24. Fejezet Csalódások sorozata

Mina Pov.:

Jimin-nel a Starbucks-ba tartottunk édesapámhoz, aki már ott várt minket. Vegyes érzelmekkel, ugyanis ez a „Beszélni szeretnék veletek…” nem mindig hoz szerencsét, de persze a remény hal meg utoljára, ezért az utolsó utáni pillanatig abban reménykedtem, hogy semmi rossz hírt nem hallok. De persze csalódnom kellett.
Mikor a kávézóba értünk Jimin-nel, apukámat kerestem, aki egy ablak melletti asztalnál várt minket. Odamentünk hozzá és leültünk mellé.

- Sziasztok. – mosolygott apu.

- Szia, apu. – mosolyogtam, mire Jimin-nel kezet fogtak.

- Beszélni szeretnék veletek… - motyogott, majd mély levegőt vett. Ez már rossz jel volt számomra.

- Miről? – tettem fel óvatosan a kérdést.

- Azt szeretném, ha hazamennétek. – egyszerű, kifejezéstelen hangnemmel jelentette ki. A mosoly lefagyott az arcomról és úgy éreztem, hogy egyáltalán nem kellett volna idejönni.

- H-hogy mi? – magamra erőltettem egy kisebb mosolyt és visszakérdeztem, hátha rosszul hallok.

- Haza kell mennetek. Hae-Won kiakadt, hogy idejöttetek… - folytatta volna, de félbeszakítottam.

- Most megint azt játsszuk, amit évekkel ezelőtt?! Megint az ő pártján vagy? A lányod mar egy picit sem számít? Végül is nem te élted át azt, amit Guk, Sehun, Kook és Én… Akkor sem álltál ki egyikünkért sem! A kapcsolatod fontosabb volt, mint a gyerekeid! Ezért vagyunk ott ahol… Mi négyen fenn a fővárosban, Ti pedig itt lenn. Nem is baj. Én jól megvagyok és a többiek is… - akadtam ki majd felálltam. Apa már meg sem tudott szólalni, amire csak legyintettem és kimentem az autóba. Jimin-t a volán mögött vártam, Ő is alig 2 perc múlva beült az autóba, ahol én a könnyeimmel küszködtem.

- Nyugodj meg kérlek… - megfogta a kezem és a szemeimbe nézett.

- Menjünk haza… Úgyis minden össze van pakolva, csak a hotelból kell lehozni a bőröndöket. – mondtam elcsukló hanggal.

- Ahogy akarod… - mosolygott rám bíztatóan, majd beindítottam az autót és a hotelbe mentünk. Gyorsan lehordtuk a bőröndjeinket és kijelentkeztünk a hotelből, majd elhajtottunk onnan.

Hee Pov.:

Az iskola után a testvérimmel a kosárlabda pályán játszunk. Én és Taehyung vagyunk egy csapatban Suga ellen.

- Kezdem azt hinni, hogy Suga-val kosarazni tilos. – kacagtam mikor bedobta a 10. kosarat.

- Én profi vagyok… – ego-skodott mire vállon csaptam óvatosan, és Tae elvette tőle a labdát.

- Ezt így kell csinálni. – kacagtam majd Tae átpasszolta a labdát nekem, én pedig kosárra dobtam és csont nélkül bement.

- Ügyi vagy hugica. – borzolta meg a hajam Tae.

- Na, ezért még kapsz… - kuncogtam, majd Suga-ra néztem, aki sápadt volt. – Mi a baj Bro?

- Mi lenne, ha hazamennénk? – kérdezte Tae ugyan olyan sápadt arccal mikor már inkább körbenéztem, és én is lesápadtam.

- A-az ott K-Kookie? – remegő hanggal kérdeztem.

- Attól tartok… - motyogta Suga, mire elhajítottam a labdát és a kosárlabda pálya melletti focipályára siettem, ahol Kook és egy lány nyalták falták egymást. Jungkook-ot elhúztam a lánytól és egy hatalmas pofonnal jutalmaztam.

- Hey! – fogta meg az arcát.

- Ez annak a jele, hogy köztünk mindennek vége… - morogtam, majd elfutottam hazafelé. A könnyeim patakokban törtek elő és nem tudtam, hogy mit tegyek. Legszívesebben elmentem volna, mindegy, hogy hova csak el. Olyan helyre ahol senki nem találhat meg, de csak a szobámig jutottam el. Ott az ágyamba dőltem és a takaróm alá rejtőztem, mikor megcsörrent a telefonom. Eleinte nem akartam megnézni, de végül rávettem magam és a telefonomért nyúltam, melynek a képernyőjére „Mina” volt kiírva. Nem volt kérdés, hogy felvegyem e.

„M: Szia, Hee. – szomorú hangneme volt, amin meglepődtem.

É: Szia, Mina. Mi a baj? – szipogtam.

M: Jimin-nel úton vagyunk hazafelé. De te miért sírsz? – hallottam az aggodalmat a hangjában.

É: Jungkook… - elsírtam magam – Egy… Másik… - szipogtam – Másik lánnyal csókolózott.

M: Csak érjek haza… Nem állok jót magamért… De nyugodj meg, ne keseredj el. Nála csak jobbat találhatsz. – bíztatott.

É: Siessetek haza, vigyázzatok magatokra. Majd találkozunk…” - motyogtam és letettem a telefont. A párnába nyomtam a fejem és így elaludtam.

Mina Pov.:

- Letette… - motyogtam magam elé.

- Mi történt? – nézett rám Jimin.

- Kook… Hee… - makogtam.

- Érthetőbben? – mosolygott rám.

- Kook megcsalta Hee-t. – hangomban a düh, és harag volt érzékelhető.

- Hogy mi? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel.

- Jól hallottad… Csak érjek haza… Ott nem lesz könyörület… Kook-nak vége… - morogtam.

- Nyugodj meg. Ne csinálj butaságot. – nyugtatgatott, de nem nyugodtam le egyáltalán. Az út további részén azon gondolkoztam, hogy mit fogok tenni Jungkook-kal. Az az egy dolog biztos, hogy nem ússza meg szárazon. Mivel Jimin is ideges volt, ezért a 4 órás utat megtettük 2 óra 30 perc alatt. Először nálunk álltunk meg. – Nyugodj meg, és ne csinálj semmi butaságot. – mosolygott rám.

- Jó… - motyogtam, de nem gondoltam komolyan. Kiszálltunk az autóból és bementünk a lakásba. – Sziasztok! Megérkeztünk! – kiabáltam, mire Sehun és Guk lépett elő mosolyogva.

- Már is? – kérdezte Guk.

- Hát~… - húztam el a szó végét. – Kook hol van?

- A szobájában. – mutatott a háta mögé Sehun, majd odasiettem és berontottam hozzá.

- Hugi… - mosolygott rám.

- Ne hugizz! Áruld már el! Te neked teljesen elmentek otthonról? Ennyire megártottak a drogok? Elvonón mikor voltál utoljára? Hmm?! – kiabáltam vele.

- Mire szeretnél kilyukadni? – felállt az ágyáról.

- Teljesen hülye vagy?! Megcsalod Hee-t, mert neked úgy tartja kedved?! – felpofoztam.

- Ha még egyszer megütsz…! – morgott majd félbeszakítottam.

- Akkor mi lesz? Elmebeteg! Már nem tudok rád mást mondani! Önző vagy! A saját érdekeidet nézed állandóan! Más nem számít! Csak TE, csak TE és TE! – kiabáltam.

- Neked számít más? – morgott.

- Én a családom és a barátaim érdekeit helyezem szem elé! És nem magam! – még egyszer felpofoztam, nem tett semmit. – Puhány alak… - morogtam majd kimentem a szobából és becsaptam az ajtót. A nappali ajtajába álltam és onnan néztem a fiúkat.

- Minden rendben? – nézett rám Guk.

- Van egy barom öcsétek. – morogtam – Jimin, átmegyünk hozzátok? – kérdeztem az említettől.

- Mehetünk. – mosolygott Jimin.

- Akkor menjünk. – mosolyogtam, majd felállt a kanapéról és mellém lépett. – Jövök miután megvigasztaltam Hee-t. – mosolyogtam, majd intettem és kimentünk az autóba. Nagyon rossz érzés töltött meg.

- Baj van? – kérdezte Jimin.

- Rossz előérzetem van… De mindegy, menjünk. – mosolyogtam és elindultunk. Amint hozzájuk értünk, kipattantunk az autóból és bementünk.

- Megérkeztünk! – kiabált Jimin, majd Tae és Suga lépett elő.

- Hogy-hogy ma jöttetek haza? – kérdezte Suga.

- Volt egy kis balhé szüleimmel… - motyogtam mire Jimin kikerekedett szemekkel nézett rám.

- KIS?! – kérdezte.

- Lényegtelen, Hee hol van? – kérdeztem.

- A szobájában, és azt mondta, hogy csak veled hajlandó beszélni. – nézett rám Tae.

- Akkor, ha megbocsájtotok, én fel is megyek hozzá… - mondtam, mire bólintottak és felsiettem a legjobb barátnőmhöz. Éppen az ágya szélén térdelt és az ajtóra meredt. Nagyon bánatosnak látszott.

- Mina! – halványan elmosolyodott.

- Hee! – rámosolyogtam és megöleltem.

- Én… Összetörtem… - motyogta.

- Nem törhetsz meg. – simogattam a hátát – Nem szabad…

- Nem szabad… Jó vicc… Soha többet nem fogok tudni bízni egyetlen fiúban sem. – sírta.

- Ez nem igaz… Jönni fog valaki, akibe beleszeretsz és vele éled le az életed. – vigasztaltam.

- Nekem nem kell senki… - zokogott – Utálom a fiúkat!

- Ne mondj ilyet… Szép vagy, és hamarosan jön valaki, aki úgy fog veled bánni, mint egy hercegnővel. Biztos vagyok benne. – bíztatóan mosolyogtam rá.

- Nem akarok kapcsolatot… - motyogott majd hátradőlt az ágyon.

- Nyugodj meg… - simogattam a kezét.

- Próbálkozok… - behunyta a szemét.

- Aludjál… Megnyugszol közben. – mosolyogtam rá. Erre már nem kaptam választ, mert elaludt.

Jungkook Pov.:

Mina amint kilépett a lakásból, a konyhába mentem. A fiókban kezdtem kutatni. Egy ollót kerestem, amivel bosszút állhatok a pofonokért. Meg is találtam, amit kerestem és a szobájába mentem. Vigyorogva nyitottam ki a szekrényét, és egyúttal ki is borítottam azt.

- Most már nem fogsz azon gondolkozni, hogy mit vegyél fel… - vigyorogtam a ruhákra, majd leültem és mindet egytől egyig felvágtam apró kis cafatokra. – Ez még nem elég… - motyogtam és körbenéztem, mikor megláttam a kedvenc ruháját, amit mindig próbababán tárol és elé léptem. Sumákul vigyorogtam majd azt a ruhát is összevágtam.

Még mindig nem éreztem ezt elégnek, tehát a műszaki cikkeinek a töltőit, és egyéb vezetékeit vagdaltam fel. – Megtanulja, hogy engem ne üssön meg… - vigyorogtam, majd a laptopját vágtam földhöz. Ezt már elégnek gondoltam, tehát kimentem a szobájából és lementem a sajátomba, majd önelégülten feküdtem be az ágyamba. Az órámra néztem, ami azt mutatta, hogy 2 órán át vagdostam Mina cuccait, és Ő bármelyik pillanatban hazaérhet. Alig tudtam gondolkozni, mert az édes kis húgocskám hazaért.

Mina Pov.:

Miután Hee elaludt és a többiekkel elbeszélgettünk, hazajöttem. Az út kifárasztott, és már csak a szobámban a pihe-puha ágyikómban szeretnék aludni.

- Megérkeztem! – kiabáltam és levettem a cipőm.

- Oké! – kiabáltak Sehun-ék. Ekkor felszaladtam a szobámba és sokkot kaptam.

- Ki a… - motyogtam. – JUNGKOOK! MI A FRÁSZT TETTÉL A SZOBÁMBAN? EZT MIND KI FOGOD FIZETNI! – kiabáltam miközben a szobájába mentem.

- Na, mi újság, hugi? – vigyorgott.

- A laptopot, a ruhákat és a töltőket is kifizeted! MIND! – kiabáltam, majd két kezet éreztem a vállamon. Hátranéztem és a másik két bátyámat láttam meg.

- Mi történt fiatalok? – kérdezte Guk.

- Hogy mi történt? Kook szétvágta az összes ruhámat és a töltőimet a laptopom pedig összetörte! – morogtam.

- Felpofozott, ez bosszú volt. – vigyorgott.

- Messzire mentél Kook… Nagyon is… - morgott Sehun. A könnyeimmel küszködve battyogtam fel a szobámba ahol zokogni kezdtem.

- Mindenem tönkre ment… - szipogtam – Sokat dolgoztam értük… És most, minden kárba veszett. Visszamegyek dolgozni, és befejezem az iskolát. – zokogtam és sírva aludtam el.