztatva éreztem magam, szégyelltem magam. Nem tudtam hova tenni ezt, és ekkor kijött a főnök is az irodából.

- Yeol, Mina… Beszélni szeretnék veletek… - mondta majd hátra a férfi öltözőbe vitt minket. Remegő lábakkal fürkésztem a járólapot alattunk. - Mi történt? - felváltva nézett ránk.

- Egy vendég elkezdte fogdosni Mina-t. - állt a védelmemre Yeol.

- Mina? - a főnök szigorú nézett rám. - Az elejétől. - nyugodt hangja volt, majd a szemébe néztem.

- Éppen a készpénzt tettem a kasszába, mikor Yeol mondta nekem, hogy az úr a 8-as asztalnál engem akar. Én odamentem, majd megkérdeztem, hogy mit vihetek neki. Majd csak rám vigyorgott ezért újra megkérdeztem tőle. Majd az előző munkahelyemmel kapcsolatban kérdezett, nem válaszoltam, hanem ismét megkérdeztem, hogy mit vihetek. Annyit vettem észre hogy magához ránt és benyúl a szoknyám alá. Próbáltam eltolni magam tőle, de nem sikerült, majd Yeol rántott ki a karjai közül. – meséltem el a történteket.

- Rendben… - megértő hangnemmel mondta – Yeol, örülök, hogy illedelmesen elküldted. Mina, örülök, hogy higgadtan kezelted a dolgot. Mind a kettőtökre büszke vagyok. – mosolygott majd elment. Én csak bámultam magam elé.

- Biztosan jól vagy? – elém állt.

- Persze… Minden rendben. – rá mosolyogtam.

- Vedd ki a szüneted, szerintem jót tenne. – mosolyogta.

- Nem. Teljesen jól vagyok, majd kiveszem később. – mosolyogtam, mire ő meglepetten nézett rám.

- Jól van. Akkor menjünk ki. – mosolygott majd kimentünk. Ő egyből egy vendéghez ment én pedig a pult mögül néztem őt. „Magas, erős, aranyos, tisztelettudó, védelmező…” soroltam magamban a tulajdonságait mikor az egyik munkatársam hangja rántott vissza a valóságba.

- Jól vagy? – hallottam meg Gina hangját, majd ráemeltem a tekintetemet.

- Köszönöm jól. – mosolyogtam.

- Láttam, hogy a főnök fiát nézted. – mosolygott rám.

- Hogy kit? – értetlenül néztem rá.

- ChanYeol-t. – mondta ki a nevét, kitágult a szemem.

- A főnök fia? – suttogtam. Mire kuncogva bólintott.

- Olyan az arcod mintha szellemet láttál volna. – kuncogott.

- Nem is. – kuncogtam – De megyek, mert jött valaki. – mosolyogtam és kirántottam magamat a beszélgetés alól. Majd a vendéghez mentem.

JongJin Pov.:

Kiléptem a kávézóból majd az autómba ültem és felhívtam Jungkook-ot.

„JK: Mondd… Sikerült? – hirtelen szólalt meg.

Én: Sikerült volna, ha nem avatkozik bele valami barom. – morogtam.

JK: Miért nem tudsz elintézni valamit, ha megkérnek? Te is egy barom vagy! – kiabált a telefonba.

Én: Te ne kiabálj velem! Tudd, hogy kivel beszélsz! És tudd, hogy milyen hangnemmel!” – én is kiabáltam, majd rányomtam a telefont.

- Kis takony… Majd ő is megtudja, hogy kivel beszélt így. – morogtam magamnak, majd elhajtottam.

Jungkook Pov.:

Rám nyomta a telefont, mire földhöz vágtam azt.

- Mi a baj? – kérdezte Suho.

- Ha valakitől kérek valamit… Miért annyira kib@szottul nehéz teljesíteni? – morogtam.

- Vannak életképtelen emberek. – beleszívtunk a ciginkbe.

- De, hogy ennyire az legyen valaki… - morogva fújtam ki a füstöt, amitől megnyugodtam.

- Becsengettek… Menni kellene… - motyogott YoungJae.

- Menjünk. – motyogtam és elnyomtam a cigit és bementem a termembe.

„Mi a franc nehéz ebben? Mit nm lehet ezen megoldani? Miért kell ennyire balek emberekkel szóba állnom? Tényleg ennyire balek vagy csak megjátssza? Ahhoz képest, hogy mennyire gazdag, esze nincs… Esküszöm, kiakadok az ilyen emberektől! Hogy a francban maradt életben, ha ennyire életképtelen?”

Egész nap csak ezt morogtam magamban, nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Az egész világ felrobbanhatott volna, nem érdekelt volna.

25. Fejezet Álláskeresés

Mina Pov.:

Az éjjelem szörnyű volt, soha nem aludtam még ennyire kényelmetlenül. Reggel Sehun ébresztett a nyugtató hangjával, nem tudom miért, de a hangjában van valami, ami képes megnyugtatni az esetek 90%-ában.

- Mina, jó reggelt! – megsimogatta az arcom – Indulni kellene a suliba…

- Mindjárt elkészülök, és a motorral megyek… - motyogtam álmosan.

- Jungkook már elvitte… - halkan válaszolt.

- Hogy mi?! – pattantam fel a földről – Ha jól tudom az az én motorom! Ha azzal is csinál valamit, akkor garantálom, hogy meg fog halni! – akadtam ki.

- Igazad van, a te motorod. De most nem fog tenni vele semmit. – próbált nyugtatni, de nem sikerült neki. Ez az esetek 10%-ába tartozik, ami évente 1-szer maximum 2-szer fordul elő.

- És ezt honnan veszed? – kérdeztem – Hol a bőröndöm? – motyogtam és kerestem.

- Szerintem még az autóban. – suttogott, mintha valami rosszat tett volna. Én csak sóhajtottam és lefutottam a garázsba. Az autó csomagtartójából kiszedtem a pakkomat és bementem a házba, majd fel a szobámba. – De, Mina… Az egyenruhád kell felvenned… - motyogott.

- Sehun, megkérlek nagyon szépen, hogy menj ki a szobámból. El szeretnék készülni. – motyogtam, mire Sehun kiment a szobámból én pedig elővettem egy fehér pólót egy hozzá illő nadrággal, egy pár fekete zoknival és 1 pár fekete cipőt. Ezeket felvettem és a fürdőszobába mentem, és ruhatartó tasakba tettem az egyenruhámat.

„Nos, többet már nem kell ezt hordanom. Emlékszem, hogy mennyire gyűlöltem és Sehun hányszor kényszerítette rám. – ettől a gondolattól halványan elmosolyodtam – Egy 17 éves lány vagyok, akinek se érettségije, se szakmája nincs. Nem ez volt az álmom, de az életben mindig vannak akadályok, amikkel szembe kell nézni. Én most úgy nézek evvel szembe, hogy éjt nappallá téve fogok dolgozni…”

Ezektől a gondolatoktól sírhatnékom támadt. A már így is piros szemem, vérvörösre színeződött, soha az életben nem voltam ennyire letörve, mint most.
Az egyenruhával együtt bementem a szobámba és az összes tankönyvemet betettem a táskámba, és azt a hátamra tettem. Ezek után kimentem a szobámból, s becsuktam az ajtót.

- Mehetünk? – kiabáltam.

- Rád várunk! – kiáltott vissza Guk, majd lementem a lépcsőn.

- Én kész vagyok. – motyogtam és kimentem a garázsba. Bepakoltam a cuccaim a csomagtartóba, majd beültem a volán mögé mikor a bátyáim kijöttek a lakásból. – Üljetek be… Mielőbb… - motyogtam majd beültek, s elindultunk.

Jungkook Pov.:

Reggel boldogan keltem, boldogan néztem meg a húgom, ahogyan kissírt szemmel aludt. Boldog voltam, hogy mindezt én értem el. Ez jobb, mint a drog, ha nap, mint nap ezt megtehetném talán még le is szoknék.
Gyorsan felvettem az egyenruhát és azon gondolkoztam, hogy még jobban kiakasszam e.

- Elvigyem a motorját? – szemeztem a motor kulcsával. – Még jó, hogy elviszem… - gonosz mosoly ült az arcomra majd kimentem és felültem a motorra. Beindítottam azt, majd elmentem otthonról, nagyon rövid idő alatt az iskolához értem ahol már várt Himchan, Suho és YoungJae. Leszálltam a motorról és vigyorogva mentem hozzájuk.

- Reggelt… - motyogtak egyszerre.

- Nektek is. – vigyorogtam.

- Mi ez az önelégült vigyor? – kérdezte Suho.

- A tegnapi és a mai életem legjobb napjai. – mondtam vigyorogva.

- Mi történt? – kérdezte Himchan.

- A húgomat teljesen kicsináltam idegileg. – gonoszan kacagtam.

- Ügyes vagy. Mit tettél ellene? – nevetett velem YoungJae.

- Cafatokra vágtam az összes ruháját, a laptop-töltőjét is elvágtam és a laptopját széttörtem. – mosolyogtam – most állást keres.

- Tudod, hogy hogyan tudnád jobban kiakasztani? – sunyi mosolyra húzódott Himchan szája.

- Kíváncsi vagyok. – a szemeibe néztem.

- Szerezzünk egy újságot és karikázd be neki az álláshirdetéseket. – mondta és adott egy piros tollat, amivel ki tudom jelölni az állásokat.

- Kinél van újság? – kérdeztem nagy vigyorral az arcomon.

- Ricky-nél a 10. c-ben – mondta YoungJae s elindultunk Ricky felé. Mivel nagyjából már csak a bátyámék és a húg
Mikor a 10. c-be értünk Ricky-t kerestem.

- Ricky! – szólítottam meg mikor felállt és közelebb lépett hozzám.

 - Mit szeretnél, Jungkook? – kérdezte.

- Az újságodat. – motyogtam.

- Minek az neked? – kérdezett vissza, ami nekem nem igazán tetszet.

- Hozd már ide! – kiabáltam s megijedt, majd idehozta nekem. – Kösz… - vigyorogtam majd bementünk az én osztálytermembe és elkezdtük a hirdetéseket nézegetni. – Nem mondhatja azt, hogy nem segítek. – nevettem.

Mina Pov.:

- Egy kérdés… - nézett rám Guk – Miért nem az egyenruhában vagy? – kérdezte miközben kiszálltunk az autóból.

- Mert kiiratkozok az iskolából. – morogtam, miközben a csomagtartóhoz léptem.

- Mit csinálsz?! – szólalt meg hangosabban Sehun.

- Halkabban kérlek… - csitítottam. – Kiiratkozok, hogy dolgozhassak, és mindenemet újra megvegyem. – motyogtam, és ezzel egyidőben kivettem a csomagtartóból a cuccaimat.

- Ne csináld! Hugi… - könyörgő szemekkel nézett rám Guk.

- Megvesszük neked… - győzködött Sehun.

- Sehun, Guk, nem… Elhatároztam magam. – motyogtam és elindultam az iskola felé. Furcsa volt minden, senki nem állt az udvaron, nem hallottam a diákok nyüzsgését, de amikor bementem az aulába és hallottam a lépcső irányából azt a bizonyos nyüzsgést. Ám amikor felmentem a lépcsőn mindenki elhallgatott, minden tekintet rám szegeződött, én pedig lámpalázasan, és lassan indultam el a folyosó végén lévő igazgatói irodáig. Néhány beszólást is hallottam
Például:

„A mintadiák rossz útra lépett?” vagy „Mi az, hogy nem veszi fel az egyenruhát?” és a legmeglepőbb Jongin-tól érkezett „Na, Cica! Irány az igazgatói iroda!”

Ebben a pillanatban mikor az utolsó mondat is elhangzott valaki megfogta a felkarom és berántott a fiú mosdóba, megijedtem nagyon is, de amikor megláttam, hogy ki rántott be, megnyugodtam.

- Mit csinálsz?! Elárulnád?! – vont kérdőre Jimin.

- Megyek kitölteni a kiiratkozási lapomat. – motyogtam.

- Hogy mit?! – elképedt – Eszedbe ne jusson! Bemész oda, és szépen felveszed az egyenruhádat. – az egyik toalett fülkére mutatott.

- Jimin! Nincs más választásom! Semmim nincs csupán 3 darab ruhám, égy telefonom és ahhoz egy töltő. Amik a bőröndömben voltak. – motyogtam halkan.

- Miért nincs? – meglepetten nézett rám.

- Kérdezd a legfiatalabbik bátyámat. – morogtam.

- Mit csinált? – a szemembe nézett.

- Mindenemet apró kis cafatokra vágott. A laptopomat pedig széttörte. – suttogtam. Jimin kisebb sokkot kapott, amit kihasználtam és kimentem a fiúmosdóból. Az igazgatói irodához siettem, mielőtt bekopogtam volna valaki hátrébb rántott. Ijedten néztem rá.

- Hát te? – kérdezte Suga.

- Hagyjatok már békén… Had intézzem el a dolgomat és had húzzak végre el innen jó messzire. – motyogtam.

- Mi van?! – szólalt meg hangosabban Hee.

- Ennyit kérek… Menjetek be a termeitekbe és hagyjatok békén. – motyogtam.

- Mi történt? – kérdezte Tae.

- Nem akarom még egyszer elmagyarázni. – motyogtam majd visszamentem az ajtóhoz és bekopogtam. A „Gyere!” jelzésre pedig bementem.

- Mina! Hát maga? – kérdezte Kim igazgatónő.

- Jó reggelt igazgatónő! – meghajoltam.

- Neked is. De miért nem az egyenruhádban vagy? – kérdezte.

- Ki szeretnék iratkozni az intézményből. – motyogtam mire kintről kiabáltak be.

- Igazgató nő! Ezt ne hagyja! – hallottam meg Sehun és Guk hangját.

- Mi ennek az oka? – figyelmen kívül hagyva testvérimet nézett rám miközben letettem az asztalára az egyenruhámat és a tankönyveimet.

- Családi ok… - motyogtam.

- Ugye tudod, hogy intézményünk legjobb tanulója vagy. Ha innen elmész meg fogod bánni. – mondta nyugodt hangnemmel.

- Most dolgoznom kell… - sóhajtottam.

- Ha vissza szeretnél jönni… Sok szeretettel várunk. – elém tolta a kiiratkozási papírt, amit azonnal aláírtam. – Köszönjük, hogy intézményünk tanulója voltál.

- Én köszönöm, hogy itt lehettem. Viszont látásra. – meghajoltam majd egy sóhaj kíséretével kimentem az ajtón, ahol a barátaim és a testvéreim vártak.

- Ugye nem tetted meg? – kérdezte Sehun.

- De… Megtettem… Aláírtam… - motyogtam majd a legfiatalabbik bátyám hangját hallottam meg.

- Mina! – lépett elém – Lenne egy meglepetésem számodra. – Ekkor a remény csillant meg a szememben. – Ebben az újságban bekarikáztam neked minden álláshirdetést. Remélem, többet elvállalsz egyszerre, hogy mielőbb tönkre tudjam tenni a többi cuccodat is. – vigyorgott, mire teljesen felment a pumpám.

- NEM! NEKEM KELLENE ELMENNEM, DOLGOZNI! NEM ÉN TETTEM TÖNKRE MINDENEMET! NEM ÉN VOLTAM AZ, AKI ÖSSZETÖRTE A LEGJOBB BARÁTNŐM SZÍVÉT! NEM ÉN VAGYOK ÖNFEJŰ!  - keltem ki magamból idegesen mikor Sehun és Jimin lefogott.

- Jungkook, te most fáradj be a termedbe. Még mielőtt nagyobb bajod esik. – fenyítette meg Guk, Kook-ot. Kook bement a termébe és Guk felém fordult. – Menj, igyál egy kávét és nyugodj le. – megölelt és átadta a kocsi kulcsot.

- Köszönöm… És majd délután találkozunk mindenkivel. – próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt, de nem sikerült. – Jó tanulást. – motyogtam, majd megöleltem őket és kimentem az autóhoz. Beültem és a kézifék melletti kis tartóban kezdtem kutatni egy kis aprópénz után, hogy meg tudjak inni egy kis kávét egy kávézóban. Összeszedtem annyi pénzt, hogy elég legyen, majd beindítottam az autót és könnybe lábadt szemekkel hajtottam el az iskola területéről. Az utam egy közeli kávézóhoz vezetett, aminek a parkolójában beparkoltam és bementem az újsággal, amit Jungkook adott és leültem egy asztalhoz. Míg nem jött ki a pincér, addig némán könnyezve néztem az álláshirdetéseket, majd elővettem a telefonom, hogy felhívom őket mikor megérkezett a pincér. A könnyeimet villámgyorsasággal töröltem le, majd egy műmosolyt magamra erőltetve ránéztem.

- Jó reggelt, kisasszony. Mit hozhatok? - mosolygott.

- Ahm… - kerestem a hangszínem, amit nem találtam ezért megköszörültem a torkom - Egy kis csésze kávét szeretnék kérni. - erőltettem a mosolyt.

- Rendben. Máris hozom. - mosolygott, majd felhívtam egy álláshirdetőt. Aki rövid időn belül felvette a telefont.

„- Jó reggelt! Lee Min-Hi vagyok. Miben segíthetek? - szólalt meg egy aranyos női hang.

- Jó reggelt! Jeong Mina vagyok. Az álláshirdetésre szeretnék jelentkezni. - a remény égett bennem.

- Hány éves maga? Munkatapasztalata van? Hol dolgozott eddig? Érettségi? Szakma? - halmozott el a kérdéseivel.

- 17 éves vagyok. Eddig egy kis kávézóban dolgoztam, majd modellkedtem. A tanulmányaimat most fejeztem be. Érettségim és szakmám sincs. - motyogtam.

- Akkor, köszönjük szépen a jelentkezést. De nem ön az, akit mi keresünk. Viszont hallásra.” - mondta majd rám nyomta a telefont.

- Éjjen… - motyogtam magam elé mikor letették elém a kávém. Nagyon meglepődtem a kávé tetejére egy mosolygós smiley volt kávéporral rajzolva. - Köszönöm. - mosolyogtam a pincérre.

- Ugyan. - mosolygott majd elment. Felhívtam még 6 álláshirdetőt, de mind visszautasított. A remény meghalt bennem és már a sírógörcs kerülgetett, mikor megittam a kávémat. Úgy gondoltam, hogy mielőbb elmegyek a kávézóból, de ez nem sikerült. Vártam a pincért hogy fizetni tudjak, de amikor hozzám jött nem összeget mondott, hanem leült az asztalomhoz.

- Szia… Remélem nem zavarok. De már egy kis ideje figyellek és meg szeretném kérdezni, hogy minden rendben van? – kérdezte. Én egy kisebb sokkot kaptam, hogy valaki, akit nem ismerek, ennyire figyel a környezetére.

- Szia… Nem zavarsz. – megtaláltam a hangom így nem hallatszott az, hogy sírhatnékom van – Minden rendben van… - kihasználtam, hogy nem ismer ezért hazudtam.

- Ezt nem hiszem el… - elhallgatott egy pillanatra – Mennyire bunkó vagyok… Be sem mutatkoztam. – motyogta – Park ChanYeol vagyok. De hívj csak Yeol-nak. – mosolyogta.

- Jeong Mina vagyok. – kezet fogtunk – Tényleg minden rendben… - magamra erőltettem egy mosolyt.

- Vörösek a szemeid, és furcsa a hangod. – mondta a nyilvánvalót, mire csak sóhajtottam.

- Semmi nincs rendben… - suttogtam.

- Mi a baj? – barátságos hangnemmel kérdezte.

- Van egy barom bátyám, aki mindenemet tönkretette. Van 1 kis bőröndnyi ruhám egy telefonom és hozzá a töltő. – magyaráztam el röviden a problémámat. – Hogy a cuccaimat pótolni tudjam ma kiiratkoztam az iskolából, de nem alkalmaznak sehova… - motyogtam. Fura, hogy egy idegennel osztom meg ezeket.

- Értem, én annyit tudok segíteni neked, hogy beviszlek a főnökhöz. Úgyis pincéreket keres. – mosolygott. A remény újraéledt bennem.

- Megtennéd? – meglepetten néztem rá.

- Igen. Látom, hogy tényleg szükséged van erre a munkára. – mosolygott.

- Uram isten… El sem hiszem. – motyogtam ledöbbenve.

- Gyere, megmutatom, hogy hol van. – mosolygott majd felálltunk és egy kis folyosóra mentünk. A folyosó végén egy üveges ajtó volt, aminek az ajtaján az állt, hogy „Park Bon-Hwa irodája” ChanYeol bekopogott és bement.

- Mit szeretnél? – kérdezte a főnök.

- Jött egy lány, aki jelentkezik pincérnek. – mondta Yeol.

- Jöjjön be. – a főnök hangja barátságos volt. Yeol félre állt én pedig bementem.

- Jó napot. – meghajoltam – Jeong Mina vagyok. – mosolyogtam most már őszintén.

- Jó napot. Park Bon-Hwa vagyok. – mosolyogva kezet fogtunk. – Yeol, mehetsz. Köszönöm, hogy idevezetted. – mosolygott, majd az említett el is ment. Mi egy hosszú beszélgetésbe kezdtünk a munkáról. Bon-Hwa rendes embernek látszik, reménykedek, hogy sikerült elnyernem a bizalmát. – És mikor kezdenél? – mosolygott majd egy papírt nyomott az orrom alá.

- Akár holnap vagy ma. – mosolyogtam, belül ujjongtam.

- Írd alá és holnap kezdesz is. – mosolygott, majd amíg én aláírtam a szerződést, addig vett elő nekem dolgozói egyenruhát.

- Köszönöm. – mosolyogtam mikor átadta nekem.

- Holnap reggel 7-re gyere be. – mosolygott mikor felálltam.

- Itt leszek. – mosolyogva meghajoltam – Viszontlátásra. – mosolyogtam majd kimentem. Kinn Yeol-hoz mentem. – Tartozok neked.

- Miért? – kérdezte.

- Hogy munkát szereztél nekem. – mosolyogtam.

- Én nem szereztem neked munkát. Csak elvittelek a főnökhöz. – mosolygott.

- Nem baj… Nagyon hálás vagyok. És a kávém ára. – kifizettem neki az elfogyasztott kávém árát. – De ha nem haragszol… Elrepült az idő a bátyáim meg várnak. – mosolyogtam.

- Menjél csak. – mosolygott, mire meghajoltunk és elmentem. Az autóba beültem és az iskolához mentem a bátyáimért, akik pontosan akkor végeztek mikor én odaértem.

- Minden rendben, hugi? – ült be az autóba Guk.

- Minden a legnagyobb rendben. – mosolyogtam, mire Sehun is beült.

- Mi történt? – kérdezte Hunnie.

- Volt egy kedves fiú és segített állást szerezni. Nagyon rendes volt, tartozok neki egy tábla csokival. – mosolyogtam.

- Holnap viszel neki. – kuncogott Guk.

- Akkor minden rendben? – kérdezte a 2 fiú egyszerre.

- Minden a legnagyobb rendben. – mondtam a legőszintébb mosolyommal.

24. Fejezet Csalódások sorozata

Mina Pov.:

Jimin-nel a Starbucks-ba tartottunk édesapámhoz, aki már ott várt minket. Vegyes érzelmekkel, ugyanis ez a „Beszélni szeretnék veletek…” nem mindig hoz szerencsét, de persze a remény hal meg utoljára, ezért az utolsó utáni pillanatig abban reménykedtem, hogy semmi rossz hírt nem hallok. De persze csalódnom kellett.
Mikor a kávézóba értünk Jimin-nel, apukámat kerestem, aki egy ablak melletti asztalnál várt minket. Odamentünk hozzá és leültünk mellé.

- Sziasztok. – mosolygott apu.

- Szia, apu. – mosolyogtam, mire Jimin-nel kezet fogtak.

- Beszélni szeretnék veletek… - motyogott, majd mély levegőt vett. Ez már rossz jel volt számomra.

- Miről? – tettem fel óvatosan a kérdést.

- Azt szeretném, ha hazamennétek. – egyszerű, kifejezéstelen hangnemmel jelentette ki. A mosoly lefagyott az arcomról és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem kellett volna idejönni.

- H-hogy mi? – magamra erőltettem egy kisebb mosolyt és visszakérdeztem, hátha rosszul hallok.

- Haza kell mennetek. Hae-Won kiakadt, hogy idejöttetek… - folytatta volna, de félbeszakítottam.

- Most megint azt játsszuk, amit évekkel ezelőtt?! Megint az ő pártján vagy? A lányod mar egy picit sem számít? Végül is nem te élted át azt, amit Guk, Sehun, Kook és Én… Akkor sem álltál ki egyikünkért sem! A kapcsolatod fontosabb volt, mint a gyerekeid! Ezért vagyunk ott ahol… Mi négyen fenn a fővárosban, Ti pedig itt lenn. Nem is baj. Én jól megvagyok és a többiek is… - akadtam ki majd felálltam. Apa már meg sem tudott szólalni, amire csak legyintettem és kimentem az autóba. Jimin-t a volán mögött vártam, Ő is alig 2 perc múlva beült az autóba, ahol én a könnyeimmel küszködtem.

- Nyugodj meg kérlek… - megfogta a kezem és a szemeimbe nézett.

- Menjünk haza… Úgyis minden össze van pakolva, csak a hotelból kell lehozni a bőröndöket. – mondtam elcsukló hanggal.

- Ahogy akarod… - mosolygott rám bíztatóan, majd beindítottam az autót és a hotelbe mentünk. Gyorsan lehordtuk a bőröndjeinket és kijelentkeztünk a hotelből, majd elhajtottunk onnan.

Hee Pov.:

Az iskola után a testvérimmel a kosárlabda pályán játszunk. Én és Taehyung vagyunk egy csapatban Suga ellen.

- Kezdem azt hinni, hogy Suga-val kosarazni tilos. – kacagtam mikor bedobta a 10. kosarat.

- Én profi vagyok… – ego-skodott mire vállon csaptam óvatosan, és Tae elvette tőle a labdát.

- Ezt így kell csinálni. – kacagtam majd Tae átpasszolta a labdát nekem, én pedig kosárra dobtam és csont nélkül bement.

- Ügyi vagy hugica. – borzolta meg a hajam Tae.

- Na, ezért még kapsz… - kuncogtam, majd Suga-ra néztem, aki sápadt volt. – Mi a baj Bro?

- Mi lenne, ha hazamennénk? – kérdezte Tae ugyan olyan sápadt arccal mikor már inkább körbenéztem, és én is lesápadtam.

- A-az ott K-Kookie? – remegő hanggal kérdeztem.

- Attól tartok… - motyogta Suga, mire elhajítottam a labdát és a kosárlabda pálya melletti focipályára siettem, ahol Kook és egy lány nyalták falták egymást. Jungkook-ot elhúztam a lánytól és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam.

- Hey! – fogta meg az arcát.

- Ez annak a jele, hogy köztünk mindennek vége… - morogtam, majd elfutottam hazafelé. A könnyeim patakokban törtek elő és nem tudtam, hogy mit tegyek. Legszívesebben elmentem volna, mindegy, hogy hova csak el. Olyan helyre ahol senki nem találhat meg, de csak a szobámig jutottam el. Ott az ágyamba dőltem és a takaróm alá rejtőztem, mikor megcsörrent a telefonom. Eleinte nem akartam megnézni, de végül rávettem magam és a telefonomért nyúltam, melynek a képernyőjére „Mina” volt kiírva. Nem volt kérdés, hogy felvegyem e.

„M: Szia, Hee. – szomorú hangneme volt, amin meglepődtem.

É: Szia, Mina. Mi a baj? – szipogtam.

M: Jimin-nel úton vagyunk hazafelé. De te miért sírsz? – hallottam az aggodalmat a hangjában.

É: Jungkook… - elsírtam magam – Egy… Másik… - szipogtam – Másik lánnyal csókolózott.

M: Csak érjek haza… Nem állok jót magamért… De nyugodj meg, ne keseredj el. Nála csak jobbat találhatsz. – bíztatott.

É: Siessetek haza, vigyázzatok magatokra. Majd találkozunk…” - motyogtam és letettem a telefont. A párnába nyomtam a fejem és így elaludtam.

Mina Pov.:

- Letette… - motyogtam magam elé.

- Mi történt? – nézett rám Jimin.

- Kook… Hee… - makogtam.

- Érthetőbben? – mosolygott rám.

- Kook megcsalta Hee-t. – hangomban a düh, és harag volt érzékelhető.

- Hogy mi? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.

- Jól hallottad… Csak érjek haza… Ott nem lesz könyörület… Kook-nak vége… - morogtam.

- Nyugodj meg. Ne csinálj butaságot. – nyugtatgatott, de nem nyugodtam le egyáltalán. Az út további részén azon gondolkoztam, hogy mit fogok tenni Jungkook-kal. Az az egy dolog biztos, hogy nem ússza meg szárazon. Mivel Jimin is ideges volt, ezért a 4 órás utat megtettük 2 óra 30 perc alatt. Először nálunk álltunk meg. – Nyugodj meg, és ne csinálj semmi butaságot. – mosolygott rám.

- Jó… - motyogtam, de nem gondoltam komolyan. Kiszálltunk az autóból és bementünk a lakásba. – Sziasztok! Megérkeztünk! – kiabáltam, mire Sehun és Guk lépett elő mosolyogva.

- Már is? – kérdezte Guk.

- Hát~… - húztam el a szó végét. – Kook hol van?

- A szobájában. – mutatott a háta mögé Sehun, majd odasiettem és berontottam hozzá.

- Hugi… - mosolygott rám.

- Ne hugizz! Áruld már el! Te neked teljesen elmentek otthonról? Ennyire megártottak a drogok? Elvonón mikor voltál utoljára? Hmm?! – kiabáltam vele.

- Mire szeretnél kilyukadni? – felállt az ágyáról.

- Teljesen hülye vagy?! Megcsalod Hee-t, mert neked úgy tartja kedved?! – felpofoztam.

- Ha még egyszer megütsz…! – morgott majd félbeszakítottam.

- Akkor mi lesz? Elmebeteg! Már nem tudok rád mást mondani! Önző vagy! A saját érdekeidet nézed állandóan! Más nem számít! Csak TE, csak TE és TE! – kiabáltam.

- Neked számít más? – morgott.

- Én a családom és a barátaim érdekeit helyezem szem elé! És nem magam! – még egyszer felpofoztam, nem tett semmit. – Puhány alak… - morogtam majd kimentem a szobából és becsaptam az ajtót. A nappali ajtajába álltam és onnan néztem a fiúkat.

- Minden rendben? – nézett rám Guk.

- Van egy barom öcsétek. – morogtam – Jimin, átmegyünk hozzátok? – kérdeztem az említettől.

- Mehetünk. – mosolygott Jimin.

- Akkor menjünk. – mosolyogtam, majd felállt a kanapéról és mellém lépett. – Jövök miután megvigasztaltam Hee-t. – mosolyogtam, majd intettem és kimentünk az autóba. Nagyon rossz érzés töltött meg.

- Baj van? – kérdezte Jimin.

- Rossz előérzetem van… De mindegy, menjünk. – mosolyogtam és elindultunk. Amint hozzájuk értünk, kipattantunk az autóból és bementünk.

- Megérkeztünk! – kiabált Jimin, majd Tae és Suga lépett elő.

- Hogy-hogy ma jöttetek haza? – kérdezte Suga.

- Volt egy kis balhé szüleimmel… - motyogtam mire Jimin kikerekedett szemekkel nézett rám.

- KIS?! – kérdezte.

- Lényegtelen, Hee hol van? – kérdeztem.

- A szobájában, és azt mondta, hogy csak veled hajlandó beszélni. – nézett rám Tae.

- Akkor, ha megbocsájtotok, én fel is megyek hozzá… - mondtam, mire bólintottak és felsiettem a legjobb barátnőmhöz. Éppen az ágya szélén térdelt és az ajtóra meredt. Nagyon bánatosnak látszott.

- Mina! – halványan elmosolyodott.

- Hee! – rámosolyogtam és megöleltem.

- Én… Összetörtem… - motyogta.

- Nem törhetsz meg. – simogattam a hátát – Nem szabad…

- Nem szabad… Jó vicc… Soha többet nem fogok tudni bízni egyetlen fiúban sem. – sírta.

- Ez nem igaz… Jönni fog valaki, akibe beleszeretsz és vele éled le az életed. – vigasztaltam.

- Nekem nem kell senki… - zokogott – Utálom a fiúkat!

- Ne mondj ilyet… Szép vagy, és hamarosan jön valaki, aki úgy fog veled bánni, mint egy hercegnővel. Biztos vagyok benne. – bíztatóan mosolyogtam rá.

- Nem akarok kapcsolatot… - motyogott majd hátradőlt az ágyon.

- Nyugodj meg… - simogattam a kezét.

- Próbálkozok… - behunyta a szemét.

- Aludjál… Megnyugszol közben. – mosolyogtam rá. Erre már nem kaptam választ, mert elaludt.

Jungkook Pov.:

Mina amint kilépett a lakásból, a konyhába mentem. A fiókban kezdtem kutatni. Egy ollót kerestem, amivel bosszút állhatok a pofonokért. Meg is találtam, amit kerestem és a szobájába mentem. Vigyorogva nyitottam ki a szekrényét, és egyúttal ki is borítottam azt.

- Most már nem fogsz azon gondolkozni, hogy mit vegyél fel… - vigyorogtam a ruhákra, majd leültem és mindet egytől egyig felvágtam apró kis cafatokra. – Ez még nem elég… - motyogtam és körbenéztem, mikor megláttam a kedvenc ruháját, amit mindig próbababán tárol és elé léptem. Sumákul vigyorogtam majd azt a ruhát is összevágtam.

Még mindig nem éreztem ezt elégnek, tehát a műszaki cikkeinek a töltőit, és egyéb vezetékeit vagdaltam fel. – Megtanulja, hogy engem ne üssön meg… - vigyorogtam, majd a laptopját vágtam földhöz. Ezt már elégnek gondoltam, tehát kimentem a szobájából és lementem a sajátomba, majd önelégülten feküdtem be az ágyamba. Az órámra néztem, ami azt mutatta, hogy 2 órán át vagdostam Mina cuccait, és Ő bármelyik pillanatban hazaérhet. Alig tudtam gondolkozni, mert az édes kis húgocskám hazaért.

Mina Pov.:

Miután Hee elaludt és a többiekkel elbeszélgettünk, hazajöttem. Az út kifárasztott, és már csak a szobámban a pihe-puha ágyikómban szeretnék aludni.

- Megérkeztem! – kiabáltam és levettem a cipőm.

- Oké! – kiabáltak Sehun-ék. Ekkor felszaladtam a szobámba és sokkot kaptam.

- Ki a… - motyogtam. – JUNGKOOK! MI A FRÁSZT TETTÉL A SZOBÁMBAN? EZT MIND KI FOGOD FIZETNI! – kiabáltam miközben a szobájába mentem.

- Na, mi újság, hugi? – vigyorgott.

- A laptopot, a ruhákat és a töltőket is kifizeted! MIND! – kiabáltam, majd két kezet éreztem a vállamon. Hátranéztem és a másik két bátyámat láttam meg.

- Mi történt fiatalok? – kérdezte Guk.

- Hogy mi történt? Kook szétvágta az összes ruhámat és a töltőimet a laptopom pedig összetörte! – morogtam.

- Felpofozott, ez bosszú volt. – vigyorgott.

- Messzire mentél Kook… Nagyon is… - morgott Sehun. A könnyeimmel küszködve battyogtam fel a szobámba ahol zokogni kezdtem.

- Mindenem tönkre ment… - szipogtam – Sokat dolgoztam értük… És most, minden kárba veszett. Visszamegyek dolgozni, és befejezem az iskolát. – zokogtam és sírva aludtam el.

23. Fejezet Iskola

Guk Pov.:

A horror film után nem igazán aludtunk, tehát az éjszakát ébren töltöttük. Reggel hulla fáradtan döbbentem rá arra a tényre, hogy Mina elvitte az autót Busan-ba. A motoron meg maximum 2 ember fér el. A szomorú tényt, hogy ma gyalogolnunk kell az iskoláig, a fiúkkal közölnöm kellene, tehát a nappali ajtajában megálltam és komoly tekintettel néztem rájuk.

- Baj van, Guk? - nézett rám Kook.

- Egy szomorú tényt kell közölnöm veletek... - mosolyogtam rájuk, előre látva azt, hogy teljesen kiakadnak.

- És mi lenne az? - kérdezte fáradtan Sehun.

- Nyugi öcskös... Ez felébreszt. - nevettem.

- Mondd már! - szólt rám Kook.

- Gyalogolunk. Mina elvitte az autót. - motyogtam, mire Kook felpattant a kanapéról, az asztalról elvette a motor kulcsát, majd elkezdett futni a garázsba nyíló ajtó felé, amit előző este bezártam. Ő ezt nem tudta így a nagy lendületének egy hatalmas csattanás vetett véget.

- Lekaparom onnan. - nevetett Sehun majd Kook segítségére sietett. Én is Kook-hoz mentem.

- Mind a hárman gyalogolunk. - vigyorogtam, mikor megrezzent valamelyikünk telefonja.

- Ez kié? - nézett körbe Sehun.

- Az enyém. - motyogott Kook, majd elővette a telefonját és hangosan kezdte felolvasni az üzenetet -

 „Jó reggelt! Mivel láttuk, hogy Mina-ék a ti autótokat vitték el, ezért arra gondoltunk, hogy a következő napokban elvinnénk benneteket az iskolába. Ha jöttök velünk, akkor írd meg. Mert akkor 2 autóval megyünk. Puszi: Hee!” - olvasta fel.

- Írd meg, hogy elfogadjuk az ajánlatukat. - motyogta Sehun.

- Írom is... - mosolygott megkönnyebbülten Kook majd válaszüzenetet írt.

- Így mindenkinek kényelmesebb. - mosolyogtam.

- Ja, hogy azt kellett volna írnom, hogy titeket is elvigyenek? - nézett ránk meglepetten.

- Te, most azt írtad neki vissza, hogy téged elvihetnek?! - kaptam ki a kezéből a telefont, majd elolvastam az üzenetet, amit válaszként küldött. -

„Jó reggelt Életem! Elfogadjuk az ajánlatot. Nagyon szépen köszönjük. Puszi: Kook” - olvastam fel.

- Még egy ilyen hecc és meghalsz. Remélem világos voltam öcsi. - morgott Sehun, Kook-ra.

- Nyugi van. - vigyorogva visszament a nappaliba. Sehun-nal egymásra néztünk és ugyan arra gondoltunk.

- Meg kell leckéztetnünk a mai nap. - suttogtuk egyszerre.

- Ez egyszerre jutott az eszünkbe. De... - nézett a kezemre, majd a szava is elakadt - Mi a frászt csináltál a kezeddel? - kerekedett ki a szeme.

- Tegnap este... Megmondtam, hogy meg fogom verni... - morogtam, majd a legkisebbik öcsém visszatért és ő is megnézte a kezem.

- Kivel verekedtél? Ja, megvan... Emlékszek. - motyogott, majd dudálást hallottunk az utca felől.

- Úgy hallom, hogy Hee és a testvérei itt vannak. Menni kell. - motyogtam, majd hátunkra vettük a táskáink, és kimentünk a házból. A ház előtt 2 autó állt. Mi a hátul lévő autóba ültünk be amit Hee vezetett.

- Sziasztok! - mosolygott ránk.

- Szia. - viszonoztuk mosolyát, majd beültünk, és bekötöttük magunk.

- Indulhatunk? - kérdezte, mire csak bólintottunk, s már indultunk is.

- Esküszöm te gondolatolvasó vagy. - mosolyogtam.

- Köszönöm. De csak logikusan következtettem arra, hogy most autómentesek vagytok. - kuncogott.

- Képzeld el, ezek ott hátul sétálni akartak... - nézett meglepetten Kook, Hee-re. Amin mi csak nevettünk.

- Szörnyű dolog. - kuncogott cinikusan Hee.

- Mint egy rossz gyerek, aki lusta és nem ismeri azt, hogy séta. - kacagott Sehun. Jó, bevallom, hogy nem csak ő nevetett, hanem mi is. Az iskola parkolójában nevetve szálltunk ki az autóból.

- Hát veletek meg mi történt? - mosolygott Suga.

- "Nagyságos úr" nem ismeri azt, hogy séta. - kacagtam, Kook-ra nézve. Mindenki kacagni kezdett, én pedig már a fejemet fogtam.

- Te mit csináltál a kezeddel? Tiszta véraláfutásos - nézett rám Hee.

- Rácsaptam neki az ajtót. - vakarta meg Kook a tarkóját.

- Szegény Guk… - motyogott Hee.

- Ahm… Tanítás után találkozunk.  Mennem kell. - motyogott Sehun - Köszönöm a szállítást. - mosolygott, majd elment. Mi folytattuk a beszélgetést.

Sehun Pov.:

Megláttam Yoon-t, és beszélnem kell vele, tehát elbúcsúztam a többiektől, majd Yoon-hoz mentem.

- Yoon! – mosolyogtam rá – Jó reggelt.

- Neked is. – mosolygott rám.

- Fi-figyelj… - motyogtam. – Tegnap Kook nagyon rosszul volt, sajnálom, hogy el kellett mennem. – hazudtam hihetően.

- Semmi baj. Hiszen az öcséd. Szüksége volt rád. – mosolygott rám kedvesen.

- Megvan, hogy én… - öleltem át.

- Hogy te? – mosolygott, majd viszonozta az ölelést.

- Hogy én, miért szeretlek téged annyira. – mosolyogtam.

- Én is nagyon szeretlek… - mosolygott, majd elengedtük egymást – De te miért? – kuncogott.

- Kezdjem el sorolni? – néztem rá kíváncsian.

- Csak egy-két dolgot. – mosolygott cukin.

- A kedvességed, a megértőséged, a segítőkészséged, az intelligenciád… - kezdtem el sorolni, majd láttam, hogy zavarba jött ezért inkább befejeztem. – Zavarba hoztalak? – néztem a „rák vörös” Yoon szemébe.

- Nem… Dehogy… - kuncogta el magát.

- Valóban? – mosolyogtam a füllentésén – Meg tudnád mutatni nekem, hogy tegnap este mit csináltunk? – ettől a mondatomtól csak, még inkább zavarba hoztam.

- Sehun! – kuncogott, még vörösebben.

- Ha te nem, akkor majd én. – mosolyogtam, majd megcsókoltam. Ő viszonozta tettemet, de egy kis idő után valaki elrántotta tőlem. Yoon háta mögé néztem, ahol Jongin állt.

- Mit csináltok? – morgott.

- Elvesztettem a piercing-emet. – nevettem.

- Neked van piercinged? – nézett rám értetlenül Jongin.

- Nincs. – forgattam meg a szemeimet – Neked nem mindegy, hogy mit csináltunk? Előbb tegyél fel magadnak egy olyan alapozót, ami illik a bőrödhöz, aztán majd beszólhatsz. Addig NEM! – hangsúlyoztam ki az utolsó szót. Mire ő az arcára kapott és elment. Én csak morogtam utána.

- Ne húzd fel magad… Ő soha nem szerette, ha valami fiú van a közelemben. – motyogott.

- Ne haragudj… - motyogtam és átöleltem. Viszonozta cselekményemet, majd a csengőszó hallatára elengedtük egymást.

- Most én elmegyek… Nem kellene késnem sehonnan. – mosolygott majd el is tűnt. Ezek után én is elmentem a tantermembe, majd a nap további részét ott, és a táncterembe töltöttem.

Mina Pov.:

A reggeli felkelés kicsit szokatlan volt, furcsa volt az, hogy Jimin mellettem aludt, és az is, hogy nem otthon voltunk. Az ablakon beszűrődtek a Nap sugarai, és néhány madár csicsergése. Jimin felé fordultam, aki még aludt. Mosolyogva néztem őt egy kis ideig, majd megsimogattam az arcát.

- Jimin. – mondtam lágy hangnemmel – Jó reggelt! – mosolyogtam, majd ő is elmosolyodott, s kinyitotta a szemét.

- Jó reggelt. – mosolygott – Mennyi az idő? – kérdezte, majd rá néztem az órára.

- 9 óra 12 perc, és volna egy ötletem, hogy mit csinálhatnánk ma. – mosolyogtam.

- Mesélj nekem. – nézett a szemembe.

- Mi lenne, ha elmennénk a régi iskolámba? – kérdeztem.

- Ahogy, akarod. – mosolygott majd kikelt az ágyból, és elkezdett öltözködni. Én is úgy tettem, ahogyan ő, majd rendet tettem a hotelszobában.

- Ha jönnek a takarítónők, úgyis rendet tesznek. – ölelt át hátulról, amin csak mosolyogtam.

- Én nem szeretem itt hagyni a kupit. – mosolyogtam rá.

- Csak nem rendmániás vagy? – kuncogott.

- Én? Dehogy… Csak szeretem, ha minden rendben van. – mosolyogtam.

- Szóval, olyan rendmániás vagy, aki nem ismeri be, hogy az. – mosolygott.

- Ezt majd később megvitatjuk. Most inkább menjünk az iskolába. – mosolyogtam, majd kibújtam karjaiból és felvettem a cipőmet. Miután a bejárati ajtóba álltam ő is felvette a cipőjét, majd elmentünk a sulihoz. A sulihoz vezető út csendes volt, csupán a rádióban szóló zene hallatszott. Az iskolához érve sok emlék jutott az eszembe, melyek boldogsággal töltöttek el.

- Bemehetünk? – kérdezte kedvesen.

- Persze, már épp kérdezni akartam. – mosolyogtam majd kiszálltunk az autóból és bementünk az épületbe, ami tele volt nyüzsgő, szorgalmas diákokkal. A nagy részüket ismertem is, nagyon kedvesek voltak akkoriban, remélem nem változtak meg.

- Merre volt a termed? – kérdezte, ezzel visszarántva a valóságba.

- Ahm… Fel a lépcsőn, majd jobbra és a 3. terem. – mosolyogtam, majd el is indultunk fel az emeletre. Már éppen fordultunk volna jobbra mikor valaki megfogta a kezem és magához rántott. Jimin csupán meglepetten nézett rám mikor magam mögé néztem. – Leo! – mosolyogtam az egyik volt osztálytársamra.

- Hát, téged itt is lehet látni? Visszajöttetek Szöulból? – kérdezte Leo.

- Igen, itt is látni. Csupán látogatóba jöttem a barátommal. – mosolyogtam rá, mire elengedett.

- Sokkal nőiesebb vagy, mint amikor elmentél. Jót tett veled a főváros. – kuncogott.

- Mélyült a hangod. – kacagtam el magam, mire Jimin megköszörülte a torkát, ezzel jelezve azt, hogy menjünk tovább. – De bemegyek a terembe is. Többieket is megnézem. – mosolyogtam, majd Jimin-nel együtt elmentünk a teremig.

- Siess. – mosolygott.

- Te nem jössz be? – kérdeztem, erre ő csak megrázta a fejét, majd mosolyogva bementem. A volt osztálytársaim meglepődve néztek fel a tankönyvek mögül.

- MINA! – kiáltották egyszerre, majd egy csoportos ölelés következett.

- Sziasztok. – mosolyogtam rájuk, mikor elengedtek.

- Milyen régen jártál itt. Mát nagyon hiányoztál. – mosolygott rám Jae-Hwa. Itt ő volt a legjobb barátnőm, és őt tudtam a legnehezebben elengedni.

- Mondtam, hogy, ha tudok, akkor jövök látogatni. – mosolyogtam.

- Ennek örülünk is. – mosolyogtak majd hírtelen mindenki a helyére ment.

- Kihez érkezett vendég? – kérdezte mögülem egy mély férfihang, majd óvatosan megfordultam.

- Üdvözlöm, Kim tanár Úr! – mosolyogtam rá.

- Mina! Hát, maga? – kérdezte meglepetten.

- Jöttem látogatóba. – mosolyogtam, majd közelebb mentem hozzá. – De nem is zavarok tovább, megyek is. Nem tartom fel magát, és kinn várnak. – mosolyogtam majd az ajtó felé indultam meg.

- Mina, várjon. – szólt utánam majd megfordultam és rá néztem.

- Igen? – kérdeztem.

- Az a fiú kinn, téged vár? – kérdezte egy telefont szorongatva.

- Igen. – kuncogtam. – Miért?

- Ez esetben itt a telefonja. – kuncogott és átadta Jimin telefonját. – Ja, és órára is elküldtem.

- Köszönöm. – kacagtam, majd meghajoltam és kimentem. Jimin az ajtó mellett várt dühösen.

- Elvették a telefonomat. – morgott.

- Tudom. – kacagva visszaadtam neki és elindultam.

- Köszönöm. – nyugodt meg.

- Ugyan. – kuncogtam, majd kiérve beültem az autóba és Jimin-t vártam. Végül ő is beült, mikor egy SMS-em érkezett. Megnéztem és apukám írt.

„A Starbucks-ban találkozzunk, 10 perc múlva beszélni szeretnék veletek. Puszi: APA” felolvastam majd el is indultunk.

22. Fejezet Mit rejt az éjszaka?

Sehun Pov.:

Este 8 óra múlt. Már 10 perce itt várom Yoon-t. Kezdek félni, hogy nem kapta meg az üzenetem. Így is nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy ide jöjjek.

„Mi van, Ő nem tudta magát rávenni? Jobb lesz, ha inkább hazamegyek, és lemondok róla. Túl kell lépni, fájni fog, de könnyebb lesz utána...”

Sóhajtottam majd elindultam, alig tettem meg 2 métert, mikor kiabálást hallottam meg.

- Sehun! Várj! Kérlek! – hallottam meg Yoon hangját. Hátrafordultam, majd megláttam, ahogy felém fut.

- Yoon! Már azt hittem, hogy nem is jössz. – mosolyogtam rá.

- De… Jöttem… - lihegett – Csak későn vettem észre az üzenetedet. Sajnálom, hogy késtem.

- Semmi baj. Üljünk le a padra. – mutattam a pad felé. Ő bólintott és leültünk.

- Baj van? Vagy mi volt ennyire sürgős? – fordult felém.

- Ahm… Én… - makogtam – Én ezt nem tudom, hogy hogyan mondjam ki… Ebben én nem vagyok jó. – kuncogtam kínomban.

- Mit? – nézett rám kíváncsian – Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szeretnél. – mosolygott.

- Nos, Én… - sóhajtottam, majd a szavak helyett inkább a cselekvést választottam, tehát a szemébe néztem, majd megfogtam a kezét és megcsókoltam. A cselekedetemet viszonozta, ami jól esett, ugyanis eközben rájöttem, hogy Ő is érez irántam valamit. Elváltunk egymástól majd a szemeibe néztem.

- Én is szeretlek. – mosolygott rám. Egy megkönnyebbült mosolyt mutattam, ám ekkor egy SMS-em érkezett. – Ki az? – kérdezte majd elővettem a készüléket és megnéztem.

- A bátyám. – morogtam. Majd magamban elolvastam az üzenetet.

„Gyere haza! Mennék el. Jungkook-ot meg nem hagyom itt egyedül a drogjai miatt… Yoona-t vidd haza, ne találkozzon a bátyjával. Az is mindjárt a kis erdő mellett van… Ahova írtam neki Rejtett számról, hogy menjen. IGYEKEZZ!
 Üdv.: Guk”

- Menni kellene. Most mondta, hogy az öcsénk rosszul van. – találtam ki valamit.

- Veled megyek. – mosolygott.

- Hazaviszlek. Ne lásd őt így. – motyogtam, majd megfogtam a kezét és elindultunk az autó felé. – Ne haragudj, kérlek. Nem így terveztem. – hajtottam le a fejem.

- Semmi baj. – mosolygott, majd beültünk az autóba. Az otthonáig az út néma volt. Mikor megálltam a ház előtt, felém fordult. – Nem haragszok. Remélem, hogy holnap is találkozunk. – mosolygott, majd egy apró puszit nyomott ajkaimra.

- Holnap felhívlak. – mosolyogtam, majd Yoon kiszállt és bement a házba. Én gyorsan hazaszáguldottam. Gyorsan bementem a lakásba. –BRO! – kiáltottam.

- Mi van?! – kiabált vissza.

- Ha elmész, akkor kérlek vigyázz magadra. Nincs kedvem a rendőrségre járkálni érted. – motyogtam.

- Fogok. Fel se ismer majd. – mondta majd egy maszkban és egy kapucniban lépett elő.

- Jó… Így mehetsz… - mosolyogtam, majd Guk le is lépett. Én bementem a nappaliba, leültem Kook mellé és elkezdtünk nézni egy horrort, aminek két része van. (Ami a Démonok között volt)

Guk Pov.:

Sehun hazaért én meg már futok is az erdő mellé, ahova Jongin-nak találkozót mondtam. 10 percig futottam mire odaértem. Jongin már ott várt.

- Te voltál, aki rám írt? – morgott rám. Nem válaszoltam, ugyanis a hangomról felismert volna, így csak bólintottam – Mit akarsz? Ki vagy te? – morgott rám, mintha egy utolsó senki lennék ezen a földön. Ez nálam kiverte a biztosítékot és indulatosan. – Hey! Ki vagy?! Mit akarsz?! KÉRDEZTELEK! VÁLASZOLJ! – ordított rám, mire ökölbe szorítottam a kezem és behúztam neki, amitől a földre esett. Felé másztam és a hasára ülve ütöttem tovább. –Ha nem fejezed be! Meg foglak találni! – próbált védekezni, de nem sikerült. Nagyon kevésre voltam attól, hogy eszméletlenre verjem, mikor belegondoltam, hogy eddig most még nem kellene elmenni. Leszálltam róla és egy nagyot rúgtam belé. Majd elindultam az otthonom irányába, ám 3 méter megtétele után megfordultam, mert valamit morgott.

- Kérsz még?! – torzítottam el a hangom.

- Nem tudom ki vagy, de az biztos… - mély levegőt vett – MEG FOGLAK TALÁLNI!

- Sok sikert… - intettem neki majd hazafutottam. Bementem a lakásba, majd levettem a kapucnit és a maszkot is. – Megjöttem! – kiáltottam.

- B@zdmeg! Horrort nézünk, és még kiáltasz is! – kiáltott Kook a nappaliból, majd én is odamentem.

- Oh, ezt már láttam. A nőt meg fogja szállni a démon… (1. rész) – nevetve árultam el az egyik részletet.

- Ne mondd el! – hozzám vágott egy párnát majd leültem melléjük, és amin ők megijedtek én csak nevettem rajta. Egész éjjel filmeztünk, mit sem törődve avval, hogy másnap iskola.

Mina Pov.:

Miután kipakoltunk lementünk a nappaliba beszélgetni a szüleimmel. Helyet foglaltunk a kanapén, majd apa és Hae-Won kíváncsian néztek ránk.

- Milyen az élet Szöulban? – kérdezte mosolyogva Apu.

- Nagyon szeretünk ott élni. A legjobb zeneiskolában tanulunk szorgalmasan. – mosolyogtam.

- Jimin? Hol tanulsz? – kérdezte Hae-Won.

- Ugyan abban az iskolában, mint Mina és a bátyjai. Sehun-nal járok egy osztályba.  válaszolt illedelmesen Jimin.

- A semmirekellő bátyáid dolgoznak legalább? Vagy az is rád marad? – kérdezte modortalanul Hae-Won.

- Nem semmirekellőek… Mivel ösztöndíjat kapunk ezért nem kell dolgoznunk… - mosolyogtam rá. Tudtam, hogy idegesíti, amikor mosolygunk. Ez a nő egyszerűen valami sátán.

- Lusták, semmirekellőek… - morgott mikor Apukám csitította.

- Hae-Won! Ne beszélj így róluk! – szólt rá Apu.

- Legalább a lányodnak lehetne annyi esze, hogy elmegy, vagy elküldi őket dolgozni. – morgott.

- Dolgoztam… Nem is egy helyen… - próbáltam rendezni magamban az indulataimat.

- Tényleg kicsim? Mesélj, mit dolgoztál? – mosolygott rám Apu.

- Igen. Először pincérként dolgoztam, majd modellnek álltam, de lemondtam róluk. – mosolyogtam édesapámra.

- Gratulálok. De szerintem menjetek aludni, fáradtak lehettek, sokat vezettetek. – mosolygott ránk apa, mire felálltunk.

- Jó éjszakát. – meghajoltunk, majd felmentünk az emeletre.

- Elmész tussolni? – néztem Jimin-re – a folyosó végén balra.

- Igen elmegyek. – mosolygott rám majd magához vette a pizsamáját és elment.

„Semmirekellőek? Ki miatt vállaltuk azt, hogy elköltözünk innen? Ki miatt menekültünk el mi négyen Szöulba? Ki bántott minket 5 teljes éven keresztül? Ki volt minden egyes éjjel részeg? Ki volt az, aki miatt Guk ilyen erőszakossá vált, hogy megvédje kisebb testvéreit? Guk kapta a legtöbb bántalmazást közülünk! Csak azért, hogy mi ne éljük át a fájdalmat! Minden éjszaka végigjárt a házon, mindenbe belekötött és mindenért kaptunk. Remélem ez eltűnt belőle és a mai éjszakánk nyugodt lesz…”

Nagy gondolkozásomat a nyíló ajtó zavarta meg, amin Jimin lépett be.

- Baj van Életem? –rám nézett, és mellém ült.

- Nem, dehogy is. Miért kérdezed? – mosolyogtam rá.

- Könnyes a szemed. – nézett mélyen a szemembe.

- Visszagondoltam pár jó emlékre. – füllentettem hihetően – De én elmegyek letussolni. – mosolyogtam majd kipattantam az ágyból és magamhoz fogtam a pizsamám.

- Menj csak. Itt várlak. – mosolygott majd én elmentem letussolni. A zuhany alatt kiürítettem a fejem és lenyugodtam. A zuhany alól kilépve a törölközőmért nyúltam, amivel megszárítkoztam és magam köré tekertem. A pizsamámért nyúltam, ami az ajtón lévő kis fogasra volt felakasztva. De nem értem el ugyanis az ajtó kinyílott. Hae-Won lépett be.

- Hogy képzeled, hogy idejössz? – zárta be kulccsal az ajtót. – Örültem, hogy két évvel ezelőtt eltakarodtatok innen! – Óvatosan hátráltam. – Most meg? Felbukkansz egy fiúval az oldaladon? – kaptam egy pofont – Mondd csak, te a testedet árulod?

- Mi van?! Jimin a barátom! És nem vagyok k*rv@! – keltem ki magamból mire akkorát kaptam, hogy a földön kötöttem ki. Az arcom sajogni kezdett, majd a kezem a fájó területre tettem.

- Mondhatsz bármit! Mindig is egy ribanc voltál… - morgott majd gyomorszájon rúgott, amitől kicsordult a könnyem is. Levegőhöz sem jutottam, így csak hallgattam. – Egy utolsó senkiházi vagy te is. – kaptam a következő rúgást, majd a hajamtól fogva felemelt.

- Nekem ebből most volt elegem. – morogtam – Milyen ribancról beszélsz?! – ütöttem meg a kezét.

- Ehhez bátorság kellett… - morgott.

- Még nem fejeztem be! Nem tudom, hogy észrevetted e, hogy EZ – lendületből felpofoztam – mennyire fájdalmas! És hogy Guk mennyit kapott, szíjjal, fakanállal, de akár a kezeddel!

- Tudod, ez megmutatta nekem,… - vigyorgott – hogy nagyobbat kellene ütnöm. – morgott majd egy hatalmas pofont kaptam, amitől bevertem a fejem a falba. Amikor észbe kaptam, a nő eltűnt, így gyorsan felöltöztem és beszaladtam a szobába.

- El kell mennünk. – motyogtam, miközben bepakoltam a ruháimat a bőröndömbe.

- Életem! Mi történt? – fordított maga felé – Te… Tiszta vörös és véres az arcod. – engedett el.

- Menjünk. – összehúztam a bőröndöt és felvettem a cipőmet.

- Menjünk. – motyogott majd úgy tett, mint én és lementünk az emeletről.

- Apa… Jimin-nel inkább egy hotelben megszállunk. – néztem rá a nappali ajtajából.

- Mi történt az arcoddal? – kérdezte, majd közelebb jött megölelni.

- Hae-Won… - suttogtam a fülébe majd elengedtem.

- Rendben… Jó éjszakát… Holnap találkozunk. – mosolyogta, majd elbúcsúztunk és Jimin-nel elmentünk. Egy nyugodt hotelben szálltunk meg, ahol nyugisan elaludtunk. Nagyon sajnáltam, hogy Hae-Won így elrontotta az esténket, így én nagy bűntudattal aludtam el Jimin karjaiban.

21.Fejezet Go Busan

Mina Pov.:

Az óráimnak vége, ahogy a bátyáim óráinak is. Egész nap Busan járt az eszemben. Egyik tanórán se tudtam koncentrálni. Mikor az utolsó óráról is kicsengettek, megkönnyebbülten pakoltam össze a könyveimet. Mikor kiléptem az iskola kapuján fellélegeztem, és azt gondoltam, hogy „Most egy kis ideig nem kell ide jönnöm…”. Mosolyogva ültem be az autóba, ahol a testvéreim már vártak.

- Megérkeztem… Mehetünk haza… - ültem az anyós ülésre.

- Minden rendben? Hallottuk, mi történt reggel… - érdeklődött Jungkook.

- Persze. Minden rendben. – mosolyogtam.

- Akkor minden perfekt. Akkor indulhatunk is. – mosolygott Guk, majd beindította a motort és elhajtottunk. Úton hazafelé bekapcsoltam az egyik kedvenc zenémet, ami a SHINee-tól a View.

- Remélem, ezt még nem utáljátok… - néztem hátra a fiúkhoz.

- Ezt még eltűrjük. – motyogott Kook.

- Akkor ez marad. – mosolyogtam majd előre fordultam. Míg haza nem értünk, addig csak magamban énekeltem a dalt. Amint hazaértünk, felrohantam a szobámba, majd egy bőröndöt szedtem le a szekrény tetejéről.

Ebbe a bőröndbe elpakoltam egy pár napra elegendő ruhát, mivel nem tudtam, hogy milyen idő lesz ezért rövid ruhát is, és hosszú ruhát is csomagoltam. Miután végeztem, kopogtak a szobám ajtaján. – Szabad! – kiabáltam, majd belépett Jimin.

- Szia, életem! – mosolygott rám, majd meglátta a bőröndömet – Hova-hova?

- Szia. – mosolyogtam rá – Öhm… Haza…

- Miért? – leült az ágyamra, és a combjára paskolt, ezzel jelezve, hogy üljek az ölébe. Leültem majd a szemébe néztem.

- Mert most nyugalomra van szükségem… Engem felkavart ez az egész hétvége. Ezt ki akarom pihenni Busan-ban. – motyogtam.

- Veled szeretnék menni. Nem hagylak csak úgy elmenni ennyire messzire. – mosolygott rám.

- Jól van… De akkor siess a pakolással. Én még elmagyarázom ezt a fiúknak és érted megyek. Ez körülbelül 30 perc, maximum 40, mert még nekem is el kell készülnöm. – mosolyogtam rá.

- Akkor én indulok is. Majd találkozunk nem sokára. – mosolygott, majd egy apró puszit lehelt ajkaimra. Kiszálltam az öléből, és ő eltávozott. Én még a sminkes cuccaimat magamhoz fogtam, majd a fürdőszobába mentem. Egy lágy sminket készítettem el magamnak majd visszamentem a szobába és még ezt is bedobtam a bőröndbe. Felvettem egy magas sarkú cipőt, és a pakkommal együtt lementem a lépcsőn egészen a nappali ajtajába. A fiúk meglepetten tekintettek rám.

- Hova mész? – kérdezte Guk.

- Haza… Busan-ba… - mosolyogtam.

- Itt hagysz minket? Miért? És Jimin? Vele mi lesz? – tette fel egymás után a kérdéseket Sehun.

- Pár napra megyek csak el, hogy kipihenjem a hétvégét és a mai napot. Jimin jön velem, most haza ment pakolni. 3 maximum 4 nap múlva hazajövünk. – mosolyogtam.

- Húgi… - elém lépett Jungkook – Jó utat… Telefonálj, ha odaértetek, anyáéknak meg add át üdvözletünket. – mosolygott. Én ekkor a mögötte ülő fiúkra néztem, akik ugyan annyira furcsán néztek Kook-ra mint én.

- Mit adtatok neki? Begyógyszereztétek? – mutattam rá, miközben a másik két bátyámat néztem.

- Nem kapott semmit. – motyogott Guk, miközben Kook megölelt, amit viszonoztam.

- Akkor én az autót elvittem. N e keressétek. – mosolyogtam.

- Vigyázzatok az úton. És jó utat. – mosolyogtak mind a hárman.

- Egy ölelést azért még tőletek is kérnék. – mosolyogtam rájuk, majd ők is felálltak és megöleltek. – Szeretlek titeket, de én most megyek is. Az autót elvittem és majd hívunk, ha odaértünk. – mosolyogtam, majd elengedtem a fiúkat.

- A kulcs itt van. – adta oda a kulcsot Guk – Vigyázz… Hosszú út áll előttetek. Örülnék, ha Jimin is vezetne majd. Ne csak te. – mosolygott rám Guk.

- Rendben. 3 vagy 4 nap múlva találkozunk. Sziasztok. – mosolyogtam majd az arcukra 1-1 puszit nyomtam és kimentem a garázsba. Az autó csomagtartójába betettem a bőröndömet, majd lecsuktam azt és én is beültem a volán mögé. Kiálltam a garázsból, majd a ház előtt megálltam, ahol a fiúk álltak. Intettem nekik, majd elindultam Jimin-ék házához. Ott kiszálltam és becsengettem hozzájuk. Hee nyitott ajtót.

- Mina! – mosolygott rám.

- Hee! – mosolyogtam.

- Gyere be. – mosolygott rám, majd bementem vele a nappaliba.

- Sziasztok! – mosolyogtam Suga-ra és TaeTae-ra.

- Mina-t is lehet errefelé látni. – mosolygott Suga.

- Nagyon régen jártál nálunk. – mondta Tae.

- Igen… Hát… Ne kérdezd miért. – kuncogtam majd Jimin hangját hallottuk meg az emelet felöl.

- Pillanat és készen vagyok! Csak még összehúzom a táskát! – kiabált.

- Táskát?! Milyen táskát? – nézett rám Hee értetlenül.

- Ahm… Igen… - vakartam meg a tarkómat zavartan.

- Mina! Mi folyik itt? – kérdezte Tae.

- Egy pár napig most nem láttok sem Jimin-t, sem engem. – motyogtam.

- Hova mentek? – faggatózott Suga.

- Busan-ba, haza kísér. – néztem felváltva rájuk.

- Miért? – kérdezte Hee.

- Mert én ezt az egészet ki szeretném pihenni, és ezt a suliban nem tudom megtenni. Félve ültem ma is az iskolapadban és az ajtót fürkésztem, hogy mikor lép be rajta az a barom. – magyaráztam, majd Jimin is megjelent mögöttem.

- És Jimin hogyhogy megy? – nézett Jimin-re Suga.

- Nem engedem el ilyen hosszú távra. Én vigyázok rá. – mosolygott.

- Jó utat kívánunk nektek, és persze balesetmenteset, ha odaértetek mindenképpen hívjatok fel. – mosolygott ránk Tae.

- Mindenképp hívunk. – mosolygott Jimin.

- Mina, - lépett elém Hee – vigyázz az én lökött bátyámra.

- Persze, hogy vigyázok. – kuncogtam.

- Jimin, - lépett Hee Jimin elé – vigyázz az én legjobb barátnőmre.

- Mindenképp. – mosolygott Jimin.

- Azt ugye észrevettétek, hogy most úgy búcsúzkodunk, mintha minimum 1 évre mennénk el. – kuncogtam.

- Ezt én is megfigyeltem. – kacagott Suga.

- Na, de mi megyünk, hogy még világosban odaérjünk. – mosolygott Jimin majd mindenkitől elbúcsúztunk.

- Várunk titeket haza. – mosolygott Hee.

- 3 vagy 4 nap. A 4 nap az már nagyon maximum. – mosolyogtam, majd megöleltem őket. Jimin csak a húgát ölelte meg, a többiekkel kezet fogott.

- Sziasztok. – mosolygott mindenki, mi pedig kimentünk. A csomagtartóba Jimin is betette a pakkját, majd Ő az anyósülésen foglalt helyet, míg én a volán mögött. Integettünk még a testvéreinek, majd elindultunk. Az autópályára felérve bekapcsoltam a TempoMat-ot és levettem a pedálokról a lábamat.

- Jártál már Busan-ban? – kérdeztem Jimin-től.

- Egyszer. – nézelődött az ablakon.

- Guk azt mondta, hogy örülne, ha majd te is vezetnél. – motyogtam.

- Ez nem kérdés. – mosolygott, majd a könyöktámlán lévő kezemre tette kezét, amit mosolyogva fogadtam.

Sehun Pov.:

- Remélem minden rendben lesz. Nem lesz semmilyen baleset,  és nem is lesz semmi baj. – aggódtam.

- Nyugi. Nem kell izgulni. Mina nagylány, tudja, mit csinál. – motyogott Kook.

- Én is aggódok érte, – morgott Guk – és mindezt egy olyan barom miatt tette, mint Jongin. És a mai dolgaiért még nem is kapott. Na, majd fog. Ma éjjel, sötétben. Még a lelkét is kiverem belőle. – morogta.

- Jó, csak vigyázz a térfigyelő kamerákkal. – motyogtam.

- Maszk lesz rajtam. – morgott.

- Akkor menjél. – motyogtam, majd gondolkozni kezdtem az érzéseimen.

„Yoon, szerintem többet érzek iránta, mint barátság. Nem értem magam. Ha ránézek, vagy meghallom a hangját, esetleg a nevét, gyorsabban dobog a szívem, mint ahogy szokott. Mi van velem? Ennyire elcsavarta a fejem? Sehun! Mi fogott meg téged ebben a lányban? Erre a válaszom csak annyi lenne: Mindene… A kisugárzása, a megjelenése, az őszintesége, a mosolya és még sorolhatnám. Soha nem éreztem még ezt egyetlen lány iránt sem.”

- 20 órakor lelépek. – motyogtam, majd felálltam a kanapéról és bementem a szobámba. Ott magamhoz vettem a telefonom és Yoon-nak írtam egy SMS-t.

„Szia. 20 órakor találkozzunk a parkban a kis tónál! Üdv.: Sehun.”

Rövid és tömör volt az üzenet, de úgy gondoltam, hogy majd személyesen inkább elmondok mindent. Csak egyetlen dolog zavar, mégpedig, hogy ő Jongin húga. De ezt el kell felejtenem.

~ 4 óra múlva ~

Mina Pov.:

Elhagytuk Busan határát. Jimin vezet, mert az út felénél cseréltünk. Nem gondoltam, hogy ennyire el lehet fáradni a vezetésben. De mégis.

- Nagyon fáradt vagy? – vetett rám egy gyors pillantást.

- Tűrhetően. Vezessek? – mosolyogtam rá.

- Nem. Arra szeretnélek megkérni, hogy hívd fel Hee-t. – mosolygott.

- Ah, jó, hogy említed. Guk-ot is fel kellene hívnom. – motyogtam.

- Mi lenne, ha megállnánk a tengerparton? – kérdezte mosolyogva.

- Igen! – csillant fel a szememben az a bizonyos kislányos öröm.

- Nem láttalak még ennyire csillogó szemmel. – mosolygott.

- Nem baj. Akkor én most felhívom a testvéreket. – mosolyogtam majd a kezembe vettem a telefonomat, és először Guk-ot hívtam fel.

„Guk: Halo?

Én: Szia, Bro.

Guk: Szia, húgi. Baj van?

Én: Nem. Csak mondtátok, hogy hívjunk, ha ideértünk.

Guk: Akkor jó. Üdvözöljük anyáékat. De én leteszem, mert fontos helyre készülök.

Én: Rendben, legyetek jók. Sziasztok.” – mosolyogtam majd megszakítottam a hívást.

- Akkor nálad kit hívjak? – kérdeztem.

- Hee-t. Kérlek… - mosolygott, majd én felhívtam Hee-t.

„Hee: Igen? Min Hee.

Én: Üdvözlöm. Torrente Pizza. – kacagtam.

Hee: Mina! – kacag – Baj van?

Én: Nem, dehogy. Csak Busan-ban vagyunk.

Hee: Örülök. Mindenki ép? Semmi baleset nem volt? Minden OK?

Én: Igen mindenki ép, semmi baleset nem volt az utakon, szépen jöttünk végig, és minden OK. – mosolyogtam.

Hee: Nagyon örülök. Jó pihenést nektek. Találkozunk 3 nap múlva. Ha valami baj van, akkor hívj. Suga ráér, ahogy én is és Tae is. És valamelyik bátyád is biztos. Megyünk utánad, ha kell. – hallottam hangján az örömöt és az aggodalmat egyszerre.

Én: Nyugi, nem lesz semmi baj. Anyuék is ott lesznek. – mosolyogtam.

Hee: Rendben. De nem is zavarok tovább. Majd beszélünk. Sziasztok.

Én: Nem zavarsz…” - mondtam majd kinyomott. Kuncogtam, majd letettem a telefonom a kesztyűtartóba.

- Mi olyan vicces? – nézett rám Jimin, majd leállította a motort.

- Hee-t örökbe fogadom pótanyának. – mosolyogtam.

- Miért? – kuncogott velem együtt.

- Jobban aggódik, mint Guk. – mosolyogtam.

- Az én húgom. – mosolygott – De megérkeztünk a partra.

- Tényleg?! – körülnéztem és csak homokot, és vizet láttam. – Azta… De hiányzott ez a hely… - kiszálltam az autóból. Jimin ugyan ezt tenne, majd mellém sétált, és összekulcsolta ujjainkat, majd a víz felé sétáltunk. A víz előtt leültem, Jimin pedig mögém.

- Olyan sok emlékem van ebből a városból. Annyira szerettem itt lakni. – mosolyogtam majd a távolban észrevettem egy szörföst. – Nézd! – mutattam a távolba mikor a hullámok összevizeztek minket. Mind a ketten csak kacagtunk.

- Látom Életem… Látom. – kuncogott.

- Akkor jó. De szerintem menjünk is, ugyanis vizesek vagyunk, és hideg szél fúj. – mosolyogtam.

- Menjünk, de te vezetsz, mert nem tudom, hogy hol laktál. – mosolygott majd felálltunk, és az autóhoz sétáltunk.

- Akkor én vezetek. – mosolyogtam majd a szájára nyomtam egy puszit, amit Ő mosolyogva fogadott. Beültem az autóba és beindítottam a motort. Lehúztam az anyósülés felöli ablakot és kiszóltam – Ha nem szállsz be, akkor itt hagylak. – kacagtam, mire Jimin beült és elindultunk. A szülői házhoz érve nagy öröm fogott el. Kipattantam az autóból és a csomagtartóhoz mentem, kiszedtem mind a két pakkot és a sajátját Jimin kezébe nyomtam. – Menjünk be. – mosolyogtam, majd bezártam az autót és becsengettünk a házba. Apa nyitott ajtót.

- Kislányom!  - szorított magához.

- Apuci! – mosolyogtam, miközben az örömkönnyeim is kifolytak, majd elengedtük egymást.

- Ki ez a fiatalember? – nézett Jimin-re.

- Üdvözlöm uram! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. – mosolygott majd kezet fogtak.

- Szia. Jeon Bon-Hwa vagyok az édesapja. – mondta barátságos hangnemmel – De gyertek beljebb. – mosolygott majd beinvitált minket a lakásba. – Hae-Won! Gyere! – kiabált anyukámnak majd, Ő is előlépett a konyhából.

- Drágám! – szorított magához anya.

- Anya! – mosolyogtam. Bevallom, hogy én kifejezetten az az apás leányzó vagyok.

- Ki ez az úriember? – kérdezte, majd Jimin-re nézett.

- Üdvözlöm asszonyom! Park JiMin vagyok, a lánya barátja. – mosolygott majd illedelmesen meghajolt.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Kim Hae-Won vagyok. Mina nevelő anyukája. – mosolygott.

- Ha nem haragszotok, akkor itt éjszakáznánk. – néztem rájuk.

- Dehogy. A volt szobáitok az emeleten vannak. Foglaljátok el valamelyiket. – mosolygott Apa.

- Köszönjük. – mosolyogtam.

- Menjetek, pakoljatok ki. – mosolygott Hae-Won és mi felmentünk a régi szobámba és elkezdtünk kipakolni.

- Kedvesnek tűnnek a szüleid. – mosolygott Jimin.

- Apa kedves. Hae-Won nem. Miatta mentünk Szöul-ba. – motyogtam.

- Miért? – nézett rám döbbenten.

 - Éjjel meglátod. – motyogtam – Ja, és ha ez az éjszaka nagyon rossz lesz, akkor hotelbe megyünk.

- Jól van. – értetlenül nézett rám, majd kipakoltunk és lementünk beszélgetni.